2014. augusztus 1., péntek

Egy új világ - 11. fejezet 18+ - FRISSÍTVE: HELP ME az utóiratban!


Sziasztooook!

Igen, igen, igen, itt vagyok. :) Tudom, aug. 4-re ígértem frisst, de időközben rájöttem, hogy milyen nap is van ma. 2014. augusztus 1.! A nap, amikor Dean 2009-ből a jövőbe érkezett! A nap, aminek az apropóján ez a történet is megszületett. Ez pedig számomra azt jelentette, hogy olyan NINCS, hogy én ezen a napon ne hozzak részt az Egy új világból! Erőt vettem magamon, és eldöntöttem, hogy ha belepusztulok is, mára frisst hozok ebből, rendbe szedem a fejezetet és voilá! Itt van. :)

Ezzel együtt el kell mondanom nektek, hogy jól vagyunk. Manóm szépen gyógyul, nekem óóóóriási kő olvadt le a szívemről, a lelkemről és úgy mindenemről. Végre kisütött felettem is a nap, újra látom Destielt és… Nonszensz, hogy júliusban csak három friss volt, de tudjátok, hogy ennek mi volt az oka. Ilyen teherrel a szívemen, ha volt is időm, nem ment úgy az írás, ahogy az menni szokott. Szóval az augusztust igyekszem másképp hozni, mert ilyen csekélyke frisst hozni nem állapot. Én sem vagyok jól, ha nem hozhatom a megszokott adagokat. Most újra szárnyalok, majd megfulladok a temérdek ötlettől, ihlettől, szóval amikor csak tudok, dolgozok majd.:) Viszont ebben a hónapban is lesznek egyéb elfoglaltságaim. Nyaralás, esküvő, de ezek mellett is remélem, hogy hozni tudom majd a korábbi színvonalat. Minőségben és mennyiségben is. :)

Ez azt jelenti, hogy hétfő-kedd magasságában újabb finomságot fogok hozni. Még nem tudom, hogy EÚV vagy kör lesz-e. Mint észrevehettétek, igencsak meg voltam akadva ezzel a regénnyel, és kellett egy kis idő, hogy újra rákapjak és nekiessek. Ennek eredményeképpen ez a rész duplája lett a szokásos EÚV fejiknek. Mondanám azt, hogy ha már ekkora szünet volt benne, akkor a minimum ez tőlem, de… Hát majd meglátjuk, hogy a rész végén mit gondoltok és mennyire fogtok mosolyogni. :D Lehet, hogy kicsit ki is estem a történet ritmusából, nem tudom... Remélem, hogy mielőbb visszarázódok majd és ti sem csalódtok a folytatásban.

És még mindig EÚV, egy fontos megjegyzéssel. Zakariás ugyebár 2014. augusztus 1-jére küldte el Deant. Én viszont, amikor elkezdtem írni a regényt, ezt nem vettem figyelembe… Remélem, hogy ezen a kis „apróságon” ti se fogtok fennakadni. Az én történetemben Dean valamikor 2014 januárjába érkezett, nem sokkal a születésnapja előtt. Most pedig 2014. karácsonya van. Tudom, tudom, nálunk még csak augusztus van :D Egy kicsit a valóságban is utazzunk előre az időben, rendben? :D És ki tudja, talán idén karácsonyra a sorozatban is kapunk egy kis Destielt.:P

És még mindig nem bírom befogni a számat. :D A jeles nap apropóján, valamint az új friss miatt egy másik meglepetéssel is készültem. Megcsináltam a regény videóját teljes képernyős, HD minőségű verzióban, amit ITT NÉZHETTEK meg. A hosszú és az angol verzió továbbra is elérhető, szóval azok sem vesztek el. :)

Nienor
És a végére még valami. Ennek nyomán, íme, én is csatlakoztam a csapathoz. :) Ha gondoljátok, ti is kövessétek a példánkat, és ha elkülditek nekem e-mailben a saját képeiteket, akkor mindenkiét felteszem majd ebbe a bejegyzésbe. :) 

Oké, ennyit akartam mára. :) Friss, ropogós fejezetet hozni, valamint megosztani veletek azt, hogy I’m Back! Reszkess, Destiel, jövök! :) És reszkessetek ti is, mert az őőőőrület folytatódik az oldalon. :P Destiel forever. :D

Nienor

Ui: nem, nem vagyok részeg, a gyógyszerem sem gurult el, csupán fantasztikusan megkönnyebbült és boldog vagyok. :) Szeretettel ölelek mindenkit! És még egyszer el kell mondjam, hogy köszönöm a sok-sok támogatást és a türelmeteket. Az egyik, amivel ezt meg fogom hálálni, azok az újabb Destiel történetek.:) Remélem, megfelelő kárpótlás lesz ez a gyenge július után.:)

Ui2: Naggyon kíváncsi vagyok, hogy ezúttal ígértek-e valakinek vaslapátot. :D Nekem, vagy esetleg valamelyik szereplőnek... :P Na majd a végén meglátjuk, igaz? :) 

~~~~~~
Éééééés igen, szépen sorban jönnek a meseszép Croatoanos képek, amik mellett az én egyszerűen felpingált mázolmányom elbújhat. :D

Crucio
Éva Reyklani











Shellock O'Jamjack

Viki Winchester













 
.Coraxxgirl.











UI: HELP ME!!!
Többen írtátok és jeleztétek nekem, hogy a fejezet eleje igen nehezen indult be, nem volt az igazi és kicsit a stílus is elveszett. Igen, tudom, eléggé régen foglalkoztam ezzel a storyval és úgy tűnik, ez nagyon-nagyon meglátszott rajta. Pedig ezt a fejezetet is még májusban írtam, de egyszerűen valami szétesett bennem, nem bírtam nekilátni rendbe hozni. Most ezt megtettem és mégse lett az igazi, nem tudtam jó formába és stílusba hozni. Sajnos ez van, amikor késő éjjel tudok csak írni. 
Na de most nem is emiatt írok nektek. Azt szeretném kérni tőletek, hogy mondjátok el nekem, fejtsétek ki, hogy mi volt a gond, mi volt az, ami miatt az eleje idegen, fura és kissé fájdalmas volt (mármint olvasni). Mi miatt érződött ez? Én is éreztem, hogy valami nem stimmel, de egyszerűen nem láttam át, nem éreztem rá arra, hogy mi volt a gond. Azért kérdezem ezt tőletek, mert tudjátok, hogy milyen vagyok. Ha valamit nem jól írok, csinálok, szeretném a hibát kijavítani, elhagyni, ezzel együtt tovább fejlődni, és a hibát nem akarom újra megismételni. Igyekszek, hogy többet ne kövessem el az adott hibát. Lehet, hogy ha tiszta fejjel, pár hét, hónap múlva, ha újraolvasnám ezt a részt, én is rájönnék a probléma okára. De perpillanat nem tudok objektív lenni. Ráadásul a jövő héten hozni szeretném a folytatást, de amíg nem tudom, hogy mire kellene odafigyelnem, nem merem... Szóval nagyon megköszönném, ha segítenétek nekem. Én nekem is használ ez és segít, ill. nektek is minden bizonnyal jobb lesz, mert nem kell egy ilyen szétcsúszott részt végigszenvednetek velem.

Előre is köszönöm nektek a válaszokat! :)

Nienor


 ***
Dean úgy döntött, hogy egy darabig még nem indulnak el Sam sírjához. Attól tartott, hogy követik őket. A gyanú azért élt benne, mert egy-két városban olyan alakokat látott, akiket valahonnan ismerni vélt, vagy már találkozott velük. Nem tudta, hogy a megérzései helyesek-e, vagy csak rémeket lát és túlságosan aggódik. Sok forgott kockán, és ő elővigyázatos akart lenni. Ezen elhatározását követően az idő még lassabban telt felettük.

További egy hétig csak vadásztak, tisztogatták a környéket, és sorban végigmentek az ország keleti partján fekvő segítségre szoruló városokon. Hirtelen eszméltek rá arra, hogy a nyakukon volt a karácsony. A szenteste közeledtével Dean teljesen tanácstalan volt. Sammel nem sok alkalommal ünnepelték meg, és most, hogy Cas volt a társa… Nem tudta, hogy egy volt angyal miként viszonyul a témához. Fogalma sem volt arról, hogy mit tegyen, készüljön-e bármilyen ajándékkel. Mivel úgy tűnt, hogy a barátja sem csinál ebből ügyet, ő sem törődött ezzel. Egyfajta néma megállapodást kötöttek arról, hogy nem foglalkoznak az ajándékozás nyomasztó és teljesen felesleges problémájával.

A szenteste New Havenben érte őket utol. A kisváros gyönyörű öltözékbe borult, ami miatt nem lehetett nem észrevenni, hogy hatalmas ünneplés lesz. Lucifer halála óta ez volt az államok első karácsonya, és ennek minden település igyekezett méltóképpen emléket állítani. Ez jelen esetben a lehető legtisztább utcákat, a házakon és a fákon fényes izzókat és díszeket, valamint hatalmas karácsonyfákat jelentett. Mindenki a maga képességeihez mérten próbálta felejthetetlenné tenni azt a három napot. Dean is észrevette, hogy ahogy teltek a hónapok, egyre jobban helyrejöttek a városok, egyre kevesebb volt a kosz és a mocsok. Természetesen nem tűnt el az összes lepusztult terület, de a helyzet így is határozottan jobb volt, mint fél évvel ezelőtt. Nem volt minden tökéletes, még mindig voltak szörnyek, amiket el kellett kapniuk, de mára már a vadászok is többen voltak, a kormány is kezdett magához térni és erős kézzel tartotta egyben az országot. Volt remény, ebben már ő is egyre jobban hitt. Elég volt csak a fotelban ülő vőlegényére néznie és tudta, hogy valóban van remény.

Tényleg semmit sem vett Castielnek, legalábbis olyan dolgot nem, amit karácsonyi ajándéknak szánt volna. Nem beszéltek arról, hogy miként viszonyuljanak ezekhez a napokhoz. Nem voltak nagy előkészületek és bevásárlások, sehol sem sült az ünnepi sütemény és fát sem állítottak. Úgy álltak az ünnepekhez, mintha semmi különleges nem lenne bennük. Ám ennek ellenére az ünnepi hangulat rájuk is átragadt és nem volt menekvésük. A délelőtt folyamán feltöltötték a megcsappant készleteiket, és ez idő alatta a moteltulajdonos és a családja egy feldíszített műfenyőt helyezett el a szobájukban. Délben velük ebédeltek, kaptak aszalt gyümölcsös süteményt, puncsot és tojáslikőrt. Deannek egy év óta először, minden jó és tökéletes volt.

Ennek örömére úgy döntöttek, hogy csak másnap, vagy harmadnap kelnek útra. Mindketten akartak néhány nap pihenőt és békét, és ezt most végre megkapták. Rájuk fért. Szerettek volna egy kicsit feltöltődni, és a legtöbb szabadidejüket természetesen egymással óhajtották tölteni. Erre 24-én nem sok lehetőségük volt, mert a szobájuk tényleg egy átjáró ház volt. Már esteledett, Dean nem számított további meglepetés süteményekre, vagy pudingokra és remélte, hogy a nap további része csakis az övék lesz.

Castiel a fotelban olvasott, ő megköszörülte a torkát, és a barátja végre ránézett.
- Nem igazán beszéltünk az ajándékozásról, meg az ünneplésről, és nem is tudom, hogy te karácsonyozós típus vagy-e, főleg ha figyelembe vesszük, hogy az egész herce-hurcának mi a története, szóval… Igazából nem is karácsonyi ajándéknak szántam, de úgy gondoltam, hogy mivel ma szembe jöttek velem az egyik üzletben, odaadom őket.
Dean elhúzta a száját, mert kicsit sem volt büszke az előbbi mondatára, aminek se eleje, se vége, de talán még mondanivalója se volt. A további üres fecsegés helyett inkább belenyúlt a zsebébe és elővett belőle egy kisméretű fekete dobozt.
- Akarod hordani? – kérdezte halkan. Kinyitotta az ékszertartót és feszülten elnevette magát.
A társa felpattant, ránézett a tenyerében tartott gyűrűtartóra, és elámulva rázta meg a fejét. Szó nélkül kivette belőle őket, csak egy pillantást vetett rájuk, hogy megállapítsa a méretüket, aztán az egyiket kérdés nélkül felhúzta Dean ujjára. A vadász ugyanezt tette a másikkal, majd lenézett a saját kezére és újra elnevette magát.
- Wow – csak ennyit tudott mondani. – Ezt el se hiszem.
- Nekem mondod? – kérdezte Castiel mosolyogva. – Hét éve még angyal voltam, Isten hatalmas és érzések, valamint kérdések nélküli katonája. Akkor a testvéreimmel kaptunk egy feladatot: ki kellett hoznunk egy ártatlan lelket a pokolból. A férfit fel kellett támasztanom, és félig-meddig az őrangyala lettem. Azzal az emberrel megjártam a Földön a poklot, számtalan csatát vívtunk meg együtt, időközben beleszerettem, most pedig az illető a vőlegényem.
- Nálad a pont – válaszolta a vidáman. – Szóval nem hátráltál meg – tette hozzá halkan.
- Ahogy te sem. Nem csak egy kósza, „jót dugtunk és közben véletlenül megkérted a kezemet” eset vagyunk.
- Nem, Cas, nagyon nem azok vagyunk – felelte reszelős hangon, és amikor egymás szemébe néztek… Tudták, mindketten tudták, hogy mi következik. A másiknak egy pillantásából felismerték a vágyat, és ez most is elég volt ahhoz, hogy szenvedélyesen egymásnak essenek.

***

Ha Deannek szép karácsonyokat kellett volna felsorolnia, akkor a mostani mindenképp a kedvencei között szerepelt. Tekintve, hogy nem sok alkalommal ünnepelte, a lista igen rövid volt. Karácsony második napján keltek útra, és délre már Pittsburgh-ben voltak egy boszorkányeset miatt. Könnyed kis munka volt, este pedig indultak is tovább.

Dean mélyen hallgatott arról, hogy időközben döntésre jutott, és végre a valós úti céljuk felé tartottak. Úgy gondolta, hogy ha a minden jól megy, akkor az Újév környékén le is zárhatják a Lucifer ügyet.

Két nap múlva Madisonban jártak, ahol már sokkal hűvösebb és téliesebb idő várt rájuk. Csak néhány szellemet kellett ártalmatlanná tenniük. A munkával estére végeztek, és már túl fáradtak voltak továbbindulni.
- Ki kellene vennünk egy szobát a motelban – mondta ki Dean hangosan a gondolatait. A temetőben az utolsó sírt is felégették, és nem volt több elpusztításra váró kellemetlenkedő szellem. Késő este, valamint hideg volt, és neki semmi kedve nem volt újra útra kelni. Izzadt és kimerült volt, és most nagyon jól esett volna neki, ha egy meleg szobában Castiellel egymásba feledkezhetnek.
- Osztom a véleményed. Csontig fagytam – felelte a társa és közben felnézett az égre, ami ezúttal csillagok nélkül terült el fölöttük. Pár perce havazni kezdett, ő pedig mosolyogva tűrte, hogy az apró pelyhek az arcára essenek.
- Mint egy kisgyerek, Cas, aki sosem látott még havat – mondta fejcsóválva.
- Nem ez az első havam, ha erre gondolsz. Egyszerűen csak szeretem, amikor aláhull a magasból, beteríti a Földet. Ilyenkor az az érzésem támad, hogy minden rendben van. Elfedi a világ mocskát, az el nem temetett holtakat, - amikből szerencsére már alig akad -, és egy kicsit a hitem is visszaadja.
