2014. szeptember 30., kedd

Egy új világ - 13. fejezet

Sziasztok!

Új háttér, új fejléc, kicsit új dizájn és új fejezet. :) Igen, végre, sikerült. :) Huh, el kell árulnom nektek, hogy talán még életemben nem szöszöltem annyit egy frissemmel sem (még az ennél jóval hosszabbakkal sem), mint itt most ezzel. Megírtam elsőre - elszúrtam. Átjavítottam másodjára - az eredmény még mindig vállalhatatlan volt. Aztán nekiestem harmadjára, és ez talán végre jó lett. És itt most a temérdek javítást és átolvasást már nem is említem... Csak azokat az eseteket, amikor kisbaltával estem neki a fejezetnek és a gyökeréig próbálta irtani belőle a "gazt". :D Bízom benne, hogy így végre olyan lett, amilyennek lennie kell. Ha nem így van, remélhetőleg úgyis megmondjátok majd nekem. :)

Amit a fejezetről tudni kell. Ismét egy duplás rész, az eddigi leghosszabb EÚV feji lett. De olyan volt a történet szála, hogy egyszerűen öngól lett volna ketté szednem. 10.500 karakter, 17 oldal. :) Mint látjátok, valamiért egyre hosszabbak itt is a részek, de hát ha egyszerűen ezt kívánja meg a story... Vagyis így érzem... És remélhetőleg jól érzem. (Megjegyzés: a fejezetek hosszabbodásával párhuzamosan egyre több idő telik el, míg jön az új rész.... Igen, ezt én is észrevettem. Csak bízni merek abban, hogy nem bánjátok, hogy végül ezért cserébe hosszabb és talán kifejtettebb részek jönnek.) Vagyis: figyelembe véve a korábbi tapasztalatokat, kijelenthetem, hogy minden bizonnyal az ezt követő részek is hasonlóan hosszúak lesznek.

Még egy apróság. Lesz egy momentum ebben a fejezetben, ami az egyik körből (direkt nem mondom meg, hogy melyikből, majd rájöttök, de ha nem, az sem baj:) ) ismerős lehet nektek. El kell árulnom, hogy maga az "esemény" az EÚV ezen részéhez volt "kitalálva", és hiába előbb olvashattátok ezt abban a bizonyos körben, valójában a kör volt a "tolvaj" nem az EÚV. Végül azért nem változtattam meg ezt az "eseményt" az EÚV-ban, mert sokkal fontosabb szerepe van itt, mint a körben volt. Nem mintha ez a "lopkodás" (=jelenlegi kreativitási gondom :D) olyan nagyon fontos lenne, szóval inkább be is fogom most a számat és jó olvasást kívánok nektek. :)

Nienor


***


Sioux Falls… Dean alig pár órája járt a romos épületben, és most ismét itt volt. Ezúttal rend, ép bútorok, a megszokott Bobby-féle tisztaság és ismerős illatok fogadták. Ugyanazok a függönyök az ablakokon, és előttük a rozzant kanapé, aminek éjszakánként már nem egyszer élvezhette a kellemetlen társaságát. Minden a régi volt, minden a helyén volt. Olyan volt az elé táruló kép, amilyen az egy évvel ezelőtt is volt. Mintha csak álmodott volna... És valóban. Egy év álom, miközben 2009-ben alig pár nap, vagy hét telhetett el. Egy év, ami tulajdonképpen még meg sem történt. És ha jól végzi a dolgát, akkor nem is fog…

A jobb kezét felemelte, megdörzsölte az orrnyergét, ezzel tesztelve azt, hogy igen, magánál van és ébren van; és nem, az elmúlt egy év valóban megtörtént és nem csak tévképzet volt. Egy olcsó kis trükk… Egy aljas játék… A sors egy kegyetlen húzása… Ezekkel tudta volna leírni és összefoglalni azt a helyzetet, amiben most érezte magát… Amibe egy irányításmániás, konzervatív angyalnak hála került.

Itt van. Újra itt van. A saját idejében. Ott, ahova tartozik. Abban a valóságban, ami legalább olyan fájdalmas és kegyetlen volt, mint amivel 2014-ben nézett szembe, Castiellel az oldalán. Lassan bírt csak megmozdulni, letörölte a még mindig az arcán ülő könnyeit, aztán megfordult, hogy körülnézzen. Nem volt egyedül.

A nappali teli volt halmozva könyvekkel. A székeken, az asztalon, de még a szekrények szabad polcain is szakadt darabok hevertek. Otthon. Ez volt az első szó, ami az eszébe jutott. Egy évig motelról motelra járt, és most tudatosult csak benne, hogy mennyire vágyott vissza arra a biztos pontra, amit Bobby és az ő háza jelentett neki. Az ép lakás, a benne élő mogorva, de annál több szeretettel teli, kerekesszékben ülő vadásszal együtt. És a férfi most előtte ült, meglepetten nézett rá, a mellette álló testvérével együtt. Sam. Sam is itt van, teljes valójában, úgy, ahogy emlékezett rá.

Megnémulva nézett velük farkasszemet. Nem álmodik, tényleg itthon van.

Hazaért!

- Dean? – szólította meg hitetlenül az öccse.
- Teljes életnagyságban – válaszolta szét tárt karokkal és elmosolyodott. Az eufória hirtelen támadt fel benne, végigsöpört a testén, és ő nem tudott mit tenni, csak mosolygott rá. Él. Sammy, az ő Sammyje él, és ez csak egy dolgot tudott kiváltani belőle: boldogságot. Bármi is történt, boldog volt, hogy láthatja őt és van esélye megmenteni.
- Mi… Mi történt veled? És hol voltál? Mit csináltál? Miért nem találtunk tégedet, és…
A testvére egymás után sorolta a kérdéseit, de a mellette ülő férfi felemelte a kezét és egy mozdulattal elhallgattatta őt.
- Ho-ho-ho, kölyök, ne olyan gyorsan! – szólt közbe feszülten Bobby. – Nem lehetünk biztosak abban, hogy ő valóban a bátyád-e!
Dean nem lepődött meg azon, hogy két másodperccel később már egy hatalmas puska pihent az ölében. Megtöltve, és egyenesen rá irányult.
Fájdalmasan felnyögött és megforgatta a szemeit. Sose lesz vége az állandó ellenőrzésnek, az önvagdosásnak és a bizalmatlanságnak. A kabátja zsebébe nyúlt, elővette az ezüstkését, mire a másik kettő védekező állásba vágta magát.
- Nyugi, csak teszt – mondta nekik halkan. Felhúzta az ingujját és megvágta a kezét. – Látjátok? Nem vagyok alakváltó, sem egyéb szarság. Ha van egy kis szenteltvizetek, akkor… – nem tudta befejezni a mondatot, mert Bobby képen öntötte vele. Hogy miként volt a kerekesszék ilyen jól felszerelt, azt nem tudta. Bár amilyen elővigyázatos volt az öreg, azt is el tudta képzelni, hogy a lakás minden pontjában, karnyújtásnyira vannak a szentelt vizes üvegek és egyéb szükséges felszerelések. – Láthatjátok, démon sem vagyok – tette hozzá halkan és közben megtörölte az arcát.
Mire újra kinyitotta volna a szemét, Sam már szorosan ölelte őt magához és megveregette a hátát. Dean megnyugvással fogadta a szeretettel teli, testvéri köszöntést. Annyi kegyetlen rémálom és fájdalmas hónap után, minden kín tovaszállt. Az öccse élt, nem ölte őt meg, itt állt előtte és egymást vonták a karjaikba. Kell neki ennél több? Hisz ebben a másodpercben minden tökéletes volt, és… Nem, erre a kérdésre valójában nem akart válaszolni. Most nem. Még nem…
- Hol a francban voltál? – kérdezte a másik, miután elengedte őt.
- 2014-ben – válaszolta röviden. A reakciók? Leesett állak, ahogy azt várta tőlük.
- Hogy hol? – érkezett kórusban az értetlenkedő kérdés.
- Zakariás vicces kedvében volt, elküldött oda, aztán ott felejtett – felelte elhúzott szájjal.
A két férfi egymásra nézett és egy jelentőségteljes pillantást váltottak.
- Mennyi ideig voltál ott? – kérdezte még mindig teljesen elhűlve a testvére.
- Egy évig. Miért? Mennyi ideig voltam távol? Vagyis mikorra sikerült visszaérkeznem?
- Augusztus 15-e van, és két hete, hogy eltűntél. Bobbyval már minden lehetséges dolognak utánanéztünk, alternatív univerzumoktól kezdve a mesebeli, kitalált lények lakhelyéig… – Sammel együtt ő is megforgatta a szemét a lehetetlen feltételezésre, aztán a másik folytatta. – De semmi. Mindenhol kerestünk, Cas tűvé tette érted szinte az egész Univerzumot - már ahova ő eljuthatott -, de még ő sem tudott téged érzékelni. Nem csak az angyali borda-tetoválások miatt, hanem egyszerűen nem érezte, hogy a Földön, a mennyben, a pokolban, vagy bárhol máshol lennél. Nem voltál sehol.
- Persze, mert nem a ti időtökben voltam – válaszolta neki ismét szemforgatva.
Sam elképedve nézett rá. Jól ismerte őt, és az emlékek nem fakultak meg a fejében az elmúlt évben. Látta rajta, hogy az alig tudja elhinni és felfogni azt, amit mondott neki. Ezen nem csodálkozott, hiszen míg ebben az évben két héttel lett idősebb, addig valójában egy évet öregedet.
- Szóval időutazás, mi? – kérdezte Bobby fejcsóválva. – Kölyök, szólj az angyalnak, hogy ne rágja tovább a szárnyait, megkerült az eltévelyedett báránya.
- Hé, Castiel. Jó híreink vannak. Ha van egy kis időd…
Dean döbbenten nézett a testvérére. Meg akart szólalni, tiltakozni szeretett volna, de már túl késő volt. Az, hogy alig fél órával a kegyetlen búcsú után máris láthatja Őt… Nem, erre még nem állt készen. Nagyon nem…

Ismerős, rég nem hallott szárnysuhogás ütötte meg a fülét. Lehunyta a szemét és nem érdekelte, hogy Bobby és Sam orra előtt nyelnie kellett. Összeszedte minden erejét, kinyitotta a szemeit és lassan, nagyon-nagyon lassan mozdult abba az irányba, ahol az angyalt sejtette. Ő volt az. Valóban Castiel állt előtte.
A szíve görcsbe rándult, és fogadni mert volna arra, hogy el is sápadt. Meredten bámult Rá, és nem bírt megszólalni. Pontosan olyan volt, mint amire emlékezett, semmit sem változott. A megszokott kék öltöny, a fordítva megkötött nyakkendő, és a legfontosabb, elhagyhatatlan szériatartozék: a ballonkabát. Minden a régi volt. Nem látszott rajta annak a hat évnek a nyoma és nyomorúsága, ami az ő Castielének az arcára volt írva. Hiányoztak az apró ráncok, a mosolyra húzódó száj és a csillogó tekintet, amivel az ex-angyal mindig rá nézett. Ő volt… Ő volt, de mégsem Ő volt az.
- Dean? – kérdezte az angyal meglepetten, és megerősítés gyanánt Samre pillantott.
- Ő az, teszteltük – válaszolta magabiztosan az öccse.
- Valami nincs rendben. Más vagy és megváltoztál – mondta a barátja összehúzott szemöldökkel.
Dean az égbe emelte a tekintetét. Ha minden alkalommal lottót venne, amikor Cas egy pillantással megállapítja, hogy valami nem stimmel vele… Nos, már milliomos lenne.
Nem bírt megszólalni, nem tudott felelni a másik kérdésére. Helyette ismét a testvére felelt.
- Zakariás elvitte egy hosszabb időutazásra, és ott hagyta őt.
- Melyik évben voltál és mennyi időt töltöttél ott? – kérdezte az angyal tárgyilagosan. A homloka ráncba szaladt és elmélyülten figyelte őt. Mint régen… Úgy, ahogy néha az ő Castiele is fürkészte őt…
- 2014., fasza kis évjárat. Egy évet nyomtam le ott – válaszolta végül halkan.

A másik mindent tudón bólintott. Az arca kiismerhetetlen volt, neki pedig fogalma sem volt arról, hogy mi járhat a fejében, de nem is kellett megkérdeznie, mert a kimondatlan kérdésére hamarosan választ kapott. A férfi közelebb lépett hozzá, és figyelmeztetés nélkül nyomta a homlokához az ujjait.

Dean hirtelen levegőt is elfelejtett venni. Váratlanul érte az angyal tette. Hátrébb húzódni, ráförmedni, vagy egyszerűen csak ellenkezni? Egyikre se volt képes. Úgy állt előtte, mintha a földöz szegezték volna. A lehunyt szemei előtt másodpercek alatt milliónyi képkocka pörgött végig, és tudta jól, hogy miért… Látta őket… Minden egyes másodpercet, mintha 1000 km/órás sebességgel játszana le egy gyorsított mozifilmet. Castiel mindent végignézett, ami vele történt az elmúlt egy évben… Amit ő látott, azt az angyal is látta. Amit átélt, azt a másik is érzékelte. A harcokat, a romokban heverő világot, a kilátástalanságot és… És az intim pillanatokat is. A gyengéd csókokat, a vitákat, a forró érintéseket, a szeretkezéseket, az egymásba olvadó kezeiket… A gyűrűkkel fedett kezeiket…

Próbálta kinyitni a szemét, próbált tiltakozni, de nem tudott. Tehetetlen volt…

A 2014-ben töltött utolsó perceinél a kép lelassult, és amikor ő köddé vált a jövőbeli Castiel előtt, a film végül megszakadt.

- A picsába! – csattant fel zihálva és hátrébb lépett tőle. – A rohadt életbe, Cas, ezt mi a szarért kellett?!
A barátja döbbenten nézett rá. Castiel, Isten hatalmas és fedhetetlen katonája, teljes döbbenettel és tanácstalansággal az arcán nézett rá. Dean olyat látott most rajta, amihez még soha nem volt szerencséje. Legalábbis nem az angyali Casen. Megrökönyödés és teljes értetlenség. Az elé táruló látvány még őt is meglepte volna, ha nem lenne épp piszkosul mérges rá.
- Mi történt? Mit csinált? – szólt közbe aggódva Sam. Ő és Bobby némán nézték végig az eseményeket, egyikük se tudhatta, hogy mi történt, és Deannek eszébe sem volt beavatni a két férfit. Bőven elég volt neki az, hogy a sokkot kapott angyal már mindenről tudott. Mindenről, ami vele történt! Hülye, ostoba, az „emberi szabályokat felfogni képtelen” angyal! Legszívesebben képen vágta volna őt.
- Semmit! – felelte dühösen és újra Casre nézett. – A kurva életbe, semmit!
- Dean, én…
- Ne, meg ne merj szólalni! – vágott közbe mérgesen. Megrázta a fejét, és ellépett a barátaitól. – Levegőzök egyet – mondta idegesen, aztán további magyarázatot mellőzve fordult meg és faképnél hagyta őket.

A többiek tátott szájjal néztek utána. Valamiről lemaradtak, és nem értették, hogy Dean miért kapta fel a vizet. Sam az angyalra pillantott. Nem akarta szó nélkül hagyni a dolgot, és már épp kérdőre vonta volna őt, amikor az se szó, se beszéd, köddé vált.

***

Dean feszülten sétált ki az udvarra. Eszébe sem volt visszamenni, vagy magyarázkodni a távozása miatt. Sose tette ezt, és nem most fogja elkezdeni. Magányra volt szüksége, mert ez… Ezt nem hitte volna. Fel se merült benne az, hogy valaha is elmondaná Casnek, hogy mi volt közte és a jövőbeli énje között, illetve miért is tette volna ezt? A dolog csakis rá tartozott, és eléggé fájdalmas volt anélkül is, hogy bárki is tudna róla. Le kell zárnia a múltját, vagyis a jövőjét, vagy a jó ég tudja, hogy mijét! Ami 2014-ben történt az egyszeri és megismételhetetlen volt. És még mindig tartott… És tartani is fog, talán az élete végéig. Szerelmes volt… Szerette azt a Castielt, és ez nem fog egyhamar a feledésbe merülni. Erre fogadni mert volna. Cas előtt csak egyszer szeretett, de az a közelébe se ért annak, amit az ex-angyal iránt érzett. Amit az jelentett neki… Nem, ez nem múlik el könnyen, és ahogy sejti, talán soha nem is fog. Csak egy kis idő múlva egyszerűbb lesz elviselni a veszteséget.

Megrázta a fejét és elindult az egyik garázs felé. Nem akart gondolkozni, nem akart Casre emlékezni, nem akarta, hogy az emlékek maguk alá gyűrjék, és hogy hirtelen az egyik sarokban találja magát. Sírva, elkeseredetten, összetörve... Ennél ő erősebb és most is annak kell lennie! Nem törhet össze! Dean Winchesternek nem lehet szerelmi bánata, az nem ő, ő nem lehet ilyen! Neki feladata van! Itt van Sam, meg kell őt védenie, Lucifert pedig záros határidőn belül el kell tennie láb alól. Nem terelheti el olyan „apróságokkal” a figyelmét, mint a szerelem, a kék szemek, a vágyott ölelések… Elmúlt! Mindez elmúlt és neki tovább kell lépnie. Az angyal pedig remélhetőleg sürgősen elfelejti azt, amit látott és nem fog soha többé szóba kerülni az, ami 2014-ből látott! Úgy tényleg könnyebb lesz… Nem ígérte magának, hogy nem lesz több könny vagy keserű pillantás a gyűrűjére. Csak… Egyszerűen nem hagyhatja, hogy a szívében tátongó űr a padlóra küldje!

