2014. június 16., hétfő

Összetörve - 2. fejezet 18+

Sziasztok! :)

Mivel mostanában ritkán volt friss, és ennek az okát is tudjátok (gőzerővel dolgoztam ezen a történeten), úgy gondoltam, hogy gyorsan hozom is a folytatást, mielőtt még vérben forgó szemekkel csapatos támadást indítotok ellenem. :)

Ha ez első fejezet kemény volt, nos ez... Majd ti megmondjátok. Ahogy ígértem, mostantól 18+-os a besorolás, nem véletlenül.

Most is sima és dőlt betűs részek fogják váltani egymást, és egyszer lesz egy olyan bemutatott dőlt betűs jelenet is, ami időben nem a többi közé esik. Ez most lehet, hogy egy kicsit érthetetlen, de olvasás közben szerintem ez egyértelmű lesz mindenkinek.

Mondanám, hogy jó olvasást mindenkinek, de lehet egyáltalán ezt mondani egy ilyen jellegű történethez? Nem tudom. Inkább kitartást kívánok hozzá. :)

Nienor

Ui: Az első fejezet végén találtok egy kis meglepit. :) Shellock O'Jamjack készített egy rajzot a történethez, ami a témáját tekintve, az első fejezethez passzol a legjobban, ezért ott tudjátok megnézni. :)



***


Hiába értük el az átjárót, a terveink kudarcba fulladtak. Az utolsó pillanatban lesújtó leviatánokat elintéztük, Benny lelke már nyugodtan várta az utazást Dean karjában, és már csak át kellett volna kelnünk a portálon. Ő átjutott, de engem nem engedett át az ajtó.

Itt ragadtam. Egyedül.

- Lám, lám, lám! Csak nem ismét a híres Castielhez van szerencsém? – a hang ismerős volt, és tudtam, hogy ki fog velem szemben állni, ha megfordulok. Richard „Dick” Roman. A leviatánok vezére, aki holtan akar látni azok után, amit tettünk velük. Dean és én visszajuttattuk őket oda, ahová tartoznak. Ahová most én is tartozok.
Hideg mosollyal mért végig, és a mellette álló tizenöt leviatán ugyanezt tette.
- Már régóta szerettünk volna találkozni veled és méltó módon köszönetet mondani, amiért olyan önfeláldozóan biztosítottad számunkra az oda, és sajnos a visszavezető utat is. Kéretlen retúrjegy, ha így jobban tetszik.
- Nektek itt van a helyetek, nem a Földön. A pusztítás, amit végeztetek, hatalmas volt. Nem az a ti világotok. Ide tartoztok – feleltem neki feszülten.
- Nos, mi ezt nem így látjuk, és szerintem hamarosan a te véleményed is meg fog változni. Alaposan keresztülhúztad a terveinket, Castiel. Makacs és önfejű angyal vagy, és ami a legjobb, halottnak kellene lenned. Ám legnagyobb örömünkre, miután mi elhagytuk a testedet, te valami csoda folytán újra életre keltél. Ami azt jelenti, hogy a bosszúéhes társaim… Nos, szerencsésen véghezvihetik a kitervelt büntetésedet. Ne aggódj, emlékezetes évszázadok várnak rád.
Újabb kegyetlen mosoly, és mintegy vezényszóra a követői elindultak felém. Túl sokan voltak, nem bírtam velük. Leterítettek, és az ellenkezésem dacára hurcoltak magukkal.

Egy nagy tisztáson voltunk, a közepén egy csupasz kőszikla árválkodott. Mint egy magányos oltár. Az is volt. Az én kínszenvedésem oltára. Nem csak leviatánok, hanem más szörnyek is vártak ránk.
- Tudod, Castiel, hogy mi a jó abban, ha egy boszorkányt vámpírrá változtatnak? Nem? Megsúgom neked. A tudása megmarad, egy kis trükkel az ereje is, és a legszebb az egészben, hogy ő is idekerül. És a hab a tortán az, hogy nagyon szívesen segít nekünk abban, hogy emlékezetessé tegyük számodra az itt töltött idődet.

A fogva tartóim a sziklához cipeltek, és az előkerülő vasláncokkal lebilincseltek. Egy-egy pánt került a csuklóimra, a két bokámra és a nyakamra. Egyszerű láncoknak tűntek, de nem tudtam szabadulni tőlük.
- Hiába próbálkozol, ebből nem tudsz kitörni. Énoki rúnákkal tarkítottam őket. Angyalbiztos csapda – szólalt meg mellettem egy középkorú nő, aki minden bizonnyal az említett boszorkány volt. Kántálni kezdett a kezében tartott tál felett, füst csapott fel belőle és beterítette az oltár közvetlen környezetét. Elsétált tőlem, egy nagy kört írt le a kődarab körül, és a lábai alatt vörösre színeződött a talaj.
Miután körbe ért, elégedett mosollyal az arcán tért vissza Richardhoz.
- Kész vagy?
- Igen. Ahogy kérted, a varázslat működik. Mostantól kezdve a körön belül gyorsabban telik az idő. Aki belép, az érzékelni fogja ezt.
- Remek – válaszolta neki önelégülten Dick. Körbehordozta a tekintetét a nézőközönségünkön és elmosolyodott. – Mostantól tiétek a terep, drága barátaim. Azt csináltok vele, amit akartok. Két kivétellel: soha nem oldozhatjátok el és nem ölhetitek meg. Castiel az idők végezetéig fog szenvedni azért, mert neki hála újra az Isten által teremtett elátkozott föld rabjai vagyunk. Élvezzétek ki a bosszút – tette hozzá halkan.

Kisétált a „börtönömből” és magamra hagyott. Egyedül voltam. Velük. Velük és a kínnal, ami rám várt. Amit csak nekem tartogattak. Leviatánok, vámpírok, szirének, vérfarkasok, ghoulok. Mind engem akartak. Bármilyen módon, bármilyen formában.

***

Fél napi autókázásunkba telt, mire elértünk Whitefishbe, Montanába. Nem hiányzott a hely, de jobb ötletünk nem lévén, ez tűnt a legkézenfekvőbb megoldásnak. Más esetben Bobbynál vertünk volna tanyát, már ha az öreg még élne, és a háza is egyben lenne. Néha nagyon rossz volt, hogy egy biztos pont sincs az életünkben, és tulajdonképpen földönfutók voltunk. Tipikus vadászok.

Castiel végigaludta az utat, egyszer sem kelt fel. Leszámítva a nyöszörgéseit, egy-egy kiáltást és a remegéseket, amik időről-időre végigfutottak a testén. Sam nem panaszkodott a vezetés miatt. Feszült volt, akárcsak én. Néha találkozott a tekintetünk a tükörben, és láthattam rajta, hogy ő is a történteken mereng. Nem vitattuk meg hangosan a dolgokat. Ide már minden szó felesleges volt.

Estére értünk fel az erdei házba. Sajnos Cas is felriadt, nem tudtok észrevétlen bevinni, vagyis egy újabb tortúra várt ránk. Megnyugtatni? Lehetetlen volt. Legalább fél óránkba telt, mire lecsillapodott és be tudtuk vonszolni az egyik hálóba. Jó szokásához híven bevette magát az egyik sarkába, lekuporodott és a térdeire hajtotta a fejét.
- Elmegyek bevásárolni, mert itt maximum döglött patkányt találunk, ami a fél fogunkra sem elég. A ház nem volt lakva, mióta…
- Tudom, Sam, menj csak. És kösz. Én megpróbálok beszélni vele, hátha sikerrel járok.
- Rendben. Szerinted ő is eszik valamit? Ha tényleg angyal, nincs rá szüksége, de mivel az autóban aludt, talán éhes lesz.
- Nem tudom. Majd meglátjuk. Mindenesetre ne fél napra töltsd fel a készletet. Elnézve őt, szerintem egy darabig itt leszünk.

***

- Vegyétek le a ruháit! – parancsolta a vámpír-boszorkány.
A körülöttünk levő tömeg elégedetten felmorajlott és az egyik férfi előlépett. Erős kézzel szakította le a ruháimat és immár meztelenül hevertem az oltáron. Isten egyik elbukott angyala a szörnyek és a leviatánok fogja. Az ő játékszerűk lettem.
A nő rám nézett, elmosolyodott, majd újra a nézőközönségük felé fordult.
- Aki a körbe belép, – kinyújtotta a kezét, körbefordult a tengelye körül és közben végig a vörösen felégetett földre mutatott – az felett ugyanolyan gyorsan telik az idő, mint ahogy azt az angyal is érzékelni fogja. Ha kimentek a körből, azt fogjátok tapasztalni, hogy míg idebent eltöltöttek két napot, odakint csak húsz perc telt el. Élvezzétek, amit az uratok a kezetekbe adott! Az angyal szenvedni fog! Többet, mint amit ép ésszel képes lenne elviselni.
Egy utolsó lesújtó pillantást vetett rám, aztán ő is távozott, úgy ahogy korábban Richard.

Egy magas, csapzott hajú férfi és egy nő lépett elő. Mindkettejüknek a kezében egy saját készítésű szablya volt. A nő egy vérfarkas volt. Az első dolga volt a nyakamtól a lábfejemig felszabdalni a húsomat. A férfi eközben a nyakamra vetette magát, és a véremet kezdte szívni. Az oltár forró és vörös lett a véremtől. Nem üvöltöttem, az arcom sem rezzent. Csendben tűrtem a fájdalmat. Az utolsó másodpercig. A férfi szárazra szívta a vénáimat, aztán elengedett. Tíz perc elteltével teljesen meggyógyultam és egy másik páros vette át a helyüket.

A kínzás elkezdődött és egy pillanatra sem fejeződött be. Amíg gyógyultam, valaki gondoskodott arról, hogy ne pihenhessek. Az egyik vetala egyesével vágta le az ujjaimat, és boldog mosollyal az arcán figyelte azt, hogy miként nőnek vissza.

- Na mi van, angyalka? Elvitte a cica a nyelved? Ne mondd nekünk, hogy nem fáj, és nem érzed a kínt – mondta röhögve az egyik vérfarkas. – Látom, ahogy az izmok összerándulnak a testedben, amikor beléd vágok.
A szavai nyomatékosítása gyanánt végighúzta a tőrét a mellkasomon és egészen a májamig döfte azt. Nem feleltem, de ő annál hangosabban nevetett és még mélyebbre nyomta a kését.
- Nagyon jól fogunk szórakozni, ugye tudod? Hosszú, hosszú ideig leszel a mi kis vendégünk – kontrázott rá egy másik. Mellém lépett és egy határozott mozdulattal levágta a hímvesszőmet.
Összeszorítottam a szememet és egy hangot sem adtam ki. Nem fogok megtörni és nem adom meg nekik azt, amire vágynak. Nem leszek a könyörgő, összetört foglyuk. Méltósággal fogom viselni a fájdalmat.

Tettem ezt akkor is, amikor az egyikük hosszú perceken keresztül nyúzta le a bőrt az arcomról. Nem fogok üvölteni… Soha nem fogok reagálni a kínzásukra.

Újabb percek teltek el, és a testem ismét ép volt. Ép volt, és készen várta, hogy újra belém mártsák a pengéiket, kaszabolják a húsomat és egymás után levágják egy-egy végtagomat.

Elkezdődött. A személyre szabott poklom a mai nappal elkezdődött.