- A hited? Az ne mondd nekem, hogy mindezek után te még hiszel Istenben, meg a korlátlan hatalmában, meg úgy ebben az egész szarságban – felelte döbbenten. Megrázta a fejét és elképedve nézett a barátjára. – Azok után, ami veled történt, ami lettél…
- Ember lettem, ez igaz – vágott közbe halkan a másik. – De nem is olyan régen te azt mondtad nekem, hogy általam neked is lett hited. Nem feltétlenül az Atyámban, hanem a szebb jövőben, a jobb életben. Hiszed te is, hogy egyszer minden jóra fog fordulni, és ma már te is mersz boldog lenni.
- Szóval a dolog ragályos – összegezte mosolyogva a hallottakat.
- Igen, ragályos – felelte az ex-angyal boldogan és ő is elmosolyodott. Újra felnézett az égre, majd megcsóválta a fejét. – Menjünk, mert tényleg nagyon hideg van.

Összeszedték a cuccaikat, aztán elhajtottak a város szívébe, ahol egy viszonylag rendezett, és tiszta motelra akadtak. Kivettek egy szobát, természetesen ahol lehetett már hónapok óta franciaágyasat kértek. Nem sok helyen néztek rájuk ferde szemmel, de ez igazából egy kicsit sem érdekelte Deant. Tették a dolgukat, takarítottak az államokban, az pedig, hogy közben szántak egy kis időt a boldogságra is, az már a saját dolguk volt. Soha nem bánta, vagy szégyellte, hogy beleszeretett a társába és boldog volt mellette. Akit pedig ez zavart, az tehetett neki egy szívességet.

Bevették magukat a szobába és a táskáikat ledobták a földre.
- Fürdő? – kérdezte nagyot ásítva Dean. Lerángatta magáról a koszos, átázott ruhákat és már csak egy szál alsóban állt a szoba közepén.
- Ugye tudod, hogy ha együtt fürdünk, akkor órákig ki se fogunk lépni a forró víz alól? – kérdezte Castiel kíváncsian, bár a szája szegletében bujkáló mosoly arról árulkodott, hogy egy csepp kifogása sincs az ajánlat ellen.
- Szerinted mégis mi a francért kérdeztem, hogy jössz-e? – kérdezte nevetve, aztán nem fecsérelve több időt a szerinte felesleges beszélgetésre, a társához lépett és magához húzta egy szenvedélyes csókra.
- Dean – szólt Castiel a szájába, de ő csak hümmögve csókolta tovább. – Koszos leszel.
- Már az vagyok, bébi, nem vetted észre? – kérdezte vágytól izzó hangon, és a szavai alátámasztásaként szorosan magához ölelte a még mindig piszkos ruhában feszítő ex-angyalt.
- Megőrjítesz – nyögte tehetetlenül Castiel, aztán feladta a „kitartó” ellenkezést és együtt elkezdtek hátrálni a fürdő felé. – De lehetne, hogy csak egy gyors fürdést hajtsunk végre, a lényeget meg az ágyban folytassuk?
- Minden megoldható – felelte neki ezúttal is a szájába, és amint beálltak a kellemes hőmérsékletű víz alá, mindketten jólesően felnyögtek, és természetesen nem bírtak csupán egy rövidke zuhanyt kivitelezni.

Egy órával később ájultak be az ágyba, és amint Dean feje találkozott a párnával, jóízűen elnevette magát.
- Mi az? – kérdezte kíváncsian Castiel.
- Csak a szokásos – felelte egyszerűen.
- Éspedig?
- Sose unod meg, igaz? – kérdezett vissza nevetve a vadász.
- Micsodát? – az ex-angyal értetlenül nézett rá. Pár másodperccel később megenyhült az arca és elnevette magát. – Szeretem, amikor mondod. Annyira… Melegséggel tölt el.
- Mert melegek vagyunk? – kérdezte Dean mosolyogva.
- Nem úgy értettem – válaszolta szemforgatva a társa. – Igazi szemétláda tudsz lenni, és a legjobb, hogy ezt te is tudod.
- Kellett neked egy szemétládába beleesned.
- Mert a te választásod jobb volt, igaz? Egy ex-drogos, ex-angyal, ex-hippi, ex-minden – kontrázott a partnere.
- Az ex szó a lényeg, drága barátom. Vagyis vőlegényem – tette hozzá boldogan, majd váratlanul maga alá teperte a még mindig meztelen férfit. Ő sem büszkélkedhetett több ruhadarabbal, ami elég volt ahhoz, hogy forrón egymáshoz simuljanak. Egy kis ideig elmerültek a másik csillogó tekintetében, aztán a vágy győzött és mosolyogva megcsókolták egymást.

Nem sokkal később Dean visszacsörtetett a fürdőbe a síkosítóért, és miután visszatért vele, közelebb fészkelte magát a társához. Elhelyezkedett felette, és lassan újra magába fogadta őt. Mindketten belenyögtek a csókba, és vadul kaptak egymás szája után.
- Azt hittem, hogy azok után, hogy szabad utat kaptál, éjjel-nappal engem fogsz dugni – mondta Castiel mosolyogva.
- Attól függetlenül, hogy minden vágyam az volt, hogy megadd magadat nekem és teljesen elfogadj, szeretem ezt is. Sőt! – válaszolta boldogan. Végigfutatta a kezét a másik oldalán, és elmosolyodott, mert a kezek szorosabbra zárultak a derekán. – Veled együtt.
- Elkényeztetsz – vágta rá nevetve a vőlegénye.
- Az a cél. Elkényeztetni egymást – érkezett tőle a rövid válasz.
Újabb lassú és puha csókok, lágy érintések és a szenvedély egyre csak izzott a kis szobában.
- Szeretem a szerelmes Deant – suttogta az ex-angyal a fülébe. Érzékien belenyalt, a szájába vette, és jólesően felnyögött. Az érintésekre az ő válasza a tempó fokozása volt.
- Én is szeretem a szerelmes Castielt – válaszolta vigyorogva. Újra és újra egymás szájába feledkeztek, és a fojtott sóhajok közé, néha apró, boldog nevetésfoszlányok vegyültek.
- Olyanok vagyunk, mint két bolond, ugye tudod? – kérdezte a társa remegő hangon a csókjukba.
- Nem igazán érdekel, hogy azok vagyunk – mondta Dean. A szavai alátámasztása gyanánt tovább gyorsított.
- Le fogsz maradni – suttogta a szájába a barátja. Hátravetette a fejét és ő látta rajta, hogy minden erejével azon van, hogy visszatartsa a testét ostromló kéjt.
- Utána megduglak, oké? De addig is… - egy pillanatra elharapta a mondatot, Castielre borult és a füléhez hajolt. – Élvezz belém, bébi! Annyira szeretem a hangodat, amikor megadod magadat, elveszted az irányítást, és… Basszus Cas, imádom!

Dean legnagyobb örömére a szavai hatottak, és hamar megkapta azt, amit szeretett volna. Mosolyogva nézte a másik kipirult arcát, és egy lágy csók után leszállt róla. A síkosítóért nyúlt, Castiel lábai közé térdelt, hogy kezelésbe vegye őt és beváltsa a korábbi ígéretét. Az ex-angyal hangosan élvezte és ezzel együtt dicsérte a munkáját, aztán amikor beléhatolt… Összeakadt a tekintetük és ismét jöttek a heves csókok.

Húsz perc elteltével békésen ölelték át egymást az ágyon, és egyiküket sem érdekelte, hogy a szoba tele van hajigálva tisztának nem nevezhető zsebkendőkkel, ők pedig csupaszon, szinte azonnal álomba merültek.

***

Szilveszter előtt egy nappal Amarillóban, Texasban voltak. Késő délután volt, és mindketten nagyon kimerültek. Egész nap vezettek, pár órája sikeresek elkapták a városban garázdálkodó kitsunékat, és újra autóba szálltak.
- Dean, nem hiszem el, hogy te nem vagy hulla fáradt és képes vagy ébren maradni.
- Még bírom – mondta feszülten a vadász.
- Oké, tudom, hogy ideges vagy, de pihennünk is kellene, mielőtt… – a társa elharapta a mondatot, és kibámult a mellettük elsuhanó tájra. – Innen alig két órára van Santa Fe. Mi lenne, ha megállnánk ott? A városban láthatnánk néhány ismerős arcot.
- Ugye nem Lilyre gondolsz? – kérdezte összehúzott szemöldökkel.
- Nem, én Jane-re akartam utalni, de ha te Lilyt akarod látni… - Castiel elhúzta a száját, és amikor ő döbbenten nézett rá, egyszerűen csak elnevette magát. – Ne bomolj már, nem vagyok féltékeny.
- Mertem remélni – mondta Dean fejcsóválva. – Na jó, tényleg fáradt vagyok. Elmegyünk Santa Féig, és reggelig ott maradunk. Jó lesz így?
- Tökéletes – válaszolta megkönnyebbülten a barátja és kényelmesen elhelyezkedett az anyósülésen.

***

Santa Fe-be érve, Dean egyenesen a jól ismert hotel elé vezetett és leparkolt előtte. Az alvó Castiel felé fordult és kicsit sem finoman böködte meg az oldalát, hogy ébredésre bírja.
- Reggelt, Hétalvó! – szólalt meg halkan. – Azt hittem, hogy ma pihe-puha ágyikóban szeretnél aludni, és egyéb finomságokat csinálni – tette hozzá kacsintva, és amikor Castiel laposakat pislogva ránézett, elnevette magát. Magához húzta egy szenvedélyes, ébresztő csókra, amit a másik azonnal viszonzott, jelezve ezzel, hogy már igenis ébren van.
- Menjünk – suttogta a szájába az ex-angyal, és amikor vágytól izzó tekintete elmerült az övében, mindketten nagyot nyeltek.
- Menjünk ám, mert itt helyben le foglak teperni – felelte nevetve Dean.
Kiszálltak a kocsiból és besétáltak a rég nem látott hotelba. Sokkal szebb állapotban volt, mint mikor legutóbb itt jártak, de ezt elmondhatták a városról is. Tisztább utcák, kevesebb mocsok és alig néhány lepukkant épület. A helyzet jobb volt, de Santa Fe még korántsem mászott ki teljesen az Apokalipszis okozta sebekből. Idő. A világnak még időre volt szüksége.
- Castiel? Dean? – Egy meglepett, ismerős hang szólalt meg mögöttük. Ők megfordultak, és a következő pillanatban máris egy barátságos ölelés kellős közepén találták magukat.
- Lily, szia! – köszönt a vadász kedvesen.
- Szia, Lily! – szólalt meg az ex-angyal is, amikor a lány elengedte őket.
- Mi járatban felénk? Csak nem valami munka? – kérdezte tőlük kíváncsian és felcsigázva.
- Ezúttal nem. A közelben volt dolgunk, és Cas ragaszkodott hozzá, hogy benézzünk hozzátok és ha van szabad szobátok…
- Hogyne lenne, Dean! Az Apokalipszis nem tett jót az üzletnek, de mi igyekszünk – felelte büszkén Lily. – És mint látod, egészen jól haladunk. Bőven van még munka a városban, de egyszer majd mindennek a végére érünk.
- Igen, láttuk, hogy szépen haladtok – mondta elismerően Castiel. – Sajnáljuk, hogy ilyen későn jöttünk. A szüleid már alszanak? – tette hozzá halkan.
- Dehogyis. Kint vannak terepen. Volt a környéken egy-két eltűnés, és mióta elmentetek, apa és Tim sokat segítettetek a város megtisztításában. Ha kellett, anya is beszállt.
- Wow. Vadász família lettetek? – kérdezte döbbenten Dean.
- Valahogy úgy…
- Ácsi, ismerem ezt a nézést. Mi történt? – kérdezte aggódva.
Lily mély levegőt vett, egy pillanatra elkapta róluk a tekintetét és az üres hall felé nézett. Megcsóválta a fejét, a szemeit a kietlen helyiségen tartotta és válaszolt nekik.
- Pár hónapja történt… Azóta anya és apa megszállottak, szóval…
- Lily, mi történt? – szólt közbe aggódva az ex-angyal.
- Démonok. Ron szerint legalábbis azok voltak. Elkapták Elanort és… – a lány elharapta a szavakat, végre rájuk nézett és a bíztató tekintetek láttán folytatta. – Sose került elő, nem tudjuk, hogy hol van. James utána ment, de ő sem járt sikerrel. Pár várossal arrébb találták meg a holttestét. Őt is elvesztettük – tette hozzá rekedten. Letörölte az arcán végiggördülő könnyeket és lehajtotta a fejét.
- Sajnálom, Lily – mondta együtt érzőn a vadász. – Ha visszajöttek a szüleid, akkor beszélünk velük, és ha tudunk, segítünk megtalálni a húgodat.
A lány hálásan bólintott, aztán a recepció felé fordult.
- Hozom a kulcsokat. Ma már sokkal jobb a helyzet, mint mikor legutóbb itt jártatok, szóval bőven van szép, rendezett és vendégekre készen váró szobánk – mondta kedvesen és két kulcsot vett a kezébe. Dean lopva Castielre pillantott. Az ex-angyal felhúzta a szemöldökét, ő pedig elmosolyodott.
- Lily, egy szoba is elég lesz – szólalt meg halkan.
- Egy? – fordult felé döbbenten a lány. – Úgy érted… Ó!
- A múltkori tökéletesen megfelel nekünk – tette hozzá Dean. – A franciaágyas.
- Öhm, oké. Nem tudtam, hogy te… Ti… Jézusom, és én még kikezdtem veled – mondta zavartan Lily. Lesütötte a szemét és egy halvány mosoly jelent meg a szája szegletében.
- Hidd el, akkor még száz százalékig, megingathatatlanul hetero voltam, de most… - ismét Castielre nézett és mindketten elmosolyodtak. – Az idők változnak – tette hozzá boldogan. Soha se bánta, ha megnézték őket az emberek, vagy nem tetszett nekik az, ha valahol sikerült elcsípniük egy kósza érintést, vagy csókot. Egyszerűen nem érdekelte, ha valakinek nem tetszik az, aki volt. Ami volt. Szerelmes volt, ezt soha nem tagadta, mások véleménye pedig nem érdekelte. Lily látszólag jól fogadta a dolgot és ez megnyugtatta, elégedettséggel töltötte el.
- Rendben, hát akkor… Menjünk – mondta még mindig döbbenten és zavartan a lány, ők pedig követték őt az emeletre.

A szobába érve lepakolták a táskáikat a földre, és ekkor a lány újra megszólalt.
- Gondolom, hogy éhesek vagytok. Előkészítek mindent, és ha megfelel nektek, akkor fél óra múlva várlak titeket az étteremben.
- Köszönjük, Lily, de nem kell miattunk fáradoznod. Bár való igaz…- kezdte Castiel.
- Éhesek vagyunk, igen – fejezte be helyette Dean a mondatot.
- Rendben, akkor fél óra múlva gyertek le.
Mindketten bólintottak, aztán amint Lily kiment a helyiségből, ők egymásra néztek.
- „Akkor még száz százalékig, megingathatatlanul hetero voltam”? – kérdezte az ex-angyal felvont szemöldökkel. – Ki kell, hogy ábrándítsalak, aznap este te kezdtél ki velem, és addig nem hagytál békén, amíg le nem kaptalak.
- Hm, milyen jó kis este volt az – mondta a vadász mosolyogva és közelebb lépett hozzá.
- Most is be fogsz rúgni? – kérdezte Castiel, és már ő is mosolygott.
- Szeretnéd?
- Nem ragaszkodok hozzá. Bár tény, hogy részegen érdekesen csókolsz – felelte kuncogva a barátja.
- Ez alatt most azt érted, hogy szarul, vagy csak másképp?
- Olyankor sokkal felszabadultabb és kiéhezettebb vagy – érkezett a frappáns, csipkelődő válasz.
- Hm, a végén még kiderül, hogy fétised a részegek megdöntése – mondta játékosan a vadász és megszüntette köztük azt a kis távolságot, ami még elválasztotta őket.
- Csak egy valakit vagyok hajlandó bárhol, bármikor… - felelte a szájába Castiel, de már egyikük sem fejezte be a mondatot. A csók túl szenvedélyesen volt, és a nyelveiknek akadt jobb elfoglaltsága is, mint hogy beszédre pazarolják a drága idejüket.