Továbbra is feszült volt, amikor végre belépett a garázsba. Azonnal megtorpant. Az ő Baby-je állt előtte, épen, rozsdamentesen, úgy ahogy ő egy évvel ezelőtt Kansas Cityben hagyta. Ezek szerint Sam megtalálta és hazahozta Őt. Mosolyogva nézett végig az autón, és közelebb lépett hozzá. Legutoljára egy éve látta őt a táborban, és olyan állapotban volt szegény kocsija, amit még neki is sok volt elviselnie. De most itt volt, rendben volt, és minden bizonnyal úgy működött, ahogy kellett. Végigsimított a fekete fényezésen és elkomorult. Még valaki, akit visszakapott. De… Valójában… Ha őszinte akart lenni magához… Most szívesen elcserélte volna az Impalát, csak azért, hogy az ő régi Castiele vele lehessen. Baby mindig is megtisztelő helyet foglalt el a szívében, ám ha lehetne… Ha megtehetné…

Keserűen megrázta a fejét. A felismerés fájdalmas volt: kicsit sem vigasztalta őt, hogy az autója újra az övé volt. Nem tüntette el az űrt, ami a lelkében tátongott. Egy csere… Egy alku… De ilyen üzletet senkivel sem lehetne kötni, vagyis marad a gyász és a magány. A kapcsolatuk gyászolása, ami túl jó, túl forró és túl boldog volt ahhoz, hogy percek alatt egyszerűen csak elfelejtse azt. Idővel könnyebb lesz. Igen, valóban… Idővel… Majd idővel…

Ismét témánál volt. Cas… Megint rá terelődtek a gondolatai. Nehéz lesz… Alig pár órája látta őt utoljára és már most pokolian nehéz volt azzal a tudattal élnie, hogy többé nem láthatja Őt. Nem azt a Castielt, akire vágyott. Később vajon valóban könnyebb lesz? Ha újra munkába áll Sammel, akkor az eléggé el fogja terelni a figyelmét, vagy ez a seb sose fog elmúlni? Nagyon jó kérdések… Tudta, hogy ezekre sajnos nem most fog válaszokat kapni. Már ha egyáltalán valaha is fog…

Az ajtó váratlanul kinyílt mögötte, de ő nem fáradozott azzal, hogy megforduljon. Tudta, hogy ki az…
- Sejtettem, hogy itt leszel – szólalt meg Sam. – Minden oké?
Ő bólintott, és nem felelt. Még egyszer végighúzta a kezét a motorháztetőn és élvezte a rég nem látott autója látványát. Már amennyire a jelen helyzetben képes volt erre.
- Mi volt ez az előbb? Mit csinált Cas? – kérdezte kíváncsian az öccse.
- Mozizott egyet – válaszolta röviden.
- Úgy érted, hogy belemászott a fejedbe és végignézte, hogy mi történt veled? – kérdezte döbbenten a testvére.
- Igen, úgy értem.
Sam megkerülte az autót és vele szemben állt meg, az anyósülés ajtajánál. Nem akarta felemelni a fejét, nem akart most ránézni… Nem akarta A Kérdéseket… Nem… Még nem állt rájuk készen.
- És te ennek nem örülsz – foglalta össze röviden a másik a helyzetet. – Ennyire súlyos volt? Mégis miket láttál, vagy mi vár ránk 2014-ben?
Dean kelletlenül felsóhajtott. Megértette, hogy miért kíváncsi a testvére a részletetekre és jogában áll tudnia, hogy mi vár rá, csak ő… Ő még tényleg nem állt készen. Tisztában volt azzal, hogy nem halogathatja örökké a dolgot, és valójában jobban jár, ha minél előbb túlesnek a beszámolóján. De ehhez erő kellett, amiből neki még nem sok volt. Még nem…
- Hát nem az, amit én átéltem, erre megesküszöm! – szólalt meg végül eltökélten. – Az Apokalipszis nem fog még egyszer megtörténni.
- Az Apokalipszis? – Sam álla szó szerint leesett, és ő nem csodálkozott azon, hogy sokkolták a szavai. – Csak szívatsz. Az nem lehet… Nem… Elbuktunk?
- El, és hidd el öcsi, nem akarod látni és átélni azt, amit én. Ezt nem!
Megrázta a fejét. Próbálta nem felidézni az emlékeit, de ez a feladat szinte lehetetlen volt. A rengeteg halál, a vírus, a kis híján elpusztított bolygó… A sok szörny, amiket százával irtottak…
- Szóval akkor igent mondunk? – kérdezte halkan a másik.
- Én nem – válaszolta lehajtott fejjel. Mély levegőt vett, felemelte a fejét és végül képes volt határozottan folytatni. – És te sem fogsz, világos? Mielőtt eltűntem, mi ketten nem váltunk el valami jó viszonyban, és van mit helyrehoznunk, de… Csak lépjünk túl rajta, Sammy. Nem érdekel a rohadt Ruby-ügy, meg az sem, ami a múltban történt. Nem akarom, hogy továbbra is fújjunk egymásra, nem akarom, hogy hátat fordítsunk egymásnak, mert a francba is, nem foglak még egyszer elveszíteni, rendben? Sok szart éltünk már túl, ezt is megoldjuk. Együtt!
- Dean…
- Ne, Sam, csak ezt ne! Kérlek, temessük el a múltat, ne rágódjunk rajta, mert esküszöm neked, nem bírom! Elég volt! Ennyi szar elég volt, és legalább mi maradjunk meg egymásnak – fakadt ki keserűen. Erősen szívta be a levegőt, és amikor kifújta, a mérge egy része is elillant.
Nem volt az a könyörgős típus, de a testvéréért bármire hajlandó volt, és most a tekintetével esdekelt neki azért, hogy ássák el a csatabárdot és legyenek újra egy család. Egy csapat. A boldog emlékek mellett, túl sok volt a pofon és a seb, és a világ érdekei az övé felett álltak. Ezt pedig azt jelentette, hogy mindent rendbe fog hozni közte és az öccse között, időben megölik Lucifert, és a világvége tehet nekik egy szívességet. Igen, ez a terv és ezt is fogják tenni! Ha belepusztul is, az Apokalipszist meg fogja állítani!

Egy ideig csendben meredtek egymásra, aztán Sam volt az, aki folytatta.
- Megváltoztál – szólalt meg halkan.
Dean megforgatta a szemeit, mielőtt válaszolt volna neki.
- Az emberiség fele kipusztult, mindenhol szörnyek, croatoan vírus, fejetlenség, mocsok, halál és kevés élelmiszer. Soroljam még a változásom okait? – válaszolta neki keményen.
Az öccse együtt érzőn megrázta a fejét, és megtámasztotta a kezeit a kocsi tetején. Szerette azokat az alkalmakat, amikor félszavakból is megértették egymást. Szerette, ha a testvére tudta és a saját meggyőződése ellenére is tiszteletben tartotta azt a határt, amin túl már nem akart többet az adott témáról mondani.
Alig hallhatóan felsóhajtott a megkönnyebbüléstől és ő is az autótetőre tette a kezeit. Egymással szemben álltak, de egy darabig egyikük sem szólalt meg. Kellett neki a csend, a megértés és az a fajta nyugalom, amit a testvére jelenléte tudott nyújtani neki. Hiányzott. Nagyon hiányzott neki Sam és most, hogy újra vele volt… Könnyebb lesz. Egyszer könnyebb lesz, és az öccse visszakapása talán pótolni fogja azt, amit 2014-ben elveszített.

- Sajnálom, hogy nem tudtunk cselekedni és segíteni – folytatta csendesen Sam. – Miután eltűntél, Cas megkeresett, és elmondta, hogy szerinte bajban lehetsz. Valami találkozótok lett volna, de amikor rájött, hogy te köddé váltál… Azóta is utánad kutattunk, szó szerint felforgattunk mindent, most meg kiderült, hogy Zakariás…
- Csak kerüljön a kezeim közé! – szólt közbe dühösen. Igaz, hogy megígérte magának, hogy végül nem fogja szétrúgni a szemétláda seggét, de a történtek után mégiscsak szívesen elküldte volna melegebb éghajlatra.
- Meghalt – felelte röviden az öccse.
Elkerekedtek a szemei. Így már minden világos volt és a dolgok értelmet nyertek. Valószínűleg senki más nem tudott az angyal magánakciójáról, vagyis hiába várta, hogy valaki egyszer majd visszahozza őt. Patt helyzetbe került… Ezek után miért hibáztatná magát, amiért berendezkedett 2014-ben, és hagyta, hogy az új élete gyökeret eresszen abban az elátkozott évben? Felvette a ritmust, irtotta a szörnyeket, és Cas… Ő is hozzátartozott ahhoz az élethez, ami ott az övé lett. Ő és a kettejük kapcsolata.
Megadóan bólintott, jelezve ezzel, hogy tudomásul vette Sam szavait.
- Mindent tűvé tettünk érted, aggódtunk, és teljesen tanácstalanok voltunk. Nem tudtuk, hogy hol vagy, hol keressünk, és hol lehetsz még. A legrosszabbtól tartottunk, Dean, és közben… Közben én is megbántam, hogy úgy váltunk el, ahogy tettük. Hülye voltam, amiért bíztam Rubyban és nem hallgattam rád. Az egészet én csesztem el, miattam van Lucifer szabadon, és ötletem sincs, hogy miként állíthatnánk őt meg. Ha valahogy jóvá tehetném… Megtenném, bármi is legyen az ára. Mindketten követtünk el hibákat, de amit én tettem, az túl nagy volt. Nem szabadott volna különválnunk… Ha nem szúrom el a dolgot, akkor téged nem kap el Zakariás, nem visz el a jövőbe és… - az öccse elhallgatott, lehajtotta a fejét és megrázta. Bűnbánat. Jól láthatta rajta, hogy Samet mélyen érintették a történtek, és ha lehetősége lenne rá, valóban másképp cselekedne. De sajnos nem mindenkinek van esélye változtatni a múlton. – Nem tudtam, hogy újra látlak-e még. Azt hittem, hogy a szüleink és Jess után téged is elveszítettelek…

Dean lassan, túlságosan is lassan bólintott. A testvérével kerülte az érzelgős pillanatokat. Legalábbis a legtöbb alkalommal igyekezett ezt tenni, ám most… A szerető szavak, Sam őszinte vallomása, és a megbánása, jobban estek neki, mint azt hitte volna. Emlékezett még azokra az időkre, amikor rémálmoktól szenvedett, éjszakánként újra és újra végignézte az öccse halálát, és ha nincs Castiel, akkor talán sose lett volna képes feldolgozni és megtanulni kezelni a gyászt és a veszteséget. Sam állt hozzá a legközelebb, világ életében ő volt a mindene és az ő halála a legnagyobb és legutolsó csapás volt, amit már nem bírt elviselni, és ami végül össze is roppantotta őt. Lassan túljutott a mélyponton, de ez nem azt jelentette, hogy most, hogy itt volt, újra vele volt, nem kavarná fel őt az, hogy ami 2014-ben történt, az talán ismét el fog jönni.

- Régen rúgkapálva menekültél előlem, ha érzelgős voltam. Utáltad.
Újra mély levegőt vett, lehajtotta a fejét, és a kocsin pihenő kezeire bámult. A testvére ismét sikeresen rátapintott a lényegre. Valóban jól estek neki a korábbi szavai, és eszében sem volt menekülni előlük, már nem.
- Megváltoztam. Ahogy mondtad – kommentálta röviden a másik pontos megfigyelését.
- Túlságosan is… Dean, az a jövő, amiben voltál… Az Apokalipszis? Hihetetlen, hogy elszúrtuk és hagytuk, hogy idáig fajuljanak a dolgok. Ez nem történhet meg még egyszer! Valamit ki kell találnunk és meg kell állítanunk Lucifert.
- Meg fogjuk – válaszolt neki eltökélten. – Fél évünk van. Ha a menetrend nem borul fel és semmi sem változik meg.
- Fél év – ismételte töprengve az öccse. – Nem túl sok.
- Elégnek kell lennie – felelte neki határozottan. – Elkapjuk őt és megöljük! Ha kilátástalannak és reménytelennek is tűnik majd a helyzet, Sam, nem mondhatsz neki igent, világos? Akármi történik, soha, semmilyen körülmények között ne tedd! Nem éri meg, hidd el, bármit is mondd, tesz, ígér, nem fogja megérni. Ez nem…
- Értem, ne aggódj, nem terveztem behódolni. Nem fogok megint hibázni…
- És ahogy mondtad, meg is fogjuk állítani őt, tudom is, hogy hogyan. A coltot kell megszereznünk, aztán viszlát, Lucy! Örökre és végleg!
A szavai határozottak voltak, úgy ahogy ő maga is az volt. Újra kezdte érezni, hogy egy csapatban játszanak, ismét egy csapatot alkotnak és együtt ezt a szart is meg fogják oldani. Sam együttműködő hozzáállása és az eltökéltsége reménnyel töltötte el.
- A colt? – kérdezte csodálkozva a testvére. – Erős fegyver, de nem hiszem, hogy az angyalokra is hatna. Ráadásul Lucifer más, mint a többi, és túl nagy a hatalma. Ha a colt nem elég és nem működik rajta, mindent elveszíthetünk. Nem kockáztathatunk. Nem mehetünk neki ész nélkül!
- Működni fog! – felelte röviden. Nem szerette volna elmondani neki, hogy honnan tudja ezt és miért ennyire biztos a dolgában. Még neki is túl nagy teher volt megbirkózni azzal, hogy meg kellett ölnie a saját öccsét. Ha Sam tudná, hogy eljutottak arra a pontra, amikor ő már képes volt megölni őt… Félt, hogy esetleg csalódna benne, vagy többé nem bízna benne. Ezt pedig nem akarta.
- De ha mégsem, kelleni fog egy B terv. Dean, fél év nagyon kevés – tette hozzá aggódva a másik.
- Sam, működik a colt, oké? – csattant fel feszülten.
Súlyos csend. Túlságosan is súlyos. Láthatta rajta, hogy a kép összeállt a fejében és végül kiderült a titka.
- Várj, kitalálom. Használtad rajtam, igaz? Te nem mondtál igent… De én igen. És valakinek meg kellett állítania minket – foglalta össze a testvére röviden és tömören a lényeget. A fájó lényeget… És mellette volt valami, amit nem tudott figyelmen kívül hagyni. Bűntudat. Tökéletesen hallotta a hangjából. 2009-ben még meg sem történt a dolog, de az öccsének már most bűntudata volt azért, amit el sem követett. Ebben a pillanatban el sem tudta képzelni, hogy mi volt az, ami végül rávehette őt arra, hogy igent mondjon Lucifernek.
Dean nem felelt. Lehajtott a fejét és megcsóválta. Ismét hallgattak. Ő nem emelte fel a fejét, képtelen volt a ránézni. Neki is bűntudata volt… Tudta, hogy nem volt más választása, de most, hogy ezt elmondta neki, olyan volt, mintha aláírta volna a halálos ítéletét. Mintha ezekkel a szavakkal kőbe véste volna azt, ami 2014-ben történt és innentől kezdve esélyük se lenne megváltoztatni azt.

- Még egyszer nem bírom végigcsinálni, Sam. Kis híján beleőrültem és belerokkantam abba az életbe, és… - elharapta a szavakat és keserűen megrázta a fejét. Végre kimondta, ami a legjobban bántotta őt. Az öccsének meg kell értenie, fel kell fognia és segítenie kell neki, hogy a jövőt megváltoztassák! Együtt meg fogják tudni csinálni!
- De valaki melletted volt és segített neked – terelte el könnyedén a másik a szót. Mint mindig… Nem kérdezett, nem érdeklődött, egyszerűen csak kimondta azt, ami ezek szerint az arcára volt írva.
Nem is lennének testvérek, ha Sam nem hibázott volna rá azonnal arra, ami minden másodpercben nyomasztotta őt. Azóta, hogy visszatért… Beletrafált. Ő viszont még nem állt készen erre a beszélgetésre. Az emlékek túl frissek voltak. Talán még egy órája sincs, hogy utoljára megcsókolta Castielt, most meg… Újra itt volt, a testvére élt, Cas pedig… Nem az volt, akire valójában vágyott... Erről nem az angyal tehetett, és nem is hibáztatta őt érte, de az érzései… Az érzéseit nem tudta kontrollálni. Idő. Ehhez még valóban időre van szüksége.
- Mire célzol ezzel? – kérdezte végül tettetett döbbenettel, úgy, mintha nem értené, hogy mire utalt a másik. Csak egy gyenge próbálkozás volt, tisztában volt azzal, hogy a siker minimális, de nem volt mit veszítenie.
- Nem nehéz kitalálni. A bátyám vagy, ismerlek – mondta magabiztosan Sam. – És tudom, hogy két hete még nem volt a bal kezeden is gyűrű.