***

Nem tévedtem. Majdnem két hét telt el eredmények nélkül. Tizenkét nappal Castiel felbukkanása után jött el a pillanat, amikor végre reagált a jelenlétemre. Minden nap beszéltem hozzá, legalább negyven alkalommal kellett visszautasítanom a szexuális közeledését, szóval ezen a téren semmi sem változott. Egy idő után már nem számoltam, hogy hányszor borult előttem, vagy Sam előtt térdre. A napi négy-öt alkalom megvolt, így csak tippelni tudtam… Akárhányszor ezt tette… Egy egyszerű beszélgetés, mesélés alatt, vagy fürdésnél, étkezésnél… Teljesen mindegy volt, az összesnél görcsbe rándult a gyomrom. A látvány, amit ilyenkor nyújtott… Nos, inkább mentem volna ölre száz leviatánnal, mint hogy újra és újra ezt kelljen néznem. De a kívánságom nem teljesült, így hát maradt a szenvedés.

Sokáig nem történt semmi változás. Egészen addig a bizonyos napig. Tehetetlenségemben már oda jutottam, hogy régi vadászatokról meséltem neki. Olyanokról, amiben ő is részt vett, és azokról is, amiket Sammel csináltunk végig. Most azt ecseteltem neki, hogy miként csaltuk vissza a ketrecbe Lucifert. Ő váratlanul felkapta a fejét, és a szemembe nézett. Most először, azóta, hogy visszatért. Látott! Végre határozott jelét mutatta annak, hogy felfogta, hogy itt vagyok. Még ha fel nem is ismert, de legalább észrevett.
Elhallgattam és feszülten figyeltem őt. Nem szólalt meg, csak egy néma szót tátogott el: halál.
- Igen, aznap azt hittem, hogy elveszítettem Samet és téged is. De te feltámadtál, az apád ismét visszahozott téged, az öcsémet pedig te hoztad fel a ketrecből – fejtettem ki neki bővebben a történteket.
„Halál” – ismételte némán, és mintha semmi sem történt volna, visszahajtotta a fejét a térdére. Mindig ugyanabban a sarokban gubbasztott és egyszer sem volt hajlandó eljönni onnan. Ott aludt, ott evett és fürdeni is hetente csak pár alkalommal tudtam elrángatni. Minden jel arra utalt, hogy már nem angyal, én viszont belül mélyen tudtam, hogy még mindig az. Csak valami olyan történt vele, ami blokkolja az erejét. Talán ő maga teszi ezt, nem tudom.

Halkan felsóhajtottam, aztán folytattam.
- Előtte is volt egy alkalom, amikor meghaltál. Emlékszel Chuckra? Az őt őrző arkangyal megölt téged, de az atyád, az Istenetek, visszahozott. A leviatános balhé után is újra feltámasztott. Háromszor hozott vissza téged, Cas – mondtam neki halkan. – Hiszem, hogy okkal tette ezt. Te nem?
Persze ez csak egy költői kérdés volt, tudtam, hogy nem fog válaszolni. Tévedtem.
Megcsóválta a fejét. Nem emelte fel és nem nézett rám, de… Ezzel határozottan és tisztán válaszolt a kérdésemre.
- Nos, én nem értek veled egyet. Háromszor támasztott fel, és ezzel azt akarta üzenni neked, nekünk és a testvéreidnek, hogy különleges vagy. Egyszer azt mondtad nekem, hogy ez a te átkod, a büntetésed azért, mert fellázadtál a mennyek ellen. Szerintem nem ezért tette, Cas. És most, hogy itt vagy… A Purgatóriumból is ő hozott ki?
Újabb fejcsóválás! Ezt nem hiszem el! Végre! Végre kommunikálunk!
- Tudod, hogy ki volt?
Bólintás. Feszülten előrébb hajoltam és vártam, hogy folytassa. Alig pár méterre ültem tőle a földön, törökülésben, és minden önuralmamra szükségem volt, hogy ne másszak hozzá közelebb. Nem tehettem, mert azzal halálra rémiszteném.
- Ki volt az, Cas?
Semmi reakció. Se bólintás, se fejrázás, semmi.
- Nos, nem baj, a lényeg, hogy itt vagy, aminek nagyon örülök. Remélem, hogy most már te is felfogtad, hogy itt biztonságban vagy és nem eshet bántódásod. Ugye tudod?
Megcsóválta a fejét. Remek! Fél tőlünk, fél tőlem, és talán az egész világtól is félt. A válasza kiábrándító és fájdalmas volt.
- Nézd… Miután elszakadtunk egymástól, te további fél évig voltál odaát. De ahogy viselkedsz, amiket csinálsz… Úgy gondolom, hogy te sokkal többnek érzékelted ezt az időt. Akármit is tettek veled, az nem fél év volt, ugye? Te ennél erősebb harcos vagy. Fél évet mosolyogva tűrtél volna. Tudom, ismerlek – tettem hozzá csendesen.
Nagyot nyeltem, amikor a sejtésem a bólintásával beigazolódott.
- Mennyi idő volt, Cas? Öt év?
Fejrázás. Nem talált.
- Tíz?
Újabb nemleges „válasz”. Görcsbe rándult a gyomrom. „Beszélünk” és most végre választ fogok kapni A Kérdésre. A nagy kérdésre...
Lassan soroltam az éveket, és ahogy egyre haladtam felfelé, görcsbe rándult a gyomrom. Száz év után már ötvenesével ugrottam. Újabb és újabb fejcsóválás. Ötszázhoz érve már remegett a hangom és a kezeim is ökölbe szorultak. Ötszázötven, hatszáz, hatszázötven, hétszáz, hétszázötven, nyolcszáz.
Hirtelen felkapta a fejét és megint a szemembe nézett. Nagyon lassan bólintott.
- Nyolcszáz? – kérdeztem rá újra. Kiszáradt a torkom, és az újabb bólintás után le kellett hunynom a szememet. – Úristen! – nyögtem keserűen. A kezeimet az arcomra szorítottam. Nem akartam elhinni. Talán jobb lett volna nem tudni. Talán jobb lett volna, ha meg sem „szólal”. Nyolcszáz év kínzás, fájdalom és pokol. Már nem csodálkoztam azon, hogy szinte beleőrült abba, amiket vele tettek.
Felnéztem rá, és egy pillantással próbáltam azt súgni neki, hogy most már minden rendben lesz. Ha egy tekintettel meg lehetne váltani a világot és őt, megtenném.
- Már vége van, Cas. Soha többé nem fognak bántani. Elfelejtheted őket, most már mindez csak a múlt. Nem lesz bajod, megígérem! – mondtam neki kedvesen. Megrázta a fejét és megint lehajtotta.
- Halál.
Az első szó volt, amit ki is mondott, mióta itt volt.
- Remélem, hogy ezzel nem azt akarod mondani, hogy jobban örülnél annak, ha meghalnál.
Bólintás. Keserűen az égbe emeltem a tekintetem, mielőtt folytattam volna.
- Szerintem ezt te sem gondolod komolyan, különben nem lennél most itt. Velünk. Velem. Okkal bukkantál fel a közelünkben. Talán te sem tudod, hogy miért nálunk kötöttél ki, pedig a válasz egyértelmű: te soha nem adtad fel, Cas, és most sem fogod. Ráadásul nem vagy egyedül.
Újabb fejrázás. Remek! Ez nehezebb lesz, mint hittem.

***
Talán öt év telt el, amikor az első vámpírnak nem volt elég az, hogy szárazra szívta a testemet. A lábaimhoz lépett és hirtelen húzott az oltár szélére. A vállaim kifordultak, mert a kezemet szorító bilincsek nem engedtek tovább. Őt ez nem érdekelte. A belső combomba harapott, elégedetten felsóhajtott, amikor a forró vér a szájába jutott. Nevetve engedett el, aztán…

A fájdalom pokoli volt. Égető, feszítő és semmihez sem hasonlítható. Nem a testem fájt. A lelkem… Azt szaggatták napról napra darabjaira, és ma ejtették rajtam a legnagyobb sebet. Ezt nem így kellett volna, ezt nem ezzel a szörnnyel kellett volna megtapasztalnom. Eszembe jutott Dean. Az ajkamon éreztem az első csókját. Lehunytam a szemem és nem engedtem, hogy a könnyeim kicsorduljanak. Nem lehetek gyenge, most nem. Erősnek kell lennem.

Próbáltam az lenni. Azok után is, hogy ezt követően megállás nélkül erőszakoltak meg a férfiak és élték ki rajtam a frusztrációjukat. Miközben egy vérfarkas újra felnyársalt, egy másik a számba nyomta a merev péniszét. Óvatlan voltam és nem tudtam ezt megakadályozni. Figyelmeztetés nélkül haraptam le a legbecsesebbnek tartott testrészét, aminek a következménye az lett, hogy elmetszette a torkomat. Öt perc után jól voltam, ő is meggyógyult és újra próbálkozott. Most sem hagytam magamat. Ezúttal a büntetésem az volt, hogy ismét megszabadítottak a hímvesszőmtől, és tőből levágtak a jobb karomat. Nem szólaltam meg. Lehunytam a szemem, ők pedig csak röhögtek. A fájdalmat már nem éreztem az ánuszomban, már nem tartottam számon, hogy az elmúlt órákban hányan becstelenítettek meg. Megállás nélkül…

A karom helyrejött, a bilincs újra szorosan fogott, és ezúttal más valaki próbálta birtokba venni a számat. Nem hagytam. Most is egy karom bánta, illetve az egyik lábamat is elmetszették a testemtől. Hogy meddig folytattuk ezt a végeláthatatlan játékot? Nem tudom… Úgy éreztem, mintha már több éve a szexuális játékszerük lennék. Igen, több éve itt vagyok, ebben egyre biztosabb voltam.

***

- Cas! Még velem vagy? – kérdeztem tőle halkan. Elmerengve bámult maga elé, bár ez nem volt túlzottan meglepő. Amióta rátaláltunk, folyton ezt tette. Ám az előbb elindult köztünk valamiféle kommunikáció, ami megint megszakadt. Újra és újra próbáltam kérdéseket feltenni neki, arról faggatni, hogy kik kapták el, de teljesen bezárkózott. A térdeire hajtotta a fejét, és aznap már nem volt hajlandó több kérdésemre „választ” adni.

