2014. május 17., szombat

Egy új világ - 10. fejezet 18+

Tádááááám! Végre! :) Vagyis sziasztok! :)

Ó igen, ez a pillanat is eljött és szerintem jobban izgulok, mint ti. :) Mitől különleges számomra ez a fejezet? Egyrészt azért, mert amióta elkezdtem írni a regényt, nagyon vártam, hogy végre megírhassam ezt a részt is. Na jó, sok olyan rész van, amiket borzasztóan várok, hogy végre megírjam őket, és ez volt az egyik. Mérföldkő. Igen, ezt mondtam nektek, hogy ezt a fejezetet a történet egyik fontos mérföldkövének tekintem, és borzasztóan sokat pepecseltem vele. A maximalizmusom a tető fokára hágott, és szerintem négyszer annyi időt töltöttem vele, mint más részekkel általában szoktam. Ami még különleges ebben, az az, hogy duplaakkora lett, mint az átlagos EÚV fejik. De a hangulat miatt és a mondanivalója miatt egyszerűen képtelen voltam kettévágni, ezért így egyben tálalom most nektek. :)

Amikor ilyen sokára hozok frisst, mindig szégyellem magam, mert tudom, hogy mennyire várjátok, aminek ne értsetek félre, nagyon örülök, és iszonyatosan feldob és feldoppingol és... Kezdeném megint a temérdek bocsánatkéréssel, de ezúttal nem fogom, mert őszintén be kell vallanom, hogy néha úgy érzem, hogy tényleg erőmön és időmön felül teljesítek, ami fogalmam sincs, hogy miként tudok megvalósítani. Sokszor érzem, hogy a határaimat feszegetem, de Destiel ilyen.:) Muszáj.:) Életemet és véremet, valamint a fájó kezeimet a hazá... Nem, az olvasóimért, értetek!:) Szóval ez nem panaszkodás akart lenni, (még ha annak is tűnt...) csak meg akartam osztani Veletek azt, hogy mennyire imádom ezt az oldalt vezetni, és imádlak titeket is, és Destielt, és azt, hogy általuk annyi jó embert és barátot ismertem itt meg!:)

Egy szónak is száz a vége, a lényeg tehát. Higgyétek el, igyekszek mindig minél előbb új, szaftos, finom és hosszú frisseket hozni, de szeretném, ha a tudásomhoz képest a lehető legjobbat tudnám nektek adni, ezért elég sokat ülök mostanság egy-egy részen. De talán megéri, és remélem, hogy a mostani fejezet is kárpótol majd titeket a hosszú szünetért.:) Akit érdekel, annak megsúgom, hogy ebben a fejezetben lépte át a regény a 100. oldalt. :) Jupijjééé! A felénél tartunk-e már? A válasz nem. :D Dean és Cas története még korántsem ért a végéhez. Sőt... Elhiszitek, ha azt mondom, hogy a java még csak ezután jön? :D Nem, mi? :) Csak türelem, hosszú még az utunk velük.:)

Na jó, nem untatlak tovább Titeket, inkább jó olvasást kívánok nektek a dupladózishoz.:)

Nienor
*aki izgatottan várja, hogy erre vajon mit lépnek a drága, titkoltan angst-, és fluffimádó olvasói :)*




***
Castiel úgy érezte, hogy a napok sokkal lassabban peregnek, mint régebben, pedig természetesen ez nem így volt. Deannel a vitájuk óta nem beszéltek a kettejük dolgáról, és a köztük feszülő indulatok, a meg nem oldott problémák, egyiküknek sem tettek jót. A társa felettébb ingerült és dühös volt, ami nem volt túl nagy baj, mert ezeknek a nagy részét a vadászatok alatt levezette. Sehol sem álltak meg pihenni, a kocsiban aludtak és felváltva vezettek, így még kevesebb lehetőségük volt kapcsolatba kerülni egymással. A helyzet mindkettejük számára feszült és terhes volt, és Castiel úgy gondolta, hogy olyan probléma áll most közéjük, amit képtelenek lesznek megoldani.

Most épp ő ült a volán mögött, Dean pedig a hátsó ülésen aludt. Látta rajta, hogy nyugtalan álma van, épp úgy, mint az elmúlt egy hétben mindig. De ez alól ő sem volt kivétel, bár amennyire tudta, igyekezett ezt leplezni a barátja előtt. Próbálta tartani magát, de sejtette, hogy a másik átlát rajta. Egyikük sem emlegette fel a legutóbbi vitájuk, nem fáradoztak azzal, hogy bocsánatot kérjenek egymástól, és sem ő, sem a vadász nem nyitottak egymás felé. Castiel szerint ez is csak azt támasztotta alá, hogy ezúttal ezen a problémán nem fognak tudni túljutni. És hogy mi lesz velük ezután? Erre a kérdésre a történtek óta nem mert magának választ adni.

Már nagyon fáradt volt, de már csak tíz percre voltak Charlestontól, és ezt a kis időt ki akarta bírni. Egyszer sem panaszkodott Deannek, és nem tette neki szóvá az embertelen tempót, amit diktált. Megállás nélkül, sorra pucolták ki a környéken a városokat, aztán rögtön mentek is tovább. Kimerítő, és nehéz hetük volt. Tisztában volt vele, hogy a másik most a szokásosnál is feszültebb, amire az ő kapcsolatuk mellett, Sam ügye is rátett egy lapáttal. A kettő együtt pedig már sok volt a barátjának, és a vadászatba ölte a dühét és a frusztráltságát.

Amikor végre behajtott a városba, megkönnyebbült és fellélegzett, Keresett egy motelt, leparkolt előtte, és kért maguknak egy szobát. Persze franciaágyasat kapott, de úgy gondolta, hogy mindketten felnőttek, és kezelni tudják majd a helyzetet.

Visszasétált az utcára és a kocsi mellett megtorpant. A szoba kulcsa már a zsebében volt, Dean viszont még mindig a hátsó ülésen pihent. Fel kellene ébresztenie őt, de nem bírta. A barátja békésen aludt, bár tudta jól, hogy ez csak a látszat. Szüksége lett volna rá… Mindkettejüknek szüksége lett volna a másikra.
Keserűen dőlt neki az autó oldalának és a tekintetét az égre szegezte.
- Miért kellett itt hagynod minket? – kérdezte halkan, és megrázta a fejét. Tudta, hogy nem hallja őt, és felesleges minden szó, könyörgés, vagy ima. De muszáj volt… Beszélnie kellett, és jól esett volna neki, ha hibáztathat valakit azért, amiért ez az élet jutott neki, és a halandóság az ő osztályrésze is lett. Ha Isten nem hagyja el őket, akkor talán… Minden könnyebb lehetett volna. Lucifer nem szabadult volna ki a ketrecéből… Dean sem ragad itt vele, a jövőben… Talán ő sem válik emberré, és nem kellett volna az elmúlt években elviselnie azt a rengeteg pofont, amit az élettől kapott. Ha választhatott volna, inkább újra katona lett volna: egy érzéketlen angyal, aki Isten nevében teszi a dolgát, és soha sem kérdőjelezi meg a parancsokat, amit adnak neki. Az könnyebb volt. Nem voltak érzések, legalábbis nem olyan mélyek, mint amik most marcangolták őt. Nem volt lelki fájdalom, nem volt szenvedés, nem voltak könnyek, nem volt kihasználás, és nem volt szerelem… Vagyis nem tudott róla. Minden egyszerűbb volt, és képes volt kezelni azt, ami volt. De most ez nem ment neki. Ebben is elbukott, mint ahogy annyi minden másban is a létezése során.

Az élete romokban hevert és nem látta a káoszból kifelé vezető utat. Itt volt 2014-ben, lassan egy éve véget ért az Apokalipszis, a világ épülőben volt a sebeiből, ő pedig azzal a férfival vadászott és járta az országot, akit mindennél jobban szeretett. Dean már jól volt, ezt ő is észrevette rajta. Túllépett az önmarcangoláson, és már nem emésztette őt a bűntudat az öccse miatt. Egy kis része remélte, hogy ehhez neki is van egy cseppnyi köze. Azon a napon, amikor Dean megjelent a táborukban, ő már akkor eldöntötte, hogy segíteni fog neki, és mindenben támogatni fogja őt. Nem akarta, hogy ő is olyan legyen, mint az a férfi, akivel ő két évig együtt volt. Együtt voltak? Nem, inkább csak néhanapján dugtak egy jót. Vagyis inkább a másik dugta meg őt.

Dean felbukkanása volt számára a remény arra, hogy a jövő megváltoztatható. Megakadályozhatják a világvége pusztításait, emberek milliárdjait menthetik meg és talán ő sem válna emberré. Nem mert arra gondolni, hogy a jövőjük átírásával valami bensőségesebb és mélyebb alakul ki a vadász és az ő múltbéli énje között. Nem ezzel a céllal akart segíteni a másikon. Egy jobb, egy szebb jövőt akart a világnak, egy Apokalipszis mentes jövőt. De mindez abban a pillanatban szertefoszlott, amikor Zakariás itt hagyta őt. Minden ábránd hiábavaló volt, de még ekkor is maradt egy célja, amit nem volt hajlandó feladni: segíteni fog a régi jó barátján. Azon a baráton, aki korántsem volt olyan romlott, és elcseszett, mint az a férfi, akire ő a szeretetét pazarolta.

Ám amikor ők ketten végre egy csapat lettek, minden felborult. Nem gondolta volna, hogy egymásba fognak gabalyodni, és ő bele fog szeretni a társába. Szerette… Nagyon is szerette őt, és egy darabig jól meg is voltak. Ám a múltja képtelen volt őt elengedni, és a mai napig sem bírt megszabadulni a saját démonaitól. Bízott Deanben, az életét is a kezébe adta volna, és ezt nem egyszer meg is tette az elmúlt egy évben, de… Mindig ott volt a de, amivel ezúttal nem tudott mit kezdeni. Az annyira szeretett-óhajtott és egyben gyűlölt szex volt az, ami éket vert közéjük. Látszólag legalábbis ez volt a probléma. Amint az ágyban a fordított felállás lépett volna életbe, ő egyszerűen leblokkolt, és képtelen volt hagyni, hogy a másik megdugja őt. Nem ment… Hogy miért? Nem volt pszichológus, így a pontos választ ő sem tudta. Csak abban volt biztos, hogy egy porcikájával se szerette volna, és egyenesen rettegett attól, hogy a másik irányítson. Pedig szerette volna, vagyis egy kis része boldogan belement volna, de túl nagy volt számára a kockázat, és ezt képtelen volt vállalni. Ha hagyná magát… Összetörne. Csak ezt az egyet tudta. Ezt pedig hogyan mondja el Deannek? Hogy tudná megértetni és elfogadtatni vele azt, hogy nem megy? Sehogy. Ez egy nagyon elcseszett helyzet volt, és ő nem várhatta el a barátjától, hogy megértse őt. Sejtette, hogy abszurd az, amit a szexben való alárendeltsége miatt érez, de ennek ellenére sem tudta elnyomni vagy irányítani a félelmeit. Patt helyzetbe került.

Mi tehetett hát? Semmit. Hagyta, hogy a távolság nőjön közte és a vadász között, és közben remélte, hogy egy napon majd minden könnyebb lesz. Nem akarta elhagyni őt, de ebben a felállásban a munka nehéz volt, a felejtés pedig lehetetlen. Külön utakra térni… Ez lett volna a helyes döntés, tudta, hogy ez lenne a helyes. Kiverni őt a fejéből és túllépni rajta. Talán ha lezárják a Lucifer-ügyet és elégetik Sam testet, akkor majd… Magára hagyja őt? Hátat fordítanak egymásnak? Összeszorult a torka és lehajtotta a fejét. Az lenne a legjobb, Deannek legalábbis biztosan. Ha véget ér a sok csapás a Földön, akkor a barátja is befejezheti a vadászatot, megállapodhat, elvehet valami aranyos lányt, családot alapíthat… Ő pedig csak a múltja egy kis része lesz. Az ex-angyal, aki egykor szerette őt. Igen, Dean ezt érdemli, neki erre van szüksége. Egy teljes és boldog életre, amit megérdemel. Ki más, ha nem ő? Annyi mindent tett már a világért és az emberekért, hogy ez neki tényleg kijárt. Nem egy selejtes, elcseszett férfire volt szüksége, mint amilyen ő maga is volt. Neki egy jobb élet, egy jobb barát, egy szerető társ kellett. Aki nem ő volt…

Igen, ezt kell majd tennie. El kell őt engednie. A kérdés már csak az volt, hogy képes lesz-e megtenni ezt, és a másik vajon hagyni fogja-e. A választ nem tudta, de abban biztos volt, hogy akármerre is halad tovább a kapcsolatuk, nem lesz könnyű az, ami ezek után rájuk vár. A szerelem fáj. Édes, ám annál fájdalmasabb, és ő másodjára is belesétált a lehetetlen csapdájába. Nem volt menekvés, Dean a bőre alá is beférkőzött. Ott volt minden lélegzetvételben, ott érezte az ereiben, a vére helyett ő csörgedezett benne. Miatta volt érdemes tovább küzdenie és tenni azt, amit tenniük kell. Miatta vadászott, miatta volt képes mosolyogni, és nevetni. De mindez hiába, ha nem működik... Ők ketten nem működnek.