Deanben egy pillanatra még a vér is megfagyott. Lenézett a kezére, és végigsimított az eljegyzési gyűrűn. Keserű mosoly jelent meg az arcán. Felelnie kellene. Valamit mondania kellene, de fogalma sem volt arról, hogy mit. Megint a felszínre törtek benne a kellemes-kellemetlen emlékek, és ezek elterelték a gondolatait.
- Miért csak most tértél vissza? Mármint miért töltöttél ott egy évet? Miért nem jöttél előbb? – kérdezte halkan a másik. Ez kibillentette őt az elmerengésből, felemelte a fejét és mély levegőt vett.
- Nem tudtam. Nem volt rá lehetőségem – válaszolta egyszerűen. – Abban a jövőben már nem voltak angyalok.
- Cas? Cas sem volt az? – kérdezte meglepetten Sam.
Megrázta a fejét és végül megszólalt.
- Nem, ő sem volt angyal – sóhajtotta csendesen.
- Akkor mégis mi történt? Hogy jutottál vissza?
Dean ismét megcsóválta a fejét, tehetetlenül felnézett a magasba és újra mély levegőt vett.
- Isten visszatért. Az angyalokkal együtt. Cas újra szárnyra kapott és visszaküldött. Röviden, tömören, ez történt.
- És valakit hátra kellett hagynod – mondta megvilágosodva az öccse. – Dean te… Te komolyan meg akartál házasodni? Vagy meg is házasodtál? Jézusom, ez nem egy futó kaland volt! Együtt voltatok, ott kellett őt hagynod, és most… Most itt vagy.
Sam úgy sorolta és foglalta össze a történteket, ahogy azt várta. Teljes döbbenet, hitetlenség és megértés. Már a másik is értette a keserűsége okát. Legalábbis egy részét.
- Igen, itt – felelte elhúzott szájjal. Nem tudott többet mondani, még nem. Ennyi beszámoló és súlyos információnak az átadása egy napra elég volt. Nem akarta azzal is sokkolni őt, hogy elárulja neki annak a bizonyos személynek a kilétét. Úgy érezte, hogy most képtelen lenne elviselni a csalódottságot, amit kaphat tőle. Talán megérti őt és elfogadja, hogy egy férfival voltak ilyen nemű tervei, talán nem… A válaszban nem volt biztos.

Kerülte a tekintetét, nem bírt a szemébe nézni. Attól tartott, hogy egy pillantással, vagy egy meggondolatlan gesztussal elárulja magát. Ezt a témát is érintették, és nagyon-nagyon szerette volna, ha itt és most, ezzel le is zárják.
- Felkereshetnéd őt, és itt, a mi időnkben is megismerkedhetnél vele.
Kelletlenül elnevette magát és ismét megrázta a fejét. Egyszerűen nem bírta elhinni, hogy Lily és Cas után, most tulajdonképpen az öccse is azt javasolja, hogy kezdjen ki a múltbeli angyallal. Mindenkinek elment az esze, erről teljesen meg volt győződve, és csak ő látja reálisan a dolgokat. Ez így is egy eléggé elcseszett, szar helyzet, nem fogja tovább tetézni a dolgokat. És a legfontosabb: a két angyal közel sem volt ugyanaz. Ő a jövőbeli, régi ex-angyalt szerette, nem az itteni mását.
- Az nem ugyanaz lenne Sammy. És egy kicsit morbid is lenne, nem gondolod? – felelte még mindig nevetve, ám ez a nevetése nem a boldog nevetések közé tartozott.
- Igazad van, csak… - a testvére megadóan bólintott. Még mindig csodálkozva nézett rá, és végül egy mosoly jelent meg az arcán. – Te jó ég, Dean, nagyon kivételes ember lehetett! Te és a házasság? Bocs, de a legmerészebb álmaimban sem hittem volna, hogy te hajlandó vagy béklyóba zárni magadat és felhagyni az egyéjszakás kalandokkal. Ha képes volt ezt elérni nálad… Wow, különleges volt, igaz?
- Igen, az volt. Nagyon különleges – helyeselt csendesen. Újra végighúzta az ujját a gyűrűn. Ha tudná a testvére, hogy mennyire az volt… Nagyon… Nagyon különleges…
- Sajnálom – mondta együtt érzőn a másik. – Nekünk, Winchestereknek sosem jut ki a jóból és a boldogságból, családra nem is vágyhatunk, de még csak egy igaz társra sem. Ez… Ez egyszerűen nem a mi életünk. De te ezek szerint leálltál. Le tudtál állni és nem vadásztál tovább – tette hozzá elismerően Sam és Dean nem tudta nem észrevenni a szemeiben felcsillanó reményt. Reményt arra, hogy az a normális élet, amiről az öccse mindig is álmodott, nem olyan elérhetetlen, mint hitték. Pedig az volt, ő tudta jól, hogy nagyon is az. Mert mindig lesz valami, ami jön és tönkrevágja az életüket és úgy a földbe tiporja őket, hogy onnan felállni, szinte lehetetlen lesz. Hiába sodródtak most egy mély, érzelmes, Sam szerint egy reményeket adó beszélgetés kellős közepébe, amiből ő korábban fülét-farkát behúzva menekült volna, a tényeken ez nem változtatott. Azon, amit a testvére is kimondott: nekik, Winchestereknek, nem jár az, ami más, normális embereknek megadatik.
Felsóhajtott és végül rávette magát arra, hogy reagáljon az öccse korábbi szavaira.
- Tudod te, hogy milyen állapotban volt a világ az Apokalipszis után? Nem lehetett hátat fordítani a munkánknak, és kellett valami, ami egyben tartott. Még szép, hogy vadásztunk – csúszott ki a száján a rosszul ragozott szó. Tényleg nem szívesen árulta volna el magát... Most még nem. Nem akart előtte titkolózni, de… Még valóban nem szeretett volna beszélni a történtekről. Nem szeretett volna, ám a témát valahogy sehogy se tudta elterelni… Sam túl kíváncsi volt. Persze megértette, hogy miért, a helyében ő is kismillió kérdéssel bombázta volna őt, és adott helyzetben azt várná el tőle, hogy semmit se titkoljon el előle. De… De idő… Csak még egy kis idő! Amíg kitisztulnak a gondolatai. Ám sejtette, hogy nincs szerencséje és a másik észrevette a hibázását.
- Vadásztunk? Azt hittem, hogy én… Lucifer…
- Casszel vadásztam – mondta megadóan. Nem fog időt kapni… Egyre biztosabb volt abban, hogy ma ezt nem fogja megúszni.
- Tovább vadásztál, és mellette működött az, hogy valakivel összejöjj, randizgassatok, vagy tudom is én, hogy mit csináltatok, és még el is jegyezted? Tényleg működött ez a felállás? – kérdezte felcsigázva az öccse. Egyre izgatottabb volt, persze, hogy az volt, hiszen kettejük közül mindig is ő volt az, aki ki akart szállni a családi vállalkozásból, találni egy csinos lányt, elvenni, családot alapítani… Helyette viszont ő volt az, aki ezt kis híján megkapta. Még szép, hogy Sam tudni akarta a titok nyitját, ami egyszerűbb volt, mint azt sejthette volna. – Nem volt veszélyes neki? Mármint könnyű célpont lehetett volna ő meg a családja is, és… - folytatta tovább a kérdéssorozatot, amit ő már alig bírt követni.
- Nem volt családja. Csak… Csak én voltam neki. Nekem pedig ő – felelte neki lehajtott fejjel. Összeszorult a torka, mert nem tudta, hogy mikor jutnak el arra a pontra, amikor kiderül annak a nagyon is különleges személynek a kiléte. Az, hogy az ex-angyal az, akiről beszélnek... Egy férfiről, akiért ő tulajdonképpen meleg lett, vagy biszexuális, vagy a jó ég tudja mi. Ez a részletkérdés nem érdekelte. De most itt volt, a testvére előtt, és nem akarta, hogy az csalódjon benne, és undorodva nézzen rá.
Az öccsére nézett és hirtelen minden kétsége elillant. A testvére volt. A családja, a barátja, akire mindig számíthatott. Mire is lenne jó az, ha titkolózna előtte? Miért rontaná meg ismét a kapcsolatukat? Sam jó ember, és nem fogja őt elítélni! Az nem lehet, hogy ő elítélje azért, mert egész eddigi életében most először egy férfi oldalán volt a legboldogabb. És ha mégis… Akkor is el fogja neki mondani. De nem akarja ezt most megtenni, még nem képes ezzel szembenézni… Nem… És még azt sem bírja hangosan kimondani, hogy ő és Cas… Hogy, ami köztük volt, végleg véget ért.
- Szívesen megismertem volna. Ha képes volt egy ilyet kihozni belőled… Ne sértődj meg, de… Még mindig alig hiszem el, hogy képes lennél egyszer megnősülni… Sose tudtam kinézni belőled.
- Megnősülni? Nem, azt én sem – válaszolta fejcsóválva. Ennyi volt. Tisztában volt vele, hogy ennyi volt, az idő elfogyott és… Felnézett a testvérére. Az értetlenül nézett rá, mert a szavaival sikerült összezavarnia őt.
Dean nagy levegőt vett, és újra lenézett a gyűrűjére.
- Sam, most nem egy nőről beszélgetünk.

Pontosan azt a reakciót kapta, amit várt. Az öccse álla leesett, és nem bírt megszólalni. Némán hápogott, és ő látta rajta, hogy próbálja feldolgozni a hallottakat, és talán már a puzzle darabkák is kezdenek a fejében a helyükre kerülni.
- Várj! Te… Te úgy érted, hogy… Hogy is érted ezt? – kérdezte összezavarodva Sam.
- Ennél jobban már nem bírom a tudtodra adni azt, hogy egy férfival töltöttem életem egyik legpocsékabb, és… – mély levegőt kellett vennie és folytatta. – És igen, jól hallod, amit mondani fogok: a legszebb évét. Utóbbi esetben persze csak fél évről van szó. – Ismét mély levegőt vett, az égbe emelte a tekintetét és megadóan kifakadt. – Na gyerünk, Sammy! Várom az „úristen, a bátyám buzi!” témájú mondataidat!
- Én nem… Csak… Te jó ég, ezt nem gondoltam volna! – kezdte Sam döbbenten. Tovább nem jutott, ő pedig pontosan tudta, hogy miért. Az öccse nagyon jól ismerte őt, és hirtelen, - az ő számára csupán két héttel később -, azzal hazaállítani, hogy totálisan belesett egy férfiba… Ezek fényében, tökéletesen megértette, sőt helyénvaló reakciónak tartotta a meglepettségét.
Újabb feszült csönd, és Dean már tudta jól, hogy a kirakós többi része is a helyére került. Elég volt egy pillantás a másikra, és…
- Cas volt az. És ezt most már ő is tudja – mondta ki Sam a teljes és helyes megoldást.
Dean bólintott és megadóan elmosolyodott. Tényleg ennyi volt. Nincs több titok és ő… Megkönnyebbült. Nem hitte volna, hogy ez a fajta vallomása és az őszintesége a testvére felé ilyen sokat fog neki jelenteni. A tények kimondása könnyebben ment, mint azt várta, és ez azt a fajta megnyugvást hozta el neki, amire már nagyon nagy szüksége volt.

- Wow – az öccsétől csak ennyire futotta. Újabb fejrázás, újabb néma percek. Ő nem akarta megtörni ezt, és végül Sam volt az, aki folytatta. – Mindig is vibrált köztetek a levegő, én meg folyton azzal nyugtattam magamat, hogy csak nagyon jó barátok vagytok és olyat látok, ami nincs és tévedek. De ez…
- Vibrált? Ezt mégis hogy érted? Én és Cas, mármint az itteni Cas… – kezdte értetlenül, bár ő maga sem tudta, hogy mit is akart ezzel mondani.
- Ezek után nem kell tagadnod előttem a dolgot – válaszolta megértően Sam. – Valamiért összejöttél a jövőbeli énjével, vagy nem? És gondolom nem ok nélkül tetted ezt.
- Lehet – válaszolta halkan, és közben akaratlanul is eszébe jutott, amikor Santa Fében, részegen kikezdett az ex-angyallal. Samnek mindig jó érzéke volt ahhoz, hogy rámutasson a lényegre és most is ezt tette. Bele egyenesen a közepébe. Alig pár perce vallotta be neki, hogy mi volt közte és a másik Cas között, most meg már megint ott tartott, hogy a mostani Cas… Mi is van vele? Semmi. Neki semmi köze ehhez az egészhez. Kár is beszélni róla.
- Nagyon sokkolhatták őt a történtek, mert amint faképnél hagytál minket, ő köddé vált – fejezte be a testvére a mondandóját.
Dean döbbenten nézett rá, mert nem hitte volna, hogy ilyen nagy hatással lesznek a látottak a barátjára. Szeretett volna túllépni ezen a témán, ezért csak egy bólintással jelezte, hogy tudomásul vette a hallottakat.
- Majd beszélek vele – ígérte halkan. Igen, beszélnie kell vele. Ezek után muszáj lesz, mert az angyalnak olyan dolgokat kellett végignéznie, amik nem csoda, hogy sokkolták őt. A szűzies, ártatlan, egy prostival sem boldoguló Castielt. Milyen messze állt ez a férfi attól, akivel ő az elmúlt fél évet töltötte! Ég és föld. Szó szerint.
Megrázta a fejét, mert nem hitte el, hogy magában képes volt egy ilyen ostoba hasonlattal illetni a két férfit.
- Szerintem tedd ezt mielőbb, mert nagyon megviselte őt nem csak az eltűnésed, de az is, amit a fejedben látott – szakította félbe Sam a gondolatait.
- Te most nekiálltál kerítőt játszani? – kérdezte elképedve az öccsétől.
- Nem. Csak azt mondom, hogy Casnek fontos vagy, és még ha nem is mondta ki, magát okolta az eltűnésed miatt.
Dean leesett állal meredt rá. Ez az információ meglepte és teljesen nonszensznek tartotta, hogy a másik önmagát okolta az eltűnése miatt.
- Neki ehhez semmi köze sem volt – válaszolta értetlenül. – Nem tehet arról, hogy Zakariás egy seggfej volt és a lehető legrosszabb időpontba dobta fel a bakancsot.
- Nem, persze, hogy nem – értett egyet Sam. Idegesen megrázta a fejét és folytatta. – De pár órával később találkozótok lett volna, te pedig addigra sehol sem voltál. Úgy gondolta, hogy ha hamarabb megy utánad, akkor mindez nem történt volna meg.
Dean mindent tudón bólintott, és ő is megrázta a fejét.
- Mindig is túl lelkiismeretes volt – sóhajtotta keserűen.
- Csak veled az – vetette ellen a testvére.
- Veled is az szokott lenni – egészítette ki őt makacsul. Egyáltalán nem vágyott egy ilyen típusú beszélgetésre. Túlságosan is jól ismerte Samet, és köszönte szépen, de az elmúlt időszakban elég volt neki Lily és az ő Castiele kerítése, és nem kért az ő rejtett unszolásából is.
- De csak miattad.
Dean megforgatta a szemeit és mély levegőt vett.
- Oké, oké, tudom, vettem az adást! – mondta megadóan. – Tisztában vagyok azzal, hogy már most sem vagyok a számára közömbös. Cas elmondta. Mármint a másik Cas – tette hozzá frusztráltan. – Jézusom, ezt nem hiszem el! Az élet ismétli önmagát, és ez egy újabb elcseszett, kibaszott, idegesítő helyzet!
- Ezt hogy érted? – kérdezte elvesztve a fonalat az öccse.
Újra elszólta magát. Csodálta, hogy képes volt ilyen mélységekben elemezni neki az ő átkozott szerelmi életét, és most úgy tűnt, hogy Sam még egy szinttel lejjebb akar ásni. Itt és most meg kellene húznia a határt, mert nem akart ennél jobban belemenni a dolgokba. Már az is nonszensz volt, hogy neki szerelmi élete van, és az, hogy még mindig azt tárgyalják… Jól sejtette, túlságosan is elgyengült és maga alá került 2014. miatt.
- Ennyi vallomás nem volt elég mára? – kérdezett vissza halkan. A soron következő témát már tényleg nem szerette volna feszegetni, mert ez csakis egy irányba vezetett: még több fájdalmas és „nagyon nem kellene róla beszélnünk” titokhoz. Remélte, hogy az öccse most talán veszi a lapot, és nem zaklatja tovább a kérdéseivel.
- A testvéred vagyok, mindig közel álltunk egymáshoz, és nem hiszem, hogy a történtek után most kellene elkezdened titkolózni és hátat fordítani nekem – felelte sértetten és feszülten Sam.
Tévedett… És igen, a másiknak valóban teljesen igaza volt. Nem kellene több titok közéjük, és ha már belekezdett, nem volt értelme meghátrálni.
- Jó, jó, értem és igazad van. Ez egy szar helyzet, oké? – sóhajtotta megadóan. Ismét megrázta a fejét. Alig tudta elhinni, hogy itt tartanak. Túl gyors… Minden túl gyorsan történt. Még fel sem fogta igazán azt, hogy elvesztette Cast, cserébe pedig visszakapta Samet és Bobbyt, meg az egész világot úgy, ahogy azt egy éve itt hagyta. Most meg itt volt, a testvére kitartóan faggatta, ő pedig kénytelen-kelletlen mindent elmondott neki. Ez az egész… Talán tényleg jobb lett volna, ha kap egy kis időt, és csak később kell minden szart kipakolnia, és…
Felpillantott Samre. Az nyugodtan és türelmesen nézett rá. És megértően. Ismét megértően. Ez pedig elég is volt neki ahhoz, hogy minden maradék ellenérzését és kételyét leküzdje és folytassa a kettejük kicsit sem könnyű és egyszerű történetét.