Magára hagytam és kimentem a konyhába. Sam az asztalnál ült és épp vacsorázott. Elrepült a nap. Ez is, ugyanúgy, mint az összes több…
- Hogy van? – kérdezte tőlem aggódva.
- Az öngyilkos hajlamtól és a depressziótól eltekintve… – elhúztam a számat és megráztam a fejemet… – Jól – fejeztem be halkan.
- Öngyilkos hajlam? – az öcsém döbbenten mért végig. Leültem vele szemben és magam elé húztam a másik tányért, hogy én is nekilássak a vacsorámnak.
- Megszólalt – sóhajtottam csendesen.
- És? A francba, Dean, ne kelljen minden szót egyesével kihúzni belőled! Általában be sem áll a szád, most meg…
- Oké, oké, mondom, na! – feleltem megadóan. Egy ideig meredten bámultam az előttünk heverő ételekre, de nem láttam őket. Az étvágyam elment. Megráztam a fejem és végül megszólaltam. – Nyolcszáz év, Sammy. Nyolcszáz évig volt fogságban.
- Ezt mégis honnan veszed? – kérdezte elképedve.
- Sikerült kommunikációra bírnom, és elmondta – válaszoltam rekedten.
- Mondott mást is?
- „Halál”. Ez volt az egyetlen szó, amit eltátogott és ki is mondott. Úgy érzi, jobb lenne, ha meghalna.
- De… De Castiel nem ilyen, ő soha nem adja fel. Erős harcos és katona! – vágott közbe értetlenül az öcsém.
- Pontosan – feleltem elhúzott szájjal. – Ezek után nem nehéz elképzelni, hogy mennyi szarságon ment keresztül! Sam, nem akarom tudni, hogy miket műveltek vele, de elnézve őt… Teljesen tönkrement, és fogalmam sincs, hogy túl tud-e ezen jutni.
- Szerinted hogyan lehetséges az, hogy azt a fél évet ilyen soknak képzelte?
- Nem tudom. Talán valami varázslat, vagy valaki átmosta az agyát – válaszoltam töprengve.
- A Purgatóriumban nincsenek boszorkányok, oda csak szörnyek kerülhetnek – vetette ellen Sam.
- Szerinted én nem tudom? – csattantam fel dühösen. Minden egyes nap pokolian nehéz volt Cas mellett. Így látni őt, tehetetlenül nézni, ahogy magába roskad és elzárkózik a külvilágtól… Az én türelmem is kezdett elfogyni.
- Hé, nyugi! Tudom, hogy téged is kikészít ez a helyzet, de ezt is meg fogjuk oldani. Amikor beleőrült a ketreces emlékeimbe, azt is átvészelte. Castiel erős, helyre fog jönni!
- Nyolcszáz év, Sammy… Nyolcszáz évig volt a játékszerük, és nézd meg mit műveltek vele. Hogy hova juttatták – feleltem keserűen.
- Rendbe fog jönni. Segítünk neki.
- Ja, segíteni fogunk – értettem egyet reménytelenül. – Sétálok egyet! – tettem hozzá halkan. Nem vártam meg az öcsém válaszát. Felpattantam a székből és elhagytam a házat.
Közel s távol semmi élet, csak az erdő, a természet és a vadak. Pont, mint ott. Pontosan úgy, mint a Purgatóriumban.
Egy elátkozott hely, ahol Neki hála nem csak egy olyan erőre és bátorságra leltem magamban, aminek a létezéséről sem tudtam, hanem valami mást is találtam. Valaki mást is találtam. Valakit, akivel boldog voltam.

***

Az út fogyott, de még mindig nem jártunk elég közel az átjáróhoz. Esténként őriztem a társaim álmát, és amikor akadt egy kevés nyugodt percünk, akkor Deannel újra és újra egymásba feledkeztünk.
Sötét és nyugodt éjszaka volt, a közelben sehol egy lélek, csak mi hárman. Dean szokás szerint nem tudott aludni, ezért mellém szegődött. Halkan beszélgettünk, ám legtöbbször egymás szájában találtuk a nyelveinket.
Dean ajka napról napra éhesebben és mohóbban falt, ezzel együtt növelve az én hevességem is. A percek forrón peregtek, a keze finoman masszírozta a tarkómat, és közben észrevétlen húzott mélyebben magához. A légzésem az övével együtt gyorsult, a kezem a hátára siklott, amivel a kedvenc fojtott nyögésemet lehelte a számba.
Váratlanul elhajolt tőlem, épp csak annyira, hogy meg tudjon szólalni. A homloka az enyémen pihent, és sűrűn kapkodott levegő után.
- Te nem szeretnél többet? – kérdezte tőlem halkan.
- Ha arra célzol, hogy mennyire égető a testi vágy, amit irántad érzek…
- Igen, Cas, arra célzok – fejezte be a mondatomat.
- Ne tegyél fel értelmetlen kérdéseket, mert a válasszal te is tisztában vagy.
Elmosolyodott, kaptam egy rövid csókot, majd felállt és magával húzott. Mielőtt elindultunk volna, egy lopott pillantást vetett az alvó vámpírra. Belekulcsolta a kezét az enyémbe és eltávolodtunk a táborhelytől. Nem túl messzire, éppen csak annyira, hogy lássuk Bennyt, de mi takarásban legyünk a fák árnyékában.

Az egyik korhadt és széles törzshöz döntött, a szája pedig azonnal az enyémre tapadt. A keze a derekamon időzött, lassan a pólóm alá nyúlt, magához húzott, aminek következtében mindkettőnk merev pénisze egymáshoz simult. Két halk nyögés, egy-egy mindkettőnktől.
- Jesszusom, mennyire akarlak! Ha nem itt lennénk, és nem kellene minden másodpercben támadástól tartanunk, akkor neked esnék.
Felsóhajtottam és heves csókkal jeleztem neki, hogy teljesen egyetértek vele.
- Esküszöm, hogy amint kijutunk innen, az első dolgom az lesz, hogy megduglak, Cas. Akarod? Szeretnéd, hogy megdugjalak?
A keze a nadrágomon keresztül markolt a kemény hímvesszőmre. Csak egy halk igenre futotta tőlem. A testem életre kelt az érintése alatt, forrt az emberi vér az emberi szerveztemben, és valósággal énekelt a vágytól, amit az előttem álló vadász iránt éreztem.

Dean kigombolta a nadrágomat és könnyedén csúsztatta be a kezét a fehérneműmbe. Amint a forró tenyere a hasonlóan forró péniszemre markolt, újra felsóhajtottam.
- Biztos, hogy jó ötlet ez, Dean? Veszélyes helyen vagyunk, ha ránk támadnak…
- Nem lesz semmi baj, csak próbálj meg minél halkabb lenni – suttogta érzékien a számba. – El se hiszem, hogy ezt mondom neked. Amikor majd kint, te és én… Azt akarom, hogy ne fogd majd vissza magad. Hallani akarom a hangodat, amikor remegve élvezel el velem. Érezni akarom a tested pulzálást a karomban. Cas, mindenedet érezni akarom! Megőrülök, amiért ezt most nem tehetjük meg. Hogy nem csókolhatom végig mindened…
Kiszabadította a merevedésemet a nadrágból, erősen a kezébe vette és olyat csinált, amit még soha nem tapasztaltam. Lassan és határozottan siklott a tenyere rajtam, izzott alatta a testem, aminek a következtében a szájába újabb és újabb nyögéseket sóhajtottam.
Száguldott a vér az ereimben, a szívem az övével együtt vert hevesen és kitartóan, alig akart a helyén maradni. Forróság söpört végig rajtam, és minden a kezében levő férfiasságomba koncentrálódott. A testi kéj óriási erővel vette birtokba a halandó testemet, és az orgazmus gyönyörét boldogan leheltem a csókunkba.
- Hm. Ez nagyon élvezetes volt.
- Kitalálom. Első alkalom? – kérdezte tőlem mosolyogva. Bólintottam. – Sejtettem. Bárcsak nem ezen az elátkozott helyen lennénk, mert akkor…
Elhallgatott, mert ezúttal én gomboltam ki az ő nadrágját és nyúltam be az alsónadrágjába és szabadítottam ki a merev péniszét. Ugyanazt kezdtem el csinálni, amit nemrég ő tett velem. Amit annyira élveztem, mint most ő azt, amit én műveltem vele. Minden érintés, inger, hang és sóhaj új és más volt. Forróbb, vadabb és éhesebb. A vágy irányította az emberi testet, és őt is gyorsan utolérte.
 Mosolyogva csókolt meg, és az arcomat a kezei közé fogta.
- Menjünk vissza a táborba – suttogta még mindig mosolyogva a számba.
Bólintottam és követtem őt vissza, az alvó vámpírhoz, akinek nem volt tudomása arról, hogy a két bajtársa miért tért vissza boldogan és mosolyogva a tűzhöz.

***

Csendben meredtem a sötétbe és a fák kusza, összefolyó árnyékait figyeltem. Reménytelenség, halál, bűz. Újra az orromban éreztem a helynek a szagát, és a lelki szemeim előtt láttam a mocskot, ami beterítette. Talán jobb lett volna, ha ki sem jutok. Ha ott maradok, akkor segíthettem volna neki. Küzdöttem volna és megmentettem volna. Ott kellett volna maradnom! Ha tudom, hogy a portál nem engedi át…
- Ne emészd magadat, nem a te hibád az, amin keresztül ment – szólalt meg mögöttem egy ismeretlen hang.
Megfordultam a tengelyem körül és farkasszemet néztem a látogatómmal. Fogalmam sincs, hogy ki volt az, és pechemre nem volt nálam fegyver. Két hete voltunk a faházban, sehova se mentem, és nem kellett lépten-nyomon támadásoktól tartani.
- Nem akarlak bántani, nem ezért jöttem – mondta kedvesen a nő. – Már régóta figyellek titeket, jobban mondva Castielt, és…
- Ki vagy te? És mit akarsz? – kérdeztem tőle feszülten.
- A nevem Naomi. Én és a társaim mentettük ki Castielt a fogságából.
Ledöbbentem. Az állam leesett és értetlenül meredtem az előttem álló nőre. Vagyis angyalra.
- Angyal vagy? – kérdeztem idegesen.
- Igen.
- Miért jöttél és mit akarsz?
A hangom legalább olyan feszült volt, mint én magam. Az angyalok és a kibaszott terveik! A látogatásaik pedig sose végződnek jól. A mostani se ígért túl sok jót.
- Nos… Kezdem az elején, és akkor minden világos lesz számodra. Ne aggódj, ha meg akarnálak ölni, már halott lennél. A testvéreddel együtt.
- Ebben azért annyira ne legyél biztos – feleltem neki fenyegetően.
- Igen, tudom, a Wichesterek messze földön híresek a páratlan túlélőképességükről. És persze a bosszújukról.
- Ahogy mondod! – értettem vele egyet.
- Nem harcolni jöttem. Meg akartam veled osztani azt, ami Castiel kiszabadítása után történt. Elmondani, hogy mennyire tönkrement.
- Nem vagyok vak, látom, hogy milyen állapotban van! Szóval kösz a kurva diagnózisodat, de erre magamtól is rájöttem – vágtam hozzá dühösen. – Ha csak ennyit akartál, akkor már mehetsz is. Boldogulunk az angyalok nélkül. Úgy, ahogy eddig!
Mégis mi a szart képzel ez a némber? Idejön, és majd ő megmondja nekem a frankót? Én meg persze leszek olyan hülye, hogy bízok benne? Na persze, addig álljon fél lábon!
- Nem, Dean, nem vagy tisztában azzal, hogy milyen károk keletkeztek benne. Sejted, de valójában fogalmad sincs róla. Odafent, mondhatni úgy, hogy tudós, orvos vagyok. A testvéreim fejébe látok, a legmélyebb gondolataikat is elérem, és az emlékeiket is végignézhetem.
- El ne kezd nekem ecsetelni, hogy miket láttál a fejében! Nem vagyok hülye, és pontosan tudom, hogy mit műveltek vele! Ezért nem kell az agyában kutakodni! – mondtam idegesen.
- Legyen, nem fogom részletezni a látottakat – felelte megadóan. – Mi csupán segíteni szerettünk volna neki, de…
- Segíteni?! – csattantam fel dühösen. – Úgy került ide, mint akit a csatornából húztak elő. Mocskosan, szakadtan, mert még csak tisztává hókusz-pókuszolni se tudtátok őt!
- Igen, a dolgok ezen részével nem foglalkoztunk. Nem ez volt a fontos – kezdte halkan. – Azt akartam elmondani neked, hogy a sérülései… Nem találtuk meg a módját annak, ahogy meg lehetne őt gyógyítani. A károk helyrehozhatatlanok. Több hétig próbálkoztam. Eredménytelenül.
- Azt akarod mondani, hogy azok után, amiken keresztül ment, te tovább kínoztad és kísérleti patkányként kezelted? Phh, angyalok! Már el is felejtettem, hogy miért gyűlölöm az összeset!
- Egy kivétellel – szólt közbe halkan Naomi.
- Ja, egy kivétellel. Aki még őrülten is normálisabb volt, mint ti bármikor!