Castiel mély levegőt vett és újra az égre tekintett.
- Bárcsak segítenél most nekem – suttogta halkan és erőtlenül. Próbálta összeszedni magát, de percekbe telt, mire arra képes volt, hogy letörölje a könnyeit. Benézett az autóban alvó társára és elmosolyodott. Szerette őt nézni, figyelni az arca rezdüléseit, nem csak álmában, hanem amikor egymást fürkészték, akkor is. Meg fog szakadni a szíve, amikor elválnak majd az útjaik. Igen, ebben teljesen biztos volt. De ez a pillanat nem ma fog eljönni, mert most feladatuk volt. Nem csak a charlestoni vámpírok vártak rájuk, hanem az újabb Apokalipszis megakadályozása is. Lucifer nem térhet vissza! Igen, csak a szokásos lemez, ami úgy tűnik, hogy sosem akar lejárni. Egy ideig talán nem is fog, de addig is, mindkettejükre ráfért már egy kiadós alvás, egy kényelmes ágyban.

Nem habozott tovább, hanem felkeltette Deant és némán, szó nélkül besétáltak a szobájukba. A barátja csendben leheveredett az ágy egyik szélére, ő pedig a másik felét vette birtokba. Újabb nyugtalan éjszaka következett, ebben Castiel teljesen biztos volt, és mint kiderült, most sem tévedett.

***

Castiel csendben olvasott a házában, és teljesen belemerült az ölében tartott könyvbe. Észre sem vette, hogy valaki becsörtetett hozzá, és csak akkor tudatosult ez benne, amikor Dean már felette állt.
- Minden rendben van? Mi történt? – kérdezte aggódva a vadásztól.
- Azok a rohadt croatok! – érkezett a dühös válasz.
- Küldetésen voltál, nem?
- De! És négy embert elvesztettem, mert idióták voltak! Mondtam, hogy ne; mondtam, hogy kövessék a parancsot, de ezek a barmok… - Dean dühösen fújt egyet, aztán lenézett a kezében tartott könyvre. – Megint olvasol? Tisztára, mint Sam. Az is könyvmoly volt.
- Mivel már nem vagyok angyal, és szeretnék tanulni a világotokról, csak ez a lehetőség marad számomra.
- Tanulni? Mégis mi a francot akarsz te tanulni a világunkról? Erről a szarról meg a mocsokról, ami itt van? A valóság nem bennük van, hanem odakint, ahol háború folyik, ha nem vetted volna észre! – fakadt ki mérgesen a barátja – Még hogy tanulni… Azt hiszed, hogy a könyvek segítenek ebben?
- Nem, de… Jó érzés olvasni őket. Van, amelyik megnyugtat, van, amelyik feldob, vagy csak elgondolkoztat – válaszolta mentegetőzve.
A társát ez meg sem hatotta. Éhség csillant a szemében, aztán végül megszólalt.
- Tudod, hogy engem mi dob fel? – kérdezte nemtörődöm arccal. Castiel nem felelt neki, mert a választ nagyon is jól tudta. A társa kivette a kezéből a könyvet, aztán vadul felrántotta őt a székről. A szája azonnal a nyakára tapadt és szenvedélyesen belecsókolt. Ő beleremegett az érintésbe és a kezei a vadász derekára csúsztak.
A szoba padlója percek alatt megtelt a ruháikkal, és ők hamar az ágyra kerültek. Az idő felgyorsult, a ritmus gyorsult, a testük lángolt, a szenvedély pedig…

Castiel akkor tért magához, amikor már a zuhany alatt állt. A homlokát a hideg csempének nyomta, és egymás után többször kellett mély levegőt vennie. Forró víz hullott rá, a teste mégis jéghideg volt. Alig egy perce, hogy elélvezett a vízsugár alatt, de ez egy kicsit sem esett jól neki, sőt. Még csak meg sem könnyebbült tőle. Az egész csak egyszerű biológia volt: a szervezetének szüksége volt rá.

Nem is tudta, hogy mi az, ami a leginkább felzaklatta. Az, hogy Dean az aktus alatt egyszer sem volt hajlandó megcsókolni őt? Vagy, hogy úgy, mint eddig, egy kicsit se vehette át az irányítást? Vagy, hogy a másik szokatlanul vad és kíméletlen volt vele? Talán mindegyik…

Ismét mély levegőt vett és folytatta a fürdést. Újra és újra végigfolyatta magán a vizet, és remélte, hogy mire végez, addigra a vérzése is eláll. Dean még sosem volt vele ilyen türelmetlen, és egyszer sem fájt még neki ennyire a behatolás, mint most. Élvezni a szexet? Persze, hogy nem tudta. A végén a másik csak egy szánalmas pillantást vetett rá, és az „impotens” jelzőt szerencsére megtartotta magának és nem vágta a fejéhez. Legalább ennyi megszánást kapott a barátjától, ha már másra nem futotta tőle.

Amint a vadász elment, neki az első útja az éjjeliszekrényéhez vezetett. A felső fiókból elővette a gyógyszeres dobozt és azonnal le is nyelt két pirulát. Hetek óta nem nyúlt hozzájuk, nem is igazán szerette, és ha vett is be, akkor általában egy szemmel beérte. Annyi bőven elég volt neki. De most nem, most több kellett, most többre volt szüksége!

Görcsbe rándult a gyomra, és még jobban a csempéhez nyomta a homlokát. A zuhanyrózsát felakasztotta a helyére és hagyta, hogy a víz nem csak a testén érzett mocskot, és a belőle szivárgó vért, hanem a könnyeit is lemossa. A szíve égett, fájt és hasogatott a mellkasába zárva, és legszívesebben üvöltött volna kínjában. Vagy ha azt nem, és nem fájna a feneke, akkor lecsúszna a zuhanytálcára és csak zokogna, mint egy kisgyerek. Erre vágyott, ezt szerette volna, csak ez tudta volna megnyugtatni őt. Persze csak azután, hogy a könnyei elapadtak és nem égett volna tovább a fájdalom a szívében. Várta a megváltást, mert bármi jobb lett volna annál a viszonzatlan szerelemnél, amit a vadász iránt érzett.

Végül talpon maradt, a víz lassan csorgott tovább a hátára, aztán egyszer csak elmosolyodott. Megmenekült! Mára megmenekült! Végre kezdtek hatni a gyógyszerek, és ő egy kicsit megkönnyebbült. A világ tompább lett, a fájdalom enyhült, az öröm pedig mámorító volt.

- Elhasználod az összes vizet – szólalt meg mögötte a barátja. Ő ijedtében összerezzent, aztán gyorsan megfordult. Dean elmosolyodott és kedvesen végigmérte őt. A szemében éhséget, vágyat és áhítatot látott felcsillanni, ami újra görcsbe rántotta a gyomrát. Most nem csak fizikailag, de lelkileg is csupasznak, fedetlennek, sebezhetőnek érezte magát, és a történtek után a másik jelenléte feszélyezte és aggodalommal töltötte el.
- Majd jól seggbekúrom a pazarlásért, mert azt hiszi, hogy ő mindent megtehet és neki bármit szabad – érkezett a válasz a kijelentésre, és a másik mellett megjelent még egy Dean, aki lenézően és megvetően mérte őt végig, majd megcsóválta a fejét – Szánalmas.
A két Dean egymásra nézett, és düh csillant a szemükben.
- Egyáltalán nem az! Ebben tévedsz – felelte az első.
- Ugyan, kérlek! Miért véded és babusgatod őt lépten-nyomon? Egy örök vesztes, vedd már észre! Egy angyalból lebukott utolsó kis drogos senki. Csak arra jó, hogy néha levezesd rajta a feszültséget – válaszolta a második.
Ez első elgondolkozva nézett a mására, és lassan bólintott. Közelebb léptek egymáshoz, és hirtelen eggyé váltak. Castiel döbbenten nézte az előtte álló férfit, aki gonoszul elmosolyodott és vad vágy csillant a szemében.
- Azt hiszem, hogy igaza van – mondta Dean, és belépett mellé a zuhany alá. A kezét a fenekére csúsztatta és hevesen a feszülő ágyékához rántotta. – Most végre én is megduglak, de ne félj, nagyon élvezni fogom. Megígérem – tette hozzá rekedten, és szó nélkül becsúsztatta az egyik ujját a fenekébe. Castiel hangosan felnyögött, de nem az élvezettől. Az előző menet miatt nagyon érzékeny volt, és fájt neki a másik hirtelen behatolása. Könnyes szemmel nézett fel a társa vad tekintetébe és megcsóválta a fejét.
- Mégis mit hittél? Hogy én képes leszek tiszta szívemből szeretni téged, sőt szerelmes vagyok beléd? Ugyan, Cas! Ennyire ostoba nem lehetsz – mondta neki a barátja, és közben még egy ujját belévezette. – Ugye tudod, hogy hamarosan a farkam fog felnyársalni téged? Hm? Várod már, Cassy?
Ő erőtlenül megrázta a fejét, és a könnyes arcát a másik vállára hajtotta. Ez meg sem hatotta Deant, mert már a harmadik ujja is benne volt.

Nem! Ezt nem akarja! Ezt nem bírja! Nem szeretné… Ezt, így nem…

***

Castiel zihálva tért magához, és percekbe telt, mire felfogta, hogy csak álmodott. Megint… A rémálom, - amit soha nem akart újra látni, és ami ismét megváltozott és sokkal kegyetlenebb volt vele, mint hónapokkal ezelőtt -, újra lecsapott rá. Mély levegőt vett és próbálta visszanyelni a könnyeit. Nem járt sikerrel. Azok lassan és makacsul végigfolytak az arcán és a párnáján landoltak.

Dean keze valami úton-módon a derekán pihent, pedig tudta jól, hogy az este nem ebben a pózban tértek nyugovóra. A vadász talán megérezte, hogy felébredt, mert a karjai szorosabban ölelték őt körbe. Nem szólt egy szót sem, nem akarta a másik tudtára adni, hogy valóban fent van. Az sem érdekelte, hogy a vitájuk óta most először alszanak ennyire közel egymáshoz és szó szerint egymás karjaiban vannak. Hiányzott neki, ez már nagyon hiányzott neki és szüksége is volt rá. A másik közelsége melegséggel és békével töltötte el; pontosan azzal, amire mindig is vágyott, és amit csak Dean adhatott meg neki. A férfi, aki mindent jelent neki…

Újra mély levegőt vett és igyekezett ismét álomba merülni, ami remélte, hogy a társa közelsége miatt, talán nem lesz olyan nyugtalan, mint a korábbi. Hosszú ideig bámulta a sötétben a távoli falat és egy órába is beletelt, mire megnyugodott és vissza tudott aludni.

***

Másnap reggel mindketten fáradtan és nyúzottan keltek, pedig több mint nyolc órát aludtak. Ám a jelenlegi zaklatott lelkiállapotuk miatt, ez semmit sem ért. Egy szót sem szóltak az éjszaka történtekről, sőt még csak nem is köszöntek egymásnak. Castiel nem akart beszélni az álmáról, és nem is tudta, hogy a másik vajon észrevette-e, hogy megint nagyon nyugtalanul aludt. Nem volt mit megtárgyalni ezen. A lelkükben mindketten óriási terhet cipeltek, és a szavak ide már feleslegesek voltak.

Feszülten megreggeliztek, aztán megbeszélték a vadászattal kapcsolatot teendőiket, és elindultak a város azon része felé, ahonnan a vámpírokat jelentették. Egész úton nem szóltak egymáshoz, csak csendben meredtek a mellettük elsuhanó tájra. Fél óra múlva el is érték az úti céljukat, és nem messze a fészek vélt helyszínétől, Dean leparkolt az egyik romos épület mellett. Összeszedték a fegyvereket és csendben nekivágtak a lepusztult városrésznek. Csak egy könnyed kis fészekirtás, semmi több. Így indult, de a vége katasztrófa lett.