- Én úgy mentem oda, hogy fogalmam se volt arról, hogy mire számítsak. Mindenhol csak halál, széthullott városok és croatok. Sok-sok croat. Teljesen egyedül voltam, és az első dolgom természetesen az volt, hogy felkerestem Deant és a többieket. Lucifer ellen vonultunk, de az a faszfej másom és a többiek is meghaltak. Én legalábbis ezt hittem. Fél évig egyedül vadásztam, és miután Cas rám akadt, együtt mentünk tovább. Egy rakás szerencsétlenség voltam, bűntudattal, gyásszal, és önutálattal. Ő meg mellettem volt, és összekapart, de úgy hogy közben ő is megjárta a saját poklát és egy romhalmaz volt. Sok bukkanón voltunk túl, mire ő is végre egyenesbe bírt jönni. De amiről még nem tudsz… Előttem ő és a jövőbeli énem… Na nekik is volt múltjuk. Nem volt ezen egyszerű túljutnunk és alaposan bezavart a dolog a képbe.
Gyorsan és gondolkodás nélkül zúdított mindent a testvére nyakába. Nem fogta vissza magát. Most nem.
- Wow. És most te vagy itt, neked van múltad az ő jövőbeli énjével és… – Sam hitetlenül megcsóválta a fejét. Tökéletes összefoglalás tőle, ahogy azt várta. – Nem irigyellek… – tette hozzá együtt érzőn.
- Én sem magamat.
Az égbe emelte a tekintetét és úgy döntött, hogy nem áll le. Ha már a mai nap a vallomásokról és az érzelgős pillanatokról szól, akkor legyen. Ráér holnap visszatérni a megszokott, Dean Winchester-féle élethez: nincsenek nyálas pillanatok, nincs picsogás, és nincsenek nosztalgiázások.
Majd holnaptól… A mai nap… A mai nap még más.
- Fogalmam sincs, hogy miként kezeljem ezt a helyzetet most, hogy ő is mindenről tud – fakadt ki keserűen. Korábban sose gondolt bele abba, hogy 2014-ben milyen lehetett Casnek vele dolgoznia és különválasztania őt attól a férfitől, akivel ő azelőtt évekig egy beteges kapcsolatszerűségben élt. Most viszont első kézből tapasztalhatja meg azt, amin a másik keresztülment.
- Eljegyeztétek egymást – tért rá Sam a másik fontos momentumra. Miért is hitte egy percre is azt, hogy majd át fog ezen siklani? Ugyan, egy ilyen nagy horderejű dolgot ő sem fog csak úgy elfelejteni.
- El – felelte röviden, és ezzel le is akarta zárni az újabb fájó témát. Azt, ami azt bizonyította, hogy mennyire mély volt a kettejük kapcsolata. Amikor 2014-ben az utolsó napjait töltötte és már tisztában volt azzal, hogy vissza fog térni a saját idejébe, akkor sem gondolkodott el azon, hogy vajon mindezt megosztja-e majd a testvérével. Ráadásul ilyen részletességgel... Megváltozott. Az az év valóban megváltoztatta őt. Vagy csak még mindig gyenge és megtört volt? Erre a kérdésre sajnos még nem tudta a választ.
- Legalább el tudtatok köszönni? – kérdezte halkan az öccse, ő pedig csak bólintott.
Sam megértően biccentett, majd megkerülte a kocsit és a kezét a vállára tette. Egymásra néztek. Szeretet, boldogság, megkönnyebbülés, támogatás. Minden ott volt az arcán. Minden, amiért szerette őt, és amiért az életét is gondolkodás nélkül odaadta volna. Újra. Casnek igaza volt. Neki itt a helye, Sammy mellett, és vele kell megvívnia azt a csatát, ami mindük jövőjét majd meg fogja menti.
Dean halványan elmosolyodott, aztán váratlanul magához ölelte őt.
- Örülök, hogy újra látlak – mondta rekedten és közben még szorosabban ölelte magához. Igen, a mai napba még ez az érzelgős pillanat is belefér...
- Én is – felelte halkan az öccse.
Ő megveregette a hátát és elengedték egymást. A testvére arcán is ugyanaz a visszafogott, megkönnyebbült mosoly volt, mint rajta.
- Beszélj Casszel, oké? – kérte tőle kedvesen Sam.
- Nem tudom, hogy menne-e… Minden annyira… Nehéz. Feszült. Zavaros – sorolta halkan, és ismét őszintén az érzéseit. Az érzéseit, amit nem volt szokása megosztani vele. Legalábbis nem sűrűn tette ezt meg az eddigi életében.
- Aggódott érted, és most ő is legalább annyira össze van zavarodva, mint te. Ha nem jobban.
Bólintott, és csak most tudatosult benne, hogy beharapta az alsó ajkát.
- Nem tudja kezelni az emberi életet és az érzelmeket – helyeselt csendesen. – A jövőbeli énje megjárta az emberi szenvedélyek legalját. Drog, pia, nők…
Összeszorult a torka. A téma felhozatala után, nem volt menekvés az emlékek elől. Maga előtt látta a táborban betépett Castielt. Akkor pillantotta meg először az emberré vált angyalt, aki valóban nagyon mélyre csúszott. Legközelebb pedig akkor láthatta ilyen, sőt sokkal rosszabb állapotban, amikor az a szirén támadása után lelépett. Ismét érezte a szívére nehezedő súlyt. Mintha újra átélné azokat a napokat… A szétcsúszott, drogfüggő Castiel volt az, akivel soha többé nem akart találkozni, vagyis nem fogja hagyni, hogy a barátja ide jusson. Ahogy az Apokalipszis, úgy ez sem fog megtörténni!
- Viccelsz – szakította félbe a gondolatait elképedve Sam. Ő megrázta a fejét, a testvére döbbenete pedig tovább fokozódott. – Tényleg meg kell akadályoznunk, hogy mindez megtörténjen – helyeselt a ki nem mondott elhatározására a másik.
- Ja, meg – értett vele egyet.
Az öccse ismét megértően bólintott, kapott tőle egy bíztató mosolyt, ami régen egyszerre idegesítette és meg is nyugtatta őt. Most csakis az utóbbi hatását érte el. És neki most pont erre volt szüksége.
Sam nem mondott neki egyebet. Még utoljára megveregette a vállát, aztán magára hagyta őt a garázsban.
Dean hálás volt neki, amiért végül lezárták a témát, és nem mélyedtek el jobban abban, hogy mennyit is jelentett neki az ex-angyal. Erre még valóban nem állt készen… De talán soha nem is fog. A múlt elmúlt, le kell zárnia, tovább kell lépnie, élnie tovább az életét és végezni a dolgát. Ezt kell, ezt fogja majd tenni! Idővel menni fog…

Dean hosszú percekig állt a kocsi oldalának dőlve, és Sam korábbi szavai jártak a fejében. Igazat kellett adnia neki. Ő is belátta, hogy nem halogathatja a dolgot, és tényleg beszélnie kell az angyallal. Nem lesz könnyű a helyzet, ami rá vár. Amikor nem sokkal ezelőtt idejött, tudta, hogy nem lesz az. Sőt, már akkor tudta, amikor Castiel feltámadt és visszavitték Elenort a családjához. Tisztában volt azzal, hogy ez lesz. Ugyanazt a férfit látni annak a testében, akit ő… Akivel ő boldog volt. Akit szeretett. Akivel olyan nyílt és őszinte mert lenni, mint talán még az öccsével se soha. Talán még ma sem… Aki kívül és belül is ismerte őt. Látta, ha maga alatt volt, és tudta, hogy mikor mire van szüksége. Mellette volt, támogatta, a társa volt. A másik fele. Igen, Castiel a másik fele volt. Az ex-angyal, akibe beleszeretett. Akivel az egész további életét, - akár fél évről, akár három évtizedről lett volna szó -, meg akarta osztani. Aki tudta, hogy hol csókolja meg, hogy elfelejtse minden gondját, és feloldódjon a szerető karokban. Az ex-angyal szeretetében… A szerelmében. Azzal az angyallal, aki már nem volt mellette, és soha többé nem is lesz. Az angyal, akit örökre elveszített…
Meg kell tanulnia kezelni, és különválasztani ezt a Cast, az ő Casétől. Nehéz… Ugyanaz az arc, ugyanazok a vonások és apró grimaszok. Minden ott volt a mélyben, még ha nem is olyan intenzíven, mint a jövőbeli énjénél. Egyszerre volt a két férfi ugyanaz és mégis teljesen más. Ezt Castielnek is tudnia kell, tisztázniuk kell a helyzetet és biztos alapokra kell helyezniük a barátságukat úgy, mintha a másik semmit sem tudna a 2014-es eseményekről. Róla és a másik énjéről…

Tényleg beszélnie kell vele… Sam jól mondta, ő is legalább annyira össze lehet zavarodva, mint ő.
- Cas? Hallasz engem? – kérdezte halkan. Lehunyta az egyik szemét és várt pár másodpercet. – Sajnálom, hogy megbántottalak, nem állt szándékomban, mármint… Nem gondolkodtam, oké? Nem te tehetsz arról, hogy ez az egész... Tudom, hogy egy nagyon elbaszott helyzetbe kerültünk, éppen ezért szeretnék veled tisztázni egy-két dolgot – mondta hangosan, és bizakodva körbekémlelt a garázsban. Nem történt semmi. Az angyalnak még mindig se híre, se hamva nem volt. – Cas? Kérlek, beszéljük ezt meg.

Végre ismerős szárnysuhogás és a barátja megjelent előtte. Ha nem tudta volna, hogy milyen beszélgetés vár rá vele, akkor talán megkönnyebbült volna, hogy újra látja őt. Ám most sem egy egyszerű menet várt rá… Ez a nap, a nehéz vallomások, valamint a beszélgetések, valahogy nem akartak véget érni… De nem volt mit tenni, jobb lesz, ha belekezd.
- Szia! – köszöntötte őt halkan. Folytatni akarta, de egyelőre nem ment neki. Mit mondjon? Mivel tudná megkönnyíteni ezt az egészet, amibe kerültek? A kérdésre nem igazán talált megfelelő választ, és ebben a másik sem segített neki a viselkedésével. Castiel nem válaszolt neki, meg sem próbált megszólalni, vagy bármit is mondani. Csak meredten nézte őt. Úgy, mint régen. Úgy, ahogy ő mindig is emlékezett az ilyen típusú „beszélgetéseikre”.
Dean mély levegőt vett, összeszedte a gondolatait és végül folytatta.
- Sajnálom, hogy neked estem – kezdte megadóan. – Nem kellett volna ezt tennem, de neked se szabadott volna kérdés nélkül belenézned a fejembe.
Cas arca kiismerhetetlen volt. Még neki is, pedig ő korábban tökéletesen tudott róla olvasni. A megbántottságon kívül nem tudta, hogy mi járhat a fejében.
- Szégyelled?
Ez volt az a válasz, amire a legkevésbé számított. Az angyal feltételezése teljesen abszurd volt.
- Nem erről van szó – válaszolta csendesen. A hajába túrt és kínjában az égbe emelte a tekintetét. Miért kell ennek is ilyen nehéznek lennie? Miért kell mindennek ilyen nehéznek lennie? Miért kell folyton folyvást ilyen helyzetekbe kerülnie? A választ sajnos nem tudta. – Ez az egész… Nehéz, oké? Neked nem kell magyarázkodnom, mert láttad, hogy mi történt velem abban az egy évben. Nem volt könnyű, nagyon nem volt az, és egy kicsit sem szégyellem azt, ami köztem és a jövőbeli éned között történt. Egyszerűen csak… Ez… Ez nem tartozik senki másra, csak rá meg rám.
Ránézett és bólintott. Nem neki, hanem önmagának. Igen, ezért korholta őt le, és ezért volt rá mérges. Amit Castiel a fejében látott, az senki másra nem tartozott, csakis rá. Hiába a barátja, hiába az említett férfi múltbeli énje, nem volt joga végignézni az emlékeit.
- A jövőbeli énemről beszélsz, Dean, vagyis rólam. Úgy vélem, hogy a te álláspontoddal ellentétben, igenis jogom volt tudomást szerezni a kettőtök intim és mély viszonyáról, és azokról az áldatlan állapotról, amiket az Apokalipszis okozott.
Hitetlenül megrázta a fejét. Nem, a másiknak nincs igaza, ezt fel kell fognia, meg kell értenie. De hogy is értethetné meg a régi, az emberi világban még teljesen új és tapasztalatlan angyallal azt, hogy a magánélet és a sokat vitatott személyes tér létezik, és neki ezt tiszteletbe kell tartania? Még egy dolog, ami megnehezítette a dolgát, és aminek hála, nem volt egyszerűbb kezelnie a kialakult kellemetlen helyzetet. De meg kell próbálnia… Helyre kell hozni a dolgot és menteni a kettejük barátságát, vagy kapcsolatát.
- Nem, Cas, erről nem kellett volna tudnod – felelte makacsul. – És az a jövő, amit te is láthattál, nem fog megtörténni, nem lesz Apokalipszis! Meg fogjuk ölni Lucifert, és semmi sem fog megvalósulni abból, amit te láttál.
- A colttal – felelte a barátja. – Szükségünk van a coltra.
- Igen, meg kell találnunk a pisztolyt. Ez az egyetlen esélyünk – mondta határozottan.
- Utánajárok Crowleynak, megpróbálom megkeresni őt és információkat szerezni róla. Ha sikerrel járok, tájékoztatlak róla – mondta halkan az angyal.
Dean ismét bólintott, és lehajtotta a fejét. A barátja hangja tárgyilagos és rideg volt. Mondhatni, hogy érzelemmentes. Úgy, mint régen, nagyon-nagyon régen, amire már alig emlékezett. Túl sok idő telt el azóta. A kezdetek óta… Attól a naptól, amikor először találkozott az angyallal.