Naomi mély levegőt vett, és csodák csodájára az első olyan angyal volt, aki figyelmen kívül hagyta a sértésemet. Ami tulajdonképpen nem sértés volt, hanem az igazság.
- Láttam a kínját, láttam a napokat, amiket veled töltött odaát, láttam a szerelmét, amit irántad érzett, és láttam azt, hogy miként ment tönkre. Lassan, napról napra, évről évre egyre jobban és egyre menthetetlenebbül. Az a Castiel, akit te ismertél, már nincs többé. Nem értem őt el, nem tudtam kiszabadítani a belső poklából. Meg akartuk könnyíteni a helyzetét, és megszabadítani őt a szenvedéseitől.
- De ő megszökött! – vágtam közbe dühösen. – Megszökött és idejött.
- Nem, Dean, nem ez történt. Blokkolja a saját erejét, de erre szerintem már ti is rájöttetek. Én küldtem őt ide.

Innentől kezdve nem bírtam követni a némbernek a logikáját. Először azt ecseteli nekem, hogy Cas menthetetlen, meg akarták őt ölni, most meg azt mondja, hogy ő küldte ide? Hozzám? Az egésznek semmi értelme se volt.
- Miért? – kérdeztem tőle értetlenül.
- Mint mondtam neked, véget akartunk vetni a szenvedésének. De mintha megérezte volna azt, hogy mit tervezünk. Vagy megértette, ebben nem vagyok teljesen biztos. Hirtelen, alig egy percre, kitisztultak a gondolatai és egy nevet kezdett el üvölteni. A tiédet.

Lefagytam és még csak mozdulni sem bírtam. Az információ sokkolt.
- Hittem, hogy ez a megnyilvánulása a remény apró szikrája volt, de ma már nem vagyok ebben biztos. Itt van veled, elküldtem hozzád. Az emberhez, akinek a nevét kiabálta. Azt hittem, hogy te valami csoda folytán rendbe hozod őt; hogy az általatok oly nagyra becsült szerelem helyrehozza őt.
- Ma már kommunikált! – vetettem ellen makacsul.
- Igen, elmondta neked azt, hogy meg akar halni. Mi pontosan ezzel akartuk őt megajándékozni, de aztán téged akart, most meg… - keserűen megrázta a fejét és folytatta. – Castiel az egyik legjobb közülünk. De elveszett. Tönkrement. Nem érdemli azt, amin most keresztül megy. Nem érdemelte azt, amin keresztül kellett mennie. Ha szereted őt, akkor megkíméled a további szenvedéstől.
- Ezért jöttél? Hogy ezt elmondd nekem?! Hogy elmondd, hogy öljem meg és adjam fel?
- Jobb lenne neki – felelte magabiztosan.
- Na ide figyelj kisanyám! Látszik, hogy nem ismered őt úgy, mint mi! Úgy, mint én! Cas soha nem adta fel, és most sem fogja! Ki fogom rángatni ebből a szarból és utána ő maga fog képen röhögni téged, amiért ilyen kevésre becsülted őt.
- Csodálatra méltó a kitartásod és az olthatatlan szerelem, amit egy angyal iránt érzel – vágott közbe elismerően.
- Köszönöm, hogy kielemeztük az érzéseimet – mondtam neki szarkasztikusan. – De nem ez a lényeg! Sok szarságon mentem vele keresztül, és mindig túléltük őket! Mindig leküzdöttük a valós vagy csak a fejünkben létező démonokat. Ez most sem lesz másképp.
- Nem tudok egyetérteni veled, Dean. De attól a perctől kezdve, hogy elküldtem hozzád, ő a te felelősséged lett. Angyal ugyan, de már nincs ereje. Nem használja, úgy tesz, mintha ember lenne. Eszik, iszik, alszik… - elharapta a mondatot, mély levegőt vett, és egy pillanatra még én is elhittem, hogy törődik Castiellel. – Tégy belátásod szerint. Ám ha megfogadsz egy jó tanácsot, nem hagyod, hogy tovább szenvedjen. Jártam a fejében, tudom, hogy mit lát. Minden egyes másodpercben azok az évek peregnek a szemei előtt. Azokat a képeket látja, amiket átélt. Egy pillanatra sincs megállás… Újra átéli, amiket vele tettek… Rezzenéstelen arccal, csendben tűri őket. Fel sem fogja azt, hogy ez rossz, vagy fájnia kellene. Óhajtja a kínt, és számára az a normális, ha a férfiakkal és a nőkkel… - ezt a mondatát is elharapta, amiért nagyon hálás voltam neki. Nem akartam tudni… Nem ment. Most még nem. – Dean, sosincs számára nyugalom.
- Mondj akármit, nem fogom megölni őt, világos? És ti sem fogjátok! – mondtam neki fenyegetően.
- Nem, nem fogjuk.
- Ezért jöttél? Ezt akartad elmondani nekem? Megkérni arra, hogy öljem meg az egyetlen angyalt, aki még most is a legnormálisabb közületek?
- Elfogult vagy, de megértem ennek az okát. És elfogadom a döntésedet. Habár nem értek veled egyet, most mégis azt kívánom, hogy járj sikerrel.
- A franc se tud rajtatok kiigazodni – nyögtem frusztráltan.
- Nem is kell, hogy kiigazodj rajtam. Öröm volt megismerni téged, Dean. Most már értem, hogy miért voltál olyan fontos Castielnek.
- Valóban? – kérdeztem tőle zavartan.
- Különleges kapcsolat van köztetek, azóta, hogy ő kiragadott téged a kárhozatból. Erősen kötődött hozzád, ami soha nem szabadott volna, hogy megtörténjen. De úgy tűnik, hogy vannak nagyobb és hatalmasabb dolgok, mint a parancs és a kötelesség.
- Ja, úgy tűnik – értettem egyet halkan.
Elmosolyodott és most először egy bíztató pillantást küldött felém.
- Sok szerencsét, Dean! – mondta csendesen, aztán köddé vált.

- Kibaszott angyalok! – mondtam mérgesen magam elé.
Mély levegőt vettem, és megráztam a fejemet. Kezdett hűvös lenni, és a történtek után nem akartam tovább maradni az erdőben. Nem akartam őrizet nélkül hagyni Cast, mert ki tudja, hogy mit forgat a fejében ez a nőszemély. A francnak se hiányzik, hogy megtámadjanak minket, és játsszák a kibaszott Fekete Angyalt. Gyáva férgek! Mind! Ezeknek fogalmuk sincs arról, hogy mi a harc, mi a csata és mit jelent térdre esni, aztán megtanulni felállni és újra küzdeni! Cas pontosan tudja ezt és ezért fog meggyógyulni. Ezért leszek képes megmenteni őt! Mert meg fogom, bármibe is kerül!

Visszamentem a szobánkba, és halkan lefeküdtem az ágyra. Az éjszakánk csendben telt. Castiel a szokásához híven az egyik sarokban gubbasztva aludt. Az angyal, aki alszik… Talán azért teszi ezt, mert ilyenkor nem lát rémképeket. Talán ilyenkor nyugalom van a fejében és nem kínozzák az emlékei.
Tévedtem.
Hangosan zihálva, és nyögdécselve riadt fel. Én az ágyon feküdtem és azonnal kipattantam. Óvatosan megközelítettem őt és elé térdeltem.
- Cas! Hallasz engem? Itt vagyok, minden rendben van. Senki sem bánt, már biztonságban vagy.
A szavaim hatottak, ami még engem is megdöbbentett. Felpillantott rám, én bíztatóan elmosolyodtam és bólintottam.
- Nem lesz baj, itt senki sem bánthat – mondtam neki kedvesen.
Arra nem számítottam, ami ezután következett. Hirtelen mozdult és rám vetette magát. A szemeiből a tömény düh és gyűlölet sugárzott. Ölni akart! Láttam rajta, hogy ölni akar. A kezei a nyakamra kulcsolódtak és a földre kerültem.
Kitartóan kapálóztam, próbáltam lefejteni rólam a kezét, és ellökni magamtól. Nem használta az erejét, de még így is nagyon erős volt.
- Cas! Állj le! A picsába, én nem bántalak – nyögtem levegő után kapkodva. Egyre erősebben markolta a nyakamat, és alig kaptam levegőt. – Sam! – kiabáltam erőtlenül, és nem valami hangosan. Csak ennyire tellett a fojtogató szorítástól.

***
A kínzás soha nem ért véget. Teltek az évek, és az évtizedek. A fogságba ejtésem óta egy szót sem szóltam, egy hang sem hagyta el a torkomat. Néma voltam. A lelkem üvöltött a fájdalomtól, de a testem nem adott ennek hangot. Belül erős voltam, kívülről viszont csak egy törékeny porhüvely voltam.
Újra szárazra szívtak, közben pedig egy ghoul tett a magáévá. Ismét. Mióta elkezdték, soha nem volt megállás.
- Ideje, hogy nekünk is jusson egy kis szórakozás – csendült fel egy nőnek a hangja. Elszántan ült fel mellém az oltárra és a kezébe vette a hímvesszőmet. A testem ura voltam, és soha nem kerültem izgalmi állapotba. Az erőszakos közösülésük nem volt rám hatással. A nő kitartóan próbálkozott, de nem járt sikerrel. Elkeseredésében mélyen a szájába fogadta a péniszemet és hosszú percekig igyekezett felajzott állapotba sodorni. Kudarcot vallott.
- Impotens féreg! – köpte dühösen és mérgében leharapta a nemi szervemet. Erősen lehunytam a szememet, nem kiáltottam fel. Annyi év után, most sem tettem ezt.
- Ez egy angyal, teljesen ura a testének. Amíg nem akarja, nem fog felállni neki azért, hogy te megdugasd magadat vele – mondta nevetve a bal oldalamon álló vámpírnő.
- Nem, de mivel van egy boszorkányunk… - szólalt meg bizakodva az egyik társa.
- Nem kell ide boszorkány – csendült fel egy másik, magabiztos hang. – Csak egy szirén.

Kinyitottam a szememet, és balra, a hang irányába néztem. Dean állt mellettem, ő nézett le rám. Azzal az éhes és boldog tekintettel, amit mindig is szerettem.
- Csak egy kis ösztönzés kell neki – suttogta mosolyogva az ál-Dean. – Igaz, édes? – kérdezte kedvesen. Közelebb hajolt hozzám, én viszont ösztönösen elrántottam a fejemet. A tudásom széles és szerteágazó volt, de arra nem terjedt ki, hogy a szirének mérge hatással van-e az angyalokra.

A választ percekkel később megtudtam.