Körülbelül tizenöt vámpírra leltek a környéken, de pontosan ők se tudták, hogy hányat intéztek el. Sikerült mindet magukra haragítaniuk, nehezen bírtak velük, és alaposan megizzasztották őket. Rég nem néztek már ilyen véres csata elé, és egy ideig a helyzet is kilátástalannak tűnt. Végül összekapták magukat, jó összhangban dolgoztak, és lassan, de biztosan fogytak a vérszívók. Természetesen az ő erejükkel együtt. Közel három órába telt, mire végre felülkerekedtek, és véresen, verejtékben úszva, csatakosan baktattak vissza a kocsihoz.

Deannek nagyon fájt a bal karja és szorosan a mellkasához fogta. Az egyik vámpírral szemben elővigyázatlan volt, és nagy szerencséje volt, hogy egy ficammal megúszta.
- Nem kellett volna elém ugranod – szűrte a fogai között mérgesen Castiel. Bedobálta a csomagtartóba a szablyákat, és rá nézett. – Megint! – tette hozzá frusztráltan.
- Ja, inkább hagytalak volna megdögleni, mi? – kérdezte csípősen Dean. Nem érezte helyénvalónak a másik dorgálását, mert ha nem segített volna neki, akkor most egyedül kutyagolhatna vissza a motelba. Még csak bele se akart ebbe a helyzetbe gondolni…
Erősen beszívta a fogai közt a levegőt, és hiába nyújtotta ki a karját, az pokolian fájt. A társa nem reagált a szavaira, hanem csak az égbe emelte a tekintetét, és akkor sem enyhült meg, amikor ő ismét felszisszent.
- Mutasd! – mondta feszülten az ex-angyal és a karjáért nyúlt.
- Jól vagyok, nem kell ellátnod – vágta hozzá mérgesen, és elindult az autó jobb oldala felé, hogy beszálljon, ám Castiel elkapta a vállát és maga felé fordította. Ő hangosan felordított, és rengeteg szeretettel a hangjában küldte el a másikat a kedves anyukájába.
- Helyre kell tennem, majd utána folytathatod a nem létező anyám szidását – felelte a barátja és engedély nélkül kigombolta az ingjét, hogy szemügyre tudja venni a sérülést.
- Ha le akarsz vetkőztetni, akkor nem kell hozzá a nővérkés ürügy – mondta neki feszülten.

Castiel rá emelte a tekintetét, és mindketten meg is fagytak. Nem mozdultak, egyikük sem mozdult, mert túl közel voltak egymáshoz. Túlságosan is közel, aminek a vége a kocsi oldalához préselődős vad csók lett. Az elmúlt egy hétben nem ez volt az első forró helyzet, amibe kerültek, és nem most először kellett ellátniuk egymás sebét. De ez a pillanat más volt. Ez volt az a pont, amin egyikük sem tudott egyszerűen csak túllépni, és a vége ez lett: a vágy és a sóvárgás nyert. A vadász szerint minden bizonnyal az adrenalin miatt…

Dean szorosan fogta magához a társát, ő pedig ennek következtében az autó ajtajához szorult. Meg mert volna esküdni arra, hogy abban a másodpercben, amikor Castiel szája az övére tapadt, felforrt az összes vér a testében. Hogy ki kezdeményezte a csókot? Már fogalma sem volt róla, nem emlékezett rá. Csak hagyta, hogy végre leolvadjon róla a feszültség, ami a szenvedélyes csókjuk alatt teljesen meg is történt.

Korábban nem is gondolt bele abba, hogy mennyire hiányzott neki a másik közelsége, az érintése, a csókja, az ölelése, és úgy mindene. Még mindig fájt a karja, de nem igazán érdekelte a dolog, mert a csók most sokkal fontosabb volt, mint egy fájón lüktető, kificamodott váll. Elégedetlenül felnyögött, amikor az ex-angyal elhajolt tőle és zavarodottan, bűnbánóan nézett rá. Ekkor már tudta... Mindent ott folytatnak, ahol abbahagyták: távolságtartás felsőfokon.
- Sajnálom – mondta a barátja, Dean pedig tehetetlenül bólintott.
- Bingó! – sóhajtotta feszülten, és amikor Castiel hátrébb lépett tőle, ő is ellökte magát az autótól. – Legalább a vállamat tedd rendbe, mielőtt megint belekezdesz az önostorozásba és hátat fordítasz nekem – tette hozzá csípősen.

A társa nem válaszolt neki, csak csendben a helyére tette a vállát, amit ő egy szolid szitkozódással dolgozott fel. Utána mindketten beszálltak a kocsiba és visszamentek a motelba. Dean ment előre, és szó nélkül bevette magát a fürdőbe. A ruhája koszos és szakadt volt, egy-két kisebb horzsolás tarkította a testét, de a vérzései legalább elálltak. Levetkőzött, a használhatatlan ruháit egyenesen a kukába hajította, majd belépett a zuhanyzóba. Feszülten állt a tus alatt és próbált lehiggadni. Nem járt sikerrel. Folyton a korábbi csókjuk járt a fejében, és az egész teste a folytatásért könyörgött.

Castiel odakint ugyanolyan feszült volt, mint a társa a zuhany alatt. Habozott és félt. Nem tudta, hogy mit csináljon, és mi lenne a jó. Vagyis tudta, hogy mit kellene tennie, tegnap sikeresen döntésre is jutott, de… Az a sok de, ha nem lenne, akkor minden könnyebb lenne. Most viszont a dolgok ismét felborultak, és az irányítás egyre határozottabban kezdett a vágy kezébe vándorolni. Igen, ebben ő is teljesen biztos volt, mert csak ez lehetett az oka annak, hogy Dean után ment, és úgy ahogy volt, mocskosan, piszkosan, felöltözve vágódott be mellé. Körülbelül két másodperces néma párbeszéd következett, aztán már szorosan összeölelkezve csókolóztak a forró vízsugár alatt.

Deant csak egy pillanatra lepte meg a másik hirtelen felbukkanása, mert olyan gyorsan túllendült a döbbenetén, hogy az tíz másodperccel később már csak egy kósza emlék volt. Forrón és kiéhezetten csókolóztak, ő közben a kezét becsúsztatta Castiel öve alá, a saját ágyékához rántotta őt, ami már egy jó ideje, - a másik érkezése előtt is -, kőkemény volt. A barátja jólesően felsóhajtott, viszonozta az ölelést és újra csókolózni kezdtek. Dean nem sokáig húzta az időt, gyorsan kigombolta az ex-angyal nadrágját, és a csókot is csak addig hagyták abba, amíg le nem rángatta a társáról a víztől elnehezült anyagot, természetesen az alsóval együtt. Egy laza mozdulattal az ingjét is letépte, és ekkor végre teljesen meztelenül olvadtak egymás karjaiba.

Egyre hevesebben és szenvedélyesebben csókolóztak, az ő háta pedig a csempének nyomódott. Elég volt, nem bírt tovább várni és nem is akart. Egy határozott mozdulattal fogta meg a társa férfiasságát, és amikor elkezdte őt izgatni, a másik követte a példáját. Mindketten nagyon kimerültek és fáradtak voltak, de a bennük feltámadt vágy túl erős volt, és ők nem akartak ellenállni neki. Nem bírtak. A feszültég már túl sok volt, és minden átcsapott az irányíthatatlan sóvárgásba és a csillapíthatatlan szenvedélybe. Szorosan simultak össze a víz alatt, a lélegzetük egyre csak gyorsult, amivel akaratlanul is szították egymásban a tüzet.

Dean remegve támasztotta a csempének a fejét, és élvezte, hogy a másik érintése nyomán az egész teste lángba borult. Újra a barátjára nézett, megpillantotta a szemében a tiszta, nyers vágyat, és ez pont elég volt neki ahhoz, hogy újra magához rántsa őt egy pokolian heves csókra.

Castiel egyre jobban remegett az ölelésében, hangosan zihált, és ekkor ismét hátrébb hajolt tőle, hogy ránézzen. Az ex-angyal jólesően lehunyta a szemét, a boldogság és az édes gyönyör az arcára volt írva, és amikor egy fojtott sóhaj kíséretében élvezett el a kezében, a látvány megbabonázta, és ő is követte a példáját.

Túlságosan kimerültek és kis híján a földre csúsztak. A lábuk felmondta a szolgálatot és nagy erőfeszítésükbe telt, hogy talpon maradjanak. Nem bírtak megmozdulni. A kéj még mindkettejük vérét perzselte, és a légzésük is az egekben volt. Dean feje a társa vállán pihent, és miután elengedték a péniszeiket, lágyan átölelték egymást. Az ő keze a barátja csípőjén volt, Castielé pedig a vállain. Még váltottak néhány lusta és fáradt csókot, majd összeszedték magukat annyira, hogy csendben befejezzék a fürdést. Lassan megtörölköztek, és egy szál alsóba és pólóban, szó szerint beájultak az ágyba. Castiel azonnal magához ölelte őt és pillanatok alatt álomba merültek.

***

Dean pár óra alvás után tért magához, és fáradtan kémlelt körbe a szobában. Megérezte az erős kart a derekán, ami egy halvány mosolyt csalt az arcára. Végre! Erre már nagyon nagy szüksége volt. Alig akarta elhinni, hogy a történtek után Castiellel összeölelkezve fekszik az ágyon. Az egyik fele továbbra is vidáman mosolygott volna, a másik viszont tudta, hogy még közel sem jutottak túl a holtponton, és fogalma sem volt arról, hogy most vajon képesek lesznek-e erre. Ma a barátja volt az, aki kezdeményezett és ezt mindenképp jó jelnek tartotta. Reménykedett, persze, hogy reménykedett, mert nagyon fontos volt neki a másik.

Nem akarta felkelteni őt, ezért óvatosan mozdult meg, és fordult vele szembe. Meglepődött, mert ő is ébren volt. Hosszasan néztek egymás szemébe, és egyikük se tett vagy mondott semmit sem. A másik végül mély levegőt vett, lehunyta a szemét, és ő úgy érzékelte, hogy hosszú percek múlva nyitotta csak ki. A tekintete eltökélt, határozott, de ugyanakkor keserű is volt, és ez megijesztette őt. Aztán Castiel felkelt az ágyról, szó nélkül felöltözött, ő pedig csak némán, tátott szájjal nézett utána. Ismét el fognak távolodni egymástól, ismét elveszíti őt... Összeszorult a torka és nagyot kellett nyelnie. A reménytelenség és a kilátástalanság érzése újra jópajtásai lettek, és úgy tűnt, hogy azok már soha nem fogják magára hagyni őt. Vége, megint vége van…

Mostanában a sejtései sose igazolódtak be, és a megérzései ezúttal is hamisnak ígérkeztek. Megdöbbent, amikor a társa visszaült mellé az ágyra. A látvány, ami a szeme elé tárult egy kicsit sem nyugtatta meg, sőt még jobban görcsbe rántotta a gyomrát. Castiel szemében keserűséget és fájdalmat látott, amik biztos volt abban, hogy semmi jót nem ígérnek. A barátja lehajtotta a fejét és a feszült csend még jobban megijesztette őt.

Castielnek összeszorult a torka, és nem mert megszólalni. Félt, túlságosan is félt, de közben tudta jól, hogy nem várhat tovább. Elég volt ebből az áldatlan állapotból és valamerre muszáj tovább mozdulniuk. Az előző nap hiába jutott arra a következtetésre, hogy a barátjának az lenne a legjobb, ha ő egyszerűen csak kilépne az életéből, most már tudta, hogy tévedett és ezt csak a saját megnyugtatása miatt próbálta magának bebeszélni. Deannek nem lenne jobb, mert szüksége van rá. És neki? Neki is… A nemrég történtek is azt bizonyították, hogy nagy hatással vannak egymásra, és nem csak a testi kontaktusra vágynak. Egyikük sem. Ami korábban a zuhany alatt történt, az nem pusztán a vágyak kielégítéséről szólt. Kettejük között soha nem csak arról szólt, nem úgy, mint az ő régi Deanjével.

A barátja a létező összes módon nyitott felé, mondhatni, hogy foggal-körömmel küzdött érte, - és ahogy ő mondta -, a párkapcsolatukért is. Dean minden pajzsot és maszkot elhagyott, csupaszon, sebezhetően, szeretőn és nyitottan állt előtte. Ő pedig… Újra és újra bezárkózott, és képtelen volt olyan bátor lenni, mint a másik. Pedig szereti őt, a világon mindennél jobban szereti, és nem akarja elveszíteni.

Döntött. Nem akarja feladni, és mivel már nincs mit veszítenie… Tartozik ezzel a társának. Újra felemelte a fejét és végre összeszedte magát annyira, hogy bele bírjon kezdeni. Örült, hogy korábban felöltözött, mert most szüksége volt arra, hogy legalább a ruhái elfedjék, megóvják, és biztonságot nyújtsanak neki.