- Fél óránk van – nyögte a csókba Dean, amikor eldőltek az ágyon.
- Szerintem annyi bőven elég lesz, mert… – újabb félbehagyott mondat, mert a kezeik egymás feszülő ágyékára tapadtak. Pillanatok alatt lerángatták egymásról a nadrágot, és több szó nem esett közöttük. A vágy megint nyert, ők pedig boldogan hagyták ezt neki. Megunni egymást? Ez volt az a szó, amit Dean nem ismert Castiel mellett.

***

Vacsora közben beszéltek még pár szót Lilyvel, és ezalatt Jane, Ron és Tim is hazaértek. A hármas túl fáradt volt, - velük egyetemben -, ezért a történtek megvitatását másnapra halasztották. Ám a korai reggeli ugyanolyan feszülten telt, mint az esti vacsora. Jane-ék elmeséltek nekik mindent a várost ért támadásról, a meggyilkolt emberekről és azokról is, akik egyszerűen csak köddé váltak és senki sem találta meg őket. Dean és Castiel a hallottak után jól tudták, hogy jelenleg nem sokat segíthetnek. Elanornak, a többiekkel együtt, hónapok óta nyoma veszett. A család csak sejtette, hogy démonok állnak a háttérben, biztosat senki sem tudott.
- Ha igazad is van, Ron, nem tudom, hogy tehetnénk-e bármit is. Ha Elanor még él, akkor minden bizonnyal megszállták – mondta együtt érzőn a vadász. – Tudnunk kellene, hogy valóban démonok kapták-e el.
- Nem vagyunk benne biztosak, de a szemtanúk elmondása szerint, azok voltak – szólt közbe Tim.
- Mit láttak pontosan? – kérdezte kíváncsian Castiel.
- Fekete füst, köddé válás, hatalmas erő, kegyetlenségek. És az egyikük Lucifert emlegette.
Dean és Castiel összenéztek, és a vadász bólintott.
- Igen, így már kerek a történet. Valószínűleg démonok voltak – mondta elhúzott szájjal Dean. – Nézzétek, ha bármit megtudtok, értesítsetek minket, és amint tudunk, Elanor után indulunk.
- Eddig semmi reménykeltő dolgot nem találtunk – válaszolt neki Lilly. – A húgom a barátaival volt, és aki túlélte a támadást, ő sem a legmegbízhatóbb szemtanú. Tűvé tettük értük a környéket és a közeli városokat, de…
- Nem fognak a közelben maradni, mind megy oda, ahol dolga van – vágott közbe csendesen. – Én se tudok most semmi bíztatót ígérni, csak azt, hogy ha lezártuk a mostani ügyünket, visszatérünk és segítünk, rendben?
- Hálásak vagyunk a segítségetekért, Dean – felelte neki Jane. – Bármikor szívesen látunk titeket. Reméljük, hogy a következő találkozónk vidámabban fog telni.
- James meghalt, semmi sem lesz már a régi – válaszolta Ron. Jane bólintott a férje szavaira, de többet ő sem kívánt hozzáfűzni. Összeszedte a tányérokat és Lillyvel karöltve eltűntek a konyhában.
A négy férfi még váltott pár szót, aztán Dean és Castiel összepakoltak, és a családtól kapott étellel, itallal megrakodva hagyták el a hotelt és a várost.
A hangulat túl keserű volt, és ők sem akartak tovább ott időzni. Jelenleg semmit se tehettek Elanorért és többi eltűntért. Jobbnak látták, ha gyorsan továbbállnak és mennek a dolgukra. Ha démonok állnak a háttérben, akkor még fontosabb az, hogy mielőbb megoldják a Sam-Lucifer ügyet.
Nem pihentek, egész nap vezettek, és estére már Ogdenben voltak. Itt is csak pár órát pihentek, aztán mentek is tovább. Nem volt megállás, az idő egyre jobban sürgette őket, és ezt már Dean is érezte.

***

A Szilveszter Boise-ban, Idahoban érte őket utol, ahol Dean kérésére ismét lecserélték a kocsit. Alig pár órát töltöttek a városban, hamar továbbindultak és az autó csak úgy falta alattuk a kilométereket. A vadász akkor nyugodott meg, amikor hajnalban elérték Portlandet. Egyre kevesebb helyen álltak meg, és vadászatot abban az esetben vállaltak, ha a segítségre szoruló város az útjukba került. Már túlságosan is ideges és türelmetlen volt. Nem bírt a ghoulokkal, vetalákkal és hasonló szörnyekkel foglalkozni, miközben egy újabb Apokalipszis lehetősége dörömbölt az ajtajukon. Sokkal több forgott kockán, mint egy-két halott ember, és ez a tény nagyon frusztrálta és dühítette.
- Feszült vagy. Jól sejtem, hogy közel vagyunk? Mármint a valós úti célunkhoz – szólalt meg aggódva Castiel az anyósülésről.
- Igen, közel vagyunk. A holnapi nap hosszú lesz, és előtte itt megpihenünk. Utána pedig… - elharapta a mondatot és nem fejezte be. Túl ideges volt… A hatalmába kerítették az emlékek a régi küzdelmekről és Lucifer megöléséről… Nem akarta ezt. Nem akarta újra átélni azt, amit lassan, de biztosan sikerült maga mögött hagynia. A rémálmokat, a bűntudatot és a keserű múltat. Hiába minden erőfeszítés, mert amit ez idáig próbált elkerülni… Nem halogathatta tovább a dolgot. Véglegesen le kell zárnia, mert az Apokalipszis soha többé nem fenyegetheti a világot.
- Ne aggódj, minden rendben lesz. Ha követtek is minket, biztosan leráztuk őket.
- Remélem – sóhajtotta feszülten. – Az utolsó autócsere szükséges volt, de mielőtt tovább indulunk, megint váltanunk kell. Gyorsan és észrevétlen. Rengeteg kitérővel, cikk-cakkban jártuk végig az országot, de most… Most úgy érzem, hogy ezek után is egyértelmű, hogy hova temettem Samet – tette hozzá csüggedten.
- Nem hiszem, mert még én sem tudom, hogy hová tartunk – válaszolta kedvesen a barátja.
- Örülök, hogy nem sértődtél meg amiatt, hogy nem mondtam el, de…
- Fő a biztonság, tudom – szakította félbe megértően a másik. – Ki tudja, hogy mennyire tudtak a közelünkbe férkőzni és kihallgatni minket. Túl sok forog kockán, és örülök, hogy titokban tartottad.
- Ja, muszáj volt – érkezett tőle a rövid helyeslés. – Hulla fáradt vagyok. Keressünk valami szállást, aztán alvás.
- Rendben – helyeselt a társa. Pár perccel később leparkoltak egy csendes motel előtt. Castiel elmosolyodott és teljesen felé fordult. – Dean?
- Igen?
- Boldog új évet! – mondta neki halkan, aztán áthajolt a váltó felett és megcsókolta őt. A mosoly rá is átragadt és a csók befejeztével egy kicsit ő is megnyugodott
- Reméljük, hogy ez az év sokkal jobb lesz, mint az előző volt – szólalt meg felsóhajtva Dean.
- Jobb lesz. Biztosan jobb lesz – felelte bíztatóan az ex-angyal.
- Nocsak, Mr. Optimizmus végre megszületett! Helyes. Már hiányzott ez a fajta Castiel – válaszolta továbbra is mosolyogva, és ezúttal ő csókolta meg a barátját. Ez a csókjuk sokkal hosszabbra és mélyebbre sikerült. Olyan volt, amire most szüksége volt.
- Menjünk be, vagy esküszöm, hogy itt helyben leteperlek! – suttogta a szájába a vőlegénye. Dean jóízűen elnevette magát és elégedett volt, mert egy forró csókkal máris elérte a célját. Imádta, hogy ennyire hatni tudott a másikra.
- Szeretem, amikor letepersz – mondta incselkedve.
- Én is, de ha már itt van tőlünk egy köpésre a motel… Az ágy sokkal kényelmesebb.
- Nagyon kiéhezett lettél, Cas – felelte vigyorogva és ezzel persze tovább cukkolva a barátját.
- Deeeaaan!
- Oké, menjünk – adta meg magát kuncogva.

Egy újabb hosszú és fárasztó napon voltak túl, sokat vezetettek és a legutolsó vadászatuk óta nem pihentek. Fürdés után egyenesen az ágyba vonultak, és egy kis összebújás után könnyedén álomba merültek. Dean eközben titokban eldöntötte magában, hogy amint túllesznek ezen és Elanort is megtaláltak, legalább egy hétig nem lesz hajlandó szörnyekre vadászni. Egy hét pihenő, összebújás és boldog percek Castiellel. Igen, már nagyon vágyott erre.

***

Dean olyan frusztráltan és fáradtan ébredt, mintha egy percet sem aludt volna. Eljött az idő, és ő nagyon tartott a mai naptól. Attól a naptól, amelyikenmegint túl sok múlt… Feszült volt, és ezt a társa is érezte rajta. Castiel nem tette szóvá a dolgot, és ezért borzasztóan hálás volt neki. A barátja igazi társként állt mellette és mindig tudta, hogy mivel nyugtassa őt meg. Néha elég volt egy ölelés, egy gyengéd csók, vagy egy bíztató mosoly, és máris úgy érezte, hogy a remény nem hagyta őket el és minden a lehető legnagyobb rendben lesz.
- Hát akkor hajrá, essünk neki! – sóhajtotta idegesen. Túl voltak a reggelin, összepakoltak és az útjuk utolsó része várt rájuk. Ő ezzel tisztában volt, de Castielnek sejtése se lehetett arról, hogy hány kilométer vár még rájuk. Túl kevés… Ha kényelmes tempóban haladnak, hajnalban akkor is el fogják érni az úti céljukat. Nem tudta tovább húzni az időt, és ha mélyen magába nézett, valójában már nem is akarta. A véghajrában voltak, és mielőbb túl szeretett volna lenni a dolgon.
- Indulhatunk? – kérdezte halkan az ex-angyal.
- Igen. Én behozom a kocsiból a cuccokat, és amit tudok, magammal viszem, a maradékot pedig neked kell hoznod. Ügyelj, hogy senki se lásson meg! Öt perc múlva találkozzunk innen két sarokra. Ott foglak várlni az új kocsival, oké?
- Oké – felelte határozottan a másik.

Ő elhagyta a motelt, mindketten tették a dolgukat, és a megbeszélt helyen találkoztak.
- Követtek? – kérdezte Dean aggódva. Castiel is az autóban ült, már mindent beraktak a csomagtartóba és indulásra készen álltak.
- Nem hiszem. A város teljesen kihalt. Senkivel sem találkoztam az utcán.
- Az első újév az Apokalipszis óta és máris mindenki másnapos – mondta fejcsóvála. – Pedig már este hat is elmúlt. Ez túl szép és könnyű ahhoz, hogy igaz legyen.
- Legyen egy kis hited. Talán most az egyszer szerencsénk lesz – vetette ellen az ex-angyal.
- Reméljük – felelte feszülten, és újra megcsóválta a fejét. Elindította a kocsit és a szokásossal ellentétben, jobban a gázpedálra lépett. A türelme tényleg elfogyott. Minél előbb el akarta érni azt a helyet, amit nem hitte, hogy ilyen hamar újra látni fog. Összeszorult a gyomra. Egy kicsit sem akarta, hogy az öccse maradványait, - szerinte értelmetlen módon -, megsemmisítsék. A művelet teljesen felesleges lenne, ha Sam nem a Sátán eleve elrendelt porhüvelye lenne. De az volt… Neki pedig nem volt választása. Lucifer nem térhet vissza és erről egyszer s mindenkorra gondoskodnia kell.

***

Másnap kora hajnal volt már, amikor az anyósülésen mellette ülő Castiel hirtelen felriadt. Az autó állt, és a barátja ijedten kapta felé a tekintetét. Ő feszülten bámult ki az ablakon, és nem mozdult.
- Dean?
- Megjöttünk – felelte neki kurtán.
- Hol vagyunk? – kérdezte értetlenül az ex-angyal.
- Palo Alto – sóhajtotta halkan. A fejét az üvegnek nyomta és lassan megrázta. – Innen egy köpésre van a Stanford, és… – elcsuklott a hangja és pár percig csend kúszott közéjük. – Ő sose akarta ezt. Ügyvéd szeretett volna lenni, el akarta venni Jesst, aztán… Aztán minden tönkrement. Ha nem történik meg velünk az a sok szarság, akkor ma talán itt élne, Jess-szel együtt nevelnék a gyerekeiket, és boldog lenne. Élne és boldog lenne… - mondta rekedten. Lehajtotta a fejét és mély levegőt vett.
A társa óvatosan a karjához ért, és ő végre felnézett rá.
- Biztos örül, hogy itt helyezted őt végső nyugalomra.
- Ja, mintha értékelhetné – válaszolta keserűen. – Az angyalok távozása után, ki tudja, hogy hová kerülnek az emberi lelkek. Létezik egyáltalán a mennyország? És Sam vajon odakerülhet? Lucifer porhüvelye volt, démonvért ivott, démoni erővel bírt…
- De ettől függetlenül is jó ember volt – vágott közbe határozottan Castiel.
- Igen, az volt – mondta csüggedten, erősen beszívta a levegőt, majd kifújta. – Menjünk, és ne húzzuk tovább az időt – tette hozzá eltökélten.
Castiel bólintott, mindketten kiszálltak a kocsiból, magukhoz vették az ásókat, a sót és a benzint, és besétáltak a temetőbe.

Dean céltudatosan ment előre, és a temető egyik félreeső pontja felé tartott. Megállt egy egyszerű, fa kereszttel jelölt sír előtt, amin csak egy monogram szerepelt: S. W.
- Siessünk – suttogta erőtlenül. Nagyot kellett nyelnie, mielőtt az ásóját a kemény földbe vágta volna. Mintha a szívébe döfte volna a koszos vasat. Egy porcikája se kívánta ezt… Nem akarta a halott öccse bomló tetemét látni. Nem akart a régen erővel, reménnyel és néha boldogsággal teli arc elaszott másával farkasszemet nézni, ami tudta, hogy hónapokig fogja őt kísérteni. Nem akarta… Ő ezt tényleg nem akarta, de megint ő volt a bábú, a harcos, akinek tennie kellett a dolgát, még ha ez belül el is pusztította a lelke egy részét. Úgy, ahogy azt mindig is tették vele a kemény évek és az élet adta pofonok.
Minél előbb végezni akart és a kelleténél egy perccel sem akart több időt itt tölteni. Gyorsan dolgoztak, és ő is csak akkor könnyebbült meg, amikor végre elérték a koporsót. Összeszorult a torka és remegő kézzel nyitotta fel a díszítetlen dobozt.
Castiel szó nélkül öntötte rá a sót és a benzint, és amikor ő kimászott a sírból, ránézett. A barátja kezében volt az öngyújtó, és ő képtelen volt érte nyúlni. Az ex-angyal megértette a kimondatlan kérdést. Felkattintotta a gyújtót, és rádobta a lepellel fedett testre. Dean áldotta az eget, hogy a fehér takaró a helyén maradt és nem kellett látnia a testvére halott tetemét.
A lángok azonnal feltörtek, és ezzel együtt az ő szemei is könnybe lábadtak. Meredten figyelte a vörösen izzó sírt. Úgy érezte, hogy a lelke egy része valóban ott ég, abban a koporsóban, ahol a családja utolsó tagja hevert. Vége volt. Ma minden végleg véget ért.

- Sose hittem volna, hogy ide temetted az öcsédet – szólalt meg mögöttük egy gúnyos hang. Mindketten megpördültek a tengelyük körül és előkapták az övükbe rejtett pengéket. Ahogy Dean korábban mondta, minden túl könnyű és egyszerű volt. Tényleg nem hihetett abban, hogy ennyivel megúszták a dolgot.
- Meg?
- Jó újra látni, Dean. Kár, hogy a kis Sammyvel többé nem találkozhatok. Ám minden csak idő kérdése, igaz? Amint Lucifer visszatér… - Meg elmosolyodott és nem fejezte be a mondatot.