Tudomásul vette azokat, amiket az mondott neki, nem értett vele egyet, de várhatott tőle mást? Ha jobban belegondolt, a válasz „nem” volt. Tényleg nem akarta megbántani őt, nem állt szándékában, és emiatt, - ha akarta, ha nem -, bűntudata volt. Szerette volna jóvá tenni a dolgot, mert bármi is volt közte és a másik angyal közt, nem akarta a most vele szemben állóval való barátságát tönkre tenni. Ami a jövőben történt, az már a múltja. El kell temetnie a mélybe, visszarázódnia a jelenbe, és élni tovább az életét úgy, mintha az elmúlt egy év egy keserédes álom lett volna. Ez lesz a legjobb. Mindenkinek… Neki, Casnek, Samnek és Bobbynak is. Az élete itt van. Nem a jövőben, nem 2014-ben, hanem itt! Az esze ezt tudta, tökéletesen tisztában volt vele. Csak a szíve volt továbbra is makacs…

- Cas – szólította meg őt halkan, felemelte a fejét és ismét rá nézett. Csendben figyelték egymást és neki rá kellett döbbennie, hogy nem tudja, mit akar neki mondani. Hogy mit kellene még mondania neki. „Sajnálom?” Ezt már elmondta neki. „Nem úgy értettem, ahogy?” Ezt is megosztotta vele… Egyik mondatnak se látta értelmét, vagyis nem maradt más, mint a néma párbeszédük. Az, ami mindig is az övé és Castielé volt, akár 2014-ben, akár 2009-ben, vagy bárhol máshol is voltak vagy lettek volna. Ugyanaz a férfi állt előtte, a rég nem látott ballonkabátban. Valóban ugyanaz a férfi… Ugyanaz a kékség fürkészte őt… Ugyanaz a szempár figyelte minden rezdülését és szavát. Egyszerre ugyanaz, és egyszerre más. Egy kis része tisztában volt ezzel. Ám ez az ügy… Ez valóban nem könnyű. Amikor rá nézett, újra és újra kedves emlékek akartak benne a felszínre törni, amiket minden alkalommal azonnal elhessegetett.
- Nem fejezted be a mondatot – emlékeztette a barátja arra, hogy nem folytatta azt, amit elkezdett.
Ő sóhajtott és megrázta a fejét.
- Nem tudom, hogy mi mást mondhatnék még neked – mondta őszintén.
Őszintén… Akármelyik Castiel is állt vele szemben, túl könnyű volt őszintének és nyíltnak lenni vele. Mindig… Mindig hamar megnyílt előtte, és ezen nem tudtak a történtek változtatni. Barátok voltak, mindig barátok voltak, és ő ezután is így fog rá tekinteni. A fejében levő zűrzavart pedig helyre fogja tenni, és egy idő után, ha ránéz majd, nem fogja a jövőben otthagyott angyalát az eszébe juttatni. Ez nem Castiel sara volt, ezzel a problémával neki, egyedül kell megbirkóznia.
- Én sem – érkezett a tömör felelet. – Ha nincs más, amit megvitatnál velem, akkor magadra hagylak. Meg kell találnunk a fegyvert és Crowleyt. Nem vesztegethetjük az időt.
Az angyal megfordult, és ő hirtelen ráeszmélt arra, hogy miért. Cas távozni készült.
- Azt akartam még mondani, hogy köszönöm – szaladt ki végül a száján a válasz. – Amiért engem kerestél és nem adtad fel, illetve mert beszéltél Sammel, és ezzel akaratodon kívül is újra közelebb hoztad őt hozzám. Gyűlöltem, hogy haragban váltam el tőle... Ő 2014-ben meghalt, és… Nem tudtam, hogy ha visszatérek, miként békíthetem őt meg.
Ismét nyílt és őszinte volt. Túl könnyen… Újra túl könnyen… Bánta? Talán azt kellett volna tennie, de azok után is, hogy az angyal tudta, hogy mi volt közte és a jövőbeli énje közt, nem sajnálta, hogy ezt is megosztotta vele.
- Szívesen. Még valami? – kérdezte röviden és tárgyilagosan a másik.
Ő döbbenten nézett rá, és beleharapott az alsó ajkába. A képlet egyszerű volt és ő végre megoldotta. A felismerése nyomán összeszorult a torka. Megrázta a fejét, az égbe emelte a tekintetét, aztán újra rá nézett.
- Haragszol rám – mondta ki csalódottan a megállapítását.
- Nincs okom haragudni rád – válaszolta neki ismét azon a tárgyilagos, már-már hivatalosnak mondható hangján az angyal. – Nem tudom, hogy a jövőbeli események fényében miként viszonyuljak hozzád, és mit gondoljak vagy érezzek.
Jogos, igen, ő is belátta, hogy jogos és érthető a másik álláspontja, az összezavarodottsága, a ridegsége és a távolságtartása.
- Persze, megértem. Igen. Hogyne – felelte neki rekedten. Nem tudta, hogy mi mást mondhatna neki, és mivel könnyíthetné meg a kettejük helyzetét. Idő. Talán az idő az ő barátságukat is rendbe teszi majd.
A válasza után olyan dolog történt, amit ő nem sokszor tapasztalt és láthatott az előtte álló angyaltól. A barátja erősen beszívta a levegőt, és mielőtt folytatta volna, frusztrált sóhaj hagyta el az ajkait.
- A jövőbeli énem elmondta neked, hogy gyengéd érzelmeket táplálok irántad, vagyis a ti szavaitokkal élve: szerelmes vagyok beléd. Szerinte már a kezdetektől fogva az voltam. Ez a megállapítása engem is sokként ért. Az emberi érzelmek…
Félbehagyott mondat az angyaltól. Nem sokszor volt hozzá szerencséje. Alig volt képes felfogni, hogy Castiel… Ő most… Ő tulajdonképpen igazat adott a másik énjének és bevallotta azt, amiről ő is tudott. Tudta, de az ő szájából hallani a vallomást… Sokkoló volt. Neki is az volt.
- Tudom, nekem mondod? – válaszolt neki zavartan. – Tisztában vagyok azzal, hogy mennyire nehéz megbirkóznod vele. Tapasztaltam.
Castiel ismét felsóhajtott, és közelebb lépett hozzá. Most rajta volt a sor, és ő szívta be hangosan a levegőt. A korábbi incidens óta nem állt hozzá ennyire közel a másik.
- Szükséged van még valamire? – kérdezte az angyal, mielőtt még zavarni kezdte volna őt a közelsége.
- Nem – felelte csendesen Dean. A barátja most csak bólintott, aztán ahogy jött, olyan gyorsan köddé is vált.

A beszélgetés véget ért. Túl voltak rajta, és ha jobban belegondolt, akkor be kellett látnia, hogy ez könnyebben ment, mint azt remélte. Nem mondhatta azt, hogy fellélegzett és minden a legnagyobb rendben van, mert ez nem volt igaz. Időre van szüksége. Időre, hogy elfelejtse a jövőbeli Castielt, visszarázódjon a régi életébe és folytassák Sammel azt, amit mindig is csináltak: embereket menteni, szörnyekre vadászni. Vinni tovább a családi hagyományt. Cas pedig… Előbb-utóbb ő is túl lesz a sokkos emlékeken és újra jó barátok lesznek. Úgy, mint régen. Csókok, szerelmes szavak, és ölelések nélkül. Úgy, ahogy mindig is lenniük kellett volna…

Mély levegőt vett és elhagyta a garázst. Elindult vissza a házba, és szeretett volna nyugovóra térni. Egyedül lenni. Ez a nap már túl sok volt neki, teljesen kimerítette, és elfárasztotta. Igaz, hogy nem olyan rég volt az, amikor az ő Castiele felkeltette őt a hotelban, elköszöntek egymástól, aztán meg… Aztán hirtelen már itt is volt.

Örült neki, hogy a várttal ellentétben, egészen jól tudta kezelni a helyzetet az angyallal. Közte és Cas között véget értek a dolgok, az az élet lezárult, és most egy másik világban, egy régi-új világban volt, ahol ismét meg kellett tanulnia boldogulni, élni, túlélni és elviselni Castiel hiányát. Feledni, de nem elfelejteni. Túllépni, de nem megbánni. A célja ez volt, de hogy ez miként fog sikerülni, arról halvány fogalma sem volt. Mindig erős volt, és így vagy úgy, talpra állt, küzdött, és ment tovább. Most is ezt fogja tenni.

Időközben beért a házba, és a nappaliban talált rá a testvérére.
- Éhes vagy? – kérdezte tőle érdeklődve az öccse.
- Mint a farkas – sóhajtotta megadóan. Az alvás még várhat, a gyomrának is szüksége van egy kis feltöltődésre. –  Ha tudnád, mit meg nem adnék egy régi, jó fajta hamburgerért… – tette hozzá ábrándozva. Megszokta a 2014-ben levő helyzetet és körülményeket, a lepusztult városokat és a szegényes étel-, valamint italkészletet. De most, hogy újra itt volt… Bármit megadott volna a kedvenc hamburgeréért.
- Tudom – válaszolta Sam nevetve. A konyha felé biccentett, elindult a helyiség felé, és ő követte őt. Tátva maradt a szája. Az asztalon három tányér hatalmas, ínycsiklandozó hamburger hevert. Bobby is az asztal előtt ült a kerekesszékben, és a régóta nem látott fejrázásával nyugtázta a lelkesedését.
- A kedvencem! Te jó ég, honnan szereztétek? – kérdezte döbbenten.
- Mielőtt beszéltem veled, megkértem Cast és… – kezdett bele az öccse, de aztán gyorsan elharapta a mondatot. – Bocs, talán nem kellett volna – tette hozzá halkan.
Nem bírta megállni, hogy ne forgassa meg a szemeit. Erre igazán nem volt szüksége. Elég kellemetlen volt enélkül is vele a helyzet.
- Nem, tényleg nem – felelte röviden és szárazon.
Pont ez az, amit szeretett volna elkerülni. Az angyal zaklatását az ő hülye és lényegtelen kívánságai miatt. Nem akarta, hogy ez még jobban összezavarja Castielt vagy őt magát. A jövőjükben történtek, - ha akarja, ha nem -, kihatással lesznek a kettejük kapcsolatára. Meg kell húznia egy határvonalat. Mindkettejüknek ez az érdeke. Ebbe pedig nem fért bele a barátja ételkihordóként való alkalmazása.
- Lemaradtam valamiről, srácok? – kérdezte tőlük feszülten Bobby.
- Nem, semmiség az egész – vágta rá gyorsan.
Lehuppant az egyik székre, és Sam is követte a példáját. Nem akart többet beszélni a történtekről. Remélte, hogy a testvére tanult a hibájából és nem fogja többet az ő szórakoztatása miatt ugráltatni Cast. Úgy vélte, hogy ezt a terhet jelenleg nem képes elviselni a kapcsolatuk és kicsit sem segít nekik abban, hogy helyrehozzák.

A régen megszokotthoz képest, csendesebben telt a vacsorájuk, aminek ő most nagyon örült. Nem szeretett volna több faggatózást, mára köszönte szépen, ennyi elég volt. A másik két férfi kimondatlanul is megértette a kérését, amiért még inkább hálás volt nekik. Abban egyeztek meg, hogy majd másnap mindent megbeszélnek, egyeztetnek, terveket kovácsolnak és belevetik magukat a munkába.
Evés után elköszönt tőlük, és birtokba vette azt a szobát, ami mindig az övé volt, amikor Sammel Bobbynál dekkoltak. Elvonult a fürdőbe és utána fáradtan huppant le az ágyára. A plafont nézte. Ismét. Meredten, elveszetten bámulta. Mindenhol egy kék szempár nézett vissza rá. Akárhova nézett, ott volt. Egy mosolygós, szeretettel teli, kék szempár. Az ő Castielé volt… Nem a jelenben lévő angyalé, hanem…

A kettő ugyanaz… Be kellett látnia, hogy valójában a két férfi nem sokban különbözik egymástól. Pár év emberi lét az egyik javára, és az egyenlet két oldala máris majdnem egyforma volt…

Keserűen felnyögött, hasra fordult és a párnába temette az arcát. Ennyi volt, besokallt. Eddig jól bírta és tűrte a nap eseményeit. A temérdek kérdést, a vallomást az öccsének, a találkozást Castiellel. Minden jól ment. Minden, tökéletesen ment, még az apró fennakadások ellenére is. Egészen szépen kezelte a helyzeteket, de most hogy egyedül volt… Az ingatag kártyavára kezdett összeomlani. Fél éve minden egyes éjszaka Cas oldalán tért nyugovóra, és még ha fasírtban is voltak, akkor is alig egy karnyújtásnyira voltak egymástól. Hiányzott neki a másik közelsége, az érintése, és az illata az orrában. Még úgy is, hogy az egy kicsit megváltozott azután, hogy a barátja ismét angyal lett. Mindkettőt fel bírta idézni. A tudatába égett. Mélyen, kitörölhetetlenül. Castiel a bőre alá is beférkőzött. Olyan volt számára, mint az életerőt adó, kimeríthetetlen energiaforrás. Mintha csak vele lenne képes jól működni a teste. Mintha csak vele tudna élni és lélegezni… Nélküle minden nehezebb volt. Nehéz volt mosolyogni, nem figyelembe venni a mellkasát feszítő fájdalmat, és úgy tenni, mintha nem tört volna darabokra a szíve. Pedig így volt… Nem akarta bevallani magának se, de így volt. Tudott ellene tenni? Nem. És ez a fájdalom… Ezt… Nem mutathatta ki, hogy mennyire nem volt jól… Erősnek kellett lennie, tartania kellett magát. Az élet nem állt meg, Isten visszatért a jövőjükbe, megmentette a társát, és neki is dolga volt. Itt, a lehető legtávolabb a férfitól, akit szeretett... Meg kell előznie egy Apokalipszist, meg kell védenie az öccsét, és ha ez sikerül, akkor minden rendben lesz. Igen, minden rendben lesz! Kivéve őt… Ő majd vadászik tovább, minden bizonnyal egyedül, mert Sam előbb-utóbb ki fog szállni a mókuskerékből, ebben teljesen biztos volt. Neki voltak tervei. Ő el tudta képzelni az életét a vadászat nélkül. Egy lány mellett, akit szeret, akivel családot alapíthat, akivel boldog lesz. Ez pedig azt jelentette, hogy ő egy napon egyedül fog maradni. Nem marad neki más, csak a magány, a munka és a nők. Vagy a férfiak? Erre a kérdésre nem tudta a választ. Egyikükre se vágyott igazán. Neki fél éve, - egészen a mai napig -, Castiel jelentett mindent, amit ő intimitás vagy szex címszóval jellemzett. Neki senki másra nincs szüksége, csakis rá. De nem… Ő nincs többé, rá nem vágyhat többé, őt nem akarhatja többé. Túl kell lépnie rajta és a kettejük kapcsolatán, és mennie kell tovább. Valahogy. Akárhogy.

Egy percre se merült fel benne az, hogy talán ő és az itteni Castiel… Nem, az nem lenne ugyanaz és Cas sem ezt érdemli tőle. Ő nem egy pótlék. Nem a jövőbeli énjének a pótléka. Őt is szerette Dean. A barátjaként… Csak a barátjaként! Amit a jövőbeli énje iránt érzett, az nem tudna iránta is fellobbanni. Nem, mert az egyszeri és megismételhetetlen volt. Túl különleges, jó, perzselő, csillapíthatatlan és szenvedélyes. Egyedi.

Szerelem. A szerelem jó és egyszerre fájdalmas is. De az is véget ér. Előbb utóbb minden véget ér, és ez az egyetlen egy reális döntés meghozatalára késztette őt: nem lesz többé szerelmes. Soha, senkibe. Lehet, hogy egy ideig minden szép, jó és fantasztikus, tele eszméletlenül izgató és forró szexszel, de… De nem. Az élet mindig közbe fog szólni és ez ezután sem lesz másképp. Még egyszer nem akarja átélni a szeretett férfi, - vagy akár nő -, elvesztését. Igen, ehhez kell tartania magát. A szerelem és a Dean Winchester név többé nem létezhetnek együtt.

Feszülten sóhajtott a párnájába, aztán az oldalára fordult és megpróbált végre álomba merülni. Nagyon sokára sikerült neki, és ahogy sejtette, most sem egy békés vagy nyugodt éjszaka várt rá.

Következő fejezet>>

Darcy Winchester újabb képet készített, ezúttal ehhez a regényhez. :) Nagyon szépen köszönöm neked :)

22 megjegyzés:

  1. Szia!
    Hát hoztál új fejit, hát győztél, hát itt van, hát hadd valljak neked már szerelmet! (Amit amúgy átlag két kommentenként megteszek, ha nem tűnt fel, akkor rosszul csináltam)

    Elsőnek túláradó örömmel jelenthetem, hogy a beleölt munka száz százalékig megtérült, a gazok nem is merték, még a hajszálgyökerüket sem elődugni! Jól kiirtottad őket, és egyáltalán nem lett giccses. Visszataláltál magadhoz, meg a sztorihoz, úgyhogy hagyom is ezt és áttérek arra, hogy hol, hányszor, milyen módon facsargattad meg kitartó, ámde sebzett szivecskémet.
    Persze így is Dean és Cas az igazi vesztes, ebben a szituációban, de hát ők legyenek a te gondjaid, nekem bőven elég a saját érzelmeimmel megbírkóznom.

    " A sors egy kegyetlen húzása" A Sorsot jelen esetben Nienornak hívják. És kifejzetten élvezem mikor ilyen kegyetlen :D Bocsi, de ezt meg kellett játszanom. :)

    Bobby és Sam! Hurrá! Meglepődtem, mert nem, nekem nem volt magától értetődő, hogy felbukkanak, mikor visszakerül Dean. De itt vannak, és itt van Bobby is, kerekesen, morgósan :) Hiányzik az öreg.
    És persze az ellenörzés, aztán pedig Sam megölelte! Hát ez nagyon jólesett :3 Tudom, hogy nálad Destiel örökké, de a testvéri jelenetekhez is pöpecül értesz. Ha pedig már idekanyarodtam akkor hadd zengjek ódákat, és szórjak virágszirmokat a buksidra, mert a két Winchester közötti beszélgetés, na most kapaszkodj meg, Jobb Volt, Mint A Sorozatban.
    Ennyi.
    Végre, végre, végre szintet léptek, bíznak a másikban, mert ugyan Deannek ehhez meg kellett járnia a legszemélyesebb poklok legmélyebb, hetvenhetedik bugyrát, de most ott van és elmondja, emrt bizik annyira Samben, és Sam is bízik benne, és megérti, és ott van mellette, támogatja, és könyörgöm, ezt miért nem látják az írók? Igen, Dean jobban össze van törve, mint a herendi porcelán a földrengés után, és szenved és össze van zavarodva, de mégis, hajlandó elmondani, hajlandó megnyilni, ami ugye Casnek köszönhető, de akkor is, megteszi, elmondja, Sam emg melléáll, és nem megy a picsogás, mint mostanában annyiszor az évadban. Konkrétan a Road Tripnél azt hittem lekaparom az arcom. Tanulhatnának tőled karakterhűséget. Ezt halálosan komolyan mondom.