Megköszörülte a torkát, mély levegőt vett és végre megszólalt. A hangja halk, rekedt és bizonytalan volt.
- Hogy mikor romlott el minden, és kezdett szép lassan kicsúszni a kezemből az irányítás? Amikor elvesztettem a kegyemet – mondta összetörten, és egy pillanatra szorosan lehunyta a szemét. Alig merte elhinni, hogy tényleg ezt teszi. Igen, ezt teszi. Deanért. A férfiért, aki kell neki, és aki megérdemli, hogy végre őszinte legyen vele. Minden, amin eddig keresztülmentek, egyre jobban összekovácsolta őket, és már csak egyetlen akadály volt köztük: ő maga. El kell neki mondania, meg kell osztania vele azt, hogy miért. Hogy miért nem működnek… Hogy miért romlott el minden…

Nyelt egyet, kinyitotta a szemeit, és a hangja ezúttal bátrabban csendült fel a szoba nyomasztó csendjében.
- 2011 tavaszán váltam végleg emberré. Az erőm fokozatosan hagyott el, aztán az egyik bevetésen minden szertefoszlott, és mint mindig, akkor is Dean mentett meg. Egy egyszerű halandó voltam, egy összetört, sebekkel tarkított, gyenge porhüvelybe zárt angyali lélek – mondta letörten.

Mély levegőt kellett vennie, hogy folytatni tudja. A félelem ott csörgedezett az ereiben, mert tudta, hogy most mindent végleg kockára tesz. Le kellett hajtania a fejét, mert nem bírt a másik szemébe nézni. Most nem…
- Azon a nyáron gabalyodtunk először egymásba. Csak szex, semmi több. Puszta szex, egy kiadós dugás, nevezd, ahogy akarod. Soha nem beszéltünk róla, és nem került szóba az, ami köztünk történt. Aztán az eset újra és újra megismétlődött, és mi azután sem vitattuk meg, hogy mégis miért, hogyan, minek… Semmi. A szavak feleslegesek voltak, ezt megtanultam emberként. Nem kell mindent kimondani, néha hagyni kell, hogy a dolgok menjenek, vagy ne menjenek a maguk útján.

Újra elhallgatott, felemelte a fejét és félve mérte végig a társát. Fogalma sem volt arról, hogy jó ötlet-e mindezt megosztania Deannel. Talán nagy hibát követ el ezzel, talán nem. Már nem volt miért titkolóznia, a dolgok e nélkül is katasztrófába torkoltak. Muszáj volt, ezt már muszáj volt megtennie. Végül összeszedte magát, hogy újra folytatni tudja.
- Hogy mióta voltam belé szerelmes? Azt hiszem, hogy nem hazudok, ha azt mondom, hogy az első pillanattól kezdve. De erre csak az emberré válásom után ébredtem rá, addig azt sem tudtam, hogy amit iránta érzek, - vagyis irántatok -, az szerelem. Nem érdekelt, hogy kihasznált, sőt nem is tudtam, hogy valójában ezt teszi velem. Egyszerűen… Szerelmes voltam. Minden érzés erőteljes, elsöprő és kezelhetetlen volt. A fájdalom, a szenvedés, a boldogság, a szerelem, a csalódottság, a reménytelenség… Én pedig hiába egy nagy táborban éltem, közel ötven társammal körülvéve, valójában egyedül voltam. Egyedül voltam az új életemmel, az emberi szükségletekkel, a vágyakkal, a nyomorúsággal.

Ismét csend kúszott közéjük, és félve nézett le az egymást tördelő kezeire, majd újra Deanre emelte a tekintetét. Összekulcsolta a kezeit, és szorosan tartotta őket, mintha ezzel újra erőt tudna venni magán, hogy megszólaljon. Ez végül hatott és ismét beszélni kezdett, de a fejét leszegte.
- Nem volt könnyű, nekem nem volt az. A testem is gyenge volt, folyamatosan edzenem kellett, és a gyakorlások alatt a többiek nem egyszer szarrá vertek. Türelem, jóindulat? Az Apokalipszis kellős közepén ez nem létezett. Felzárkózol, vagy meghalsz! Más lehetőség nem volt. Dean sem volt velem megértő, vagy kedves. Ha lekezelő volt, akkor engem sem hagyott ki a sorból. Ha mérges volt, velem sem tudott kedves lenni. Néha megdugott és ennyi. Persze, nem ő volt az első alkalmam, - mármint férfivel persze az volt -, de ettől függetlenül is fájt, hogy csak ennyit érek neki. Ő sose hagyta, hogy egyszer is én irányítsak és én dugjam meg őt. Én voltam a befogadó fél, jobban mondva a mi esetünkben inkább az alávetett fél. Mellette igazából mindig is az voltam. Talán csak egy szavamba került volna és vége van, de… Nekem nem volt más, csak ő. Egy ilyen kifacsart kapcsolatban, vagy tudom is én, hogy miben éltem vele. Miért? Mert szerettem és szükségem volt rá. Ő volt az egyetlen, aki valamennyire közel állt hozzám, még ha ezt nem is lehet egy egészséges viszonynak nevezni.

Egy pillanatra elhallgatott és felpillantott az előtte ülő döbbent vadászra, aki nem mert vagy csak nem akart megszólalni. Türelmesen és figyelmesen hallgatta őt, és a tekintetében ülő kedvesség és megértés arra ösztökélte, hogy folytassa.
- Számtalan vadászat alatt harcoltunk együtt, de nem mondhatnám, hogy igazi barátok lettünk volna. Sam elvesztése, és az Apokalipszis megtörte őt. Bobby halála csak rontott a dolgon, és azután már senkit sem engedett magához közel. Lelkileg legalábbis biztosan nem. Ez alól én sem voltam kivétel, ezért megelégedtem azzal, ami nekem jutott. De hidd el, nem volt könnyű így élni, és megelégedni ennyivel – elakadtak a szavai, és megköszörülte a torkát, mielőtt megszólalt volna. – Minden egyre nehezebb volt és eljött az a pont, amikor már én is kezdtem feladni, bár ez nem igazán tudatosult bennem. Újra és újra hibáztam a csatatéren, nem egyszer kis híján otthagytam a fogamat, de látszólag nem adtam fel. Vagyis nem akartam, és nem is bírtam volna. Azt hiszem… Küzdöttem, próbáltam küzdeni, de belül… Egy szétesett, sajnálnivaló senki voltam. Megkeseredtem és Dean ekkor nyomta a kezembe a tablettákat. Mértéktartás? Figyelmeztetett rá, de újdonsült emberként, - amikor annyi mindenben elbuktam -, szerinted pont a kábítószer fogyasztás volt az, amiben remekeltem? Persze, hogy nem, így a legmélyebb gödrök után, már létezni sem tudtam nélkülük. Ez volt az én mentsváram, a boldogságom, a menekülési útvonalam: a drog. Folyton csak a drog.

Mély hallgatás, és újabb gyors pillantás a másik szemébe, és folytatta.
- Aztán jött az egyre több és több alkohol, és amikor egy ideje már nem történt köztünk semmi, újra a nők felé fordultam. Igen, orgiák dögivel, kábítószer, töménytelen mennyiségű pia… Valahogy a harcokat is bírtam, nem szorultam folyton segítségre és megmentésre, mert volt valami, ami életben tartott: élveztem az életet, mármint azt, ami nekem kijutott belőle. A sok függőségem tartott egyben. Szükségem volt rájuk, mert másképp nem boldogultam. Fel kellett dolgoznom a reménytelen szerelem érzését, az emberi lét keserűségeit és a saját magam megunhatatlan sajnálatát.

Ismét elhallgatott, összeakadt a tekintete a vadászéval, és elmosolyodott.
- Aztán jöttél te, és minden megváltozott. Ő meghalt, Lucifer is meghalt, és amikor megtudtam, hogy itt maradtál, én döntöttem: melléd állok, segítek, és nem hagyom, hogy egy olyan idióta, érzéketlen szarházi legyél, mint amilyen ő volt. Ekkorra már lezártam magamban mindent, a szerelem elmúlt, és képes voltam tisztán látni azt, hogy milyen volt velem, és milyen istentelen kapcsolatom volt vele. Egyszerűen véget ért, te pedig csak egy régi barát voltál nekem, aki hasonlított ugyan a régi szeretőmre, de mégis más voltál. Tiszta, jó, szeretettel és törődéssel teli. Az a férfi voltál, akit hét évvel ezelőtt kimentettem a pokolból. Az az eszmény voltál, akibe beleszerettem, akit hittem, hogy szeretek a másik Deanben. Csak a társad, a barátod, a támaszod akartam lenni, de te… Mindent felkavartál, összezavarodtam, és egy kicsit sem volt könnyű a helyzet, amibe keveredtünk. Egy kicsit ő vagy, de mégsem, és eleinte alig tudtalak téged különválasztani tőle. Közte és köztem is voltak dolgok, volt egyfajta beteges múltunk, és nehéz volt ettől elvonatkoztatnom. Az elején az az egész nagyon morbid és ijesztő volt nekem is. Őt csókolom, de mégsem. Őt ölelem, de mégsem. Őt szeretem, de mégsem.

Castiel bólintott, mintegy megerősítésként a saját szavaira, és többször mély levegőt kellett vennie, hogy ismét meg bírjon szólalni.
- Végül minden nagyon jól alakult köztünk, egészen a szirénig. Akkor felborultak a dolgok, terítette a mocskos lapjaimat az a szuka, és én olyan csupasznak és sebezhetőnek éreztem magamat, mint még soha. Az iránta égett érzéseim, a gondolataim, a meddő vágyaim, a fájdalmam… Minden világossá vált előtted, és én nem tudtam, hogy hová rejtőzzek szégyenemben. Ezeket pedig már nem bírtam elviselni, és ezért elhagytalak – nagyot sóhajtott és keserűen folytatta. – Innen egyenes utam volt a züllött társaságba, ahol egy kis megnyugvásra leltem. Felejteni, nem érezni, nem szenvedni, nem sírni. Ez kellett, erre volt szükségem. Nem tudtam kezelni a helyzetet, Dean, egyszerűen nem ment! Gyenge voltam, mint mindig. Csak remélni merem, hogy amikor azon a napon visszajöttem a cuccaimért, akkor valójában az utolsó szalmaszálba kapaszkodva, hozzád tértem vissza. És itt is maradtam… Veled!

Könnyes szemmel nézett a barátjára, és megcsóválta a fejét.
- Minden jó volt, tényleg minden jó volt, és nagyon boldog voltam veled. Annyira… Annyira más volt az egész. Felszabadító, mámorító és őszinte. Igazi, valós… Persze nagyon jól tudtam, hogy ez nem mehet így sokáig, mert előbb utóbb meg fogsz unni, vagy rátérsz majd arra a témára, amivel nem bírok mit kezdeni: a szex. Melletted minden könnyebb és jobb lett, élvezem az együttléteinket, ezt te is tudod. De amikor oda kerülünk, hogy te meg én… Látom, hogy ez nagyon bánt téged, és azt hiszed, hogy nem bízok benned, vagy a fájdalomtól félek, de ez nem így van. Persze, fáj, hogyne fájna, főleg elsőre, vagy sok idő eltelte után is kellemetlen tud lenni. Ám ezek mind elviselhetőek, és nem ez tart vissza. Amikor ott vagyunk, egyszerűen nem bírom átadni neked az irányítást, bepánikolok és… Szánalmas, igen, az. Hogy miért működök így? Tudom, minden miatta van.

Castiel hangja elcsuklott és vissza kellett nyelnie a könnyeit, hogy újra meg bírjon szólalni.
- Egyszerűen úgy érzem, hogy ha egyszer is hagyom, hogy te vedd a kezedbe a dolgokat és megdugj, el fogom veszíteni a maradék önbecsülésem, a tartásom, az identitásomat és mindent, amit ez idáig sikerült felépítenem. Tudom, hogy ez hülyeség, és nem kellene ezt éreznem. Te sose aláztál meg, nem voltál lekezelő velem, sem a szex során, sem más egyéb helyzetekben. Maga a felállás rémiszt meg, és… Nem tudok rajta túljutni, tőled pedig nem várhatom el, hogy ezt elfogadd, megértsd és lenyeld tőlem ezt a békát.

Castiel elhallgatott és lehajtotta a fejét. Szaggatottan szívta be a levegőt, és enyhén megremegtek az összekulcsolt kezei.
- Azt akartad, hogy beszéljek, és ne zárkózzak el. Tessék, most mindent elmondtam neked, és megosztottam veled a legsötétebb érzéseimet, a félelmeimet és minden mást, ami én vagyok. Az emberré válásomtól kezdve egészen addig, amíg egy szerencsétlen kis senki lettem… Szégyellem magam emiatt, és utálom, hogy ilyen gyenge vagyok. Nincs már hatalmam, nem vagyok angyal, csak egy egyszerű ember vagyok. Egy vadász, bár néha még annak se vagyok jó.