- Arra várhatsz! Nem fogod visszahozni azt a felfuvalkodott rohadékot! – köpte a szavakat dühösen. – Azt hittem meghaltál, erre meg kiderül, hogy még mindig itt rontod a levegőt és most is valaki másnak a seggét akarod nyalni?
Undorodva megrázta a fejét és közelebb lépett a társához.
- Vigyázz a szavadra, Winchester, mert könnyen megjárod! Ne merészelj így beszélni Luciferről! Nem teheted! – felelte neki dühösen a démon.
- Ó, dehogynem! A Sátán halott és az is fog maradni! – válaszolta eltökélten.
- Ti csak ketten vagytok, édesem, mi pedig, hmm – körülnézett, majd visszaemelte a tekintetét Deanre – kilencen, igen. Túlerő, szóval akár meg is adhatjátok magatokat. Gyorsan elvágom a torkotokat és mindenki jól jár – tette hozzá elégedetten és vidáman.
- Csak rajta! Próbáld meg, ribanc! – felelte kihívóan. Egy pillanatra Castielre nézett, aztán mindketten a démonok csapata felé fordultak. Tudta jól, hogy nem sok esélyük van. Ám ennek ellenére sem fognak meghátrálni és küzdeni fognak, ameddig csak képesek lesznek rá. Fel kell tartaniuk Meget és a többi fekete szeműt. Csak egy kis idő… Remélte, hogy ki tudnak tartani addig, amíg a tűz megteszi a dolgát és teljesen elégeti Sam testét.

Az idő sürgette a démonokat. Nem beszélgettek tovább, hanem Meg parancsára támadásba lendültek. Mindketten keményen harcoltak, és hiába kerültek újra és újra a földre, mindig felálltak és irtották az ellenfeleiket. Dean minden áron meg akarta óvni az öccse sírját, és amikor már hat feketeszemű feküdt körülöttük holtan, egy kicsit fellélegzett. Cas a balján küzdött. Csak a szeme sarkából látta a barátját, de mivel neki is sok dolga volt, nem tudta figyelemmel kísérni őt. Meg rátámadt és neki védekeznie kellett. Az összes démon közül ő volt a legerősebb és ezzel ő is tisztában volt. Ha akárcsak egy dög is életben marad, a világ újra a poklok poklán fog keresztül menni.
- Úgysem nyerhetsz, Dean – mondta a nő gúnyosan. – Nem én vagyok az egyetlen, aki vissza akarja Őt hozni.
- Lehet, de te is el fogsz bukni. Amint a tűz elégette a testet, veszíteni fogtok – felelte megvetően.
- Nem hinném. Erősebb vagyok nálad és sose tudtatok végleg megölni. Lucifer sem fog örökre halott maradni. Ha nem ma, akkor később fog hozzánk visszatérni.
- Akkor újra megölöm!
- A colttal? – kérdezte nevetve Meg, és közben közelebb lépett hozzá. Erősen fogta a kezében a saját tőrét, és leste, hogy hol tudna rátámadni. Ám ő is résen volt, és a nővel együtt mozdult, hogy minden alkalommal a lehető legjobb pozícióba kerüljön és képes legyen védekezni.– Évekig rejtegettük előled, és egy éve is csak azért szereztétek meg, mert az a szemétláda Crowley odaadta neked. Ha Lilith tudta volna, hogy el fog minket árulni, akkor sosem bízza rá!

Dean nem hagyta, hogy a nő elterelje a figyelmét, mert amint felé lépett, ő kitért. Ismét együtt mozdultak és mindig kitért Meg útjából. Az idő viszont nem állt meg, és ami neki a hasznára vált, az az ellenfele számára a kudarcot jelentette. A démon elvesztette a türelmét és megindult felé. Neki sikerült kiütnie a kezéből a tőrt, egy pillanatra egymásnak feszültek, aztán egy jól célzott mozdulattal belevágta a démonpengét. A másik ordítva rogyott földre, neki pedig ideje se volt megpihenni, mert újabb támadás érte. A férfit is gyorsan megölte, és körülnézett további ellenfelek után kutatva. Nem volt több. Győztek! Alig akarta elhinni, hogy győztek. Senki sem állt a közelében, és mindez azt bizonyította, hogy az összes rohadékot megölték. A tekintetével Castielt kereste, de őt sem találta. Összeszorult a torka, újra körbekémlelt, és amikor Sam fejfája felé fordult…

A tőr kiesett a kezéből, és egy pillanattal később már az ex-angyal mellett térdelt.
- Cas! Hé, Cas, nézz rám – szólította őt remegő hangon, az arcát a kezébe vette, végigsimított rajta és lesöpörte az izzadt tincseket a homlokáról. – Cas!
Nem érkezett válasz. Lenézett a barátja ruháira és visszafojtotta a lélegzetét. Vér, sár és temérdek kosz. A pulóverén egy húsz centiméteres, hosszú vágás volt, alatta pedig… A barátja hatalmas sebet kapott. Látta a megtépázott bőr alatt a húst és a bordáit. Remegve tette két ujját a nyakára, és várt. Várt. Várt… Lehunyta a szemét és tovább várt. Semmi sem történt. A szíve kihagyott egy ritmust és megcsóválta a fejét.
- Cas – suttogta halkan és újra megrázta a fejét. – Cas! – ismételte hisztérikusan a nevet, de választ most sem kaphatott.

Már nem csak a kezei remegtek. Egész testében reszketett, többször simított végig kitartóan a békés arcon, hátha az érintése csodára képes. Fel és le. A homlokától le az állára, majd vissza. A nedves tincsekbe túrt, próbálta rendbe szedni őket, hátha ez feldühítő majd az ő mindig kócos ex-angyalát, kinyitja a szemét és mérgesen, frusztráltan rászól, végül megcsókolja őt és minden megint a lehető legnagyobb rendben lesz. A keze erőtlenül simogatta őt, de a társa ezután sem reagált rá. Nem nyitotta ki a szemét, nem nézett rá, nem mosolygott rá, nem szorította meg a kezét, hiába fogta azt a sajátjába. Meg mert volna esküdni arra, hogy talán még az idő is megállt. Itt térdelt a temetőben, egy égő sírgödör mellett, és a lába előtt hevert az a két ember, akik neki a világot jelentették. Az a két ember, akik többé már nincsenek vele. Elmentek. Örökre elmentek.
- Ezt ne… Kérlek, Istenem, ezt ne! – mondta maga elé halkan, és az ölébe húzta a vőlegénye fejét. A férfiét, akit szeretett… Aki a társa volt… A barátja… A szeretője… A szerelme…
- Kérlek, ne vedd el őt is tőlem. Őt ne – suttogta rekedten. A könnyei eddig bírták. Elszakadt nála az a bizonyos utolsó húr és a sós cseppek végigszántották az arcát. – Ő nem érdemli ezt! Hallod? Hallasz engem?! – kérdezte egyre nagyobb hangerővel és a tekintetét az égre emelte. – Ő hitt benned! Azok után, hogy te itt hagytad őt, az összes angyalt, és minket, ő a mai napig hitt benned! Hitte, hogy egyszer visszatérsz, helyrehozol mindent és újra jól leszünk. Hogy újra jól lesz a világ… Mindent megtett értünk, az emberekért! Te parancsoltad nekik azt, hogy szeressék az emberiséget és óvjanak minket! Te kérted ezt tőlük! – üvöltötte torkaszakadtából és keserűen bámult fel a szürke felhőkre. – Mindenét kockára tette, csak hogy engedelmeskedjen neked! Makacs és önfejű tudott lenni, de te is jól tudod, hogy mind közül ő volt a legjobb!

Egy pillanatra elcsuklott a hangja és az ölében fekvő arcra nézett. Visszanyelte a könnyeit és az ujjai gyengéden simogatták a még mindig meleg bőrt.
- Ő volt a legszerethetőbb – folytatta megtörten és újra a magasba nézett. – Tudom, hogy ott vagy valahol és hallasz. Egyszer már visszahoztad őt… Miért tetted? Azért, hogy aztán ide lyukadjunk ki? Hogy ő megjárja a földi poklot, az emberi szenvedélyek legalját, aztán a karomba sodródjon és így végezze?! Nem lehet így vége, így nem! Tudom, hogy nem! Kérlek… - a hangja ismét erőtlenül elcsuklott, és sírva, szaggatottan bírta csak folytatni. – Mindenkit elvesztettem, akit szerettem… A családomat… Egyedül maradtam és ekkor ő rám talált. Egyben tartott, boldog voltam vele és szerettem. Szeretem… Tudod, hogy így van, tudod, hogy mit jelent nekem! Csak azt áruld el nekem, hogy miért büntetsz? Azért, amit a pokolban tettem? Vagy nem jól harcoltam? Túl kevés ártatlant mentettem meg? Szemét voltam a nőkkel? Nem vagyok tökéletes. Istenem… Istenem, tudom, hogy nem vagyok tökéletes.

Alig bírt megszólalni. A hangja folyton elcsuklott és a sírás irányíthatatlan zokogásba ment át. A fájdalom, ami mindig is az élete része volt, most az legvégső csapást mérte rá. Az utolsót, ami már túl sok volt neki. Elkeseredetten szorította a mellkasára a barátját és az legutolsó szalmaszálba kapaszkodott: az imába.
Mélyen beszívta a levegőt. Egyszer, kétszer, háromszor. A könnyei nem apadtak el, de annyit segített neki, hogy ismét képes legyen beszélni.
- Mindig mérges voltam rád, és nem voltam képes úgy tekinteni Rád, mint ő, de… Te tudod, hogy miért… Tudod, hogy mennyi szart kellett elviselnem az életben, és te ezt hagytad. Hagytad, hogy a családunk élete maga legyen a szenvedés. Tudod, hogy miért nem hittem és nem fordultam feléd. Istenem, te tisztában vagy mindennel… Az életemmel… A fájdalmammal… Mindenkit elveszítettem… Őt is… Ő… Cas… Kérlek, Istenem… Kérlek… Kérlek, ezt ne! Nélküle nem megy, nem bírom folytatni. Sam halála kis híján az őrületbe kergetett, nem bírok az ő hiányával is megküzdeni! Nem megy… Istenem, nem megy… Nem… Képtelen vagyok rá...

Sírva hajtotta a fejét a barátjáéra és nem bírt többet mondani. A remény utolsó szikrái lassan és biztosan hagyták őt el. Felfogta… Végre felfogta, hogy vége van. Nincsenek csodák, Isten örökre elhagyta őket és ő egy újabb szerettét veszítette el.
A belsejét tépte, marcangolta, szaggatta a fájdalom, levegőt alig bírt a tüdejébe juttatni és a szíve… Lüktetett és őrült tempóban vert. A mellkasa hasogatott, minden kín egyenesen a közepébe koncentrálódott, lezsibbasztotta az egész testét, a lelkét, mindenét. Szorosan ölelte magához Castielt, és nem mozdult többé. Nem mert. Érezte, hogy valóban ez volt az utolsó csepp a pohárban, és már nincs miért tovább mennie. A világnak már nincs rá szüksége, ő elvégezte a dolgát, megtett mindent, amit csak bírt. Lucifer soha többé nem fog visszatérni, a világ szépen gyógyul az Apokalipszis sebeiből, és minden rendben lesz. Igen, a világ rendben lesz, de ő nem. Ő feladta.

Dean Winchester életében először feladta.

Hogy ezek után mihez kezd majd? Fogalma sem volt. Egyelőre mozdulni sem akart erről a helyről és képes lett volna az örökkévalóságig is itt ülni. Egy izmát se bírta volna munkára késztetni. Csak egy dolgot tudott tenni: görcsösen ölelni Castielt. Lassan felemelte a fejét és ránézett. Nem bírta elviselni a látvány, újra magához szorította őt és csendben folytak tovább a könnyei. Magában azt kívánta, hogy bár őt érte volna halálos seb, vagy ő feküdne most a másik helyében, mert Cas nem ezt érdemelte. Ő nem! Ő jó volt, egy igazi angyal volt, és neki emberként is az volt. Az ő angyala…

A gondolatai messze szálltak, és valahol egy nyolc évvel ezelőtti napon jártak. Azon a napon, amikor megismerte őt. Az ellenség, a gonosz, az új ellenfelük. Akkor még azt hitte, hogy egy kegyetlen, erős, és olyan ismeretlen lény áll előtte, akitől rettegniük kell, és akinek az elpusztítása túlságosan is nehéz lesz majd. Ám az idő telt, ő megismerte Castielt, aki hamarosan a legjobb barátja lett. A társ, aki jóban és rosszban mellette volt, segítette őt, és gondolkodás nélkül kockáztatta érte az életét. Mindig! Castiel mindig ezt tette és most… Most végleg az életével fizetett. Sok mindenen mentek keresztül, és mikor ide került a jövőbe, a kapcsolatuk még mélyebb lett. Olyan mély, amiről ő soha még csak álmodni sem mert. Boldog volt, vele tényleg boldog volt. Életében először, és minden bizonnyal utoljára. Most pedig minden szertefoszlott, nem volt többé remény.

Megtörölte az arcát, összeszedte az ereje maradékát, és kinyitotta a szemét. A barátját nézte. Fájt. Túlságosan is fájt a halott férfit a kezében tartania.

- Emberek millió imádkoznak hozzád nap, mint nap – szólalt meg szaggatottan és újra a magasba nézett. – Könyörögnek neked, hogy segíts rajtuk, mentsd meg őket, te pedig egyszerűen csak elfordulsz és hagyod, hogy szenvedjenek. Tudod, hogy miért nem hittem soha benned… Ezért! Mindig azt vallottam, hogy ha van Isten, ha lenne Isten, akkor a Föld nem lenne ilyen, mert te nem hagynád, hogy ez történjen! Az Isten, akikről a sok rege és a történetek szólnak, nem fordulna el, és sohase hagyta volna, hogy az Apokalipszis ezt tegye velünk. Az angyalaid is elmentek… A világ tönkrement és te csak nézted, ahogy pusztulunk. Hogy lehetsz képes újra és újra figyelmen kívül hagyni annyi fohászt és könyörgést?! Hogy vagy képes ezek után is elfordulni tőlünk és hagyni, hogy sodródjunk a megsemmisülés felé? Küzdünk, de nem látod, hogy a gonosz mindig győz és felülkerekedik rajtunk?! Nem látod, hogy szenvedünk, elbukunk és boldogtalanul halunk meg?! Nem akarod látni?!

Dean nagyot nyelt, letörölte a könnyeit, hogy aztán újak vegyék át a helyüket. Mély levegőt vett, és mielőtt folytatta volna, sikerült a dühének egy kicsiny részét visszanyelnie. Már nem üvöltött a magasba... Elveszetten, csalódottan csengtek a szavai a kietlen temetőben.
- Amíg nem ismertem Cast, nem hittem benned és a létezésedben. Ez abban a pillanatban megváltozott, amikor visszahoztad őt a halálból. Azt hittük meghalt Chucknál, de nem, és tudom… Ő is tudta, sőt ő biztos volt abban, hogy te voltál az. Te támasztottad fel! Miért csináltad? Végig ez volt a terved? Azt akartad, hogy minden itt érjen véget? Miféle Isten vagy te? Miféle Isten játszadozna így a teremtményeivel? – kérdezte elcsukló hangon, és megint Castielre borult. – Nem az az Isten, akit ő Apjaként szeretett és tisztelt.

Ismét letörölte a barátja arcára hullott könnyeit és elkeseredetten nézett le rá. Néhány napja még rendben voltak a dolgok, sőt tegnap este is még minden a legnagyobb rendben volt, most meg hirtelen mindez véget ért. Az elmúlt pár hónapban ráébredt arra, hogy milyen sokat jelent neki az ex-angyal, de most, hogy elveszítette, rá kellett jönnie, hogy óriásit tévedett. Castiel sokkal több volt neki, mint egy társ, egy vőlegény és a szerelem. Castiel a másik fele volt. A másik fele, aki a sok csapás után életben tartotta őt, segített neki talpra állni, és a soha nem tapasztalt boldogságot csempészte bele az életébe.