***

Szerencsére nagy zajt csaptunk és pillanatokkal később az öcsém berontott a szobába. Nem volt egyszerű lefognia Cast. Még ő is alig bírta leszedni rólam.
Erősen a mellkasához szorította őt, én pedig végre felkeltem a földről. Castiel beleharapott a karjába, a testvérem pedig szitkozódva elengedte őt. Azt hittem, hogy megint támadni fog, de ehelyett újra behúzódott a sarokba és összegömbölyödött.
- Mi volt ez? Mi történt? – kérdezte zihálva Sam.
- Fogalmam sincs – feleltem elképedve. – Felriadt álmából, nyöszörgött, én odamentem hozzá, aztán hirtelen rám támadt. Semmi előjele nem volt, egyszerűen csak… Nekem esett – tettem hozzá keserűen.
Nem tudtam hová tenni a történteket. Nem volt értelme. Idáig csak szexuális kezdeményezései voltak, soha nem támadt így rám.
- Ma éjszakára cserélünk. Te alszol az én szobámban, én pedig őrködök felette – mondta határozottan a testvérem.
- Ha megtámad…
- Engem talán nem fog. Ne aggódj, éber leszek. Menj és feküdj le, vigyázok rá – felelte nekem halkan.
Kelletlenül bólintottam. Tudtam, hogy igaza van, de ennek ellenére sem akartam őket magukra hagyni. Nem akartam Cast magára hagyni… De…

Nem volt választásom, most ezt kellett tennem. Kimentem a szobából és bevettem magamat Samébe. Fáradtan dőltem le az ágyra, ám aludni nem tudtam. Nem ment. Naominak talán igaza van, és nem lesz olyan könnyű ez az egész, mint ahogy hittem. Folyton a szavai jártak a fejemben. Arról, hogy Cas minden egyes pillanatban azt látja maga előtt, amit átélt. Hogy szenved… Nap mint nap szenved. De! Mindig van egy de! Nekem esett, és erre egyszerűen nem találtam magyarázatot. Én nem bántottam őt, és békében szakadtunk el egymástól. Az egésznek semmi értelme sem volt! Bárcsak tudnám, hogy mégis mi ütött belé és miért támadott meg…

Erősen lehunytam a szememet és láttam magam előtt a kétségbeesett, dühös, védekező tekintetét. Azt, amit a megtámadásomkor küldött felém. Gyűlölet sütött belőle, ebben teljesen biztos voltam. Valamiért utál és haragszik rám. Talán azt hiszi, hogy az én hibám volt, amiért nem jutott ki? Hogy nem fogtam elég erősen a kezét? Tényleg jó lenne, ha tudnék vele értelmesen kommunikálni és elmondaná azt, hogy miért tette ezt.

***
Dean hangosan sóhajtozott és nyögött, miközben újra és újra magába fogadta a merev péniszemet.
- Ez az, bébi, nagyon jól csinálod – suttogta kéjesen. Az arca kipirult a gyönyörtől. A látvány magával ragadott, és teljesen megfeledkeztem arról, hogy valaki belehelyezte a hímvesszőjét az ánuszomba és a kérésem ellenére a magáévá tett. Nem érdekelt, mert én csakis Deant láttam, rá figyeltem, őt akartam boldoggá tenni.

Az ajkai mosolyra húzódtak és a teste megfeszült.
- Élvezz velem, édes! Gyerünk, add meg nekem – kérte tőlem rekedten. Gyorsabb ütemben mozgott rajtam, a fogai a szájába haraptak, és a péniszén járó keze megremegett. Forró hullámokban árasztott el, és ekkor én is megadtam neki azt, amit akart. A jól ismert érzés birtokba vette a testemet, végigáramlott a sejtjeimben és minden egy pontban összpontosult: a szívemben. Abban a szervemben, ami feltétel nélkül szerette az előtte levő férfit.
- Ügyes voltál, Castiel, szép munka – mondta elégedetten. Közelebb hajolt hozzám és röviden megcsókolt. Elhajolt tőlem és folytatta. – Azt akarom, hogy mostantól kezdve mindenkit dugj meg, aki erre kér. Élvezd, ahogy magukba fogadnak, rendben, Cas? De addig nem engedhetett ki a magodat és élheted át a gyönyört, amíg valaki azt nem mondja neked, hogy megteheted! És ne felejtsd el, a szopás egy nagyon jó dolog. Légy jó fiú és engedelmesen tedd azt, amit kérnek tőled az itt álló hölgyek és urak.

Kábán bólintottan, és egy mosoly volt a jutalmam. Dean leszállt rólam, és egy nő vette át a helyét. A fenekem még mindig valakinek a kitüntetett figyelmét élvezte, és ezúttal a szám is tette a dolgát. Azt, amit Dean kért tőlem. És mivel ő kérte tőlem, én kérdés nélkül követtem az utasítását.

Elmosolyodtam, amikor a vámpírt kielégítette az, amit a hímvesszőmmel nyújtottam neki. Igaz, hogy ő volt az, aki újra és újra fel és le mozgott a merev nemi szervemen, de a vágyainak a teljesítése elégedettséggel töltött el.

Ezúttal egy férfi került fölém, és egy másik vette át a helyét a számban. Az előző partneremet már boldoggá tettem, és vártam, hogy újra megízlelhessem az ondó mámorító cseppjeit.

A férfi magába fogadott, engem pedig elborzasztott a látvány. Nem akartam! Nem akartam ezzel a tisztátalan szörnnyel intim kapcsolatba kerülni. Átvettem a testem felett az uralmat és a hímvesszőm elvesztette a merevségét. A vérfarkas hangosan szitkozódott és leszállt rólam. A számban levő péniszt leharaptam, hangos zúgolódást keltve ezzel a tömegben.
- A kurva anyádat! – nyögte fájdalmasan az ideiglenes kasztráción átesett vámpír. – Csak eddig tartott a bűvölet.
- Ha közösülni akartok vele, vagy újra engedelmes kis ribancként akarjátok őt szájba dugni, akkor minden alkalommal meg kell mérgeznem – mondta nagyot sóhajtva a szirén.
- Igen. De közben maradunk a jól bevált módszernél is – szólt közbe eltökélten egy másik férfi. – Előbb-utóbb megtörik és olyan engedelmesen fog leszopni, hogy már magától a látványtól el fogtok menni.
- Úgy lesz. Nekünk van időnk, és hamarosan egy jól nevelt kis kurva lesz belőle. De addig is… - a férfi közelebb lépett hozzám, végigszabdalta a mellkasomat és levágta a lábaimat. Miután helyrejöttem, ismét bilincsben voltam. – A játék még csak most kezdődik – ígérte egy elégedett mosollyal az arcán.

Több éve itt voltam, de már én is tudtam, hogy a java még csak most következik. „Istenem, ha hallasz engem, kérlek, adj erőt!” – suttogtam magamban a néma fohászt, és reméltem, hogy Atyám ezúttal meghallgat engem és mellettem lesz majd. A lelkemben…

32 megjegyzés:

  1. Azta.... :O Úgy tudtam.... Hát, ez nagyon durva. Húh. Még nem tértem magamhoz.

    Az a büdös ribanc, hogy jár neki a vaslapát, mert nézte, látta mi történik, és mégsem hozta ki Cast előbb. VAS-LA-PÁT. Aztán meg még megölné. Hát hogy ez is mennyire karakterhű lett.

    Gratulálok és köszönöm a frisst! Valóban, ez nem egy mézes, vidító fejezet, de tudtuk, hogy mire számíthatunk. Szép munka!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mondtam, hogy nem biztos, hogy fel fog dobni, sőt. Hát, remélem lassan magadhoz térsz és minden oké lesz :)

      "Az a büdös ribanc, hogy jár neki a vaslapát, mert nézte, látta mi történik, és mégsem hozta ki Cast előbb. VAS-LA-PÁT. Aztán meg még megölné. Hát hogy ez is mennyire karakterhű lett." Örülök, hogy karakterhűnek találtad, én féltem, hogy nem volt az... De amúgy Naomi nem látta előre a dolgot, csak utólag szerzett ezekről tudomást. Ezek szerint ezt nem jól fogalmaztam meg.

      Köszönöm a komid és a dicséretet :):) Feldobtad az álmos estémet, öröm lesz így aludni vonulni :)

      Törlés
    2. Nem gáz, szemrebbenés nélkül ráhúzom az ózon-lyukat, a gazdasági válságot és a folyosó-plafon ma esti leszakadását is. Bármit.

      De ez most tényleg segített. Hazafelé fél órát gyalogoltam, semmit sem ért. A fejezet során egyre jobban ledöbbentem, most meg csak ülök, mint egy lefőtt kávé. Tényleg segített.
      (de akkoris ezt teszem be ide,leszaromazismétlés fogalmát XD)
      https://fbcdn-sphotos-c-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xpa1/t1.0-9/10361333_642952145794311_9132388195076360609_n.jpg

      Törlés
    3. Oh, örülök, hogy egy pöppet segíthettem :) Mázsás súly omlott le a vállaimról :)
      Naomi:) Nos, várd ki a végét, nem most láttad őt utoljára, ennyit megsúgom :) Haj, haj, de várom már azt a réééészt :)
      Az, hogy csak ülsz, mint a lefőtt kávé, az most jó, vagy nem? :o remélem az előbbi :) Vagy is-is? :D
      Oké, az ismétlés megbocsátva :) Love you too :) Ahogy Misha is mondta a 8. évad gag reel-ben is :D

      Törlés
    4. Ez jó idegnyugtatás volt, amolyan "visszaállítás az alaphangra". Szóval jó értelemben.

      A ribanc, akkor élezem a lapátot.... Mivel úgyis mindig azzal kérkedik, hogy angyal, meg nem lehet neki ártani, meglepem majd egy újabb prototípussal... ;)

      Törlés
    5. Hát, örülök, hogy egy ilyen storyval is jó értelemben sikerült az idegnyugtatás. :)

      Jaj, te Naomit is nagyon utálod :) Mondjuk meg tudlak érteni, mert ő tipikusan az a pengeélen álló karakter, akit vagy elfogadsz, vagy utálsz. Nagyon vékony a határ. Még nálam is. :)

      Törlés
  2. Szia ez hihetetlen naomi mint jofej gratula szegény cas ezt elviselni hatalmas erő kellett hozzá
    pusy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia demon! :)
      Ahogy mondod, nagy erő kellett hozzá. Nem kevés... Nagyon nem kevés.
      Örülök, hogy a súlyos téma ellenére is tetszett. :)
      Puszillak :)

      Törlés
  3. Szia!