Szorosan lehunyta a szemét, és amikor kinyitotta őket, elveszetten nézett fel a barátja szeretettel teli tekintetébe. Ekkor már tudta: nincs vissza út. Már csak egy valami maradt, amit nem osztott meg a társával. A legnagyobb és legfájóbb kétsége, ami azóta marta őt, hogy először megcsókolta a vadászt.
- A legnagyobb bajom, amit sose hittem, hogy egyszer elmondok neked, az az, hogy nem értem, hogy te miként tudsz szeretni. Azok után, amiket tettem, és aki lettem… Nem értem, hogy miért kellenék neked, miért vágysz rám, és hogy tudsz ilyen boldog lenni mellettem. Egyszerűen… Nem értem! – tette hozzá keserűen és megrázta a fejét.

Vége… Ennyi volt. Nem akart több dolgot mondani. Úgy érezte, hogy mindent elmesélt a társának, amit el akart. Régóta nyomták ezek a vállát, és most, hogy végre kiadta őket magából, egy kicsit megkönnyebbült. Egy kicsit, csak egy kicsit. Igaz, hogy még sebezhetőbbnek érezte magát, de ez sem érdekelte. Már nem volt mit veszítenie. Az egyetlen, aki számított neki, az Dean volt, és úgy érezte, hogy őt is már rég elvesztette. Mindene, ami egykor volt, a múlté lett, és azt a szerelmet sem volt képes megtartani, teljesen megélni és vigyázni rá, amit a vadásztól kapott.

Dean mindvégig feszülten hallgatta a barátját és nagy önuralomra volt szüksége, hogy egyszer se szóljon közbe a keserű vagy önostorozó szavai után. Számtalanszor érezte azt, hogy legszívesebben pofon vágná Castielt, amiért ennyi mindent eltitkolt előle, és mert semmire sem tartja magát. Hogy hiheti ezt önmagáról?! Hogy gondolhatja azt, hogy egy senki, egy szánalmas ex-angyal, akit nem lehet szeretni?! Castiel minden volt számára, amit szeretni lehet. Minden, ami jó lehet ebben az életben, és minden, amire neki szüksége volt.

A barátja utolsó mondatai után tátva maradt a szája a döbbenettől és hosszú másodpercekig meg sem bírt szólalni. Tudta, hogy a társa végzett, és nem fog mást mondani neki. Próbálta összeszedni magát, és felelni neki, de nem ment. A szavak, a vallomás, a másik teljes megnyílása előtte… Letaglózták és mélyen érintették őt.

Amikor végre magához tért, akkor közelebb hajolt Castielhez, így alig pár centire voltak egymástól. Belenézett a barátja könnyes szemeibe, és amint az viszonozta a pillantását, ő végre megszólalt.
- Tudod, hogy én miért vagyok jól? Miért érzem azt, hogy a sok szarság közepette is van még esély a világnak meg az embereknek? – kérdezte felvont szemöldökkel, és amikor a másik megrázta a fejét, folytatta. – Miattad. Azért kerestél meg engemet, mert segíteni akartál nekem, és ezt meg is tetted. A legnagyobb nyomorúságom közepette is hitet és reményt adtál nekem! Nem csak azzal, hogy boldog vagyok melletted, nem csupán ez a kulcs mindenhez. Te nem látod ezt, én viszont elmondom neked, hogy sokkal erősebb és kitartóbb vagy, mint hiszed. Ez hatott rám is és felrántott a legmélyebb poklomból. Nézz csak magadra! Az elmúlt évezredekben rengeteg pofont éltél már túl, de te ennek ellenére is tovább küzdesz. Élsz! Igen, emberként, és igen, megcsúsztál a lejtőn, de megálltál! Tiszta vagy és most együtt vadászunk, járjuk az országot és te nem adtad fel. Nem könnyű, bassza meg, Cas, én aztán tudom, hogy nem az! De még mindig itt vagy, megyünk tovább, nem állunk meg és közben csak egymásra számíthatunk. Én számítok rád… Bízok benned. Én csak annyit kérek tőled, hogy próbálj meg te is. Együtt könnyebb, és szükségünk is van egymásra. Nekem szükségem van rád, és csak remélni merem, hogy neked is rám. Talán önző vagyok, mert ha szeretek… Igen, akkor az vagyok, de csak azért, mert hiszem, hogy nem csak én vagyok boldog veled, hanem te is velem.

Újabb súlyos csend telepedett közéjük és elmélyülten néztek egymásra. A barátja mély levegőt vett, és Dean látta rajta, hogy nagyon nehezére esik elfogadni a szavait és megérteni őket, és megszólalnia sem volt egyszerű.
- Bízok benned, de… - kezdte halkan a társa, és erőtlenül lehajtotta a fejét.
- De? – kérdezte tőle összeszorult torokkal.
Castiel mély levegőt vett és megcsóválta a fejét. Ismét felemelte, egymás szemébe néztek, és némán beszélgettek. Hosszan, talán percekig, vagy csak másodpercekig? Deannek fogalma sem volt róla. Ilyenkor mindig elveszítette az időérzékét.
Végül a barátja volt az, aki megtörte a pillanat varázsát, és magához húzta őt, hogy szenvedélyesen megcsókolja.
- Szeretlek – suttogta a szájába az ex-angyal, amire az ő gyomra szaltót vetett, és elmosolyodott.
- Én is – felelte boldogan és átölelte őt. – Nagyon is! És most ez fog nekünk segíteni, és kihúz majd minket a gödörből.
Dean elhajolt a szájától és ismét a szemébe nézett.
- Szóval bízol bennem – foglalta össze a hallottakat.
- Igen – válaszolta határozottan a társa.
- Rendben – felelte megkönnyebbülten és mély levegőt vett.
Újra megcsókolta Castielt és szorosan magához ölelte. Igyekezett minden szeretetét és törődését belesűríteni ebbe az egy csókba. Mintha mindenre ez lenne a megoldás, és talán az is volt.

Hosszú percekig csak lágyan csókolóztak és szó szerint beleolvadtak egymás karjába. Végül lassan az ágyra döntötte őt, és ismét megszólalt.
- Ez most egy bizalmi játék lesz. És én fogok irányítani. Ha hagyod, és ha akarod – tette hozzá halkan. Eközben a keze a másik nyakán pihent, a tarkóját simogatta és kíváncsian várta a barátja válaszát.

Castiel egy ideig habozott, és a néma párbeszédükön kívül nem csináltak egyebet. Csak nézték egymást, elmerültek a másik tekintetében, aztán eljött az a pont, amikor bólintott, megadva ezzel neki az engedélyt. Dean újra magához ölelte, és megint a szájára hajolt. Ezúttal sokkal lassabban és érzékibben csókolóztak, és nem siettek sehová. A ruhák is csak fél órával később kezdtek lekerülni róluk. Akkor, amikor már mindkettejüket majd szétfeszítette a vágy, és az alsóik, - illetve Castiel nadrágja is -, túl szűk volt.

Ezután sem estek ész nélkül egymásnak. Csak élvezték a puha érintéseket, és a finom nyelvjátékot. Dean keze lassan siklott végig a barátja oldalán, és közben csókokkal halmozta el a nyakát, az állát, és a felsőtestét. Nagyon szerette érezni maga alatt a másik mellkasának az ütemes emelkedését, hallgatni a szaggatott légzését, és a sóhajokat, amiket kicsikart a torkából.

Nem csak az ő teste volt tűzforró, hanem Castielé is. Az ágyékuk fájdalmasan feszült egymásnak, amibe mindketten jólesőn beleremegtek. Dean nem akart tovább várni, úgy gondolta, hogy ideje a következő szintre lépniük.
- Fordulj a hasadra – suttogta érzékien a másik fülébe, újra végigcsókolta a nyakát, és végül az ajkára hajolt. – Bizalmi játék, emlékszel? – kérdezte a szájába, aztán hátrébb húzódott, hogy egymás szemébe tudjanak nézni.
Castiel nagyot nyelt, de aztán bólintott, és amint ő leszállt róla, szó nélkül a hasára fordult. Kényelmesen elhelyezkedett, már amennyire ezt el tudta érni a keményen álló péniszével. Dean remélte, hogy kivitelezni tudják ezt a pózt, mert úgy gondolta, hogy az lesz a legjobb, ha a barátja teljes mértékben rábízza magát. Ezt pedig így lehetett a legjobban elérni: semmi szemkontaktus, csak érintések és forró sóhajok.

A vadász felkelt az ágyról, előkereste a táskájából a síkosítót, aztán visszatért hozzá. Finoman belecsókolt a nyakába, aztán végigment a hátán is, és elmosolyodott, amikor Castiel felsóhajtott. A keze is szüntelenül simogatta őt, és közben egyre csak haladt lefelé. Amikor az út elfogyott és végre a fenekénél volt, kibontotta a tubust és egy kevés síkosítót nyomott az ujjaira.
- Nem fogok neked fájdalmat okozni. De ha valami nem tetszik, vagy kellemetlen, akkor szólj, oké? Meg fogok állni. Bízhatsz bennem, Cas – mondta határozottan.
- Rendben – felelte feszülten a másik.

Újra megcsókolta a barátja hátát, és közben lassan simogatni kezdte a bejáratát. Hosszú percekig csak ezt csinálta, és amikor a társa egyre szaporábban kapkodta a levegőt, akkor tudta, hogy eljött az idő. Végre belevezette az egyik ujját, a másik keze pedig a hátát járta végig érzékien és izgatón. Nagyon óvatos és megfontolt volt, mert tudta jól, hogy ezt egy kicsit sem ronthatja el. Figyelte a reakcióit, és próbált belőlük olvasni. Nem fájt neki, ebben biztos volt, mert tényleg gyengéd és figyelmes volt vele.

Hosszú percekig izgatta, tágította őt, és finoman vezette belé a második ujját is. Castiel jólesően felnyögött, és felemelte a fejét a párnáról. Egy szóval sem mondta, hogy fájna neki, vagy nem akarja, hogy folytassák, és Dean tudta jól, hogy miért: ezt ő is ugyanúgy élvezi. A legjobban annak örült, hogy a másik is nyitott volt erre és végre eldöntötte, hogy túl akar jutni ezen a bukkanón is. Igen, túl akart, ebben most már teljesen biztos volt.

Dean nagyon kívánta őt, és már ezerszer elképzelte azt, hogy egyszer ő teszi magáévá a másikat. Most annyira közel volt mindehhez, hogy alig bírta elhinni és felfogni, hogy végre itt tartanak. Cas nagyon fontos volt neki, és valóban teljes szívéből szerette őt. Jobban ragaszkodott hozzá, mint a saját életéhez, ami persze mindenkire igaz volt, aki kicsit is számított neki. De Castiel ennél sokkal több volt neki. Ő tartotta őt egyben, ő segített neki túljutni a legnagyobb poklain, és vele végre boldog tudott lenni. A szerelem pedig… Sose hitte volna, hogy ő erre is képes, ráadásul mindez egy angyal, vagyis egy ex-angyal, és a legjobb barátja iránt fog benne feléledni. De nem volt mit tenni, az érzés itt volt, és ő imádta ezt. Szerette, hogy szerethet. Az élet ezen szépségében csak egyszer volt része, de még azt sem lehetett összehasonlítani azzal, amit Cas jelentett neki.

Az idő lassan telt, és amikor Dean harmadik ujja is gond nélkül járt ki és be az ex-angyalban, ő nagy levegőt vett. Borzasztóan élvezte, amit csinált, és legszívesebben már beléhatolt volna, de nem akarta elsietni a dolgot, ezúttal nem. A saját péniszét többször is tehetetlenül nyomta a matrachoz, hogy erőt vegyen magán, és visszanyerje az irányítást a vágyai felett, de már ez sem használt. Castiel szapora légzése, és a remegő teste is arról árulkodott, hogy ő is készen áll. Nem csak fizikailag, hanem érzelmileg is.

Végül óvatosan kihúzta az ujjait, feltérdelt, majd a síkosítót a saját, merev férfiasságára kente és a tubusból is nyomott még rá. Nagyot nyelt. Félt, persze, hogy félt, mert ha valamit elront, vagy túl nagy fájdalmat okoz a másiknak, akkor az egész eddigi erőfeszítése semmit sem fog érni és újra ott fognak állni, ahol a part szakad. De az idő lejárt, és amit annyira várt, és amitől annyira rettegett, végül eljött. Nincs vissza út, ezt most már végig fogják csinálni. És jól fogják végigcsinálni!