Ránézett a társa ujján lévő gyűrűre és összeszorult a torka. Megfogta a kezét, a sajátjába zárta és lehunyta a szemét. A gyűrűik összeértek, és ő még keservesebben kezdett el sírni. Összetört. Tudta jól, hogy ezúttal végleg és menthetetlenül összetört. Az utolsó szalmaszál is elszakadt. Castiel halálával ő is elveszett és a lelke vele együtt halt meg.

Teljesen maga alatt volt, és biztos volt abban, hogy innen egyenes út vezet majd az őrületig, vagy egy felelőtlen csatáig, ahol majd egyszer minden véget ér és ő is meghal. Szorosan fogta Castiel kezét, az állát a homlokán támasztotta meg, és csendben meredt maga elé. Egy pillanatra Sam sírjára nézett, amiben időközben elaludt a tűz. Vége volt, Lucifer soha többé nem térhet vissza. Ennek a csatának is vége volt.

Megcsóválta a fejét és még szorosabban tartotta a barátja kezét. A sajátja már zsibbadt, de a kellemetlen érzés egy kicsit sem érdekelte. Mi volt ez a kis fájdalom ahhoz képest, ami a szívében tombolt? A zsibbadás az érzékeit is becsapta és egy pillanatra meg mert volna esküdni arra, hogy az ex-angyal megszorította az ujjait. Kellemes tévhit… Hiú ábránd… Az őrület első jele… Az érzékei becsapják őt, ebben biztos volt. Ezzel nyugtatta magát… Újra és újra és újra… De megint úgy érezte, mintha Castiel keze megmozdult volna a sajátjában. Megcsóválta a fejét és erősebben zárta a karjaiba a másikat.

Nem volt felkészülve arra, ami történt. Egy hangos és szaggatott levegővétel és... Kis híján a földre ejtette az ölelésében pihenő férfi fejét. Elhajolt tőle és lenézett rá. A tekintetük összeakadt. Igen, Castiel, a halottnak hitt Castiel őt nézte. A sebek eltűntek az arcáról, a ruhája ép volt és vér sem borított a testét. A barátja határozottan életben volt, ezúttal valóban megszorította a kezét és rámosolygott.
Castiel felemelte a szabad kezét, és Dean arcához ért. Ismerős forróság járta át a bőrét és a sebeit, és ő hangosan felszisszent. Meggyógyult.
- Te… Te nem haltál meg – mondta döbbenten. Értetlenül meredt a társára és megrázta a fejét.
- De igen, Dean, halott voltam – felelte a barátja. Felült az öléből, a másik a kezét is megfogta és együtt álltak fel a földről. – És most újra élek.
- Hogy? Ki? Hogyan? – kérdezte halkan és összezavarodva. Biztos volt abban, hogy sokkot kapott, vagy álmodik, vagy már megőrült, mert ez nem lehet a valóság. Ez… Ez nem történhet meg.
- Visszatért – felelte a másik mosolyogva és a magasba nézett. – Itt van és többé nem fog minket elhagyni.

Dean teljesen ledermedt. Nem volt képes feldolgozni a történteket és a hallottakat. Nem bírta, vagy inkább nem akarta? Fogalma sem volt a helyes válaszról. Csak állt és bámulta a barátját, aki épen, egészségesen, tisztán állt előtte.
- Angyal lettél, igaz? Újra angyal vagy – szólalt meg reszelős hangon és megint megcsóválta a fejét.
Hosszú és túlságosan is kínzó csend. Ne, ne, ne, ne! Csak ez az egy szó ismétlődött a fejében. Nem akarta felfogni azt, amit Castiel mondott neki, és nem akart belegondolni abba, hogy ez mit jelent. Nem akart, de belül mélyen, a szíve, a sejtjei, a lelke már pontosan tudták, hogy ezután mi lesz. Összeszorult a torka és a korábban érzett temérdek fájdalma nem tudott elmúlni.
- Dean…
- Ne! Ki ne mondd! – vágott közbe hirtelen és hátrébb lépett egyet.
- Muszáj… Dean, ez… - a társa ismét a magasba nézett. Az ő tekintete is keserű volt, és hiába kellene örülnie az apja visszatérésének, Castiel is ugyanolyan boldogtalan volt, mint ő. Ez az arc pedig tökéletes válasz volt a kimondatlan kérdésére. – Most fel kell mennem, és utána kell járnom, hogy pontosan mi történt, mit kell tennem, és…
- El kellene takarítanunk a hullákat és van egy kis probléma is – szólalt meg halkan. Témaváltás, témaváltás, témaváltás. Most erre volt szüksége. Feladatuk van, és nem gondolhat arra, ami.. Ami…
Elfordult a másiktól, és eltávolodott a sírtól. Hallotta, hogy a barátja követi őt és vele együtt megállt a halott démonok egyik kupaca mellett. – Azt hiszem, hogy ő az. Amennyire emlékeszek rá…
- Igen, ez Elanor – felelte magabiztosan a társa.
- Túl sokan voltak, nekem pedig cselekednem kellett. Le kellett szúrnom.
Castiel nem válaszolt neki. Letérdelt a lány mellé, a kezét a homlokára tette, lehunyta a szemét, aztán a következő pillanatban Elanor mély levegőt vett és ránézett. Ijedten jártatta a tekintetét közte és az angyal között.
- Téged ismerlek – suttogta halkan. – Castiel?
Az említett bólintott és felsegítette őt a földről.
- Nem kell félned, segíteni jöttünk – mondta neki kedvesen. – Elviszlek titeket Santa Féba, utána pedig…– Deanre nézett és elhallgatott.
- Menjünk – felelte neki halkan. Közelebb húzódott hozzájuk, magához ölelte a még mindig remegő lányt, és köddé váltak.

A hotel éttermében jelentek meg. Késő délelőtt volt, vagy Dean szerint inkább ebédidő. A téli félhomály miatt lámpák égtek a hatalmas helyiség egyik sarkában. A megtört család a jól ismert asztal körül ült, csendesen beszélgettek. Lily volt az, aki felfigyelt az érkezőkre és a hangos sikolya a többiek figyelmét is felhívta rájuk. Sorra egymás után pattantak fel a székeikről, és Jane és Lily azonnal magukhoz ölelték a még mindig ijedt Elanort. Ron és Tim hitetlenül, látszólag sokkos állapotban figyelték a történteket.
Dean hagyta, hogy magával ragadja a szemük elé táruló boldog családnak a látványa. Minden jobb volt, mint azon töprengeni, ami rá vár. Nem akart gondolkodni, nem akart Castielre nézni, és nem akarta hallani tőle azt, amire még nem állt készen. Amire talán soha nem fog készen állni.
- Mennem kell – suttogta halkan az angyal. Dean lehunyta a szemét, mély levegőt vett és összeszedte minden erejét, hogy a másikra tudjon nézni. Sikerrel járt.
Hiába voltak halkak a társa szavai, mindenki meghallotta őket és feléjük kapták a tekintetüket.
- Vissza fogsz térni? – kérdezte tőle összeszorult torokkal.
Az angyal közelebb lépett hozzá, elmosolyodott és óvatosan az arcához ért.
- Fellázadtam a mennyek ellen, amikor nem értettem velük egyet. Feláldoztam magamat nem egyszer a jó ügy érdekében. Minden alkalommal miattad. Szerinted nem tenném meg ezt újra érted?
- Ha lehet, akkor ezúttal ne ölesd meg magadat, oké? Nem hiszem, hogy Isten, most hogy visszatért, egy második imámat is jó kedvvel meghallgatná és teljesítené – felelte neki fejcsóválva.
- Még most is túl kevésre tartod magadat.
- Te pedig megint angyalosan, és fennkölten beszélsz – válaszolta fintorogva.
- A picsába, dehogy beszélek fennkölten, baszd meg – felelte mosolyogva Castiel. Ez hatott, mert az erőtlen mosoly rá is átragadt.
- Még mindig tud mocskos lenni a szád. Helyes. Nem vagy te olyan elveszett – mondta továbbra is mosolyogva, de aztán… A pillanatnyi öröm hamar tovaszállt, és ismét elkomorodott. – Fent mindesetre vigyázz a nyelvedre és mielőbb told vissza ide a seggedet, különben én rángatlak le – tette hozzá fenyegetően.
- Meglesz – válaszolta kedvesen Castiel. Közelebb hajolt hozzá, egy rövid csókot adott neki, és mire ő ezt felfoghatta volna, az angyala már köddé is vált.

- Még egy démon? – kérdezte valaki a háta mögül. Nem tudta, hogy ki, de igazából nem is érdekelte.
- Nem, csak egy angyal – válaszolta halkan, és lehajtotta a fejét. Nem nézett rá a boldog, gondtalan családra. Azokra, akik visszakapták az egyik elveszett gyermeküket, és akiknek minden okuk megvolt az ünneplésre. Nem törődve az illemmel és hasonló baromságokkal, elhagyta az éttermet, és kisétált az utcára. Levegőre volt szüksége. Levegőre és feloldozásra. Még ideje sem volt felfogni és feldolgozni Castiel halálát, máris minden a feje tetejére állt. Újra…

Lehunyta a szemét és a kezébe temette az arcát. Az óra elindult és visszafelé ketyegett. Ezzel abban a pillanatban tisztában volt, amikor Castiel életre kelt a karjaiban. Összeszorult a gyomra és levegőt is alig bírt venni. Idő… Megint az a fránya, átkozott, kegyetlen idő. Nemsokára… Nemsokára vége van… Nem tudta, hogy mikor, nem tudta, hogy mennyi ideje van még hátra és mikor kapják meg fentről a visszavonhatatlan ítéletet. Az ítéletet, ami ismét felforgatja majd az életét és elveszi tőle mindazt a jót, amit 2014. megadott neki.

Hamarosan…

Hamarosan búcsút kell inteniük egymásnak.

38 megjegyzés:

  1. No comment. Minden, amit facebookon is megírtam. Pillanatnyilag utállak amiért éjjel kettőkor jól belevertél a földbe a ficcel és röhögve ott hagytál, de megérte várni.
    Az elején kicsit furcsa volt, majdhogynem rossz olvasni, hogy valami negatívat is mondjak, remélem nem haragszol meg érte. Persze ez érthető, tekintve az egészet ami volt júliusban, ha valaki én tudom. De a közepétől belerázódtál újra. És összetörted a szívem. Újra. Egyébként, jó látni ahogy a szilánkjain ugrálsz, mikor még dobog.
    Nem tudok kedvencet kiemelni, mert nem megy, csodálatosan fájdalmas volt azt úgy olvasni hogy fáj a fejed és forog a gyomrod a napszúrástól, valódi élmény.
    Túléltem.
    De azért no comment.
    Puszi: Coraxx

    *csendesen meghal a sarokban*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ne halj meg a sarokbaaaaaan. :( gyere, fogd meg a kezem és én kihúzlak :) bár még nem tudom, hogy mivel :P A folytatással? :P Nos, talán :)
      Hát, öhm, igen, sikerült alaposan megtornáztatnom a szívedet, de mint tudod, ez a cél, ti meg ezt szeretitek, szóval... Ezen én most csak boldogan mosolyogni tudok :)
      Igen, én is éreztem, hogy nehezen rázódtam vissza, és hát ímmel-ámmal sikerült. Talán. Örülök, hogy nem untad meg és nem vertél agyon az első sorok után :P Szóval köszönöm :) Azt is hogy írtál, meg azt is, hogy bőszen ment a live-feed-back a FB-on :D
      A napszúrást pedig tessék gyorsan kiheverni! Nem jó az... Én meg még itt nekiálltam szívet törni... :S Máskor nem hozok éjjeli frisst :)
      Puszillak és örülök, hogy a no comment végül komment lett :D

      Törlés
    2. Szia, újra! :)
      Láttam a frissítést és segíteni szeretnék, bár nem tudom hogy képes vagyok-e megfogalmazni, hogy mi hiányzott nekem az elején. (mindig a hibák megfogalmazása a legnehezebb:P )
      Tehát...az első dolog, ami szembejött, hogy nem a megszokott módon fogalmaztál, ezért furcsa lett a történet hangvétele. Úgy értem a leírásokkal minden rendben volt, de a karakterek más módon beszéltek, máshogy szólaltattad meg őket mint eddig. (lehet hogy ez csak azért jut eszembe, mert régen olvastam az előző fejezetet és nekem is vissza kellett rázódnom a sztoriba)
      pl.: "- Akarod hordani? – kérdezte halkan. Kinyitotta az ékszertartót és feszülten elnevette magát." ez nekem kicsit furcsán nézett ki/hangzott. csak képzeld magad a szituba és talán megérted.
      A második dolog pedig, hogy egy hangyányit összecsapottnak éreztem az elejét. VAgy csak túl gyorsan pörögtek az események.
      Ennyi a lényeg, remélem érted hogy mit akarok vele mondani. :)
      Remélem segíthettem, tudom hogy milyen nehéz kijavítani az ilyet és hogy mennyi segítség kell ehhez. :)
      Puszi: Coraxx

      Ps.: nem olvastam más kommentelőket a javításról.

      Törlés
    3. Szia ismét itt :) Újra :)
      Tökéltesen segíteni tudtál. Nem mondom, hogy kicsit nem zavarodtam össze, mert nem minden hibát látok, érzek még így se. De belevetem magamat, próbálok ráérezni a dologra és a folytatással majd óvatosabb leszek. Meglátjuk, hogy sikerül-e. Ha nem.... Ez majd legyen a jövő zenéje... :S Lehet nekem is újra kell majd olvasnom az egész storyt és akkor megértem jobban, hogy mi is volt a gond, mármint átérzem majd és így tudok majd rajta javítani.
      Az elején az összecsapottságot aláírom. És ennek is tudom már az okát. Azt csináltam, amit nagyon el akartam kerülni, főleg ennél a regénynél: türelmetlen voltam, "sietni" akartam a végcél felé és nem figyeltem oda alaposan az elejére :S Emiatt is pörögtek annyira nagyon az események... aj, olyan rossz, hogy végül mégis beleestem ebbe a hibába. De tanulságos volt, és ÓRIÁSI hálám és ölelésem küldöm, amiért segítettél nekem rájönni ebben. Köszönöm :) :) :) El se tudod hinni, hogy mennyit jelent ez most nekem :) Így most én is okosabb lettem és tudom, hogy ezek után EÚV-nél mire kell majd még jobban odafigyelnem.

      Puszillak :) :) :)

      Törlés
  2. Szia!

    1.Teljesen kész vagyok :D Fogalmam sincs, hogy mi van. Téged kiismerni? Ennyi csavart beletenni. Hát nem vagy semmi :D Még mindig nem vagy semmi :D
    2.Nagyon jó volt a fejezet. Happy rész jó volt, csókok szeretkezés. Gyűrű :D Tetszett :D
    Imádtam az a 100% ig hetero beszólást, amikor Castiel mondta Deannek, hogy nem is ő kezdett ki vele, hanem Dean :D
    "Meg, hogy azt hittem, hogy állandóan dugni akarsz" :D
    3.De amikor megölted Castielt. Ah-ha... úgy voltam vele, hogy ez kell ahhoz, hogy Dean visszamenjen a múltba, mert hát semmi nem köti ide őt. De a múltban vár rá Sam és Cas is, itt meg… senkije nincs.
    4.Az az ima, illetve „jó beolvasás” Istennek, nem semmi volt. Egyébként tényleg igaz - a valóságban is - ha lenne isten miért hagyja ezt a sok szarságot. Áááhhh ez túl bonyolult, hogy belemélyedjünk ebbe, inkább visszatérnék a fejezethez.
    Szóval rendben, meghalt Castiel, feldolgoztam, bár megkönnyeztem, ahogy Dean imáját olvastam. Nagyon szép volt.
    5.DE! Feltámasztottad!!!!!???? Illetve Isten? Ejha. Hát erre tényleg nem számítottam, s angyal lett? De akkor most, hogy fogja Zakariás rávenni Deant, hogy visszatérjen a múltba? Megjelenik egyáltalán Zak. Cas és Dean vajon elengedik egymást?