    Te jó ég!
    1. Köszi azt az egy szót. Mindenre számítottam (Dean, vagy szeretlek), csak arra nem, hogy Halál :( Szegény, meg akar halni, de azért is akart Deanhez menni - legalábbis Naomi úgy gondolja, hogy Deannek kellene végeznie vele.
    2. Amit vele tettek Odaát az borzalmas volt a számára is. Én szomorkodott miatta.
    Ráadásul pont Dean képében kellett ösztönözni őt, hogy csinálja azokat a dolgokat. Szóval így lehet egy angyalt megtörni :( Szegény :(
    Meg Dean is. Milyen rossz lehetett neki, hogy pont a szerelme akarta megölni őt (legalábbis folytogatta). Áhh. Nem akarom leírni az egész történetet. Csak, szomorú lettem :( Az a sok szenvedés.
    Várom a következőt is.
    3.Ja én meg benéztem tegnap a napokat, bár már írtad a mailbe. Reggel (csipás szemmel kapcsolom be az ágyam melletti laptopot, s meglepődve vettem észre - első oldal, amit ma megnyitotta - hogy itt a friss, aztán rájöttem, hogy elnéztem a napokat. De boldog reggel, annak ellenére, hogy szomorú fejezet volt.
    4.Remélem Dean kitalál valamit. Először azt hittem, hogy az lesz a megoldás, hogy majd lefekszenek egymással és minden happy end lesz. De így, ez most sokkal bonyolultabb. Lassan kellene haladni (NEM a frissítésekkel :D) s Dean remélem rájön a megoldó kulcsra :D
    Köszi, s frisst:)
    5.Ja meg milyen szép volt az is, hogy Casnek Deannel talán a Purgatórium a földi mennyországa lett, a sok szar ellenére is erre ezek a dögök mindent tönkretettek benne. Minden szép emléket :((((

    Pussz
    crucio

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      1. hát én mondtam, hogy nem lesz olyan egyszerű és felemelő az az egy szó :) Hoztam is meg nem is, kaptatok meg nem is :) Ahogy a mondában is elhangzik. :) Hogy miért akart Deanhez menni, nos erre később fogtok választ kapni :)
      2. A szirén dolog egy eléggé alapos és határozott megtörést, ösztönzést tud elérni. És Cast csak így lehetett. Vagyis ekkor csak így lehetett. Hát, én mindenesetre örülök, hogy sajnálod szegényeket.:) Ez volt a cél :)
      3. Hát a naptárelnézésről nem én tehetek :) Én mondtam, hogy mikor lesz, sőt előbb fent is volt :) De a dátum stimmel, és volt mit olvasni így reggel :)
      4. A megoldásról érthetetlen módon nem fogok nyilatkozni :) Azzal lelőném a poént, tudod, azt meg nem lehet :) Szóval türelem, ez a történet csak 5 fejezetes lesz :) Asszem nem fogok egy 6.-kat is hozzácsapni. Szóval szépen haladunk :)
      A lassan haladásról meg majd később. Ez a történet egy rövid időszakot ölel fel, mármint a jelenben rövid időszakot.
      5. "Casnek Deannel talán a Purgatórium a földi mennyországa lett" Jól szóltál, az volt :) Volt. De nincs minden veszve, ezt te is tudod, hisz ismersz :)

      Puszillak :)

      Törlés
    2. Szia!
      1.Örülök, hogy kaptunk. S attól még, hogy most szomorú a történet azért nagyon tetszik. Úgy tűnik, hogy nagyon szeretek szenvedni a szereplőkkel. De mégis ez valahogy jó érzés, mármint tudom, hogy nem fognak meghalni -*mert happy end párti vagy, na meg itt a videó, s említetted is már az emailben :D
      2. „Cast csak így lehetett megtörni: igen leleményes vagy :D
      3. Örülök, hogy elnéztem a naptárat, így nem ülök tűkön :D Bár jó lenne már egy 3. fejezet is – annak ellenére, hogy tudom, most nagyon elfoglalt vagy – de félek, hogy akkor hamar véget ér a történet.
      Te jó ég, csak 5 fejezet? Bár legalább tudom, hogy nem tart sokáig a szereplők kínzása és a miénk sem. Nem is bánnám, ha most csak erre összpontosítanál a feltöltésekkel *csendes gondolatmenet, ami nem parancs, csak reménykedés* :). Áhh. A BA, most lecsúszott a 2. helyre, s most ez a No.1 :D ( a körök más kategóriákba tartoznak :)) Annak ellenére, hogy nem lehet a történeten mosolyogni :(
      4. Megoldás: hát sok szép emléket kéne adni Deannek, hogy Cas elfelejtse azt a 800 évet. Úristen 800 év szenvedés. Egy állatok :(
      5. „De nincs minden veszve…” :D Ez ad reményt :D
      Pussz ;)
      crucio

      Törlés
    3. Szia :)
      1. Ismerem ezt az érzést. Szomorú, de nektek csakazértis kell :) "De mégis ez valahogy jó érzés, mármint tudom, hogy nem fognak meghalni " Ahogy mondod :) Kell a remény, hogy lássuk, különben... Na igen, túl kemény ez a story :)
      2. Hát, inkább kegyetlen most, nem? :( Ilyenkor kicsit megijedek magamtól. :) De aztán rájövök, hogy ez csak egy regény :)
      3. Yep, már most alig állok a lábamon, és Manó elaludt, így gyorsan be tudtam fejezni a storyt. Mondanom sem kell, hogy nem úgy siekrült, ahogy kellett volna, magyarul nagggyon sok melóm lesz még vele :S Mostantól megint alig lesz időm fejiket kipofozni....
      5 fejezet (szerintem nem toldom ki annyira, hogy legyen belőle 6. is). De ezek elég hosszú fejik, mert ha elosztod a 65-öt (jelenleg ennyi oldal lett) 5-tel, akkor azok elég hosszú fejezetecskék :)
      Szerintem most erre fogok összpontosítani, de tudod milyen az ihlet, nem ígérhetek semmit :) Meglátjuk, én is szeretném előbb közzé tenni ezt a storyt, aztán visszatérni a többire :)
      No 1. lett? :o aj-jaj. Mi lesz eztán a BA-val. Asszem ezt elszúrtam :) Mondtam, hogy ez a a történet durvább lesz, mint a BA. ezek után hogy fogjátok azt "élvezni"?:S na, feladtam magamnak a leckét, mi? :D
      (amúgy most nekem is ez a No 1 :D :D :D D:)
      4. Majd meglátod, hogy miként oldja meg Dean. :)
      5. helyes:)
      Puszillak :)

      Törlés
    4. 1. Nem annyira kemény, de örülök, hogy nem engem kínoznak :D Meg jó olvasni. Csak olvasni :D
      2. Mindkettő: leleményesen kegyetlen :D A megijedésre. Néha én is így voltam, s azért töröltem néha a gépemről a történetet. De az, hogy olvashat az ember ilyet az megint más. :D A teher rád száll, s mi csak élvezzük :D
      3. Hát remélem azért csak sikerül a „pofozgatás” Tudod, Destiel Függőség :D S szerintem nem csak én vok így vele :D
      Odaküldöm Castielt, hogy védje most az elmédet a különféle ihletekkel szemben, amíg nem kerül fel ez a történet teljesen, rendben ?:D
      No: Na igen, feladtad magadnak a leckét. De persze, ha azt nézzük a két történet teljesen más. Ott másképp szenved Cas és Dean. Hm. Bár most így elgondolkodva azért azt is olvasnám.
      Áááhhhh mindegy csak legyen friss. Nem tudom, szerintem ez az egy hét friss nélkül megviselt. S most ráálltam a könyörgésre, mert félek, hogy legközelebb is ilyen sokat kell várni az „adagra” :D Na jó. Ez most szerintem kivételes eset lett, s ez a hét még hosszú, s remélem. Különben is 3 nap alatt két fejezetet kaptunk. Meg kéne nyugodnom, de tényleg :D Elvagyok mi? :D
      4. Ah-ha Ezek után még jobban kell a friss :D
      Pussz
      crucio

      Törlés
    5. 1. Örülök, hogy képes vagy elvonatkoztatni és csak hagyod, hogy annyira hasson rád a story, amennyire akarod :)
      2. Storyt sose törölj a gépről!!! Én sose lennék rá képes. Ha kukába való is, az akkor is a te műved, a te agyad, lelked, szíved szüleménye. És mutatja azt is, hogy miket tudsz alkotni. A széles skálát. Ha jó, ha rossz, ne töröld :) Egyszer még jól fog esni, ha visszaolvasod :)
      3. Várom Cast :) A pofozás meg most már nem rajtam múlik. Kérdés, hogy estékre mennyire maradok friss, meg ilyenek. Csakkoláshoz friss agy kell. És energia. Manó azt meg nagyon zabálja :D De hát ez a dolga. Én meg mellette igyekszek alkotni.
      Fogalmam sincs ezek fényében, hogy miként fog, fog-e egyáltalán a héten friss jönni. A terv ez, de a vágyak és a valóság nem mindig találkozik. A héten még lesz egy temetés is, amire mennünk kell, meg egy régen levajazott családi kimozdulás. Sűrű hét lesz, szóval nem tudom.
      Tudom, most már BA is kéne, és tényleg sok volt az 1 hét pihi, de tudod, hogy miért volt. És most rögtön jött két feji :) Valamit, valamiért. :) AMúgy ja, egy iciri picirit meg kéne nyugodnod :D
      4. Sejtettem :D
      Puszillak :)

      Törlés
    6. 1. Csak úgy van értelme olvasni, hogy hasson az emberre :D
      2. Igen, azóta már megbántam, de túljutottam rajta. Igen, régen visszaolvastam egy-két történetemet. De azóta más témák érdekelnek : SPN :D
      3. Esti frissesség? Nekem nem menne. De azért néha látom, hogy te még fél1kor is kukorékolsz :D Le a kalappal előtted, hogy eddig bírod.
      Nem valami jó programjaid vannak a hétre. De majd csak eltelik ez a pár nap.
      A két fejezet, az tényleg jól jött. Úgyhogy zipzár a számon, s csendben olvasom tovább.
      Pussz;)
      crucio

      Törlés
    7. 1. Igen, de ha valami túlságosan hat... Mindegy. Én se tudom, hogy mi a jó :D Itt most arra céloztam, hogy ha hagyja az ember, hogy felforduljon a gyomra, akkor nem fog tudni tovább olvasni.
      2. Máskor ilyet ne csinálj :) Még ha más is érdekel, az is te voltál :) Nekem is minden eddigi "ma már a homokba dugnám a fejem miatta" munkám megvan még :)
      3. Hát ha egyszerűen csak akkor tudok rendesen a géphez jutni, hogy írjak, csekkoljak, akkor nincs más lehetőségem. Ilyenkor napközben néha van 2-3 percem feljönni és válaszolni nektek. Addig, míg ennyi időre leköti a manót az egyik játék :D Szóval marad az esti frissesség megőrzése, ami lehetetlen :S
      Hát a családi program csak nem lesz olyan rossz, majd meglátjuk. Mindenesetre ezek miatt 2 napom full tele is van a hétre. Szóval majd meglátjuk mit sikerül összehoznom friss terén. Látszik, hogy mennyit ért, hogy a múlt hetem szabad volt, igaz? :) Akkor aztán írtam mint a gép, gyorsan haladtam, most meg... Na hát ez van, majd igyekszek :)
      És köszönöm a zipzárt :D felőlem kihúzhatod, már megszoktam a türlemetlenségeteket :) :) :)
      Puszillak :)

      Törlés
    8. 1. Jaja:D Bár egyik kézzel a wc ülőkét a másikkal, meg a telefont, v. laptopot fogom, csak hogy még olvashassam. Nem azért nem fordul fel az embernek a gyomra tőle, de jó érzés az a görcs ami az emberben van az olvasás közben. S kell az ilyen, ütős részek is :D Bár a te történeteiden mindig izgul az ember :D De jó!
      2. Igenis :D
      3. Valld csak be, azért örülsz, hogy ennyire várjuk a következő frisseket, és hogy nyaggatunk vele? :D
      Pussz ;)
      crucio – azért oda biggyesztem a nevet, neh. kavar legyen belőle

      Törlés
    9. 1 Hát örülök, hogy ilyen jelenetre nem kerül sor :) :) :) Ne is kerüljön, nem az a célom velük :) Kell néha az a görcs, ahogy mondod :)
      3. Hát... Öhm... A vesémig látsz, most minek tagadjam? :D Örülök mindig, amikor azt látom, hogy valami oknál fogva nagyon kell nektek az a friss. :) Csak győzném kielégíteni a fáradhatatlan igényeiteket :)
      4. Végül javítva lett a hiba :) Kis figyelmetlenem :) Először azt hittem, hogy azért írtad oda külön a nevet és hívtad fel rá a figyelmet :)
      Puszillak :)