    Aztán Cas és Dean.Felsikitottam mikor ez az állat angyal, ez a ballonkabátos, naiv, ostoba, értetlen angyal, ez végignézte azt az egy évet. "A rohadt életbe, Cas, ezt mi a szarért kellett?!" Nem tudtál volna várni, amíg Dean megemészti, legalább egy kicsit, hogy elvesztett Téged s Te mégis ott vagy? Nem? Nem, hát. "sóhaj" Mert te törődsz vele, azért. És most sikerült még jobban megkavarnod az egészet "újabb sóhaj". Mert hiába vagytok egymásnak teremtve, Dean megszerette a jövőbeli éned, te a jövőben vele voltál a múltbéli énjével, de az az énje nem az, akit most látsz, de ő is szere, de te meg összezavartad, és most senki nem tudja mi legyen "még nagyobb sóhaj"
    Amúgy fantasztikusan csinálod, ha eddig még nem fogtad volna fel. Ez most nagyon jó fejeze lett, meg merem kockáztatni, hogy az egyik kedvencem.

    A vége pedig! Sóhaj, sóhaj hátán, én meg a legszivesebben megvigasztalnám Deant, hogy úgyis rendbe hozza, mert muszáj rendben lenniük, ők Destiel, ennyi, nem lehet, hogy ezek után elválaszd őket.
    Vagy megyek sirni a sarokba. A sarok már egészen b van járatva, komplett kis kuckó. Ott leszek ha keresnél.
    Rohadt időutazás!

    Szinte biztos, hogy kihagytam valamit, de tán a lényeg megvol.
    Köszönöm, hogy olvashattam!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Hát vééégre én is megérkeztem ide, és adja az ég (meg Cas), hogy mindenkinek válaszolni tudjak :)
      Kétkominként szerelmet vallasz? :P Van az másfél is drága :) És megint, mint mindig, most is elolvasztottál, úgy ahogy szoktad, még most, hogy másodjára olvasom is :)
      A gaz. Huh, el se tudom mondani, hogy mennyire megkönnyebbültem. Pedig csak két nyúlfarknyi mondatot másoltam be nektek (oké, nem volt az összes is, na de az nagyon szemet szúrt még nekem is), és olvastam olvastam tovább és basszus, forgott a gyomrom és közben szüntelen azt kérdeztem: MI EZ MÁÁÁÁR? És szerencsére jól éreztem, hogy GAZ van, ebben ti is megerősítettetek, és jaj, nagyon örülök, hogy nem bedepiztem ezen, hanem metszőollóval nekiestem a fejinek. Oké, először félredobtam és legalább másfél-két hétig nem voltam hajlandó hozzányúlni, de aztán felszívtam magam és... Nem tudom elmondani, hogy mekkora megkönnyebbülés volt rendbehozni. És sikerült is :) Öröm és boldogság és köszönet és hála :)
      A szívfacsarás pedig... Hát, öhm, ez már csak egy ilyen story, de ha akarod, bocsánatot kérek az "aljas" támadásért :)
      Újabb nicknév? :D Sors, mármint én? :o na jó, a kegyetlenkedő jelzőt elfogadom és azt is tüzetesen bevallom, hogy igen, szeretek velük játszani :) De aztán tudod, igyekszek mindent helyrehozni :)
      Sam és Dean. Leesett az állam, ugye tudod? :o írni őket... Hogy is mondjam.... Sokszor nehéznek, néha nyűgnek éreztem, pont ezért sokkal jobban ráfekszek a testvéri részekre és amikor kész vagyok vele, rájövök, hogy jééé, én ezt szeretem :) Jobb volt mint a soriban? :o ez... óóó. Nem jutok szóhoz. Való igaz, szeretem a mély és érzelmes beszélgetéseiket, amit a soriból adódóan keveset játszanak meg. És nem mindig elég mélyen. Itt "szerencsére" a Deannel történtek miatt lehetőségem volt mélyíteni a dolgon, ahogy mondtad is, és ennek nagyon nagyon örültem :)
      Karakterhűség. Kész, végem, itt végleg megöltél :) Bevallom őszintén: rettegtem a feji felrakása előtt, hogy karakterhűek maradtak-e. Sok-sok apró finomítást csináltam emiatt és amikor jössz te és azt mondod önmagadtól, hogy karakterhű lett.... Asszem nem kell ecsetelnem, hogy miért repkednek pillangók a gyomromban :) Még most is :)
      Cas és a kis kukkoló. Nem akartam húzni a dolgot és arra építeni fejiket, hogy "mégis mi a baja Deannek, miért kerüli Cast és jaj jaj jaj, most mégis miiiiii van szegénnyel és jaj, biztos utál" stb stb stb. Nem akartam ilyen drámát, eszembe sem volt ilyen irányba vinni storyt. Valahogy ez az irány... Olyan elcsépeltnek, semmilyennek éreztem volna, ezért meg se fordult a fejemben, hogy menjen majd a huzavona arról, hogy Dean mit titkol. És igen, így valóban minden nehezebb és bonyolultabb lett, üdv SPN :D Hát, csak győzzem kibogozni a szálakat :D Challenge accepted :)
      A végére mit is mondja, hogy megnyugodj? :) HE :) De azt nem ígérem, hogy addig nem fog nagyon nagyon fájni :)
      Hát igen, az a sarok, mostanában minden story után mindenki a sarkot akarja :) Aj-jaj, ez is olyan lett, mint a TÜKÖR, meg a KRÉMTÚRÓ és tsa-i :D
      Köszönöm, hogy írtál nekem és bearanyoztad a napomat :) Még most is, hogy csak ma jutottam ide, hogy válaszoljak :)
      Puszillak :)

      Törlés
    2. Azóta se tudom miket akartam kiemelni, pedig újra elolvastam, aztán ideértem és minden kihullott. Lehet hogy soha nem fogod megtudni.

      " Van az másfél is drága :) " Igazad van. És még fogok is. Elégg borzasztó érzés belátni, hogy nem azok vagyunk, akinek álmodjuk magunkat, de ezen se problémázok annyit, szóval ne reméld, hogy megúszod. Erről kapcsolatban jutott eszembe a karácsonyi körbeposta. Na az majd mennyire el fog olvasztani!

      Elmondani tényleg nem lehet, de értem, hogy mire gondolsz. Felemelő tud lenni, mikor rájössz, vagy rámutatnak, hogy hol a hiba és aztán ki is tudod szedni. Büszkék vagyunk rád, ezt nyugodtan kijelenthetem többesszámban.
      Meg amit linkeltél, nah az tényleg nyálas volt, de ez még neked is feltűnt. És ez csak egy kis része a munkádnak, mert a nagyjáról mi nem is értesülünk, csak a végeredményről, meg arról, ha közben, ha megosztasz pár infót. Ami a spoilerhörcsög énemnek egy pillanatig élvezet, aztán meg hatalmas kin, hogy még mindig nem olvashatom.
      Mindenhogyan látszik a fejlődésed, és ez annak köszönhető, hogy nem adtad fel, amit nem tudunk elégszer megköszönni. Miután végigolvastam az összes eddigi fejezeteket, és csalódottan abbahagytam a "következő fejezet" gomb nyomkodását, el kell mondjam, hogy a változás, a fejlődés szemmel látható, és tudom, hogy ezt a szintet is lazán meg fogod ugorni.
      Bekapcsolt a buzdító üzemmód :D

      Ne csinálj úgy, mint aki nem tudja, hogy nem élvezzük mikor kegyetlen vagy. Egyszerűen nem tudom megunni, mindegy, hogy hányszor, hány módon kinzol minket, és igen, mindent rendbeteszel, aminek nagyon, nagyon, nagyon örülök, de előferdülhet, hogy egyszer SE-t kapunk? A minap felfedeztem, hogy könyebben irok fluffot, mint angstot, szóval ki vagyok éhezve az angstok iránt, s te olyan szépen rajzolod le az érzelmeket, hogy már-már öngyilkos őrültséggel kiváncsi vagyok, milyen, amikor igazán gonosz vagy. Na, de nem sír a szám, így is veszettül hálás vagyok mindenért.

      Reméltem is, hogy leesik.
      Pontosan az ő testvéri kapcsolatuk miatt estem bele a sorozatba és az első három évadnak olyan jó hangulata van. Nem tudom elmagyarázni, de gondolom nem is kell, és bár azóta az ő kapcsolatuk sokat változott, ám olyan jó újra érezni, látni, hogy igen, ők a Winchesterek, ketten a világ ellen, mindig összetartanak. Úgyhogy igen, nevelgess nyugodtan pillangókat a gyomrodban, megérdemled. Bár nem tudom, nem kényelmetlenek? És nincs belőlük túl sok? Vagy azokat Alfinak adod?
      Szóval itt is megtérült a befektetett munka.

      "és arra építeni fejiket, hogy "mégis mi a baja Deannek, miért kerüli Cast és jaj jaj jaj, most mégis miiiiii van szegénnyel és jaj, biztos utál" stb stb stb" Ez kérlek már a szappanopera szint, amit inkább hagyj meg nekem. :) Igen, ez tökéletes megoldás volt, rövid, frappáns, aztakurvás és alig várom, hogy hova vezet majd ez! Hiába is akarsz megvezetni, én tudom, hogy te mindent tudsz előre, legalábbis a nagy vonalakat, és tuti győzelmet aratsz majd. Szeény Cas, bele se merek gondolni, hogy hogyan és milyen mértékben zavarták össze valamint meg, ezek az emlékek és az érzelmek, és nem, nem nyugtat meg a HE igéreted. Mert most még itt tartunk, és szeretek itt tartani, és egész kellemes hely ez az SPN világ :D Csak sóhajtozni tudok nekik.

      TÜKÖR elött KRÉMTÚRÓT enni!
      Na?
      Tegnap egész nap ezen vigyorogtam. Kéne csinálni egy ilyet, közösen, és aki elröhinti magát, annak bünti jár :)

      Hát, igyekeztem, és a te hszeid is mindig fénypontok. Rögtön ezzel inditottam a napot, és sokkal szebb hely lett a Volánbusz, pedig az ronda egy portéka tud lenni.
      Pussz-pussz!

      Törlés
    3. Óóóó, hát nem hiszem el, hogy itt lógok neked egy hsz-szel :o én totál úgy emlékeztem, hogy megírtam neked, aztán... Vagy a BS lopta el anno és nem vettem észre, vagy kihagy az agyam... De közben meg ezeket így vagy úgy, itt meg ott meg is beszéltük ugye. :) És hát jó rég volt, az biztos, na meg megvolt azóta a tükör előtti krémtúró is, emlékszel? :D jaj, hát az valami oltári volt :D

      Amúgy, hogy írod is, hogy egész kellemes ez a kis SPN világ, hát azóta változtak a dolgok, hogy a soriból kiestél és már nem is nézed tovább :) Crowley bezzeg... :D SE-t viszont talán még ígérhetek, de hát ha már nem közös a fandom... :( Ki tudja, egyszer talán mégis eljön még ez, és akkor ismét itt cseverészünk megint, tovább erről a regényről vagy akár a többiről is :) Én még bízok és remélek :)

      Puszillak :)

      Törlés
  2. Szia!
    In medias res kezdés lesz itt is:
    1. Amikor a végére értem a fejezetnek egyetlen egy szó jelent meg a szemeim előtt, amit ki is mondtam: „Picsába”
    Abszolút nem találom a szavakat. Ez. Ennek nem így kellene lenni, hanem hazaér Dean és mindenki örül neki, Casszel egymás karjaiba borulnának és mindenki boldog.
    De ehelyett.
    Ehelyett
    A valóságos valóságot írtad le, ahogy eddig is, de most… most nagyon-nagyon valóságossá tetted. (mert az egy év, az olyan volt, mint egy álom, amiben Dean álmodik, de most felébredt s minden valósággá vált) Mármint normális ember pont így gondolkodna, mint Dean. Ami akárhogy is fájó, hogy nem akar Casszel egy kapcsolatot, amiben pótolná a volt szerelmét, de érthető.
    Teljes mértékben érthető.
    2. Azon gondolkozok, hogy hogyan vagy képes kihozni az emberből a történeteid által az érzések sokszínűségét. Húúú, hát nem tudom mennyire érthető ez, de megpróbálom leírni. Volt, hogy örültem, szomorkodtam, de mindegyik történetedben más és más skálán mozogtak ezek az érzések. Volt hogy csak 58%ban voltam boldog, volt, hogy 98%-ban. Volt, hogy elértem, hogy 96%ban megkönnyezzem a történetet, de most… ez az, amit most érzek. Sokkolt, s írtam már ezt a szót vmelyik fejezetnél, vagy történetnél, de ez most másfajta sokk. Érthető, ami miatt érzem ezt az érzést. Fáj, hogy nem akar összejönni Casszel és szomorú vagyok miatta, de ugyanakkor meg boldog, hogy végre visszatért 2014-be és mindenki él.
    3. Cas: Szegény, mennyire csalódott lehetett, hogy Deant, akit szeret – miután mozizott egyet a fejében a jövőbeli énje rámutatott neki, hogy szerelmes belé – annak a jövőbeli énjével lett kapcsolata. Ez borzalmas. Mit élhetett át:( Hogy az a boldogság, ami neki a jövőbeli énjének megvolt, az talán ő sosem kapja meg a jelenben, mert Dean nem akar tőle semmit.. Most kezdek elszomorodni, ahogy átérzem Cas fájdalmát. Mindent megtett, hogy megtalálja Deant :( Magát okolta, mert elvesztette szem elől. Mert Zackariás beleköpött a levesbe. Mennyi aggódás érhette őt. Milyen nehéz lehetett neki :( S míg megjárta a maga Poklát, addig Dean a jövőbeli énjével… boldog volt. S ez fáj neki, de nem mutatta ki, mert még hadilábon áll az emberi érzésekkel. Mintha Dean megcsalta volna, pedig én is és Cas is tudja, hogy ez nem megcsalás, hisz ő talán sosem kapja meg ezt a boldogságot (persze tom, h. a kövei fejezetekben, majd összejönnek lsd. videó, de most szegény biztos nagyon boldogtalan, összezavarodott, és magányos) megkapta Deant, de talán most sokkal távolabb kerültek egymástól, mint eddig voltak. Ahogy leírtad a történetben. Mint amikor először találkoztak egymással, hideg és távolságtartóak voltak. Jaj, nehéz ügy és kivárni az új fejezeteket valahogy még nehezebb lesz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 4. Dean: Teljes mértékben egyetértek vele, hogy Casnek tényleg nem kellett volna ezt végignéznie, de nagyon örülök neki. Így legalább tudomást szerez Dean álmairól, s hátha segít rajta. Bár te tuti már erre is kitaláltál valamit. ;) Biztos vagyok benne, s tuti, hogy meg fogsz lepni vele :D Remélem Dean is bele fog nyugodni az elkerülhetetlenbe és rájön, hogy őket az ég is egymásnak teremtette, ahogy Sam mondta.
      5. Sam: Igen, ő egy nagyon okos és értelmes öcs lett ebben a történetben. Érett és nagyon megszerettem a karakterét. Szeretem Samet amúgy is, mert néha igazat adok neki. Ő az ész a családban. Az nagyon tetszett, amikor mondta Deannek, hogy látta kettejük között a vibrálást. S, amikor megtudta, hogy Dean Casszel eljegyezte egymást. Nem ítélte el őt. Kivételes ember lehet, aki így tud hatni a bátyjára, s ez nem csak Deannek, de nekem is jólesett. Annyira ott volt minden a helyén a történetbe. Mindig jól írod, de annyira letisztáztad a dolgokat, s a végén amikor Sam mondta, h. megkérte Cast, hogy hozzon neki szendvicset. Jaj, ott elszomorodtam. Szegény Cas. Remélem Sam is megkapja a megérdemelt boldogságot.
      6. Imádtam mind a négy szereplőd reakcióját, annyira valóságos volt. De Cas… és Dean… és a Colt… és az Apokalipszis. Ajaj, lesz még munkájuk, s neked is bőven, de remélem. KÉRLEK! Hamar frissíts.
      S most jut eszembe, hogy hagyni akartad ezt a történetet. Mindig eszembe volt s reménykedtem benne, hogy ugye nem lesz úgy ott vége, ahogy az előző fejezetet úgy lezártad. Még álmomban is ezen járt a fejem, megpróbáltam továbbgondolni, hogyan folytatódhat, mert ha nem lesz friss, akkor csak az álmomban nézhetem tovább Cas és Dean boldogságát.
      Belebolondultam volna, ha nem folytattad volna. Na jó egy kicsit bele is bolondultam, mert nagyon vártam ezt a fejezetet, hogy Dean hogyan éli meg, ha hazaér. Hogy mit élnek át a szereplők. Dean és Cas kapcsolata (barátság, vagy szerelem terén) örülök, hogy azért a érdeklődés, kérdezgetésem „hogy hogyan haladsz vele”, nem volt hiába való, s sikerült megírnod. Nem szokásod feladni, ezt már tudom, de többet ilyet mondani, h. nem akarod folytatni, mert nem megy Dean személyiségének az eltalálása hallani sem akarok :D uhhh tudom, hogy kellett, s nem tudom, (bár írtad), hogy mennyit szenvedtél vele, de megérte. S Köszönöm neked, hogy feltetted.
      Hát így elsőre, most ennyi jutott az eszembe :D Basszus én sosem írtam ilyen hosszú kritikákat. Mit teszel velem?
      Ja és hogy miért mondtam a Picsába szót? Hogy vége ennek a fejezetnek és hogy mikor lesz vajon az új rész :D
      Köszönöm neked ezt a fejezetet, annak ellenére, hogy még semmi nem rendeződött le Deanben és nem estek egymásnak Casszel, de fantasztikus volt.
      Pussz crucio