    Ha visszatér Dean a múltba vajon beleszeret a múltbéli angyalba? Áhhh. ez kicsit gáz, mert hát Dean a jövőbéli angyalba szeretett bele. Persze biztos, hogy a régi Castiellel is összejött volna előbb utóbb, de a múltbéli Cas, angyal – akinek karó van a seggében és nem hiszem, hogy ő képes lenne kimutatni felé az érzéseit, olyan szinten mint az ember Castiel. Vagy az angylok több síkon léteznek és a múltbéli Castielnek mindenről tudomása van, ami a jövőben történt Deannel. Ja nem hát tud olvasni Dean fejében is.
    Ááááhhhh, megint túl sok kérdés… és a válasz? Jaj. Hát most feladtad a leckét.
    Nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra. :D
    Pussz és kellemes napot :D
    crucio

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      1 :D Először is wow :D másodszor pedig szintén wow :) Jaj, huh, annyira örülök, hogy most is meg tudtalak lepni :) Pedig azt hittem, hogy tökre kiszámítható lesz, hogy ez lesz. Pedig a videó nem volt ennyire rávezető :) Hát, örülök, hogy maradt még meglepi a tarsolyomban :P
      2. a kedvenc beszólások, látom most is lecsaptál rájuk :D érdekes módon, pont a kedvenceimre :P És a szercsi-lávcsi, kell az is, nemde? :P FŐleg a ficekben Destieltől:P
      3.Yepp, ahogy mondod :) Kellett a löket, meg hogy mindenki vissza tudjon majd kerülni a saját helyére. Én régebben mondtam neked, hogy hány ficemben fogok ölni és lám, még egyet megkaptál :) Pedig mikor írtam ezt? :o Májusban. És végre rendehoztam és meghoztam :) Nem tudom, hogy miért mindig csóri Cast ölöm meg :D Ígérem, egyszer lesz helycsere is :P Nemsokára :)
      4. Ebben igazad van. De itt ugyebár Dean fejébe mászok bele, és ismerve őt, ő kicsit sem fogná vissza magát. Nem, amikor már senkije, semmije nincs és semmiben sem bízhat. Amikor már nincs remény és minden pofonnak a fájdalma kirobban belőle. Egyszer s mindenkorra. Remélem ezek miatt nem volt sok neked ez a fajta Deanes ima
      5. Hát megint azok a fránya kérdések, amire most nem kaphatsz választ :D Majd a folytatásban, szóval bocsi, addig légy picikét türelmes :P Csak úgy özönlenek a kérdések, és érdekes módon MINDRE hamarosan választ kapsz majd :P Hamarosan :)
      Jaj, hát örülök, hogy megint megmozgathattam a fantáziádat és a helyes kérdéseket tetted fel :) Egy valamit kiemelnék, amin óóóóriásit mosolyogtam :) "Ha visszatér Dean a múltba vajon beleszeret a múltbéli angyalba? Áhhh. ez kicsit gáz, mert hát Dean a jövőbéli angyalba szeretett bele. Persze biztos, hogy a régi Castiellel is összejött volna előbb utóbb, de a múltbéli Cas, angyal – akinek karó van a seggében és nem hiszem, hogy ő képes lenne kimutatni felé az érzéseit, olyan szinten mint az ember Castiel. " *és megint csendben elvonul a sarokba és elégedetten dörzsöli a tenyerét*
      Köszönöm, most aztán alaposan ráragasztottad a boldog mosolyt az arcomra :)

      Puszillak :) És neked is csodaszép napot :)

      Törlés
    2. 1. Videó miatt kiszámítható? Ja mert abba tökre az van, h Cas meghal Dean imádkozik , meg Sam csontjai égnek :D Most h. így mondod... * gúnyosan gonoszkodik* :D Nem nem volt kiszámítható :D
      2. Leszoktam és megjegyzem, csak nem mindig írom le a kritkákban, mert úgyis tudod, h. mit írsz :D
      3. Csóri Cas :D Szegény, bár kíváncsi lennék, h. érezné magát Dean halála esetén. Áhh. sehogy két ujj a homlokon és annyi :D Kivéve, ha az író nem akarja feltámasztani :D
      4. Megérdemelte Isten. Azok után amit tett velük, jogos volt. S nem volt sok az ima. Pont kellett annyi bele, mert így lehetett érezni, hogy a mindig erős Dean most mennyire összeomlott, s sosem hitt istenbe de most elkezdett hozzá beszélni az igazságtalanságairól. Ez szép volt :D
      5. Remélem, hogy ezt frissíted előbb, mert nagyon kíváncsi vagyok a kérdéseimre adott válaszokra :D
      Látom imádod a sarkot :D Erről jut eszembe ha sokat kegyetlenkedsz velünk bezárunk egy kör alakú szobába. :D
      Pussz

      Törlés
    3. 1. Oké, igen, ebben igazad van :D de hát nem is lehetett volna mindezt belesűríteni a videóba és nem is akartam. Kell a meglepi, meg hát nem kell mindenről tudnotok :P Majd időben minden kiderül :)
      2 Igen, de attól még örülök, amikor kiderül, hogy ugyanazokra csapsz le te is :P
      3. Yepp, kivéve, ha az író nem akarja feltámasztani :) Vagy ha Cas nem angyal :P :P :P :P muhaha, igen, lehet rettegni :D :D :D
      4.megnyugvás :) huh, de tényleg, most nagyon megnyugodtam, hogy nem volt sok és pont az jött át, amit át akartam ezzel adni. Dean érzéseit meg minden egyebet, ami nyomasztotta őt :)
      5. Elképzelhető, hogy ennek jön majd a folytatása. Még egy kisebb csekkolás kell majd neki, de ma már a 13. fejezetet is csekkolgatni kezdtem :) Szóval van remény :P
      Kör alakú szobába? :D jaj nekem, hol lesz ott nekem sarok? akár ha depizek, akár ha el kell vonulnom kacagni? :o Kegyetlen vagy, de ennek ellenére is imádlak :D
      Puszinyuszi :)

      Törlés
    4. 1.*nevetve csóválja a fejét* „nem kell mindenről tudnotok” ->kedves, ez kedves :D
      2.Hát másra nem csaphatok, ha ezek vannak a történetbe :D *kötözködik továbbra is* na jó befejeztem :D De bízom benne, h. lesz még egy csomó ilyen beszólás :D
      3. Minek adok én neked ötleteket. Most már tuti, h. ki akarod nyírni szegényt :( Na jó azért nem rettegek, csak magamban mondogatom, hogy „ Nienor Happy End párti, Happy End pári…” mondom ezt akkor is, amikor a történetben már mindenki meghalt :D
      4. A 3.-as pont miatt nem biztos, h. jól tettem, h. megnyugtattalak :D Ha rákapsz az ölés ízére.. bár szavam nem lehet, hisz itt is feltámasztottad Cast :D
      5. Óhhh. Bár már olvashatnám a fejezetet :D
      6. Végre!!! Kegyetlen vagyok *mélyen meghajolok az elismerés miatt* :D Köszi
      Pussz, de hogy jött ide a nyuszi? :D

      Törlés
    5. 1. miért? :D még nem szoktad meg, hogy nincs spoiler? :D csak egy iciri-piciri :D :D amit a videóban is kaptatok :D
      2. tervezek még sok sok sok ilyet :D csapni meg mindenre lehet, most pl a FB-n Misha feneke a cél :D :D:
      3. Nem kell nekem ötleteket adnod, mert ez már azelőtt tervben volt, hogy te ezt az imént leírtad volna :D muhaha :D Igen, HE párti vagyok, de mondtam, hogy lesz egy SE story is, alternatív befejezéssel :D :D :D megint csak muhaha :D
      4. Mindig feltámasztok, és csak reméld, hogy nem szokok le ezen jószókásomról :D bár amennyire rá voltatok gerjedve az Ö-re... Hmmmmm :P
      5. Türelem drága, a hét elején jön majd valami fincsiség :)
      6. hát igen, az voltál :D most visszakapok minden mézesmadzagozást, igaz? :D
      Hát úgy, hogy a puszinyuszi jópofa így egybe :D vicces, na :D

      Törlés
    6. 1. Helyesbítek szoktál írni spoilert, csak nem igazán eldönteni, h. mi a helyzet vele :D Mármint adsz is meg nem is. 1szóval mézesmadzag :D
      2. Hm. Misha feneke. bár leheth. be kéne állnom segíteni neked a keresésbe. (célzok itt arra, hogy most vetted észre, h. fordított ruhában esküdtek :D)
      3. Igen-igen. Alternatív befejezés :D Kíváncsi vagyok azért, hogy melyik befejezés fog majd bejönni, ha felkerül az a történet. :D
      4. Hé-hé-hé… de az Ö-ben sem ölted meg őket :D
      5. Ahhh. Türelem… erre szoktam mondani, hogy én halandó vok :D De… de ez még nem könyörgés és zaklatás volt. Az majd csak hétfőn 0:00kor lesz… ha nem alszok be :D
      6. Próbálkozok a visszaadással, de csak egyféle képpen menekülhetsz meg… nem-nem. A tetóválás nem segít, hanem a frissek… minden mennyiségben :D

      Törlés
    7. 1. hát ezt már csak így kell, kül. ha lelövöm a poént, nem fogjátok elolvasni :D
      2. korábban is láttam én azokat a képeket, csak azt nem tudtam, hogy ez újraházasodásunk alatt készült. hát, asszem jól egymásra találtak :D :D :D
      3. mármint? ezt nem értem :o természetesen mindkettő tervben van :D meglepi lesz majd, ne aggódj :P csak egyszer jussak el odáig...
      4. Nem, de mennyire megkínoztam már őket :D és az Ö2-ben ki tudja, hogy mi lesz még :D
      5. nem baj, én is az vagyok, szóval nem tudok úgy írni mint egy robot, szóval türelem :D
      jaj nekem :D akkor kössem fel a liberót mert hétfőn meg fogok halni a sok sok zaklatástól? :D de örülhetsz, mert igyekszek hamar új frisst hozni :)
      6. vettem a parancsot, főtörzs :D máris takarodok el írni :D :D :D :

      Törlés
    8. 1. Nem olvasnánk el? Mikor azután is újraolvassuk, hogy már fent van egy ideje a fejezet??? :D
      2. Jaja, sajnos jól egymásra találtak (jensennel jobban összeillet volna) de akkor nem lennének olyan cuki kis gyerekeik :D
      3. :D nem értem, mit nem értesz :)
      4. már megint mézesmadzag. esküszöm ha Castiel tudná, hogy mit művelsz azzal a mézzel, amit az ő méhei gyűjtenek, tuti, hogy nem nézte volna annyira az útirányukat :D Na jó ennek semmi értelme nem volt csak azt akartam mondani, hogy keresem a megfelelő kör alakú szobát, mert kínzod az embert rendesen :D
      5. Türelmes vagyok és pofám befogom :D hétfőig :D Na , akkor sem foglak nyúzni, nem nagyon szoktalak, igaz?

      Törlés
    9. 1. öhm, nos. oké, lehet hogy igazad van :D de az más, mert akkor már mindent előre tudsz, így meg csak 1-2 apróságot, az meg nem jó:)
      2. ott a pont :D oszt ki tudja, hogy mi van nekik ott a háttérben :D
      3. én meg azt nem értem, hogy mit nem értesz azon, amit én nem értek :D
      4. Oké, ez most pofánvert, de úgy rendesen ám, és itt röhögök a gép előtt :D elloptam Cas mézét? :D wow, de jó nekem, nem is tudtam róla :D
      Most mégis milyen kínzásról beszélsz?? :o hoztam ma a szép, fini kis frisst, ami ráadásul duplafejis lett, erre még ezek után is le vagyok b.szva:D na szép. még hogy nem vagy telhetetlen :D
      5. Hát,öhm, izé :D talán :D kicsit :D nagyon :D elviselhetően :D imádnivalóan :D

      Törlés
    10. 1. Lehet??? Lehet? :D :D
      De épp azért olvasnánk el, mert csak pár apróságot tudunk :D Na jó mégsem lenne annyira jó, ha mindent tudnánk, így csak várom a sima fejezetet :D
      2. A perverz fantáziád :D Na meg az enyém is, h. tovább gondolom. áhhh nem jó ezen agyalni, mert mégjobban olvasnék cocklest :D De annyira édesek ezek ketten ahhh :D
      3. ba**ki :D hee? na én csak arra leszek kíváncsi, hogy a sad, vagy a happy end fog jobban bejönni az adott történetben, mert leheth. csinálsz majd alternatív befejezést, de az is lehethogy mégis csak a sad lesz a befutó :D Na jó mégsem, mert akkor tuti az utcsó fejezetet nem nagyon olvasnánk. Már arra is kíváncsi leszek, mármint az adott történetre. :D Igen, én mindenre kíváncsi vagyok :D
      4. nem vagy lebaszva :D csak hát… tudod… Destiel Drog??? Amikor tegnap írtad, h. lesz fejezet, tényleg annyira meghatódtam :D Nagyon jó volt olvasni, már csak azt, hogy lesz friss :D Persze ez nem azt jelenti, h. a face-n kiírsz annyit, hogy „friss” s nincs semmi az oldaladon :D Nem erre céloztam. Szóval DD függő vok még mindig. S utána annyira feldobódtam, hogy csak na. Nagyon hálás vagyok, hogy írsz nekünk, s annak ellenére, hogy neked nem jön be valamilyen történet ettől függetlenül folytatod :D
      5. :D :P Akkor jó :D

      Törlés
    11. 1. na szerintem most már te se tudod, hogy mit akarsz :D :D :D
      2. hát most miért? :D régen már megbeszéltük, hogy talán volt ott 1-2 dolog :D ki tudja :D oké, vettem a lapot, nem vetem el cockles ötletét, ígérem :)
      3. te mire nem vagy kíváncsi? :D mondjuk arra én is nagyon az leszek, hogy a sad vagy a happy end jön-e be majd nektek :P nagggyon nagyon kíváncsi leszek rá :D huh, ha egyszer odajutok... aj, túl sok ötlet, túl kevés idő...
      4. jaj, ha ezt tudom.... de hát tudod, nem véletlen volt most ez a megfeneklés az írással. most végre jól vagyok, itt vagyok, mert szeretem és én is élvezem azt, amit csinálok:) és hogy ezt ti is szeretitek....
      Félre ne érts, szeretem én az EÚV-t, csak kicsit megfeneklettem és elvesztettem benne azt, amiért szerettem. A legnagyobb bajom a stílussal van, meg a megfogalmazással. valahogy most nehezen megy és nem nagyon szeretem ezt a stílust. Jobban belejöttem a BA-ba, meg a többi story E/1-ben való írásába. Néha nehezen megy 1-1 regény, de amint kitisztul a kép, baktatok vissza hozzá :) mind most is :)
      megjegyzem: a varázsszó az, hogy FRISSSSSSSS :D :D :D
      5. :D

      Törlés
    12. 1. Jaja elbizonytalanítod az embert :D
      2. „nem vetem el a cockles ötletét” Ámen :D
      3. jaja az időből sosincs elég, ha az embernek vannak céljai :D
      4. Tudom tudom, de nem is akartam ezt felhozni. Csak tudatni, h. én még mindig DD függő vok :D Bár ezt anélkül is tudtad :D
      Ja azt hittem, h. nem is nagyon tetszik, mert szerintem jó írás :D Bár a BA-t csak az Ö tudja lekörözni. A DS meg egy teljesen már kategória, mert az volt az első :D

      Törlés
    13. 1. szokásom :D de még nem öltetek meg ezért :D
      2. csak legyen hozzá türelmed :D
      3. mint mondtam, időnyerőt, vagy időutazást kivitelező angyalra szívesen igényt tartanék :D
      4.igen, mindig tudom, de nem árt ha néha figyelmeztetsz rá, kül. azt fogom hinni, hogy leszoktál :D
      Yepp, örülök, hogy a sorrendünk megegyezik :) Ö, BA, EÚV, DS pedig leg-leg-leghátul :) Nálam legalábbis eddig ez a sorrend, és itt most nem játszanak a körök, ill. a tervben levő egyéb regénykék.