      Törlés
    10. 1. Egyetértek
      3. :D Azt nem tudod kielégíteni, mert mindig lesz rá szükségünk :D
      4. Véletlen volt. Semmi ilyen szándék nem vezérelt, s kösz, hogy írtad. Ha legközelebb is ilyen lenne, akkor törölnéd majd :D
      Arról már nem is beszélve, hogy az előző levelet, milyen „magyarosan” írtam. Csoda, hogy megértetted :)
      Pussz
      crucio

      Törlés
    11. 3. Sejtettem. Meddő próbálkozás, mi? :D de azért nem adom fel és próbálkozok :P Hátha. Hátha nem lincseltek meg :D
      4. Persze :) Biztos a meleg megkavart, mi? :D ha lesz még ilyen, akkor törlöm, ne aggódj. És küldöm levélben, hogy mit írtál, nehogy újra le kelljen gépelned :D
      Teljesen magyaros volt, értettem mindent, no para :)
      Puszillak :D

      Törlés
  4. Drága tündérbogaram!
    Hallottál te már olyan fegyverről, hogy messer? Nem? Akkor most gyorstalpalót tartok belőle, hogy legyen némi fogalmad arról, hogy mégis mivel indulok meg ellened, mert nem akarom, hogy a tudatlanságtól is szenvedned kelljen. Tehát a messer egy egykezes, középkori fegyver, ami a minden-törvény-kijátszható elv tökéletes mintapéldája. Ugyanis a nemesek megtiltották anno a parasztoknak, hogy kardot hordjanak. Ám a parasztok kitalálták, hogy akkor majd viselnek helyette kést, és mivel a hosszát sem szabályozták be, ezért aztán jó alkarhosszú pengéje lett. Ami igazán veszélyessé teszi az a sorja. Ugyanis nem tudták ápolni mindennap, így szinte fűrészes éle lett. Ami nem csak vág, hanem tép és marcangol, a húst darabokba viszi, és ha a seb maga nem halálos, akkor is kinéz egy csinos ki vérmérgezés.
    Úgyhogy jöhet Lugia a vaslapátjával, lehet másnál balta, én már csak messerrel vonulok ellened.
    Mert hát az én szívemet, és még a lelkemet is egy ilyennel operáltad ki a mellkasomból.
    Durva.
    Nehéz.
    Kegyetlen.
    Szörnyű.
    Alaposan fel is húztam magam rajta, és komolyan nem tudom, hogyan tudtam aludni, valószínű, hogy a szervezetem egyszerűen kivonta a forgalomból az elmém, mielött az felrobbant volna. Ha azt hitted, hogy ennél többre futja, nos akkor tévedtél.
    Nyolcszáz év.
    Nyolcszáz év abban a személyes pokolban.
    Kész, áramszünet, vörös köd. Az a ribanc szirén!
    "öt perccel, hideg vizes arcmosással és ez-csak-egy-történet című önjózanító monológgal később"
    Oké, szóval Naomi nekem nem ellenszenves, így utólag, csak tudnám miért akarom mindig Noéminak hívni. Ő még mindig a normálisabb angyalok közé tartozik nálam, hiszen mégiscsak segíteni akar Castielnek. Rendbe hozni, de ezt nem tudja. Remélem Deannek sikerül, bár ugyanennyire várok a szörnyűbb befejezésre. Jóvanna angstfüggő vagyok szia!
    Az, hogy az egyetlen szava a "Halál" volt Poe: Holló-ját jutatta eszembe, kellemes asszociáció, mert szeretem azt a balladát.
    Dean meg, úristen szegény Dean, megint csak a fájdalom jut neki.
    És, hogy te se érezd felhőtlenül magad:
    "Csendben tűrtem a fájdalmat. Az utolsó másodpercig." Figyelembe véve a folytatást, szerintem ez mehetne egy mondatba is, akkor is ütne, mint az ipari áram.
    Jóvanna a másikat nem találom, azóta elolvasam még egyszer és megint felhúztam magam.
    Nyomorult zseni az vagy, és ha nem hangozna teljesen hülyén mondanám, hogy élveztem, amennyire ilyen nehéz témát élvezni lehet. Jól csinálod, nagyon jól csinálod.
    Köszönöm, hogy olvashattam!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szóval ez egyben fenyegetés is volt, meg jelzés is, hogy akármennyire fájt, szeretted és megbirkóztál vele. Örülök, hogy ezek után aludni is tudtál. Nem vettem volna a lelkemre, ha emiatt kidob az ágy. Helyetted átvettem a rémálmokat, és nem volt valami nyugodt éjszakám. Nem is tudom, hogy mikor volt utoljára rámálmom :S nem volt kellemes.
      Na de vissza a lényegre. A fegyvert megjegyzem, és nem ígérem, hogy nem fogom többet használni ellenetek :)
      A nyolcszáz év kellett. Mert Cas erős, ő nagyon erős katona, és ennyit neki ki kellett volna bírni.Ahogy Dean is mondta, fél évet kibírt volna. Hisz Dean is 30 évet bírt a pokolban, akkor Cas ne bírt volna sokkal többet. De rájöttek arra, hogy miként kezdjék el végleg megtörni őt. Ennek a végeredményét már az 1. fejiben láthattátok, most pedig azoknak az előzményei jönnek.
      A Halál szó. Nos igen, ez tényleg a "hoztam és meg nem is" kategória.

      A fájdalom után édes a béke, és most még nem ott tartunk. Dean sem úszhatja meg könnyen azt, amin Cas keresztül ment. Nem miatta, de akkor is szenvedett a férfi, akit szeret. Nagyon sokat szenvedett.

      A javítást köszönöm, mindját megnézem. Csak most még ezt a komit is alig tudom megírni, mert most már manózás van ezerrel. :) Ha megtalálod a másikat, akkor nyugodtan zúdítsd csak a nyakamba :)

      Köszönöm, hogy írtál :)
      Puszillak :)

      Törlés
  5. Tudod,igazad volt.Tegnap sokat járt a fejemben amit mondtál és vártam hogy Cas mondjon valamit.Akármit.Nekem mindegy volt,nem számítottam semmire.És most,most megint.El kellene gondolkoznom rajta hogy ni a fenéért engedem hogy ez a kettő és te tönkre tegyétek az életem egy-egy napját.De szerintem ha nagyon választ akarnék kapni rá,az a remény lenne.A remény arra hogy minden jóra fordul. :)
    "Csodálatra méltó a kitartásod és az olthatatlan szerelem, amit egy angyal iránt érzel."
    Igen.Ennél a mondatnál csak le kellett állnom az olvasással és hagyni hogy egy részem belehaljon. Gyönyörű és igaz mondat tele mindennel ami Deanre és Cas iránti szerelmére vonatkozik. *-*
    Köszönöm az újabb fejezetet,fájdalmasan szép volt.
    Dean.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Drága :)

      Azt hiszem, hogy ez a mondatot meg is ijesztett és meg is nyugtatott. Ezzel mindent össze is foglaltál. :) "El kellene gondolkoznom rajta hogy ni a fenéért engedem hogy ez a kettő és te tönkre tegyétek az életem egy-egy napját.De szerintem ha nagyon választ akarnék kapni rá,az a remény lenne.A remény arra hogy minden jóra fordul."

      "Gyönyörű és igaz mondat tele mindennel ami Deanre és Cas iránti szerelmére vonatkozik" áááá, annyira örülök, hogy ez jött át belőle :) Ez, amit mondani akartam :) :) :) Örül a szívem és alig várom, hogy hozni tudjam nektek a folytatást :)
      Köszönöm, hogy írtál :) :) :)
      puszillak és küldöm a jókedvderítő pitét :)

      Törlés
  6. Oké. Nagy levegő. ÁÁÁÁ nem megy. Nem megy. Nem és nem és nem.
    Várj, vázolom az állapotomat olvasás alatt.
    *Meglátja, hogy van friss* belebokszolok a levegőbe és hurrááá
    *elkezd olvasni* kis mosoly
    *Elkezdődött. A személyre szabott poklom a mai nappal elkezdődött.* sírok
    *Lassan soroltam az éveket, és ahogy egyre haladtam felfelé, görcsbe rándult a gyomrom. Száz év után már ötvenesével ugrottam.* zokogok
    *Talán öt év telt el, amikor az első vámpírnak nem volt elég az, hogy szárazra szívta a testemet.* nagy levegő, mert tudom mi következik
    *Valaki mást is találtam. Valakit, akivel boldog voltam.* könnyezek és mosolygok egyszerre
    *- Hm. Ez nagyon élvezetes volt.* itt kimentem inni egy pohár vizet, mert elég...meleg volt a szobában
    *- Ja, egy kivétellel. Aki még őrülten is normálisabb volt, mint ti bármikor!* sírok
    *- Na ide figyelj kisanyám!* hisztérikusan felröhögök
    *- Nem lesz baj, itt senki sem bánthat – mondtam neki kedvesen.* hangosan: Isteneeem én meghalok!!
    *Kinyitottam a szememet, és balra, a hang irányába néztem. Dean állt mellettem, ő nézett le rám. Azzal az éhes és boldog tekintettel, amit mindig is szerettem.* zo-ko-gok
    *Dean hangosan sóhajtozott és nyögött, miközben újra és újra magába fogadta a merev péniszemet.* hangosan: Te rohadt ribanc, most hagyd abba. Hagyd abba.
    * „Istenem, ha hallasz engem, kérlek, adj erőt!” * sírok
    * meglátja, hogy vége* Miii?! Ne szívass, Nienor! Ne máár. Most komolyan?!

    Röviden: egy mazochista állatnak érzem magam, amiért elkezdtem, nem tudom hogy vagy képes ilyet írni, de szeretlek mert megteszed és közben utállak mert tönkreteszel.

    puszi: Coraxx
    Ui.: a puszidat mindig megkapod. Még akkor is ha éppen utállak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most azt hiszem, hogy én némultam meg és nem találom a szavakat. Úristen... Ez... Jesszusom, nem gondoltam volna, hogy ennyire hatni tud majd a történet. Hogy ennyire... Ennyire mélyre tép. És ahogy felvázoltad nekem a folyamatot... Istenem, kész vagyok. És mellette boldog is vagyok, mert sikerült, amit szerettem volna. Megérintett a történet és magával ragadott. :) Ilyenkor érzem azt, hogy megéri írni és megéri beleáldozni az időt, amit akkor is megtennék, ha fele ennyi sem lenne rá :) Meg ám :) Mert Destiel örök :) Akármi is történik velük, ők azok :) Mindig képesek összetörni minket és boldoggá is tenni. Ahogy a soriban is.