Megfontoltan helyezkedett fölé, és nekifeszült. A jobb keze határozottan fogta a merevedését, a ballal pedig a társa hátát simította végig újra és újra. Nagyon lassú tempóban haladt, közben a barátja minden rezdülését figyelte, hogy ha valami baj lenne, akkor időben meg tudjon állni. De Castiel egy szót sem szólt. Minden egyes centiméter után hangosan felsóhajtott, és látszólag nagyon élvezte azt, amit csinált vele. Az út mámorító és felettébb izgató volt. Dean sose gondolta volna, hogy ennyire jó lesz. Most értette csak meg, hogy miért vágyott ennyire arra, hogy a társába hatolhasson. Sosem érzett még ilyen eufóriát és boldogságot, mint amit a másik teljes és viszonzott elfogadása okozott benne.

Miután végre teljesen benne volt, egy jó ideig csak várt. Lassan rádőlt a hátára és finoman végigcsókolta a vállait. Utána a nyakától egyenesen a füléhez indult, és amikor odaért, érzékien belenyalt és bekapta a fülcimpáját. Miután kiengedte a szájából, a bal kezével a csípőjére markolt, és amikor a másik sóhajai egyre csak szaporodtak, ő elmosolyodott.
- Szeretlek, Castiel – suttogta halkan a fülébe, a következő pillanatban lassan hátrébb húzódott benne. – Szeretlek – ismételte boldogan, aztán óvatosan újra tövig nyomta magát.
A társa hangosan felnyögött, a fejét a párnába temette és végigremegett alatta az egész teste. Ismét a nyakába csókolt, visszább húzódott benne, majd megint elmerült a fenekében.
- Csak ez számít, Cas, semmi több! Érezned kell! Tudnod kell, hogy én tényleg szeretlek – mondta remegő hangon

Tovább mozgott, gyengéd csókokat hintett a tarkójára, és a keze folyamatosan járta végig a hátát, a fenekét, és a nyakát. Néha a bal keze szorosan a csípőjére fogott, hogy egy-egy mélyebb lökéssel merülhessen el benne.

Egy kis ideig nem csináltak egyebet, csak élvezték egymás közelségét, a forrón összeolvadó testüket, és a köztük pulzáló vad vágyat. Dean végül felegyenesedett és így folytatták tovább. Castiel egyszer sem szólalt meg, nem mondta, hogy bármi ellen is kifogása lenne. Oldalra fordította a fejét a párnán, erősen lehunyta a szemét és ő ekkor láthatta rajta, hogy minden rendben van. Az érzékek kavalkádjában úszik, és vele együtt élvez minden mozdulatot és érintést.

Dean egy kicsit fokozta a tempót, aztán váratlanul a társa hasa alá nyúlt, és felhúzta őt az ágyról. Castiel négykézláb volt előtte, aminek következtében a mélység és a szög is változott, újabb gyönyörhullámokkal megajándékozva ezzel őket. Mindketten belenyögtek a fantasztikus érzésbe, és a vadász el is mosolyodott.
- Érezned kell, hogy ez nem csak puszta szex – mondta halkan Dean. Hirtelen magához húzta a párját, aki ennek következtében már előtte térdelt. A mellkasánál fogva magához ölelte őt, belecsókolt a nyakába, és egy kicsit gyorsabban mozgott benne. Castiel kezei az övére fonódtak, mintha ezzel azt akarná a tudtára adni, hogy még szorosabban ölelje magához.
A vadász teljesítette a kérését, és közben a mélységet is fokozta.
- Ez sokkal több ennél, Cas – suttogta vágytól izzó hangon a fülébe. – Szerelmeskedés, ugye tudod? Ugye tudod, hogy szerelmes vagyok beléd? A miért nem számít, csak az, hogy ez így van, és akarlak. Akarlak! Szeretlek! Minden létező módon magamnak akarlak, és amikor azt mondtam, hogy házasság… Baszd meg, veled tényleg akarom. Cas, akarom! Azt akarom, hogy egyszer házasodj velem össze - nyögte tehetetlenül és elveszetten. Amint ezt kimondta, égető forróság száguldott végig az erein. Akarja! Tényleg akarja! Ebben teljesen biztos volt, és amikor a szavai hallatán a társa is hangosan felnyögött, elmosolyodott.
- Leszel a férjem, Castiel? – kérdezte halkan és izgatottan a fülébe.

Ezután mi történt? Dean csak várt, és még mozogni is elfelejtett. Nem bírt, nem tudott, mert a pillanat megfagyasztotta. Néma csend. Hosszú percekig? Nem tudta pontosan, de még azt is meg merte volna kockáztatni, hogy csak ő érzékelte ilyen hosszúnak azt az időt, amíg a másik válaszára várt.
- Igen. A francba, Dean, igen – felelte határozottan és reszelős hangon a barátja.
A vadász mosolya szélesre húzódott, és szorosabbra zárta a karjait a másik körül. Castiel ekkor oldalra fordította a fejét, és mindkettejük nagy örömére meg tudták egymást csókolni.
- Szeretlek – suttogta a szájába.
- Én is szeretlek – érkezett a válasz egy boldog mosoly kíséretében.
Dean erre képes volt még szorosabban magához ölelni őt, és közben újra megmozdult benne. Az ex-angyal jólesően felnyögött és hátravetette a fejét, ami így az ő vállára csapódott.
- Még! Kérlek, még! – mondta erőtlenül a társa.
- Valóban? – kérdezte tőle kuncogva. – Mit szeretnél tőlem, Cas?
- Dugj meg! Kérlek, Dean! Szeretném – nyögte remegő hangon. Elégedetten elmosolyodott, amikor látta, hogy a barátjának nyelnie kellett egyet, és csak utána tudta folytatni. – Nagyon szeretném! Érezni akarlak! Élvezni akarlak. Még…

Deannek sem kellett kétszer mondani, és hiába imádta hallgatni azt, ahogy a társa könyörög neki, már ő is nagyon akarta ezt. Sokáig elhúzták ezt a menetet, a vég pedig tagadhatatlanul közel volt. Fokozta a tempót és az erősséget, és miközben a bal kezével magához fogta őt, a jobbal a kemény férfiasságát kezdte el izgatni. Castiel artikulálatlanul nyögött a karjaiban, és ez mosolyt csalt az arcára. Mindennél jobban szerette, amikor szó szerint elvette a másik eszét, és ez a tudat még gyorsabban lökte őt a megsemmisülés felé. A társa felemelte a jobb kezét, az ő tarkójára kulcsolta, mintha ezzel el tudnák érni azt, hogy még jobban egymásba olvadhassanak. És Dean pontosan ezt is érezte: teljesen eggyé váltak.

Innentől kezdve már nem volt megállás. Közel volt, de ez a barátjára is igaz volt. Hosszan elnyújtották ezt a szeretkezésüket, és így a vég nagyon gyorsan közeledett. Ő hangosan zihált a másik nyakába, amit időről időre megcsókolt, és közben pedig még gyorsabban mozgott benne. Az ex-angyal vad nyögései valósággal megrészegítették őt. Egy igazi, megunhatatlan drog volt a számára. Pokolian gyorsan épült benne a kéj, és amikor Castiel teste megfeszült az ölelésében és elélvezett a kezében, akkor ő se bírta tovább. A hang magával rántotta, és mennyei boldogság terült szét a mellkasában, amibe azonnal bele is szeretett.

Fáradtan hanyatlottak le az ágyra, és rögtön egymás felé fordultak. Mindketten mosolyogtak, és tökéletesen kielégültnek érezték magukat. Percekig csak nézték egymást, és úsztak a mámorban, ami nem ért véget az orgazmusuk lecsengésével.
- Minden oké? – kérdezett rá Dean arra, amitől mindezidáig tartott.
- Minden oké – felelte hezitálás nélkül a barátja. – Mielőtt még kérdeznéd, egy cseppet sem bántam meg, és igen, igazad van, ezt sokkal korábban meg kellett volna próbálnunk.
- Jobb később, mint soha, te kis gondolatolvasó– mondta egy visszafogott mosollyal az arcán. Volt még valami, amiről beszélniük kellett, és most hogy eljött az idő, összeszorult a torka, és fogalma sem volt, hogy miként vágjon bele. – Amit szex közben mondtam…
- Szerelmeskedés – vágott közbe egyre szélesebb mosollyal az arcán Castiel. – Így nevezted.
- Igen, az volt. Ez az volt – mondta boldogan és ő is elmosolyodott. – Wow! Mikre vagyok képes melletted! Hihetetlen!
- Ezt én is elmondhatom rólad – helyeselt a társa.
- Szóval, amit akkor mondtam… Teljesen komolyan gondoltam. Nem csak a vágy beszélt belőlem.
- Házasság? – kérdezett rá a lényegre az ex-angyal.
Ő biccentett és felhúzta a szemöldökét. Nincs több kertelés, egyenesen bele a közepébe. Hát legyen.
- Akarod? – kérdezte halkan.
- Igen, én is akarom – érkezett a rövid, de annál felszabadítóbb válasz, aminek a végére már nem kellettek nekik újabb szavak, mert mindent elmondott az a szenvedélyes csók, amit ezután váltottak.

A vadász sosem hitte volna, hogy egyszer ide fog jutni. Boldogság, szerelem, és házasság? Ezek a szavak nem az ő életének voltak a jelzői. Ám minden fenekestül felfordult, még csak nem is a saját idejében élt, de 70 év óta először, végre ott érezte magát. Ő ide tartozik! Cas a mindene, és boldogan kötné vele össze az életét. Hisz azt már akkor hozzákötötte, amikor beleszeretett, a többi pedig már csak a hab volt a tortán. Az édes és mámorító hab; a desszert, a jutalom, és minden, amit Castiel jelentett neki.

23 megjegyzés:

  1. Oh my God! :D Istenem de jó rész volt.
    Nem is tudok írni, csak vigyorgok itt a gép előtt :D Annyira boldog vagyok, hogy ilyen jó részt hoztál.
    Az elején kicsit elszomorodtam, hogy Cas annyit szenvedett a másik Dean miatt.
    Utána meg azon izgultam, h. vajon ki fognak-e békülni. Vajon Dean megtudja-e, hogy Cas, miért nem akarja azt a felállást. Szerencsére megkaptam a kérdéseimre a választ. S többet is kaptam, mert megoldódott a gond kettejük között.
    De ahogy Dean megoldotta (ill. te megoldottad) az fantasztikus volt. Itt látszik, hogy Dean mennyire szereti Cast. Hogy nem csak az előjátéknál figyelt oda Dean... De akkor meg teljesen megdöbbentem (s fülig ért a szám - még mindig fülig ér a szám - ha eszembe jut az ) amikor Dean azt mondja Casnek, hogy SZERELMESKEDNEK - ez annyira csodálatos, Cas itt tudja, hogy Dean tényleg szereti. Áááááhhhhhh nem tudok már betelni vele. A hab a tortán pedig a házasság. Na itt már padlót fogott az állam. :D
    Szóval a történet fenomenális volt, és örülök, hogy nem lett függővég.
    Istenem de jó rész volt :D Köszi, köszi, köszi.
    Nem is tudom lehet-e még fokozni, de nagyon örülök neki.
    üdv:crucio

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja és még azt is elfelejtettem írni, hogy nagyon örülök, hogy nem szedted szét a fejezetet és megérte várni rá. Annak ellenére, hogy nyüstöllek a frissekkel, azért tudok várni. S örülök, hogy mindig hozol hetente valamit. Köszi, hogy ennyi időt fordítasz a történetekre, s amikor tudsz csak írsz. Nagyon jó történet és várom a mihamarabbi folytatást, de persze a többi történetből is.
      üdv:crucio

      Törlés
    2. Szia crucio :)
      Örülök, hogy nem szeded a fejem és azt mondtad, hogy megérte rá várni. :) Ha tudnád, hogy én mennyire vártam, hogy ezt végre elétek tárhassam... :) És egyben, mert ezt tényleg egyben akartam, mert úgy volt jó a hangulat és az érzelmek fokozása miatt.:) Igen, szerelmeskedés. :) Át akartam adni nektek azt, hogy igen, ez az volt, ez tényleg az volt, mert ez a két kis idióta borzasztóan egymásba gabalyodtak. :) Nagyon de nagyon és remélem, hogy ezt át tudtam adni. :) A következő részek sem lesznek egyszerűek, mármint érzelmileg, és nagyon fontosak lesznek, szóval szerintem azokra is jóóó sok időt és energiát fogok fordítani, mert egy kicsit sem akarom elrontani. Imádom ezt a storyt és szeretném, ha tényleg ütősre sikerülne. :)
      Köszönöm a türelmes-türelmetlenséged.:) Tudod, igyekszek és amikor lehet, hozok én, akár mindent is, de az alapos munkához idő kell, ami nekem meg nem sok van. De azért próbálkozok.:)
      Függővég? Hát, öhm, a következő egy kicsikét az lesz, de hát muszáj lesz. Nem spoilerezek, arra ott van az ismertető jobb oldalt. Az sem lesz könnyű rész, ezt megígérem.:) De addig is, élvezd ezt, és ha jól értettem, párszor még el fogod olvasni.:) Kíváncsi vagyok mennyi lesz a végeredmény :D
      Köszönöm, hogy írtál és óóóóóriási puszi érte:)