      Törlés
  3. Óhogyaza!
    Igazából először örömemet és hálámat akartam kifejezni amiért jól vagytok, és minden rendben van felétek, hogy ennyire megkönnyebbültél és ismételten itt vagy az SPN meg a fanok világában, csak mire elolvastam a frisst ez lett belőle.
    Ami tudod, hogy igazából annak az átkozott tehetségednek szólt, mert ha az nem lenne, no meg a beleölt kemény munka, akkor nem tudnám átélni, tehát nem mondhatnám, illetve nem íilyen dicsérően, hogy légyszives hagyd abba a szívszilánkjaimon való táncolást, mert fáááj!
    Az elején érezni lehetett, hogy nem igen találod a történet hangját, de ahogy haladtunk előre, úgy kapott el egyre jobban a gépszíj, és kaptunk egy igazi Nienor-féle fejeztet.
    "Szeretem a szerelmes Deant" no meg "Én is szeretem a szerelmes Castielt" Buziiik! Én meg szivárványt hányok a képernyőre :) Komolyan az ember tudja, hogy ők most a nagy, komoly, vadászok, de egyszerűen annyira munyin cukik voltak, hogy fölhúzták egymás ujjára a gyűrűt!
    "mert az a szemétláda Crowley" "előkapja a Team-Crowley zászlóját és bőszen lengeti" Igen, muszáj volt, ismersz.
    Aztán Castiel halála. Ott megreccsentem, de rendesen.
    "Dean Winchester életében először feladta." Ez az egy mondat, ez annyira öszefoglalja a szenvedést, a kínt, a reménytelenséget, a hirtelen rázúdult sötétséget, hogy csak néztem, néztem, néztem és hallgattam az összedöl világok hangját.
    Nagyon jól eltalált és megirt jelenet volt ez, számomra a tetőpont, az pedig, hogy angyal lett, újabb idióta vicc Istentől. Le merném fogadni, hogy direkt csinálja. Csóri Dean, nagyon utálják.
    És a mazohista énem üzeni, hogy ő azért megnézte volna, mit művel Dean Cas nélkül, de az nagyon rövid lett volna, úgyhogy végül is beletörődtem, hogy visszahoztad.
    Mert ez így rosszabb a halálnál.
    Köszönöm, hogy olvashatam!
    U.I: Készül nálam is a Croatoan felirat. Majd elküldöm :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)

      No problem, az üzenet megérkezett és örülök, hogy te is boldogan fogadsz vissza az SPN őőőőrült világába :) Mert hát itt vagyok, visszatértem :P És igen, tényleg nagyon megkönnyebbültem :)

      "Az elején érezni lehetett, hogy nem igen találod a történet hangját, de ahogy haladtunk előre, úgy kapott el egyre jobban a gépszíj," Igen, ezt más is írta, érdekes módon én is éreztem, de ha belegebedtem is, nem tudtam megtalálni a gyenge pontot és kijavítani :S Nagyon idegesítő és frusztráló, amikor érzed, hogy valami nem oké, de nem tudod, hogy mi. Talán a sok kisebb előreugrálás az időben... Talán emiatt volt az elején fura és szaggatott a story. :S Na igen, a holtponton nem olyan könnyű átlibbenni. Szerintem ezért ültem 3 hónapig ezen a részen... Hát végül ennyire sikerült javítani. Szörnyű. Látja az ember a hibát, de sehogyse sikerül kijavítani azt. :S Idegesítő, de tényleg.

      Ennek ellenére örülök, hogy szivárványt hánytál és tetszettek a köztük levő érzelmes, szerelmes, "cuki" kis részek :D

      Wow, és sikerült kiemelned azt a mondatot, amivel valóban össze akartam foglalni mindent, amit Dean érzett. Feladta. Igen, eljött a "betelt a pohár" pillanat is.

      Yepp, egy fura és szemét kis "vicc". De minden jó, ha a vége... .Aj, az még messze van. És igazad van, ha Cas halott marad, akkor a regény hamarosan véget is ért volna. És ez így: Mert ez így rosszabb a halálnál! Csak somolygok, mert hát na, pontosan így gondoltam én is, ezért történt minden úgy, ahogy :)

      Köszönöm, hogy írtál :) A felirat pedig kint is van :)

      Puszillak :)

      Törlés
  4. Szia:)
    Egyik jól megszokott szokásomhoz híven éjszaka közepén olvaslak. Ennek két oka:
    1: vicces, akkor annyira nem zavar senkit se
    2: az ilyen mocskosul szívet szorongató részeken a részhez illően tudok egy sort könnyezni.
    Tény, az eleje fura volt, de érthető, mivel rég folytatott regény. Mondhatni egészen a közepéig egyszerű tiszteletből olvastam, de utána újra vissza a csodás Nienor stílushoz. Cas halála elég erősen ütött. Utoljára nem is emlékszem, mikor hatott meg valami ennyire. Úgy törölgettem a könnyeket, mint még soha. Dean feladása igen megrendített. Ha egy sokak számára hős feladja az fáj.
    Összességében padlóra küldött, de mélységesen örülök annak, hogy visszatértél. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)

      Éjszakai olvasás? :) Nem baj az, sokszor én is csak akkor jutok oda, úgy, ahogy az íráshoz is. Sajnos… Persze időhiány miatt is, na meg ahogy mondtad, olyankor senki sem zavarja az embert.
      Huh, nem te vagy az első, aki említi, hogy az eleje problémás volt. A baj az, hogy én is éreztem, hogy nem az igazi, de egyszerűen nem láttam, nem vettem észre, hogy pontosan mi a gond. Ha esetleg meg tudnád ezt nekem fogalmazni, borzasztóan hálás lennék. Tudod, az a típus vagyok, aki mindig szeretne fejlődni, javítani a hibáit, és ha erre felhívjátok a figyelmem, minden erőmmel igyekszek ezt kijavítani, elhagyni az adott hibákat.
      Mindesetre örülök, hogy a végére úgy érezted, hogy meglett a történet szála és minden ment úgy, mint régen. Tény, hogy kizökkentem a storyból, azt hiszem ezért is volt, hogy hónapokig nem nyúltam ehhez a fejezethez :S És tessék, ennyire sikerült rendbe hoznom.
      Dean feladása. Nos igen, ez volt a cél. Hisz Cas… Cas nagyon sokat jelent neki, de azt hiszem, hogy ezt nem kell részleteznem, hisz erre épült az egész eddigi regény.
      Én is örülök, hogy visszatérhettem, és annak is örülök, hogy te is itt vagy és nem fordítottál hátat. :) :)

      Törlés
    2. Az elejében nem volt meg (számomra) az a fajta varázs, ami a közepe fele megvolt. Nem hatott olyan erősen és nem is nagyon jött át, hogy mennyire boldogok és mennyire javulnak a dolgok az Apokalipszis után. Picit a lendülete is lassú, bár a fogalmazás még így is rendjén volt, tehát talán, ezért gondolom, hogy fura volt. Persze ez mind érthető, ha hónapokig nem nyúlsz hozz egy történethez.
      Bár az eleje semmit se vett el az élményből és emellett egy gyengécske kezdés után ütős, szívet szorongató befejezést kaptunk, tehát ez a rész is ugyanolyan kiváló, mint elődjei. ^.^

      Törlés
    3. Azt hiszem, hogy értem, hogy mi volt a gond. Pedig pont ezt akartam elkerülni ennél a történetnél, és egészen idáig igyekeztem is és nagyjából sikerült is. Türelmetlen voltam és nem fejtettem ki eléggé a dolgokat ill., sokat ugráltam előre és az érzelmi részekbe sem mentem bele elég mélyen. Oké, ez most a felismerést követő eszmefuttatásom volt.
      Huh, köszönöm, hogy ezt leírtad. :) Ezek után még jobban odafigyelek majd erre. Bosszantó, mert pont ezt akartam elkerülni, erre mégiscsak sikerült belefutnom. :S De most már legalább tisztán látom, hogy mit rontottam el.

      Törlés
  5. Először is,mielőtt nem kezdek el megőrülni, azt elmondom, hogy:ÜDV ÚJRA ITT ÉS ÖRÜLÖK HOGY MINDEN RENDBEN VAN VELETEK! A frissek miatt meg ne aggódj, utol fogod te érni magad, abban biztos vagyok. :)
    És most pedig jöjjön aminek jönnie kell.
    Az elejét kissé furcsának találtam,de aztán ahogy tovább olvastam már nem is volt bajom vele. Ami a lényeg, hogy meg egyetlen fanfictionon nem sírtam úgy-vagy mondhatnám azt hogy szinte hisztérikusan bőgtem az éjszaka kellős közepén-mint ahogy ezen. Elképesztő volt,ahogy attól fogva, hogy Cas "meghalt" egészen a végéig folyamatosan sírtam és nevettem pont úgy ahogy Dean tette. Az egésztől kikészültem úgy ahogy van, és egyszerűen nem tudok többet mondani mert megint itt fogom elbőgni magam. Bocs, tényleg nem azért nem írok többet mert nem tudnék, vagy mert nem volt jó. Éppen azért mert egyszerűen hihetetlen volt ahogy...hát,ahogy megölted egy részem.Köszönöm!
    Dean

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. sziaaaa :) óóóó, hát sziaaa :)
      de jó felőled is hallani és borzasztóan örülök, hogy megérkeztél ide :) :)
      Aw, igen.... Az eleje tényleg fura volt, most már én is tudom, látom, és azt is tudom már, hogy mit rontottam úgy el. Sebaj, igyekszek majd ezt a hibát többet nem elkövetni... Mert sikerült beleesenem és türelmetlen voltam :S De azért örülök, hogy a vége nálad is megtette a hatását és jaj... Sírni? :) te jó ég :) azta :) húú, ennek most nagyon nagyon örülök, mármint hogy így hatni tudott rád és...Szóval... jaj, nagyon boldog vagyok, hogy a feji vége ennyire hatott rád, magával ragadott és az, hogy ez ennyire meghatott... Hát ebben még csak reménykedni se mertem :) Köszönöm, hogy ezt leírtad nekem és megosztottad velem :) :) :)
      Puszillak és mivel rég kaptál pitét, most küldök egy szeletet :)

      Törlés
    2. szia szia :,)
      hát igen ez történt,
      "Ránézett a társa ujján lévő gyűrűre és összeszorult a torka. Megfogta a kezét, a sajátjába zárta és lehunyta a szemét. A gyűrűik összeértek, és ő még keservesebben kezdett el sírni. Összetört. Tudta jól, hogy ezúttal végleg és menthetetlenül összetört. Az utolsó szalmaszál is elszakadt. Castiel halálával ő is elveszett és a lelke vele együtt halt meg."
      Ez volt az a rész ahol annyira elkezdtem sírni hogy egy pár percre le kellett álljak az olvasással mert egyszerűen nem láttam a könnyeimtől...és még mindig nem vagyok túl ezen. De látom megérkezett az újabb kör,ezért én most minden reményemet belefektetem hogy ez lesz számomra a megfelelő gyógyír és kommentelek amilyen gyorsan csak tudok. :)
      Szívből köszönöm a pitét,szükségem van rá :)

      Törlés
    3. Awww, nekem is az volt a kedvenc részem, mármint a csúcspont :) És lám, hatott és téged is magával sodort :) Jaj, hát tudom, fájt, de tudod, én ennek csak örülni tudok :)
      Igen, van friss. Menj és gyorsan vidulj rajta, mert azon lehet. Még ha kicsit fájni is fog, de... Na mindegy, nem untatlak :) Csak kíváncsian várom, hogy mit szólsz majd hozzá :)
      A pitét szívesen, máskor is küldök majd :)
      Puszillak és ölellek :)

      Törlés
  6. Először is nagyon örülök, hogy visszatértél! Jó látni, hogy megint írsz, és minden rendben van veled /veletek!

    Érdekes fejezet, az eleje nekem is furcsa volt, de a végére nagyon is belerázódtál. Kérdezted, hogy mi volt a gond:

    1. Nekem valahogy olyan volt, mintha egy teljesen más ficet olvasnék, nem volt meg a megszokott hangulat, és a párbeszédek is idegenül hangzottak (persze ez ennyi kihagyás után érthető, és nem is mondtam újat vele). Szerintem az önmagában nem lett volna baj, hogy felpörgetted az eseményeket, még a gyors helyszínváltásokkal együtt sem, inkább az volt zavaró, hogy az egyes jelenetek hangulata is nagyon eltért egymástól. Nem volt igazán átkötés, vagy valamilyen vezérfonal, mintha csak véletlenszerűen választottál volna ki jeleneteket. Ettől nekem kicsit zaklatott, hektikus lett az eleje.

    2. Apróság, de az eltűnt lány háromféle néven is szerepel: Írtad Elenornak, Elanornak és Eleanornak is :) Nem élhetek addig nyugodtan, amíg meg nem tudom, hogy hívják! :D

    3. Ezenkívül (és most SZSZV, azaz Szigorúan Szubjektív Vélemény következik !!! ) nekem a gyűrűs jelenet is furcsa volt. Nem tudom jól elmagyarázni, de valami olyasmit éreztem, hogy az egyik oldalon ott az ex-angyal és a szörnyvadász, kettejük életének végzetszerű összefonódása, a barátság a szenvedély, az örökké tartó testi-lelki egybeolvadás, mindez megspékelve egy Apokalipszissel, démonokkal, mennyel, pokollal, Luciferrel. Szóval mindezek fényében holmi gyűrűkkel vacakolni olyan... nem tudom, kispolgári? felesleges? Nem tudom elképzelni, hogy Deannek ez ennyire számítana. A házasság még elmegy, de az eljegyzési gyűrű, és hogy Cast következetesen "vőlegényemnek" hívja? (Valahogy jobban szerettem, amikor még "szerelmem, szeretőm, angyalom, társam" volt.) Szerintem a Destielben többek között pont az a jó, hogy felülemelkedik mindenféle földi szokáson, a külsőségeken, mert nincs rá szükség, és enélkül is egyértelmű, hogy ők örökre együtt maradnak, egymás nélkül nem tudnának létezni. Éppen ezért nem is ezekre az apróságokra koncentrál, hanem az érzelmekre, a valódi problémákra, szenvedésre-boldogságra...stb. És most kicsit úgy éreztem, hogy erről a magasztos szintről le lettem rángatva egy olcsó romantikus film tucatjelenetébe.

    Viszont ami mindezek ellenére nagyon tetszett, és igazából ezzel kellett volna kezdenem, az Dean imája! Nagyon-nagyon ütős lett! Szerintem az egyik legjobb jelenet, az összes sztorit beleértve. Ebben már nyoma sincs a kezdeti bizonytalanságnak és idegenségnek. Annyira természetes és magával ragadó a szöveg, annyira erős és tömör, hogy észre sem veszed, és már beszippantott. Egyszerre voltam dühös és szomorú, bőszen helyeseltem, amikor Dean Istent szidta, közben pedig folytak a könnyeim. (Nem vagyok sírós fajta, de neked sikerült megríkatnod. ) Amikor már elkönyveltem magamban, hogy ez a fejezet nem tartozik majd a kedvenceim közé, akkor előállsz egy ilyennel, és gyomorszájon vágod a gyanútlan olvasót. :) Na, hát többek között ezért járok ide :)

    ShapeShifter


    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)

      Először is, jöttem bőszen bólogatni és ezernyi hálát elrebegni, amiért nyíltan és őszintén leírtad ezeket nekem. Most már nekem is könnyebb lesz odafigyelnem erre és nagyon nagyon nagyon nem akarom még egyszer elkövetni ezeket a hibákat. De ha kiesek a ritmusból... Sajnos ebbe bele szoktam esni, és egyszerűen nem látom... Érzem egy kicsit, hogy valami nincs rendben, de nem tudom, hogy mi. Nagyon frusztráló. Az ilyesmi hibák mutatják, hogy idő kell, amíg kicsit visszarázódok. És hiába belesek ezekbe (türelmetlenség; sietés; jelenetek ugrása és nem érzem át, hogy kimaradt a megfelelő átkötés), egy ilyen visszarázódós időszakban egyszerűen nem veszem észre, hogy ennyire elcsúsztam... Most hogy tudom, mire kell figyelnem, remélem könnyebb lesz. Tudod: igyekezni fogok, no meg hát maximalista vagyok. De itt annyira de annyira nem láttam, hogy mi nem jó... Most már látom, és érzem is. A következő részt ennek fényében igyekszek majd kipofozni. Meglátjuk, hogy sikerül-e. Ha nem... Akkor majd erről utána beszélünk. Mert akkor a story akadt meg nálam és az... Na azt akkor nem fogom tudni és nem is szabad erőltetnem. Egy ideig.