      "egy mazochista állatnak érzem magam, amiért elkezdtem, nem tudom hogy vagy képes ilyet írni, de szeretlek mert megteszed és közben utállak mert tönkreteszel. " Nem vagy az, hidd el, nem vagy az, mert a kemény út után a legédesebb a béke, és mind pontosan ezért olvasunk ilyet. Ill. az én esetemben írok :) Az ambivalens érzéseiedet pedig jelen esetben teljesen megértem és helyénvalónak érzem :)
      A puszit is köszönöm, örülök, hogy még nem vontad meg tőlem :)
      Én is puszillak és KÖSZÖNÖM, hogy ezt megosztottad velem :)

      Törlés
  7. Ééééés most következik a világ egyik legösszeszedettlenebb hsz-e. Mert bár aludtam rá egyet (amint a fejem hozzáért a párnámhoz már aludtam is, annyira elszívta a sztori az életerőm), gondolkoztam rajta, megpróbáltam kizárni, megpróbáltam lerajzolni, aminek kéthalom papírgalacsin lett a végeredménye... próbáltam tombolni, próbáltam kavics nyugodtságú lenni, de egyik se segített jobban összeszedni a gondolataimat. És rájöttem, hogy ha hetekig halasztgatnám se tudnám jobban összekaparni magam, szóval itt vagyok és nagy nehezen nekivágok.

    röviden: Én pár szupertankra számítottam... hogy mit kaptam? AATOMBOMBÁÁÁT

    kicsit részletesebben: Rögtön az elején volt egy "Na ne! NA NEEEE! Én ezt nem akarom tudni" pillanat, akkor amikor a boszorkány megcsinálta az időmegtévesztőizébizéhogydögölnemegazaszemétboszorkány varázslatot. És ott meg is álltam egy kicsit az olvasással és elkezdtem számolgatni, de hamar fel is adtam, mert nem akartam tudni a végeredményt. Aztán jött a sarokban kuporgó Cas és utána az arcomba vágódott Cas kínzása... Ó, HOGY DÖGÖLNE MEG AZ ÖSSZES SZÖRNY! ...megint. Aztán a mesélő Dean annnnnyira aranyos és szomorú volt. És Cas első, még kimondatlan szava... És aztán eljött amitől féltem... az évek számolása.... oh, anyám, ne már! NYOLCSZÁZ ÉV?! NYOLSZÁ... áh, oké, itt kicsit besokalltam... vagyis azt hittem, hogy besokalltam, mert aztán jött az, hogy Cas kimondta az első szavát és hogy meg. akar. halni. ...mostmár én is... és ó, hoppá, megint kín... oh, ne... jó, most már tényleg én is azt akarom amit Cas... Sam és Dean beszélgetése szinte egy kis szünet, egy kis szussaznás volt, az utána lévő visszaemlékezéssel együtt, amibe próbáltam nem beleélni magam, próbáltam felkészülni a következő váltásra, ami nem is ütött akkorát... legalábbis az elején. Naomit már nem tudom utálni. Az elején még utáltam, de aztán róla is kiderült, hogy ő is csak egy eltévejedett angyal, aki jót akart. Sajnálom, hogy a sorozatban meghalt... És itt, az amit mondott, hogy Deannek meg kéne ölni Cast. Legszívesebben kiabáltam volna vele, hogy "Nem! NEM! NEM! Dean nem adja fel, sikerülni fog neki, nem szabad lemondani Casről!" de aztán a szomszédok miatt inkább csendben maradtam és csak tátogtam egy keveset :D Ééés szerintem egész jó sikerült hoznod Naomit. Sőt, ha azt nézzük, hogy a sorozatban ahhoz képest alig tűnt fel párszor és kb egyáltalán nem ismertük meg, tökéletesre sikerült :) Na, de vissza a sztorihoz... Amikor Cas rátámadott Deanre, ó, az olyan szívszorító volt és jött még egy kínzós rész és aztán vissza a jelenbe és megint kínzás én pedig csak "aíewaenwanrfse" és dögöljön meg az összes szörny! igen, megint, megint, DE előtte szenvedjenek sokat... aztán megláttam életem legnagyobb ellenségét a "Következő fejezet" feliratot. És a tervem, hogy olvasás után gyorsan megírom a hsz-t teljesen dugába dőlt. Kikapcsoltam a laptopot (vagy csak lecsuktam és hagytam lemerülni?) és nagy nehezen elküzdöttem magam az ágyig (kb fél méterre van az asztalomtól) és mint korábban is írtam rögtön álomba merültem. És most azon gondolkozom, hogy miért is olvasom én ezt... nem is akarom olvasni... Mikor lesz a következő rész?? :D Most pedig megyek és megpróbálok rajzolni hozzá. Az a "baj", hogy túl sok jelenet fogott meg és nem tudom eldönteni, hogy melyiket rajzoljam meg. És most egyszerűen nem tudok rajzolni... Lehet előbb össze kéne szednem a szétszóródott darabkáim... Most utállak és imádlak egyszerre :D

    VálaszTörlés
    Válaszok

    1. Jesszusom :o Most én lettem teljesen szótlan. Ezek után RETTEGEK hozni a 3. és a 4. fejezetet. Igen, rettegek. Ez atombomba volt? Ez? :o Ez még csak a kezdet. Asszem én lettem túlságosan is immunis az ilyen jellegű történetekre és jól el tudok tőlük vonatkoztatni. Asszem.

      Hát mondanám, hogy sajnálom, hogy így hirtelenjében nem tudod, hogy mit rajzolj, de igazából nem, mert előbb-utóbb kitisztulnak a gondolataid és sok-sok szép rajzot fogsz hozni nekünk :) Csak egy kis pihenő és… És minden oké lesz :)

      Naomi. Igen, egy kicsit én is féltem tőle, mert végül én is megkedveltem és sajnáltam, hogy egy eltévelyedett angyalkának megint vége. Gadreel szintén. Tényleg már csak Cas maradt. A különleges, többször feltámasztott Cas. :)

      A váltásokra visszatérve. Nem véletlen vannak azok sem ott és akkor, ahol vannak. Néha a feszültség fokozása, néha pedig inkább a levezetése miatt vannak. Nem mindig. Na meg ez végig éberen tart titeket és jobban figyeltek, mert egyszerre két szál fut :) Imádom ezt a technikát, beleszerettem. :) És ezek szerint a gyakorlatban is egészen jól működik.

      Mindenesetre remélem, hogy ki fogjátok bírni a storyt és végigkövetitek vele, egészen az utolsó mondatig. 5 fejezetes lesz, szóval tényleg nem hosszú a történet. Nem fogtok túl hosszan szenvedni, ez adjon erőt. Na meg az édes vég. Ám addig az út… Tudod. :)
      Kitartás :) És még a végére annyit, hogy borzasztóan hálás vagyok, amiért mindezt ilyen részletesen leírtad nekem. :) Egy írónak azt a legnagyobb öröm olvasni, amikor a története hatni tud. És ez úgy látom, hogy nagyon is hat. Még ha fájdalmasan is. :)

      Puszillak :)

      És fel a fejjel. Rajzolj valami békés kis Destielt :) Az remélem feloldja a sok feszültséget, amit aljas módon generáltam benned…

      Ui: utálsz és imádsz egyszerre? :o Aj-jaj. Tényleg baj van. Nem te vagy az első, aki ezt mondja nekem ezen történet kapcsán :o

      Törlés
    2. Á, ne rettegj hozni, már úgyis teljesen angst függők lettünk, csak megbírkózunk vele :D Nem tudom, hogy lehet egy ilyen olvasmányt élvezni, de én élveztem :D Talán azért is hatott ennyire, mert nagyon nagyon beleélem magam, mert bele tudom élni magam. :)

      Hát remélem, hogy minél hamarabb kitisztul, mert most rengeteg ötletem van ehhez és az AK-hoz is :) Na, de előttem az éjszaka, most van időm kibontakozni :D

      Ó, Gadreel. :S Imádtam, utáltam, imádtam, utáltam, imádtam és imádtam. És most már nagy gyenge pontom. Ha csak meglátom valahol a nevét fájdalmasan felnyögök. Annnnnyira sajnálom, hogy meghalt :( De legalább még itt van nekünk Cas :)

      Nagyon jók a váltások :) És a legjobb, hogy te szereted így írni, mi szeretjük így olvasni. Kell ennél több? :)

      Én biztos végigkövetem majd :) Nem bírnám félbehagyni. Nem lehet félbehagyni. :)
      Örülök, hogy legalább ilyen formában visszatudok adni valamit és meg tudom hálálni azt, hogy írsz :) +ha SPN-ről van szó szeretem kibeszélni a dolgok érzelmi/karakteri oldalát :) ezért is sajnálom nagyon, hogy most az AK-hoz nem tutdam hosszú véleményt írni :( Egyszerűen már nagyon hajt a rajzolhatnék

      Szerintem az, hogy utálunk és imádunk csak jó jel lehet. :) Teljesen sikerült ránk hatni. Méghozzá annyira, hogy a karaktereken túl már kicsit téged is hibáztatunk :D mert annyira beleéljük magunkat. Elért minket az a rész, amikor már minden és mindenki hibás, mert ők nem boldogok :D

      Törlés
    3. Pár hónap alatt tiszta angst-függőt varázsolok belőletek :D a végén már csak ezért fogjátok rágni a küszöböt, mi? :D na jó, azért néha egy kis fluff is jöhet? :)

      Azt ne mondd nekem, hogy egész éjszaka rajzoltál és nem aludtál? :O :O az is kell ám, alvás, tudod, saját tapasztalat....

      Gadreelt a végére már én is sajnáltam. Cast nem ölhetik meg, mert fellázadna a fél fandom. A másik fele meg Dean-pártiság miatt lázadna fel, mert Deannek kell Cas :)

      Nem, nem kell több :) A lényeg, hogy mindenki szeresse, nem? :)

      Ugyan, nincs miért hálálkodni, tudod, hogy szívesen írok, és az hogy ti is szeretitek ezt, az maga a paradicsom :) Vagy a mennyország :) És még írtok is, visszajeleztek... :) Ilyenkor szárnyalni tudnék a boldogságtól :)
      Hát még van rá lehetőséget, máskor, később is írhatsz még az AK-hoz :) Ne aggódj, el fogom olvasni :)

      "Szerintem az, hogy utálunk és imádunk csak jó jel lehet" Én is erre a végkövetkeztetésre jutottam :) "karaktereken túl már kicsit téged is hibáztatunk" :o :o :o Már mindenki hibás? :) Wow :) De legalább leköt titeket, a többi pedig nem számít :) Csak az, hogy velem együtt élvezzétek a Destiel mániát :)

      Törlés
    4. Sok-sok angst, néha egy kis fluff... hú, maga a mennyország :) :)

      Á, nem egész éjszaka, csak fél éjszaka :D szóval viszonylag kipihent vagyok :) kipihentebb, mint te szoktál lenni :D Csak mint írtam sajnos nem nagyon sikerült semmit se rajzolnom :S

      Castiel kiírását nem élnék túl az írok :D A fandom teljesen megőrülne

      De, pontosan ez a lényeg :) És mindenki jól jön ki belőle :)

      Ó, a Destiel mánia élvezete mindenkinél megvan :) sőt lehet, kicsit túlzottan :D

      Törlés
    5. Akkor ebben megegyezhetünk :)

      Örülök, hogy pihenni is sikerült, és szépen lepipáltál :) Mostanában megint nem sokat tudtam aludni az éjjel :S Szóval csendben irigykedek :)

      Castiel nélkül már nem menne a sori, ebben megegyezhetünk :) Everybody needs him :) :) :)

      Mindenki nyer, ez a lényeg, mi? :) Ennél több nekem nem is kell :)
      Destiel élvezet? Kicsit túlzottan? KICSIT? :D :D a "nagyon" megfelelőbben tükrözné jelen állapotunkat :D

      Törlés