      Törlés
    2. Szia :)
      És megjöttem, igen, itt vagyok :) Hát akkor in medias res, vágjunk is bele :)
      1. Szóvalt azt mondod, hogy "picsába"? :D király :) Bocsika :)
      "Ennek nem így kellene lenni, hanem hazaér Dean és mindenki örül neki, Casszel egymás karjaiba borulnának és mindenki boldog."______ Valóban jó lett volna ez? Zárjam le két fejivel az EÚV-ét és szevasz? :) De te is beláttad végül, hogy hát ezt nem lehet ennyivel elintézni. Ezt ki kell fejteni. Itt komoly érzelmi traumákon ment keresztül Dean és most Cas is.
      "A valóságos valóságot írtad le, ahogy eddig is, de most… most nagyon-nagyon valóságossá tetted."____ Köszönöm :) Erre nem tudok mit mondani, csak azt hogy köszönöm :) Azt, hogy így látod, és azt, hogy elmondtad nekem :)
      2. Ennek a leírt skálán én csak örülni tudok. Ez fakad abból is (mármint a sokk, vagy boldogság mértéke), hogy minden story más. Másként van feléptítve, másképp tud hatni, szóval ebben igazán sose gondoltam bele, de igaz, hogy ez így van, ahogy leírtad. De a legjobb: hogy valahogy mindig hat :) És nem hathat minden 100%-on, ezt én is elfogadtam, szóval... Örülök, hogy leírtad ezt nekem. Mármint hogy ez a feji másképp hatott és sokkolt, ugyanakkor elfogadtad és megértetted, hogy miért lett ez :)
      3. Cas. Igen, Cas, nem lesz ez egy könnyű menet kettejüknek, ezt megígérem. Idővel mindenre kitérek majd, szóval egyelőre csak a türelmed tudom kérni :)
      Átérzed a fájdalmat? :) Ennél szebb dicséret nem is mondhatnál volna :) Pedig Cas nem sokat szerepelt a részben, mégis átjött az, hogy mennyire fájt ez neki és sokkolta őt :) Köszönöm, hogy ezt kiemelted :) :) :) :) :) És ahogy leírtad Cas érzéseit... Hogy mit miért érez... Teljesen meghatottál :) Ahogy beleláttál a fejébe, vagy ahogy érzed azt, amit ő érezhet... Meghatottál, csak ezt tudom mondani. :) És igen, jó felé jársz ezen a téren, csak ennyit mondok most :)

      Törlés
    3. 4. Igen, Talán nem kellett volna ezt tennie, de mint pont Évának is írtam feljebb, nem akartam huzavonát és fejiken keresztül azt ecsetelni, hogy Dean nagyon nagyon nagyon titkol valamit Cas elől. Ezt nem, ezen a vonalon eszembe sem volt menni, ezért is mondtam azt, hogy még mielőtt ez az "esemény" lett volna a SOTB-ban, már akkor ez a dolog az EÚV-é volt, csak épp megírásban nem jutottam ide. De most végre ez is meglett, és másképp el sem tudtam volna képzelni a dolgot, mármint azt a szálat, hogy részeken keresztül Dean 2014-es titkain drámáznak és titkol mindent mindenki elől. Ezt nem, kicsit sem. Remélem ezt ti is így látjátok, vagy... Nem tudom. Szerinted?
      5.Sam, igen, én is csípem őt. Nem olyan nagy felé az imádat, mint Cas és Dean felé, de szeretem a karakterét, kivéve amikor nyávog :D És igen, az ész, meg aki átlátja a dolgokat, stb. Kell egy ilyen karakter is és Deannek mindig szüksége van rá, még ha ő vagy Sam ezt sokszor észre sem veszi vagy be se akarja vallani magának, egymásnak.
      6. A frissítésről tudod, érkezik, amint meg tudom írni és megfelelő formában tudom hozni. AMi most fogalmam sincs, hogy mikor lesz, mert utoljára EÚV-t, mármint nyersen, amikor a szálat viszem tovább, valamikor májusban írtam :o brutális. Azóta csak helyrehoztam a fejiket és csekkoltam és bővítettem. Fejben már átlendültem a bukkanón, de meg is kéne írni, de most nagyon a BA-val és az Ö2-vel foglalkozok, aztán úgyis jövök vissza ide is :) Nem maradtok éhen, szomjan, tudod :)
      Nem fogom abbahagyni, eszembe sincs. TÚl nagy, túl kiterjedt story ez, ezt már én is belátom :) És rengeteg lehetőség van benne, sok-sok tanulnivaló nekem (főleg türelem terén) és nekem is kihívás, hogy végig tudjam vinni és meg tudjam írni azt, amit szeretnék :) Ha sokára is fejezem be ezt a storyt, akkor is végig akarom vinni :) Valahogy összekapom magam ide is :)
      Nem is hittem volna, hogy ennyire vártad ezt a fejit :) Pedig... Ez olyan átmeneti, kis bevezetős, átvezetős fejinek indult, a végére viszont asszem sikerült elég mély érzelmekkel felépítenem és keserédessé tennem a részt :) Úgy látom a reakciódból, hogy ez valamennyire sikerült ami jaj... Nagyon nagyon nagyon örülök neki, mert basszus, ezzel a fejivel aztán tényleg sokat melóztam, huh, ennyit tényleg még soha egy frissel sem bajlódtam. És olyan boldog vagyok, hogy szerinted megérte és érződik, hogy mennyi munkám lett benne :)
      A hosszú kritika jóóó, én szeretem és hát na, a feji, hát ilyenre sikerült, bocsi :P én örülök, hogy ennyire megmozgatja a fantáziádat :)
      A picsába szóra fentebb reagáltam, mármint a folytatás kapcsán :)
      Nagyon örülök, hogy az átvezető jelleg ellenére is tetszett a rész és jónak találtad :) És köszönöm atöbbi segítséget is, amiket pv-ben nyújtottál :) Tényleg hidd el, ez nekem rengeteget segít majd a továbbiakban. Való igaz, nehéz egy ekkora regény minden apró részére odafigyelni, így könnyen tud hibázni az ember. De hát ez az én saram, minek kell nekem több regényen dolgoznom egyszerre? :D de így jó. Így jobban megy, így nem unok bele, változatos, kedvemhez tud igazodni a dolog. Attól függ, mikor minek az írásához van ötlet, ihlet, kedv :)
      Dean és Cas egymásnak esés? :o itt? :o szerintem abban ti is csalódtatok volna, nem? és hát... édesen épülnek a dolgok, úgy még izgibb, nem? :p na majd meglátjuk :)
      Köszönöm ezt a csodaszép, hosszú hsz-t :)
      Puszillak :)

      Törlés
    4. Szia!
      1. Két fejezettel lezárni? Ki is téptem volna a hajamat. Kivéve, ha a két fejezet fejezetenként 50-60 oldalt tesz ki :D Jaj, az nagyon jól hangzik :P Bár kíváncsi lennék most a reakciódra, amikor olvasod, h. 50 oldalt kéne írni egy fejezetből.
      Én köszönöm, hogy írod. De maradjunk annyiban, hogy mindenki köszön mindent, s ezt úgyis tudjuk :D
      2. Szándékosan nem akartam 100%ot írni, mert téged ismerve pár történet fejezete után a 100% már kevés lenne és 200%os skálán mozogna minden :D
      3. Igen átérzem. Szegény kis angyal, egy sor olyan érzéssel szembesült, amit valójában meg sem élt. Vajon a Dean és 2014esCas Eljegyzéses szeretkezését hogy élhette meg. Jaj, hogy miért nem látok bele a fejébe :D
      4. Helyesen tetted, hogy nem titkolóztál itt. Elég a BA-ban kivárni, hogy Dean hogy buktatja le magát, vagy mondja el a többieknek a rossz eredményeket. Két történetben már túl sok lett volna a titkolózás.
      6. Szerintem nekünk is jó, ha ülepedik a történet és mást is frissítesz, mert így mi sem unjuk meg őket. Van miből válogatni, de ha csak mindig egyfajta történetet olvasnánk az nagyon szürke lenne, annak ellenére, hogy érdekes a regény. Meg így több történet frisse miatt lehet rágni a füled :P Kedves vagyok, igaz? Tudom :D
      Remélem azért sikerül haladnod az EÚV-vel, de most a BA is nagyon érdekel. Az Ö2től még mindig félek. Ez olyan érzés, mint mikor a hegy tetején állsz, és le kéne futnod rajta, de tele van fákkal és nem tudod, hogy gyorsan (egymást követő frissekkel) jobb túljutni rajta, vagy lassan. Ha lassan futsz le is, eleshetsz, s fáj. Ha gyorsan, akkor meg lehet hogy akkor üt, de utána túl leszel rajta. Magyarul ha sokat kell várni a frissre akkor az borzalmas ( az Ö2-nél meg főképp) Szóval ezért azt mondom, hogy félve várom a kövi fejezetet az Ö2ből.

      Csak az előző fejezeteknél abba akartad hagyni és nagyon szomorú lettem :( Hogy pont itt, amikor visszatér, nem tudod folytatni. Persze ezt nem lehet befolyásolni, mert ha nincs ihlet, vagy kedv, akkor el kell fogadni. De engem az megviselt. Persze ezt nem mondtam volna neked, de így mivel hoztad a frisst, s írtad, h. megpróbálod frissíteni, így volt merszem leírni. Az a baj a történeteiddel, hogy nagyon szeretem őket, és ha abbahagynád hirtelen… belerokkanék? :D Na jó, nem akarok nyomást tenni rád, de szerintem nem csak én vagyok így a történeteiddel. Meg az nyugtat, hogy szereted a kihívásokat és ha nem megy, akkor addig vagy rajta, amíg nem sikerül megoldanod :D
      „Ha sokára is fejezem be ezt a storyt, akkor is végig akarom vinni :) Valahogy összekapom magam ide is :)”
      A jó munkához idő kell :D S ez nagyon jó idézet, amit nem felejtek el :)
      Apró részletekre figyelés: egy újabb kihívás számodra :D De szerintem te ezt szereted:D
      Pussz és kellemes napot: crucio

      Törlés
    5. Szia! :)

      Uh, el se hiszem, hogy itt elmaradtam neked egy komival :o pedig anno chaten kb mindent végigbeszéltünk, ugye kaptam tőled a segítő maileket is és... Bevallom őszintén, hogy akkor eléggé közel jártál 1-2 dologhoz a regényben történő dolgok kapcsán és ez akkor kicsit szívenütött, mármint ennek sajna szokása ezt tennie... :( De azért kerülünk a padlóra, hogy felálljunk és utána menjünk tovább :)

      1. khm, 50 oldalas fejik :D nos, ma már, hogy 30-akat próbálja súrolni az ATGB, nos... Jaj, odáig talán már nem jutunk el :D

      3. Örülök, hogy nem látsz bele se az ő, sem az én fejembe, mert na, így is elég jól beleláttál már, és hát egyelőre örülök, ha majd visszatérhetek a regényhez. :)

      4. Nem kell annyi titok, mi? :D vettem :D

      6. Egyszerre adsz és veszel, mi? :D írod, hogy tök jó, hogy több regény is fut, lehet válogatni, utána meg "Meg így több történet frisse miatt lehet rágni a füled :P Kedves vagyok, igaz? Tudom :D" mondtam már, hogy imádlak? :D

      "Ez olyan érzés, mint mikor a hegy tetején állsz, és le kéne futnod rajta, de tele van fákkal és nem tudod, hogy gyorsan (egymást követő frissekkel) jobb túljutni rajta, vagy lassan. Ha lassan futsz le is, eleshetsz, s fáj. Ha gyorsan, akkor meg lehet hogy akkor üt, de utána túl leszel rajta. Magyarul ha sokat kell várni a frissre akkor az borzalmas ( az Ö2-nél meg főképp) Szóval ezért azt mondom, hogy félve várom a kövi fejezetet az Ö2ből." _______ őőő, totálisan megértelek :D közben meg... Khm, azt hiszem, hogy az élet, az írói válságok meg úgy minden közben döntött és a lassú utat választotta. De inkább lassan, mint sehogyse, mármint remélem, hogy ezt nem csak én látom így :)

      Awww, teljesen elolvadok, megint, hogy olvasom a komid. :) Igen, be kell vallanom, hogy volt 1 nagy mélypontom a regénnyel és most, igen, most is van valami hasonló. Bár teljes a 14. feji, csak ugye a rendbetétel... Valahogy előfordulnak ilyenek, de utólag mindig rájövök, hogy okkal történnek ilyenek... Mert amikor végül visszatérek az adott történethez, pikk-pakk át szoktam ugorni a bukkanót és sokkal jobban tetszik az, ahova végül vittem a részt, mint ahogy eredetileg ment volna végig a tervezett út... Szóval bízok abban, hogy végül itt is minden jóra fordul. :) Mert csak idézni tudom magamat :D „Ha sokára is fejezem be ezt a storyt, akkor is végig akarom vinni :) Valahogy összekapom magam ide is :)”

      És köszönöm még egyszer a támogatásod, és remélem, hogy hamarosan ennek a folytatásával is megörvendeztethetlek :)

      Puszillak

      Nienor

      Törlés
  3. Szia!

    1. Hát, jól tetted, hogy egyben hagytad ezt a fejezetet. Nem tudom, mit csináltam volna, ha kettészeded. Így is olyan rövidnek tűnt, és úgy olvastam volna még... :)
    Az egyik kedvenc részem lett!
    Hogy jó vagy karakterábrázolásban és az érzelmek átadásában, azt eddig is világos volt. Most ebben a fejezetben az is látszik, hogy egyben milyen jó mesélő is vagy. Nagyon izgalmas a sztori, nem lehet előre kiszámítani. És a nagy fordulatok mellett mindig van valami apróság, ami színesíti vagy továbblendíti a történetet (hamburgerrendelés, gyűrű... stb )

    2. A jövőből visszatárni a múltba kicsit olyan érzés volt , mintha a Destieles álomvilágból az igazi sorozatba csöppentünk volna. Ízelítőt kaptunk belőle, milyen lehetne, ha a készítők tényleg meglépnék ezt egyszer. Nagyon sorozathűre sikeredett, és valahogy olyan valóságos és természetes az egész: Miért is ne? Akár így is lehetett volna. Én simán el tudnám képzelni "igazából" is. :)

    3. Dean és Sam párbeszéde remek. Nagyon jól bemutatod, mit tett Deannel az elmúlt év: nyitottabb lett, érzelmileg érettebb, és talán komolyabb is. Nagyon ráfért már ez a változás!
    Sam érzékenysége, empátiája és bölcsessége pedig mindig lenyűgöz. Iszonyat jól eltaláltad mindkét karaktert!

    4. Nem vártam volna, hogy ilyen gyorsan ki fog derülni minden, de jól tetted, hogy nem húztad tovább. Szegény Casre rázúdult minden (habár, az ő baja, minek kontárkodik bele más agyába? :D ) A körülményekhez képest szerintem viszonylag jól kezelte a helyzetet.

    5. Örülök Bobbynak. Kicsit hiányzott már. Nekem mindig olyan megnyugtató, ha feltűnik: az állandóságot, a családot és az otthont jelképezi. Egy igazi régi kedves ismerős.