      Ui: és a kedvencem: örülök, hogy tetszett a fokozat. A mély depis Castől el egészen a házasságig :)

      Törlés
    3. Szia!
      "a két kis idióta borzasztóan egymásba gabalyodott" Igen, sikerült átadni, és annyira boldog vagyok, még mindig hogy ilyen szép fejezetet hoztál :D Az egész részből mármint a Cas&eredeti Dean párosból süt a szeretet, a szerelem és az odafigyelés :D
      Ez kellett most a lelkivilágomnak :D Áh. Még csak másodszor olvasom el, de lementem a mobilomra, h. olyan helyen is olvashassam, ahol nem vagyok internetközelben :D
      Ha nem felejtem el a számolást, akkor megmondom mire hozom a következő fejezetet. De most még csak ez volt a második. :D
      üdv: crucio

      Törlés
    4. Cas&eredeti Dean? Az igazából a jövőbeli Dean és jövőbeli Cas páros lenne, nem? :) Vigyázz, mert az időutazás bezavar :) Nagyon csúnyán bezavar :) De értettem a lényeget, és még valami: "a párosból süt a szeretet, a szerelem és az odafigyelés " Köszi köszi köszi :) Hál Istennek sikerült ezt átadnom :) Huh, kő legördült, éljen :)
      Másodjára? :o azért az sem semmi, mert ez egy duplás feji volt, konkrétan 9300 szavas. Phh, bele se merek gondolni, hogy én hányszor olvastam el, mire ilyen állapotú lett a rész. Az a "baj" hogy mostanság mire közzé teszek valamit, annyit csinosítom, olvasom át meg minden, hogy a végére én már megunom, és nem értem, hogy miért nem volt számotokra egyértelmű az, hogy ez fog történni. :) Néha úgy érzem, hogy tökre kiszámítható az, amit írok és ami következni fog. Aztán meg nem értem, hogy miért nem így van :D Tudom, néha gyagya vagyok :)
      Akkor várom a strigulákat mire jön a folytatás :) Az sem lesz piskóta rész, az biztos :)

      Törlés
  2. Szia!
    Ha hamar visszajutottam géphez tök jó. Tök jó, hogy abból a mérföld hosszú nagymonológból, amiben részletesen kitérek a párok közötti kommunikáció, a bizalom és a szerelem, mint olyan modulra, amihez sorban odabiggyesztettem részleteket az olvasott részből, és ami néha szabad styl káromkodásokat is beleszőttem, semmi nem maradt meg. Semmi. Komolyan. Úgyhogy most megkapod azt a változatot, amit akár nyersnek is mondhatnék.
    Szóval annyira édesen, ölelgetniavlóan narancsos muffin voltál az elején, hogy én most átölellek (nem érdekel, hogy ez csak a képernyő), és addig öllellek, míg rá nem zizzensz, hogy mi így szeretünk. Akkor is szeretnénk ha hónaponta egyszer hoznál, mert ki...szottul megérné!
    Aztán elkezdődött a történet és éreztem, ahogy a gyomrom így lassan zsugodorik, önmagába kúszik, magával viszi a szivemet meg a lelkemet is, az egész testem üres térré avanzsál, amiben a fájdalom, aggodalom és a hülyeséggel határos remény fénye megtörve pulzál a könnyeimen. (Ha ezt a mondatot kibogozod, kapsz egy extra muffint).
    Az egész alatt halkan megjegyeztem, hogy én is akarok egy ilyen párkapcsolatot. Mármint nem az erőszakolósat értem rajta, ami amúgy korrekt volt, és Jövő Dean készülhet, mert nemcsak Crowley vagy Alaistar ért a kínzásokhoz, hanem azt, hogy ilyen szinten kitárulkozni és bizni a másikban, és, hogy ezt mennyire elfogadják, és szerelmeskedtek. Valahol itt olvadtam a technika fémszálai közé.
    ÉS végre beszéltek és megértették és fiúkérés! "tüzjáték a háttérben"
    Csak egy hibát találtam benne. A hátulról számolt harmadik és negyedik bekezdésben kétszer használod az "épült benne a kéj" kifejezést, ami még mindig túl közel van egymáshoz és kicsit önismétlésnek érződik. Tudom, fáradt voltál, és tetszik ez a kifejezés, csak gondoltam szólok :)
    És még mindig villámokat hajigálnák valahányszor leirod, hányadik oldalnál tartasz. Motiváció, persze, de azért gebedj meg kicsit.
    Óh, és sirtam rajta. Na nem az a heves bőgés, de határozottan megkönnyeztem és még mindig itt van egy kis gombóc a torkomban.
    Köszönöm, hogy olvashattam!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Először is köszönöm, hogy szóltál az ismétlés miatt, azt már tényleg nem vettem észre, de most átírtam az elsőt, és így már asszem jó lesz.:)

      Mindig teljesen elolvadok, amikor te így elolvadsz és átadod nekem azt, hogy mennyire elolvadtál és megkönnyezted a kis drágákat. :) A keserű kezdettől egészen a mennyei végig. :) Az olvadós végig :) Jaj, de jóóó, hogy te is velük olvadtál :) Fantasztikus :))))) Köszönöm, hogy ezt sosem félsz megosztani velem.:) Ezért éri meg annyit melózni és dolgozni vele.:) Értetek.:) A szavaitokért, a könnyeitekért, és úgy minden másért :)

      Az ölelést amúgy megkaptam és minden mondatodat kibogoztam, szóval kérem a muffinomat :P És az egy dolog, hogy ebben léptük át a százat, a regény nálam már a 145.-nél tart, szóval van mit ellenőrizni és rendbe tenni. Szóval hosszú regény lesz ez, nagyon úgy tűnik, hogy hosszabb, mint sejtettem, de remélem, hogy ezért nem fogtok felkoncolni. :)

      Ezek szerint térjek át a havi publikálásra? :) Nem tervezem, csak ha a kényszer úgy hozná. Szóval ne aggódj, próbálom a heti egyet tartani, de eddig mindig min. 2 volt, ha nem több. :)

      A gombóc remélem lassan feloszlik, és ha nem, javaslom a cukker fejik újraolvasását.:)
      Köszönöm, hogy írtál :) Feldobtad a fáradt estémet :)

      Törlés
  3. Már nagyon vártam ezt a fejezetet.
    A reménytelen, megrekedt és feszült állapotot tökéletesen vezetted tovább, megvagyasztva a vérünket azzal, hogy ekkor az ex-angyal a lelépés mellett döntött.
    Az az álom.... Annak a fa××zopónak a képébe páros lábbal taposnék bele a szolgálati bakancsommal. :@ Sokszor. Aztán, miután a bordái közé is besuhintanám párszor az acélbetétes orrait, csak azután(!) jöhet a vaslapát....

    De legalább most Dean átkarolva próbálta óvni, és ez olyan ahw. Legalább ennyi kellett. És a zuhanyos jelenet, hát azokért mindig odáig vagyok!!! Ahwwwr!

    Ideje volt ennek a beszélgetésnek megtörténnie. Egy hatalmas, óriási lépés volt ez Cas-nek, amit muszáj volt végre meglépnie. És a szívem megszakadt. Nagyon nehéz, fájdalmas és kiszolgáltatott dolog ez, mert mindig ott van a lehetőség, hogy ha a titkod egyszer kiejted a szádon, azzal bármikor megsebezhetnek majd. Csakhogy Dean nem ilyen szerencsére, ő komolyan gondolja az érzéseit az ex-angyal felé.
    "Figyelmeztetett rá, de újdonsült emberként, - amikor annyi mindenben elbuktam -, ..." Igen, baszod, ti ketten, egymással versenyezve vagytok az "amihez csak hozzákezdek az tönkremegy/meghal/elbaszódik" rekorderek!

    Nem hiába mondják, hogy a békülős szex a legjobb, és ha ez már békülős szeretkezés.... ááááhwwwwwwwwwwwr! Dean talán még soha senkivel sem volt ennyire óvatos, türelmes és gyengéd... ez pedig nagyon megindító. Egyszerűen... ez az eufória egy édes szintje, amit igenis szeretek és vágyom olvasni. A remény, hogy van még ilyen édesség a világban, egy ilyen beleélhető, éppent történő eseménnyel, felbecsülhetetlen.

    "...nyögte tehetetlenül és elveszetten. Amint ezt kimondta, égető forróság száguldott végig az erein. Akarja! Tényleg akarja! Ebben teljesen biztos volt, és amikor a szavai hallatán a társa is hangosan felnyögött, elmosolyodott.
    - Leszel a férjem, Castiel? – kérdezte halkan és izgatottan a fülébe."

    Bumm. Oké. Ez az a pillanat, amikor a reakciók egy döbbent csend után 98%-ban a "Leugrok fagyiért!" és a "Hozok egy pizzát.."-ban teljesednek ki.
    Nem értenék hozzá és eszebe se biztos, hogy jutna, ha egy idősebb, férfi kollégámmal egyszer nem beszéltünk volna róla. Vele éppen megesett ez a szituáció - persze nővel -, és az adott reakciója éppen ez volt. Viccesen jött ki a dolog. Nem biztos, hogy ez volt az a megfelelő pillanat, de. Te egy nagyon pozitív, kiválóan kivitelezett végkimenetelt alkottál, amihez nagyon gratulálok!

    Szép munka, igazán hosszú fejezet, amiért megérte várni. <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oké, hivatalosan is kijelenthetem, hogy jóóó hangosan felvisítottam a nevetéstől a vaslapátos képed miatt :D Szegény jövőbeli Dean, mindig csak bántanátok őt. :) Nem értem miért :o (csak viccelek :D örülök, hogy ilyen hatással van rátok :D)

      Zuhany :D mondtam, hogy megkapod a fétised és tessék, meg is volt :) A kis kedvenced, mi? :D gondoltam :)

      "Igen, baszod, ti ketten, egymással versenyezve vagytok az "amihez csak hozzákezdek az tönkremegy/meghal/elbaszódik" rekorderek!" Tömören, velősen a lényeg, hogy megint hangosan felnevessek :) Jól fogalmaztál :D a két kis idióta, mi? :D De azért szeretjük őket, nem? De. Na látod :D (csak hogy témánál maradjunk :D)

      A békülős szex tényleg jó, de ennek nem teljesen a békülés volt a lényege, bár az is. A nagyon mély, őszinte, tiszta érzelmek. Szerelem, nyugodtan beszélhetünk a szerelemről, ami remélem, hogy átjött nem csak a szex alatt, hanem amúgyis az összes többi interakciójukból. :)

      Ez a "szex közben pasikérés" dolog... Szóval mindig is így, ebben a szituációban és Cas megnyílása után, az első Dean-féle vezetésnél, rengeteg "szertelekkel" körbeölelt lágy és érzelmes szerelmeskedés közben akartam ezt; úgymond ezzel akartam feltenni a koronát az érzelmi hullámvasút csúcsára. Na, ez aztán az értelmes mondat.:D A lényeg. Eleinte nekem is idegen volt, hogy "szex közben? Phhh, ne már!". DE. Mindig van egy de, ugye? :D De :D Ez volt igazán Deanes és Cases, és ez annyira határon van, mármint ez a jelenet, hogy túl nagy volt a csábítás, hogy ne így történtessem meg a dolgokat. Na igen, és a macska is fel van mászva a fára.:) Szóval. Remélem, hogy egy ilyen pengeélen táncoló helyzet ellenére is hiteles maradt a pasikérés, mármint a mögötte rejlő elhatározás és a komoly, tiszta szándék.:) Ha ezt az eszmefuttatást kibogoztad, jár a pirosponty :D

      Örülök, hogy tetszett, és hogy szerinted megérte rá várni :) Éljen, a sok munka csak megtérül :)

      Köszönöm, hogy írtál:) Cuppantás jár érte:)

      Törlés
    2. Örülök, hogy tetszik a mémem :3 Tudom, tudom, ez egy ásó és nem lapát, de nézzük a jó oldalát is; ha végeztem az illető megcsapkodásával, rögtön el is tudom ásni vele. Hát nincs igazam? De. Egy.