      De most vissza a többire :)

      2. Elanor... Nekem a doksiban végig ki van javítva... Ezek szerint itt benne maradtak a hibák... :S Mert amúgy mindhárom verzió létezik :D Bocsánat, ezt majd itt is ki fogom javítani.

      3. Gyűrűk... Aw... Igen, még egy pont, amit nem sikerült jól tálalnom és nem tudtam elég megalapozottan elétek tárni ezt. Mert igen, ezzel kapcsolatban teljesen igazad van, én is így látom a dolgot az SPN terén. És most jön a de! Igen, pont az lett volna az egésznek a lényege, hogy eljutottak mindketten arra a pontra, hogy akarják, szeretnék és vágynak erre az apró kis plusz dologra, és nem zavarja őket. (Dean is lazán adta át a gyűrűket, pont emiatt.) Hiába régen gondolni se bírt volna ilyenre, vagy soha nem tartotta fontosnak, Cas mellett elkezdett erre is vágyni. Nem zavarta. Csak.. Csak egyszerűen megtanulta élvezni és szeretni az ilyen, régen jelentéktelennek tartott dolgokat. A gyűrűk pedig egyszerűen kellettek, és a miértre csak a későbbiekben fogok nektek választ adni, mert az túl sok spoiler lenne. Gondolom így nehéz lesz neked ezt a vonulatot elfogadni és szeretni, de igyekezni fogok, hogy végül megbékélj vele egy ilyen SPN ficben is. Nem akarom túlértékeltetni a történetben, de szükség volt rá. Vagyis én így érzem. Na de majd a történet végén térjünk vissza erre és akkor felteszem majd neked a kérdést: még így is sok maradt? Lehet... Jaj, na most jól elbizonytalanítottál. :)

      Az ima :) :) :) Aj, igen, a fejezet csúcspontja és a kedvenc részem volt, és hála az égnek, hogy az már jól sikerült :) De hogy ezzel ilyen mélyen fogok rád hatni... Jesszusom, ezt nem hittem volna :) Az összes story közül... :) Na jó, talán van még remény az EÚV-nak :) Majd a következő fejezetnél kiderül, hogy így van-e :) Köszönöm, hogy ezt is megosztottad velem :) :)

      Azt hiszem, hogy mindenre válaszoltam. Hullafáradt vagyok én is, de remélem nem voltam túlságosan érthetetlen és össze-vissza. Ha igen, kérlek ne haragudj... :S Kissé szétestem :) De nem bírtam ki, hogy ne válaszoljak neked azonnal, most, rögtön, iziben :) Nagyon feldobtál és tényleg boldog vagyok, amiért ilyen őszinte és részletes voltál velem :) Köszönöm :)

      Nienor

      Törlés
  7. Hú, köszi a gyors választ :)

    Jaj, nem akartalak elbizonytalanítani, azért is írtam oda, hogy szubjektív vélemény, mert én magam sem tudom, hogy ez most csak engem zavar, vagy tényleg fura.

    "eljutottak mindketten arra a pontra, hogy akarják, szeretnék és vágynak erre az apró kis plusz dologra, és nem zavarja őket."
    Igen, gondoltam erre, is, hogy valami ilyesmit akartál jelezni vele, de nekem így is kicsit kilóg a sztoriból. Azt mondod, várjam ki a végét? Okés, megbeszéltük, akkor majd visszatérünk rá :)

    Örülök, hogy feldobtalak így késő éjjel! Az hatás kölcsönös :)

    ShapeShifter

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nincs mit :) Én köszönöm, hogy ilyen bőbeszédű és részletes, meg őszinte voltál velem :)
      A szubjektív vélemények visznek előre, és hidd el, nem csak te láttad ezt hasonlóan, és nem csak te érezted, hogy a fejezet eleje problémás volt. A baj tényleg az volt, hogy nem éreztem, hogy mi a baj. Most már tudom, látom, ám még mindig nem érzem át. :o És ez baj... Ez az érzés a történet jövőjére nézve baljós... Szóval nagyon nagyon nagyon remélem, hogy visszatalálok hozzá.

      És igen, akkor a gyűrűkre térjünk majd vissza a végén. Nme tudom, hogy tényleg sikerül-e elfogadnod, mert mint mondtam, a gyűrűk szimbolikája újra és úja és újra vissza fog térni a történetben. Szerintem a miértre a választ meg is fogod kapni a következő fejezetben. Mármint, hogy remélem, hogy ezek után sejteni fogod, hogy miért mondom ezt :) Hát... Na mindegy, majd meglátjuk. Annyi biztos, hogy nem fogom kivenni a történetből a gyűrűket, mármint a létezésüket, mert többször szükségem lesz majd rá. Ha sok lesz... Mindegy, mostmár sajnos ezzel nem tudok mit kezdeni. De a terv az első fejezettől kezdve ez volt: lesznek gyűrűk. Szóval nem egy random, véletlen ötlet volt :) Csak épp tálalni nem tudtam a legjobban :S
      Örülök, hogy kölcsönös volt egymás felderítése :) :) :)
      Nienor

      Törlés
  8. Nos szóóóóval...
    Tartva a sztori vonalát nekem is teljesen jól esett ez a kis karácsonyozás, lepihenés. A sok minden után egy pillanatnyi szusszanás, csend, béke. Mint egy fellélegzés.

    A gyűrűk pedig... el se mondhatom, mekkora Nagy dolog ez - ahogy korábban leírtam már -, a gyűrűk Castielék kapcsolatát és az egész sztorit szimbolizálják. Enélkül a sztori sztem hiányos lenne, sose lehetne egész.
    Maga az átadás zavara, amiben Dean volt teljesen érthető, de szépen hoztad a karakterét, ahogyan viselkedett. És Cas-ről szintén ezt mondhatom. Tökéletes pillanat volt. :)

    Az a zuhanyzós rész.. :D Nekem ott hiányzott valami... :D Na jó, tudom, hogy csak telhetetlen vagyok, bocsi :D

    " – Szeretem, amikor mondod. Annyira… Melegséggel tölt el." ___Engem is :D :D

    "Egy ex-drogos, ex-angyal, ex-hippi, ex-minden –" ___Ez ott volt (y)

    "- Attól függetlenül, hogy minden vágyam az volt, hogy megadd magadat nekem és teljesen elfogadj, szeretem ezt is. Sőt! – " ___Csodálatos megfogalmazás!

    "- Utána megduglak, oké? De addig is… - egy pillanatra elharapta a mondatot, Castielre borult és a füléhez hajolt. – Élvezz belém, bébi! Annyira szeretem a hangodat, amikor megadod magadat, elveszted az irányítást, és… Basszus Cas, imádom!" __ŐKKHMMMM...! :D (Nem csak te... :D)

    "- Egy? – fordult felé döbbenten a lány. – Úgy érted… Ó!" ___Ó bizony! :D :D

    "- „Akkor még száz százalékig, megingathatatlanul hetero voltam”? – kérdezte az ex-angyal felvont szemöldökkel. – Ki kell, hogy ábrándítsalak, aznap este te kezdtél ki velem, és addig nem hagytál békén, amíg le nem kaptalak." *sírva fetreng, közben kacag és imádja a leleményesen őszinte Castielt*

    A jelenetek hangulata tényleg változó, mert a jelenetek tartalma/eseményei is különböznek. Ahogy Dean egyre feszültebb lesz és egyre jobban sietnek, a történet is úgy pörög fel és válik feszültté, ez szépen átjön. Szerintem minden a helyén van.

    A szilveszter, ahol Dean először roppant ideges, majd az ex-angyal lágyít rajta, majd át csap szexuális megnyugtatásba... nem rossz! Nálam bejött! Vagyis... nekem.. izé.. szóval a jelenet ezzel a levezetéssel tetszett és lenyugtatott a végére :D Érted.

    Érthető, hogy a kövi pedig szintén feszültségtől pattogzik, hiszen elérkezik A nap. Nem csoda, hogy innen már nincs lenyugvás.

    "Mintha a szívébe döfte volna a koszos vasat." ___Meg az enyémbe... :S :(

    Aztán amikor meglátta az ex-angyalt a földön... Nem kaptam levegőt és összeszorult a szívem... :'( Dean imája... a szívemből szólt. Széttépte a lelkem, de mégis annyira csodálatos volt.

    "- Visszatért – felelte a másik mosolyogva és a magasba nézett. – Itt van és többé nem fog minket elhagyni." ___Ahww...! Ezt olyan jó lenne a való életben is hallani... mármint bizonyítékkal megtámasztva.

    " - Még most is túl kevésre tartod magadat.
    - Te pedig megint angyalosan, és fennkölten beszélsz – válaszolta fintorogva.
    - A picsába, dehogy beszélek fennkölten, baszd meg – " ____Jaj, egy kis olvadásos mosoly a nehéz és szomorú légkörben... kellett!

    "Az óra elindult és visszafelé ketyegett. " ___Igen. Pontosan, hat szóban összefoglaltad a fejezetet, de merem azt mondani, hogy ez egész mindent.

    Csodás rész, rengeteg romantikával lágyított feszültséggel, egy súlyos csapással és nehéz lezárással. Szerintem még mindig király vagy.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aww, itt is megjöttél :)

      Karácsony, gyűrűk, zuhanyzós részek :) A kis kedvenvceim és örülök, hogy neked is azok lettek. :) És hogy a gyűrűk átadását megfelelőnek érezted. :) Azt én is, és mint máshol már írtam, a gyűrűknek fontos szimbolikája van a történetben, ahogy mondtad te is. :)
      Amúgy mint mondtam neked, szerettem ezeket a részeket, csak voltam elégedett azzal, ahogy sikerül megírni őket. De ne, ebbe most ne menjünk bele, majd a másik fejinél válaszolok erre. :)

      Imádom, amikor kiragadsz részeket és kommenteled őket egy-egy szóval :D ilyenkor nehéz a nevetés miatt megmaradni a széken, de igyekszek teljesíteni a feladatot. :)

      "A jelenetek hangulata tényleg változó, mert a jelenetek tartalma/eseményei is különböznek. Ahogy Dean egyre feszültebb lesz és egyre jobban sietnek, a történet is úgy pörög fel és válik feszültté, ez szépen átjön. Szerintem minden a helyén van." Nekem csak az elejével volt bajom. Nem a hangulat, ami változott, hanem hogy nem voltak elég kifejtettek, megalapozottak. De valahogy nem is ment az, hogy kijavítsam ezt a hibát. Azon a ponton tényleg ki volt csúszva a gyeplő és nehezen tudtam tartani. Mindegy, már nem rágódok rajta, vannak mélypontok, ill. hiszek nektek, és még mindig itt vagytok, szóval csak nem rontottam el olyan nagyon a dolgot. :)

      Az ima :) Yepp, telitalálat :) Sikerült, éljen :) De ezt már mondtad is, hogy mennyire átjött neked és szeretted. :) Az Isten-dolog kapcsán meg egyetértek veled. :) jó lenne ilyen a való életben vagy a soriban is :)

      "Csodás rész, rengeteg romantikával lágyított feszültséggel, egy súlyos csapással és nehéz lezárással. Szerintem még mindig király vagy." Csendben bólintok, mosolygok, megkönnyebbülök és legalább ezerszer azt mondom, hogy köszönöm. :) Remélem tudod, hogy ebben a köszönömben minden benne van, amit csak meg lehet köszönni, és most nem csak a hsz-edre célzok :)


      Törlés
    2. Igen, megvannak a kedvencek :D

      "Nekem csak az elejével volt bajom. Nem a hangulat, ami változott, hanem hogy nem voltak elég kifejtettek, megalapozottak. De valahogy nem is ment az, hogy kijavítsam ezt a hibát. Azon a ponton tényleg ki volt csúszva a gyeplő és nehezen tudtam tartani."

      Nézd, én ezt úgy olvastam el, hogy tudtam; szünet volt benne, tudtam, darabosan írtad, és érzelmi hullámok alján lovagolva dolgoztál rajta. De ezt te pontosan le is írtad a bevezető előtt, leírtad egy külön bejegyzésben is, szóval mindenki tudhatta.
      Ha most én azt mondom; itt egy doboz meggy, én pucoltam, de tegnap elütöttek autóval és széttört mindkét kézfejem, szóval óvatosan edd... te se fogsz szőrszálhasogatóan nézni, minden szemet külön nagyítóval bevizsgálni, mert tudod, milyen helyzet áll mögötte. Hogy a nehézségek ellenére is megpucoltam neked egy egész doboz meggyet, pedig talán fájt, egy csomó időt vett el meg amúgy is....

      Ugyan ez itt is a helyzet. Nem elsősorban a hibákat kerestem, de azért mégis odafigyelve olvastam, hogy ha szembe jön valami, arra figyelmeztethesselek. Kemény három db. helyesírási hibát találtam, de meg ne kérdezd, hogy hol, mert egy sorral lejjebb már el is felejtettem az adott elírást.

      Ha valami nem jön át - mint pl. Lily szövege, amiről elmondtam, hogy bár értem és megértem, hogy baráti és lelki támasz is, de nekem sokkal negatívabban jött át és inkább volt fájdalmasabb, mint nem az -, le fogom írni, ahogy eddig is.

      Egy könyvben is vannak fejezetek, oldalak, ahol ugrálnak és rövidebbek a kibontások, mégis sikerkönyvek és milliók olvassák. Ez nem feltétlen hiba szerintem.

      Hidd el, átjönnek a szavaid. :)

      Törlés
    3. "Nézd, én ezt úgy olvastam el, hogy tudtam; szünet volt benne, tudtam, darabosan írtad, és érzelmi hullámok alján lovagolva dolgoztál rajta. De ezt te pontosan le is írtad a bevezető előtt, leírtad egy külön bejegyzésben is, szóval mindenki tudhatta.
      Ha most én azt mondom; itt egy doboz meggy, én pucoltam, de tegnap elütöttek autóval és széttört mindkét kézfejem, szóval óvatosan edd... te se fogsz szőrszálhasogatóan nézni, minden szemet külön nagyítóval bevizsgálni, mert tudod, milyen helyzet áll mögötte. Hogy a nehézségek ellenére is megpucoltam neked egy egész doboz meggyet, pedig talán fájt, egy csomó időt vett el meg amúgy is...."

      Ezt a részt muszáj voltam kimásolni. Miért? Mert asszem ennek hála volt az utolsó koppanás, mindent megértettem, elfogadtam, magamban a helyére tettem. :) Köszönöm. :)

      Igen, mindig vannak gyengébb, lentebb kúszó fejik, csak íróként nehéz az ilyeneket nem kudarcként elkönyvelni. Új feladat: magamban dolgozni fogok ezen :) Ha nem sikerül, akkor pedig még mindig ott a jó kis vaslapátod :) Azt hiszem, lesz még arra szükség, csak a kérdés, hogy kinek :)

      Törlés
    4. Oh.......... Ezt annyira... jó volt olvasni... El se hiszed. Örülök, hogy átment a feeling.

      Imádat a köbön... :3 Tényleg örülök.
      <3

      Törlés
    5. Imádom a hambizabáló Cast :D Igen, átjött és köszönöm, megint :) :) :)

      Törlés