    ShapeShifter

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)

      Huh, végre ideértem :) Nagynehezen :)

      1. hát annyira de annyira egy jelenet volt az egész (lásd pl. BDM), hogy őrültség lett volna kettészednem. Azt hiszem. Rövidnek tűnt? :o pedig tényleg a leghosszabb EÚV fejim lett, sőt talán a BDM után második leghosszabb friss. Vagy harmadik, ezt most fejből hirtelen nem tudom. A lényeg: hát nem volt egyszerű egyberakni, de úgy látom megérte a sok munka :) És ilyenkor érzem úgy, hogy ezek után örömmel ölök bele bármibe akár ötször több időt is :)
      Kedvenc rész? :o ez... Wow. Pedig először tényleg "csak" egy átvezető, bemutató fejinek indult és.... Karakterábrázolás és érzelmek átadása? :) Nem jutok szóhoz, annyira boldog vagyok :) Tudod, pont ezeket éreztem gyenge pontnak ebben a fejiben és te meg jössz és kérdés nélkül kiemeled őket és azt mondod, hogy jó volt... Ennél nagyon öröm és boldogság nem érhet :) Köszönöm :)
      "a nagy fordulatok mellett mindig van valami apróság, ami színesíti vagy továbblendíti a történetet" _____ Ezek néha fel sem tűnnek, mármint írom őket, csiszolom, aztán... Örülök, hogy fordulatosnak találod a storyt és nem kiszámítható. :) Egy író legnagyobb félelme, ha az olvasó tudja, sejti, előre látja, hogy mi fog következni és az nem valami jó. És nem azért mondom ezt, mert mondjuk valaki annyira ismeri már az embert, hogy tudja mit fog írni, ismeri a stílusát, gondolatmenetét... AKkor is kell és jó, ha az ember meg tudja lepni a többieket. :) Boldogan olvastam, hogy úgy látod, ez most is sikerült :) Igyekszek ezt továbbra is tartani :)
      2. És ez volt az a pont, ami után az első olvasat után is leesett az állam. Soha... SOha nem hittem volna, hogy ennyire sorozathűre sikerülne bármely írásom is, főleg nem ez. Szóval... Mit is mondhatnék... nem tudom, mert teljesen letaglóztál :) Nagyon köszönöm, hogy ezeket a kedves szavakat megosztottad velem. Ez egy fanfic és amikor valaki azt mondja, hogy ez simán elmehetne a soriba is... Az egyik legkedvesebb dicséret és a legnagyobb szó egy írónak :) Tényleg köszönöm :)
      3. Nagyon örülök, hogy a múlt fényében átjött, hogy Dean miért volt ilyen Sammel, Hogy nem azt mondtad, hogy Dean OOC lett, hanem hogy Dean ezért meg azért viselkedett így Sammel és a többiekkel :) Mindig rettegek az OOC-ktől, főleg regényeknél, mert ott nem akarok ilyenbe belefutni. A körök azok mások. Némelyik csak bohókás, könnyed, felüdülést hozó írás, de amikor regény vagy komolyabb hangvételű körről van szó, oda nem akarok OOC-vel hibázni. Pedig ennél a fejinél nagyon féltem, hogy azok lesznek a karakterek. Konkrétan Sam meg Dean. És nem, szerinted nem :) Köszönöm, hogy megnyugtattál :)
      4. Nem akartam a titkokat sokáig húzni, és örülök, hogy a többiekkel együtt te is úgy látod, hogy ezt így kellett. Valahogy... Hogy is mondjam... Eszembe sem volt részeken át húzni a dolgot és eljátszani velük, mint valami nyálas szappanoperában. (Bocsánat a kifejezésért). De egy ilyen szál szerintem csak rontott volna a történet komolyságán, hangvételén, ezért a kezdetektől kezdve rögtön fel akartam fedni a lapokat és felnőttekként játszani velük tovább. Huh, ez gonosz leírás volt, bocsi :) A lényeg: a fejemben más opció soha nem is létezett, szóval remélem hogy ennek fényében a folytatás is elnyeri majd a tetszésed :)
      5. Igen, Bobby, na hát ő meg kell ide, hisz ebben az időszakban a fiúkkal töltött sok-sok időt és nem hagyhattam ki. Meg amúgyis. Kell egy kis változatosság, még ha nehezebb is több szereplővel boldogulni. De megéri, és szeretem csinálni :) Örülök, hogy tetszett a megjelenése :)
      Köszönöm, hogy írtál és hogy így felvillanyoztál a kedves szavaiddal :)
      Nienor

      Törlés
    2. Szia!
      Örülök, ha sikerült feldobni a kommentemmel :) A fejezet nálam ugyanezt a hatást váltotta ki :)

      1. Tudom, hogy most megragadom a lényeget, de mi az a BDM? :)

      2. "Soha... SOha nem hittem volna, hogy ennyire sorozathűre sikerülne bármely írásom is, főleg nem ez"

      Tényleg nem? Pedig a többiben is van néhány jelenet, ami simán elmenne a sorozatban is. Ezt meg szinte egy az egyben át lehetne emelni szerintem.

      3. Itt eszembe sem jutott, hogy OOC lenne. Abszolút hiteles mindkét karakter.

      4. "De egy ilyen szál szerintem csak rontott volna a történet komolyságán, hangvételén, ezért a kezdetektől kezdve rögtön fel akartam fedni a lapokat és felnőttekként játszani velük tovább."

      Na, ezt elmondhatnád az íróknak is. Én nagyon bírom az eredeti sorozatot, de néha már idegesítő a sok titkolózás, a "csak a te érdekedben" és a "nem tudtam mit tegyek" magyarázkodás. Mintha egy ideje nem nagyon fejlődnének a karakterek (legalábbis bizonyos területeken), csak körbe-körbe mennek, ugyanazokat a hibákat követik el. 10 év alatt azért sokat változik az ember, lehet, hogy ideje lenne felnőttként kezelni a srácokat.

      Üdv: ShapeShifter

      Törlés
    3. Szia!

      Basszus, nem hiszem el, hogy nem válaszoltam a kommentedre :o teljesen abban a hitben voltam, hogy... Te jó ég, most nagyon bűntudatom van :(

      Próbálok válaszolni neked, bár nem tudom, hogy aktuális-e még.

      1. BDM az a Black Devil Martini. Ne haragudj, nagyon hajlamos vagyok rövidíteni, a lusta mindenemet... :)

      2. Néha felfogom, néha nem, ez változó. Néha visszaolvasom 1-1 írásomat és csak fogom a fejemet és ciccegek, hogy "ej, ez de rossz lett". De néha nem, oké, ezt is bevallom most :)

      3. Nagyon örülök, hogy karakterben maradtak szerinted a szereplők :) Próbáltam nagyon odafigyelni erre is :)

      4. Ebben teljesen egyetértek veled. Nagyon is. És erre megint szép kis példát emelt a sori a 10. évadban... Nem is kicsit.

      És most jön az, hogy esküdni mernék rá, hogy én bizony válaszoltam erre a kommentedre. Emlékszem, hogy kifejtettem a válaszaimat meg minden... Vagy csak álmodtam, vagy a rendszer nem küldte el a megírt válaszom? :( Nem tudom... Ne haragudj, hogy csak most vettem észre a hibámat... :(

      Nienor

      Törlés
  4. Hello ^^
    Az igazat megvallva, rohantam ahogy csak tudtam, amikor megtudtam, hogy van friss az oldalon, de így is elég körülményes volt elolvasnom, mert eléggé elfoglalt vagyok mostanában, és vagy háromszor kellett félbeszakítanom a történetet különböző dolgok miatt.
    De a lényeg, hogy itt vagyok, kész vagyok és elolvastam.

    Nagyon örülök, hogy Sammy és Bobby is visszatértek és hogy Dean végre otthon van, mindazok után ami vele történt. Megérdemli, hogy otthon legyen. Viszont a másik oldalról nézve a dolgot, el kellett hagynia azt, akit szeretett és ez az egyik lehető legszörnyűbb dolog a világon. Próbál erős maradni, de szerintem ezt a helyzetet még egy zsák Dean sem tudná kezelni anélkül, hogy kiboruljon.

    A Dean-Sam testvéri momentumokat nagyon szerettem, mert már elmondhatatlanul hiányzott Sam, aki mindig megérti őt és biztonságot ad, nem csak Deannek de az egész történetnek.

    Aztán meg ott van Castiel, aki most megtudott mindent, és persze nem az ő hibája, de fájón érzelemmentesen kezeli a helyzetet, és Dean, aki semmit nem akar ettől a Castieltől, mert azt mondja "Cas nem érdemli meg".
    Egy biztos, hogy mindkettejüknek időre van szükségük...

    Én meg itt maradok és végigkísérem őket ezen az úton, és közben megafonnal ordítok a fülükbe, hogy GUYS! "SOME THINGS ARE MEANT TO BE!"

    Nagyon örültem a folytatásnak, mert már nagyon szeretném tudni ennek a csodálatos történetnek a végét! Gyönyörűen sikerült megírni,mint mindig!
    Köszönöm hogy olvashattam!
    Dean

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Nem kell úúúgy rohanni, a story megvár, nem megy sehova :) De mindenesetre örülök, hogy ennyire érdekelt és siettél :) És sajnálom, hogy többször félbe kellett szakítanod :( remélem ennek ellenére valamennyire élvezni tudtad :)

      Sam és Bobby, igen, nekem is felüdülés lesz velük dolgozni, bár meglátjuk mennyire mélyen foglalkozok majd velük. :) Dean pedig... Örülök, hogy átjött a fájdalma és átérzed azt, amit most neki túl kell élnie. Ami kicsit sem könnyű, ahogy mondtad. Nem csak neki, de száz Deannek se lenne az...

      Hihetetlen, hogy te is Sam-Dean testvéri jelenetes párti vagy :) Ezek szerinte csak én nem. :) Mármint igen, az vagyok, csak írni néha nehézkes, emiatt több időt foglalkozok velük, a végén meg rájövök, hogy jééé, ezt mégis szeretem csinálni :) Na nesze, igazodj ki rajtam :D

      Cas és Dean. Igen, jól mondtad, szenved most mindkettő, minden miatt. De örülök, hogy velem tartasz ezen az úton. Velük. :) És végigkíséred őket a hossssszúúú úton a végig :) Köszönöm :)

      A történet végét akarod? :) Hát, öhm, az még arrébb van :) Még csak most indult el a regény második fele, mármint a 2009-es fele :) Tudom, jó hosszúra nyúlik, de valahogy úgy érzem, hogy kell ide a kifejtés, a mély érzések, a hosszú fejik, Remélem nem untatlak majd vele halálra titeket.

      Örülök, hogy tetszett a rész, és köszönöm, hogy a temérdek elfoglaltságod mellett időt szakítottál rám és mindezt leírtad nekem :)

      SOk sok pitét, ölelést és kitartást kívánok neked a nagy hajtás közepette :)

      Puszillak :)

      Törlés
  5. Szia!
    Nagyon szeretem a történeteidet és ez az egyik kedvencem. Remélem fogod még folytatni. :) Viszont attól félek, hogy Dean utolsó kijelentése "A szerelem és a Dean Winchester név többé nem létezhetnek együtt." az általam nem túlzottan kedvelt jövőbeli Dean megszületéséhez fog vezetni. :(
    Szeretnék sok sikert kívánni az íráshoz és remélem minél hamarabb jön az új fejezet. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Astra :)

      Isten hozott nálam :) Oh, nagyon feldobott a kommented és nagyon szépen köszönöm a kedves szavakat :)
      Igen, Dean kijelentése nem egy könnyed kis vallomás volt, és hogy ezután mi lesz... Bocsi, tudod, ezt nem mondhatom el. :)
      Az igazság az, hogy nagyon meg vagyok akadva ezzel a történettel és próbálok mindenbe kapaszkodni, ami újra lendületet ad hozzá. Egyelőre nem jártam sikerrel, de nem adom fel. Minden itt van a buksiban, csak hát meg kellene írni. Mint minden mást... Egyelőre még nem akar békén hagyni az írói válságom, ezért sincs egy ideje friss... De már időszerű, hogy lejárjon és remélem, hogy hamarosan végre hozhatok nektek valamit :)

      Nagyon örülök, hogy írtál nekem :) Igazán feldobtak a szavaid és jól esik hallani, hogy vagytok még, akiket megmozgat és érdekel ez a történet :) Imádom és remélem, hogy hamarosan ehhez is visszatalálok :)

      További szép napot neked :)

      Nienor

      Törlés
  6. Szia!

    Napokkal ezelőtt akadtam rá az oldalra, és azóta megállás nélkül olvasok.
    Imádom amit csinálsz, amit és ahogyan leírsz.

    De ezt nem teheted velünk, hogy ezt itt abbahagyod! Főleg azután nem, ahol az Összetörve 2.-t félbehagytad. Kisebb depresszióba zuhantam tőle.

    Kérlek, légy szíves folytasd.

    Üdv.:
    A.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)

      Isten hozott nálam :) És nagyon nagyon örülök, hogy jól érzed magad itt és írtál is nekem :)
      Eszembe sincs abbahagyni, ezt a regényt is folytatni fogom, amint újra elkap vele az úthenger. Elszúrni nem akarom, ennél ti is többet érdemeltek. Szóval úgy tűnik, hogy néha előfordul kisebb-nagyobb szünet az írásaimban... De túlságosan is szeretem őket ahhoz, hogy magukra hagyjam őket és titeket :)

      Mindenhol meglesz a happy end :)

      Még egyszer köszönöm, hogy írtál nekem :) Remélem, hogy találkozunk még itt :)

      Nienor

      Törlés
  7. Szia!

    Viszonylag új olvasód vagyok és még egyik történetedhez sem írtam, mondjuk nekem ez nem is nagyon szokásom. Általában képtelen vagyok értelmes mondatokba önteni a gondolataim, szóval nagyon meg kell fognia egy történetnek ahhoz hogy ezzel megpróbálkozzam.

    Hát ez a történet megfogott. Nagyon is. Ezért muszáj vagyok valahogyan a tudtodra adni, hogy mennyire eszméletlenül tetszik ez a sztori!
    Nagyon magával ragadott, ahogy szép lassan 2014!Cas legyőzte a maga kis démonait és egymásra találtak 2009!Deannel. Az elején nem is gondoltam volna, hogy visszahozod őt a jelenébe. Aztán megnéztem a videókat és egyértelmű lett, mit tervezel. Onnantól alig bírtam kivárni, hogy mikor hozod őt vissza. Annyira érdekes, izgalmas és szép volt az, ahogy egymásra találtak és Cas megbirkózott azzal, hogy ez a Dean egy másik Dean, de mégis Dean... Alig várom, hogy ugyan ezen átmenjen Dean is a másik Cassel, annyira szépen dolgoztad ki 2014!Cas és 2009!Dean egymásra találását, kapcsolatát, hogy semmi kétségem afelől, hogy 2009!Cas és 2009!Dean egymásra találása sem lesz kevésbé izgalmasabb. Imádom, amikor a mi kis karót nyelt angyalkánk "rosszalkodásra" adja a fejét Deannel, szóval nagyon kíváncsi vagyok már hogyan hozod össze ezzel a Cassel Deant.

    Tényleg nem szokásom hozzászólást írni, mert ha épkézláb mondatokat is sikerül összekaparnom, akkor sincs bennük semmi építő jelleg és kimerül az "úristen, ez mennyire jó" hatféle megfogalmazásában, és azt hiszem most is csak ennyire telt. :$

    Neked egyébként nem ez az első történeted, ami kihozta belőlem, hogy "ehhez írnom kell, akármennyire is nem lesz értelme a mondandómnak". Remélem nem baj, hogy ennél a történetnél zúdítom rád a másikról való áradozásom, de azt hazafelé buszozva, merülő telefonon sikerült olvasnom (az a történet dobta fel a napom, ezt hozzátenném) és teljesen esélytelen volt, hogy akkor írjak róla, de annyira imádtam, hogy valamikor valahol ezt muszáj kiadnom. :D Ez a másik történet a 14. kör volt a The Angel and the Demon. Hát az a történet valami fantasztikus! Az eddigi legjobb Destiel, amit olvastam! Annyira gyönyörű volt az egész, imádtam! :)

    Azt hiszem ennyi elég is volt a se eleje, se vége áradozásomból. ><" Minden esetre szereztél egy új rendszeres olvasót. Alig várom már az Egy új világ folytatását!

    Puszi,
    Ani

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)

      Olyan sokszor olvastam már a hsz-ed, és alig tudtam összeszedni a gondolataimat és érdemben válaszolni. :) Teljesen zavarban vagyok, közben pedig nagyon boldog is vagyok, amiért írtál nekem, főleg azok után, hogy írtad, nem szokásod hsz-eket írni. :) Szóval most a föld fölött 2 cm-rel lebegek. :)

      Újra és újra mosolyt csalt a véleményed a történetről és be kell vallanom őszintén, hogy egy kicsit vissza is adta a hitem a történetbe. :) Szeretem, félre értés ne essék, csak az utóbbi időkben a többi történetem jobban közelebb férkőzött hozzám, és ebben a regényben egy kicsit elfogyott a türelmem. De most, hogy újra megnéztem a sorozatot (mármint túlhaladtam a 4. és 5. évadon), újabb lendület, ötletek jöttek. :) Én is kíváncsi vagyok, hogy mikor fogom folytatni, mert ez az ihlet dolog, nem egyszerű irányítani, és amikor olyan kevés időm marad írni, örülök, ha egyáltalán tudok bármelyik storyval is haladni.

      No, ácsi. Nincs építő jelleg a kritikádban? :o szerintem olvass vissza, nagyon is volt benne számomra, szóval még egyszer köszönöm, hogy elmondtad, hogy mit gondolsz a regényről :) Annyira jó érzés volt olvasni, és már alig várom, hogy hozzam belőle a folytatást :) Ahogy mondtad, hogy végigjárjuk a másik rögös utat is 2009!Deannel és 2009!Casszel :)

      Oh, és a másik történet :) A 14. kör, a BDM :) Jaj, annyira örülök, hogy ezt gondolod róla :) Bevallom őszintén, nagyon szerettem írni azt a kört, közben meg borzasztóan féltem, hogy mi lesz róla a véleményetek :) Néha még ma is alig bírom felfogni, hogy ilyen hatása lett, és téged is ennyire megfogott :) Teljesen mindegy, hogy hol írsz erről, én köszönöm, hogy szántál rám időt és erről is elmondtad a véleményed :) :) :)

      Hidd el, volt eleje, volt vége, értelme és rengeteg boldog percet okoztál vele nekem :) És úgy örülök, hogy az oldalamon köszönthetlek :) Remélem, hogy még sokat fogunk találkozni itt :)

      Puszillak :)

      Nienor

      Törlés