      Te pedig elrontottad az igazadat, mert nem számoltad. Ugye-ugye, most már beugrott, nem? De. Kettő.

      "A lényeg. Eleinte nekem is idegen volt, hogy "szex közben? Phhh, ne már!". DE. Mindig van egy de, ugye?" De. Három. :D A macskát meg lecsúzlizom a picsába, mert na. 3:D

      Kérem a pontyom. :3 Csak a pirosat fogadom el és nem érem be kevesebbel!

      Pusz!

      Törlés
    3. Tessék :D http://www.topmix.hu/images/body/21467993744dce27b0aacce_054dfc19.JPG

      Én nem vagyok profi az ilyen Pista bá féle igazam van vagy nincs igazam dolgokban, még nem megy kívülről a szöveg, szóval rád bízom a kioktatásomat. :D

      Az ásóban meg tényleg igazad van :D Két legyet (vagy hullát?:D) egy csapásra, nem? De. Egy :D Na talán menni fog :D

      Puszillak :D A ponty meg remélem odaért :D Én nem tudok olyan szép linket csinálni, mint te, de remélem beéred ezzel is :)

      Törlés
    4. :3

      Imádom azt a cuki bajszát, hogy megpödörgetném...! <3

      Törlés
    5. Mintha olyan hatalmas bajsza lenne :D Gabe-nek szokott lenni olyan kis igazi magyar bajuszkája :D

      Törlés
  4. Szia Nienor!
    Nagyon sok olvasgatás után szántam rá most magam, hogy írjak neked.
    Kb. egy hete találtam rá a blogodra és minden itt található írásodat el is olvastam.
    Bár még csak az 5. évad elején járok, ami a sorozatot illeti, eléggé shippelem ezt a két jómadarat, sőt már akkor is ez volt a helyzet, mielőtt Cas feltűnt volna a színen.
    Én is írtam fanfiction-t, bár ebben a fandomban még nem és már nem is fogok. (Inkább ilyen lélektani dolgokkal szeretek foglalkozni mint blogger és ez kézenfekvőbb számomra) De olvasni azért mindig szoktam. :)
    És most jön a lényeg: imádom, ahogy írsz. A rövideket és a többi hosszabb történetet is.
    Azok az érzelmek, amiket megfogalmazol, pont azok, amiket érezni a sorozatban kimondatlanul és ez nagyon jó.
    Eléggé feszülten vártam ezt a fejezetet, bár sejtettem hogy nagy gáz nem lehet, mert hepiend-párti vagy. :P (tudom, hogy ez még nem a vége, de na. :)) )
    És beváltotta a hozzá fűzött reményeimet.
    Imádom ahogy a karaktereiddel bánsz, de komolyan. Nekem a kedvenc szálam ebben az egész történetben az, ahogy Castiel a két Dean ellen és mellett küzd magában, annyira aranyos közben. <3 :3

    *megsúg valamit* Nem tudom, mit tervezel az utolsó két részre, de nekem már így is teljes a történet. Nem csak azért, mert átjutottak a holtponton. Csak így érzem.
    Imádtam. Nem idézgetek, minek? Az egész perfect, ahogy van. :D
    puszi: Coraxx

    Jaa. És nevettem. Apu bejött leszidni, hogy hagyjam aludni az öcsémet két szobával arrébb. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Coraxx! :)

      Akkor mint új olvasómat, ezennel szeretettel köszöntelek nálam. :) És gratulálok is, amiért már mindent elolvastál és kivégeztél:)

      Deant és Cast nem lehet nem shippelni, szeretni, a két kis jómadár tényleg annyira összetartozik, mint a borsó meg a héja:) És már megint irigykedek, hogy még csak ott tartasz a soriban, mert rengeteg jó és új epizód vár még rád.:) Persze jó túl lenni rajtuk és újra lehet nézni őket, szóval inkább csendben maradok. :)

      Én inkább fanficeket írok, de azért kíváncsi lennék, hogy ha már nem is alkotsz fandomokban, miben írtál? :) Szeretem én is az ilyen lélektani dolgokat, de azokat is inkább ficekben írom. :)

      "Azok az érzelmek, amiket megfogalmazol, pont azok, amiket érezni a sorozatban kimondatlanul és ez nagyon jó. " Ennél szebb dicsérő szót nem is kaphattam volna :) Köszönöm. :) Annyira, de annyira örülök, hogy ha sikerült azt átadnom, amit én a sorozatból érzek, átérzek, megérzek.:) Nekem ilyen Destiel. Ilyen ez a két kis idióta. :) Örülök, hogy te is így gondolod és hogy tetszik neked az, ahogy ezt át próbálom adni nektek.:) És a legfontosabb: köszönöm, hogy ezt elmondtad nekem.:)

      Örülök, hogy tisztában vagy te is a happy end-pártiságommal.:) De ez nem azt jelenti, hogy néha nem fog fájni. Sőt.:)

      "Nekem a kedvenc szálam ebben az egész történetben az, ahogy Castiel a két Dean ellen és mellett küzd magában, annyira aranyos közben." Awwwwwww :) Jaj de jóóóó, hogy ez jött át neked:) Igyekeztem a kis vacilálós Cast aranyosnak megtartani. :) Örülök, hogy sikerrel jártam.:) :) Az egyik kedvenc szálam nekem is ez. Nem véletlenül :)

      "Nem tudom, mit tervezel az utolsó két részre, de nekem már így is teljes a történet." Szerintem ebben ne legyél annyira biztos, mert ami a legleglegutolsó fejezetet és az epilógust illeti (ami még messze van), tuti, hogy egyikőtök se tudná kitalálni, hogy mi lesz.:) Erre még fogadni is merek. :) Még annak fényében sem, amik a következő fejezetben fognak történni. :) Szóval ne könyveld el előre, hogy mi lesz. :) Bár azért kíváncsi lennék arra, hogy mik a sejtéseid. :) Az ilyen infókért majd meghalok mindig.

      Köszönöm még egyszer, hogy írtál, és remélem, hogy "hallhatom" még a hangodat.:)

      Puszillak :)

      Törlés
    2. Háát. Volt egy blogom, már rég írtam és valószínű nem is fogok többet, de nincs szívem letörölni, úgyhogy szegény drága csak vegetál. Sőt. Az a profil is a régi profilom. feketelepel.blogspot.hu NAGYON ZÁRÓJELBEN nem akarom reklámozni. Múlt idő. BBC Sherlock fandom, általában.
      A sejtéseim nem konkrétak a következő fejezetekre nézve, eltakarja őket egy rózsaszín vattacukorfelhő (magyarul: valami fluffot sejtek :D ) és majd meglátjuk. ;)
      És ne aggódj, nem tűnök el, hallasz még felőlem, promise. <3

      Törlés
    3. óóó, én meg most ismerkedek a Sherlock fandommal, szóval le is mentettelek, jobban mondva kitettelek a cserék közé. :) Sokan járnak felém Sherlockosok, hátha más is kedvet kap hozzá. :) Ha akarsz te is kiteszel, ha nem nem. :) Remélem nem fogod letörölni az oldalt, mert amint lesz időm és Sherlock kedvem, akkor szétnézek nálad. :)

      Szóval fluffot sejtesz? :) Ó igen, lesz, az IS lesz. :) De azért bőven tartogat meglepetéseket a következő fejezet.:)

      Örülök, hogy nem tűnsz el. :) Várlak majd vissza :)

      Törlés
  5. atya isten ez zseniális végre cas is megnyílt és dean mint megkéri cas kezét az örök macsó dean szuper
    gratulálok
    pusy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia demon! :)

      Ksözönöm szépen, úgy látom ez a fejezet févorit lett. :) Örülök, hogy tetszett a macsó Dean féle férjkérés is.:)

      Puszillak :)

      Törlés
  6. *_________________________________*
    na jó asszem ennél a két csillagnál és vonalnál többre lesz szükség,de valahogy még mindig szótlan vagyok.Megnyugtatlak,megérte annyit ülnöd rajza és ami engem illet nem haragszok hogy "elkéstél" vele mert csodálatosan sikerült!

    Az elején nagyon szomorúan indult és sikerült is elhitetned velem hogy végig ilyen lesz és hogy már megint készíthetem a zsepiket. De aztán megtörtént,végre megtörtént! És igen! Cas bízik,Dean totál szerelmes én meg úgy mosolygok mint aki így maradt. :D Na és a vége?! Hát az engem totálisan kiütött.
    Fogalmam sincs mit tervezel még de én pillanatnyilag totál boldog vagyok és örülök ennek a két idiótának akik annyi fájdalmat túléltek már és igazán megérdemlik hogy végre együtt legyenek!
    Köszönöm hogy olvashattam ^-^
    Puszil és ölel:
    Dean :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Dean:)

      Megnyugtattál, hogy megérte ennyit késni vele.:) Ezt a fejit nagyon nem akartam elrontani, és nem is bírtam volna feltenni, ha nem érzem 100 %-ig azt, hogy kész és az jön át teljesen, amit át akarok adni. :)

      A szomorú indításért bocsánat, de hát tudod, ez vagyok én. :) Nincs édes vég a keserűség nélkül. Kell az is, és kell ez is. Így teljes a kép, nem? Így édesebb volt a vége, nem? :P

      "De aztán megtörtént,végre megtörtént! És igen! Cas bízik,Dean totál szerelmes én meg úgy mosolygok mint aki így maradt. :D Na és a vége?! Hát az engem totálisan kiütött." Én is boldogan mosolygok mosolygok és mosolygok, mert "YESSSSSSSSSSSSS, sikerült" :) És a legjobb: örülök, hogy örülsz a két kis idiótának. :) Én is, mert imádom őket, írni őket pedig fantasztikus érzés. :)

      Köszönöm a vidám kis komidat, feldobtál vele. :)

      Puszillak és ölellek :)

      Törlés
  7. Nem tudom , mi lett az előbbi hsz-emmel , de azért leírom újra .
    Imádtam . Nem találok szavakat , amikkel ki tudnám fejezni , hogy mit is gondolok . Egyszerűen imádtam.
    Már harmadszorra olvasom újra , de csak most vettem a bátorságot , hogy végre , hozzá is szóljak valamelyik részhez.
    El kell mondjam , ugyanolyan feszült izgalommal olvasom el , újra-és újra ezt sőt az összes történetedet.
    Megbabonázzák az embert.
    Tudod, kedvesem , ezek olyanok nekem , mint Casnek Dean ; megunhatatlan.
    Egyszerűen , csak próbálok valami ésszerűt kinyögni , de semmi jut eszembe azon kívül , hogy FANTASZTIKUS BOMBASZTIKUS CSUDIMUDI.
    Az agyam helyén egy nagy kupac zokni van , mint általában mindig , mikor elolvasom a sztorijaidat.
    Az egész annyira , de annyira lenyűgöző.
    Teljesen lehengerel , és azon kapom magamat , hogy 10 perce itt ülök a sötétben , és mosolygok a semmibe, de nem tudom miért:)
    Nagyon köszönöm , és biztos vagyok benne , hogy ezek után nem fogok egyhamar elaludni.

    Sok sok ölelés : P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaaaa :)

      Ó, annyira örülök, hogy végül úgy döntöttél, hogy írsz nekem, nagyon boldoggá tetté vele :) És azt hallani, hogy nem is egyszer olvastad el a történeteket... És nem unod őket... És az érzés, amit kiváltanak belőled... És hogy ezt megosztottad velem... Aranyat ér nekem és és feldob és erőt adtál a folytatáshoz, bármi is a következő friss, amit hozok majd az oldalra :)
      Ne aggódj, mindennek tökéletes értelme volt, de az enyémbe sokat ne keress, teljesen szétestem :)

      A hsz-ekkel sajnos több, mint egy éve gond van a blogspoton, ezért szoktam javasolni nektek, hogy mielőtt a Közzététel gombra nyomtok, mentsétek le valahova a bepötyögött dolgokat, mert nem lehet bízni a rendszerben... Sajnos ezzel minden blogspotos küzd és úgy tűnik, hogy nem szűnt meg a gond. Vagy csak akkor küldi be a rendszer a hsz-eket, ha biztosan be vagy lépve, vagy alapból csak a második próbálkozás után... Köszönöm, hogy a fennakadás ellenére is újra elküldted nekem a véleményed és benyomásodat a történetről :) Annyira jó érzés volt olvasni és még mindig nem tudom eltűntetni a mosolyt az arcomról, szóval most én vagyok úgy, mint te :)

      Köszönöm, és óriási ölelés neked is :) :) :)

      Nienor

      Törlés