2017. április 14., péntek

Kritika-mankó, – avagy nem professzionális „tanácsok” egy nem professzionális hobbi írótól :)



Sziasztok!

Az évek során többen újra és újra megkerestetek, mert ti is örömmel vágtatok bele az írásba, mint az élet egyik legszebb és legörömtelibb időtöltésébe, és arra kértetek, hogy „kritikázzam” nektek a műveiteket. :) Amivel viszont sajnos több problémám is akadt... Mindig. :( Ezért döntöttem úgy, hogy írok Nektek egy kis szösszenetet, mankót, személyes tapasztalatokat és véleményt arról, hogy nekem mik szoktak segíteni, amikor írok, ellenőrzök és feltöltök Nektek valamit.

Kezdem is az elején, mert senkit se szeretnék megbántani, de ugyanakkor szeretném, ha megértenétek, hogy lelkileg miért is nehéz számomra a kritikaírás. Persze amikor csak tehettem, igent mondtam nektek, de tudnotok kell, hogy tényleg nem szeretek kritikát írni… Ennek több oka is van. Az egyik, hogy nyelvtanon, stilisztikán, szóhasználaton kívül képtelen vagyok bármiben is véleményezni a művet, mivel 100%-ig vallom és támogatom az írói szabadságot, és ha az író X dolgot X módon ír meg, ám legyen, erről szól az írói szabadság, ezért erről sose tudtam és sose fogok kritikát írni. Szóval storyba – ahogy mondani szokás –, sose szeretek „belekötni”. Akármennyire jól vagy kevésbé részletgazdagon van az felépítve, teljes mértékben elfogadom úgy, ahogy azt az író megírta. Szóval ezen a téren általában nem sokra tudtatok jutni velem…

Másik ok, hogy hiába csakis a fentebb felsorolt témákat szokásom ilyenkor érinteni… Legyünk őszinték: vannak olyan írók, akik nem akarnak, sőt képtelenek negatív kritikát fogadni. Amivel nincs is semmi gond, nem vagyunk egyformák, és van, akinek idő, míg eljut egy olyan pontra, hogy képes lesz fogadni őket, feldolgozni azokat, és tanulni belőlük. Voltak idők, ezelőtt 5-6 évvel korábban, amikor én is nehezen birkóztam meg velük. DE! Személyes tapasztalatom: abban az időben még nagyon-nagyon-nagyon durván hemzsegtek az írásaim a durvábbnál duvább alaphibáktól (még más fandomban alkottam, de a Destiel’s Story adhat nektek egy kis támpontot arról, hogy mekkora borzalmakat írtam…). És ekkor kaptam néhányatoktól olyan útmutató jellegű és igen, NEGATÍV kritikákat, amik úgy érzem, hogy alapjaiban változtatták meg a stílusom, a munkamorálom, és segítettek el arra a pontra, ahol most vagyok. Véleményem szerint a negatív kritikákból lehet a legtöbbet tanulni. Nem feltétlen állunk készen rájuk akkor, amikor kapjuk őket, nekem is volt, hogy hosszú hónapok múltán sikerült megértenem a kritikaíró mondanivalóját, belátni, hogy igaza volt és valóban segítő szándék vezérelte, és utána tudott csak elindulni nálam a változás és a javulás.

Amit ezzel mondani akarok: sose féljetek a negatív kritikától. Persze van különbség az „ez szar volt, ne írj többet” és a hosszan, akár több ezer szón át kifejtett, részletes vélemények, visszacsatolások közt. Kritikát írni nehéz és felelősségteljes feladat, mert sose tudhatjuk, hogy az miként hat az amúgyis sokszor törékeny lelkivilággal megáldott írókra. És ezért rettegek én is a negatívabb észrevételek megírásától. Lehet mondani, hogy gyáva vagyok… Én inkább azt szoktam mondani, hogy nem szeretek senkinek se fájdalmat okozni, és meghagyom a kritikaírást és elemzést annak, aki valóban ért hozzá.

DE! Mint mondtam, oka van annak, hogy ezt a „szösszenetet” olvassátok most tőlem. Úgy döntöttem, hogy mivel személyes kritikát ezentúl valóban nem írok többet, összeszedem nektek mindazokat a támpontokat, amik talán nektek is segíthetnek, amikor írtok, esetleg egy kis vezérfonalként tudnak szolgálni akkor, amikor a hibáitokat keresitek. Nem szeretném tanácsnak hívni őket, mert ezek mind a személyes írói és olvasási tapasztalataimon alapulnak. Én magam is használom őket, igyekszem mindig figyelni rájuk, és nem elfelejteni, hogy mik azok a tipikus hibáim, amikre fokozottan kell ügyelnem. Ez is lehet egyfajta praktika a számotokra is. Összegyűjteni és észben tartani, hogy mik azok a tipikus hibák, amik észrevétlen is a műveitekbe lopják magukat. A tudatosság szerintem ugyanannyira elengedhetetlen az írásban, mint az empátia és az érzések, amikkel írunk. Legalábbis számomra.

Szóval ne egy teljesen objektív mankósorozatot várjatok tőlem. Mondjuk inkább úgy, hogy saját tapasztalat segítségével egy kicsit a függöny mögé kísérlek titeket és majd utána ti magatok eldöntitek, hogy volt-e ennek haszna, vagy bármi segített-e nektek. Fontos: ha néha bárhol is erőteljesebbnek érzitek a szavaimat, vagy a véleményemet, sose felejtsétek el, hogy ezek valóban többnyire személyes tapasztalatokon alapuló, személyes vélemények, meglátások, praktikák, amiknek az alkalmazásával én is élek, amikor alkotok. Lehet, hogy Neked teljesen más módszerek válnak be, és ez így is van jól. Azért, mert másképp dolgozol, mint én, az nem feltétlen jelenti azt, hogy egyik is jobb lenne a másiknál. A lényeg: ha bárhol erősebben is fogalmazok, ne vedd magadra. Használd, amit úgy érzel, hogy segíthet Neked, és ha semmi se kell, az is rendben van. :)

Emellett azt is meg kell még jegyeznem, hogy most se egy szépirodalmi írást várjatok tőlem. Sőt. A cél nem ez volt, de a lényeg remélhetőleg benne lesz. :)

Akkor nem is húzom tovább a szót, vágjunk bele.

1. Helyesírás és nyelvtan

Nem szégyen, ha nem megy, a lényeg inkább az, hogy ha tudod, hogy vannak vele nehézségeid, és netán a Word is néha „beszól”, ha valami nincs rendben (ami nem mindig pontos, de ugye erre való a gugli és a helyesírási szótárak…), akkor tudd, hogy hova kell fordulnod.

Első körben szeretném mindőtöknek ajánlani a Merengő „Gyakorihibák - avagy, amire figyelned kell, hogy elkerüld az elutasítót” menüpontját.  Ami lényegtelen, hogy Merengős feltöltés esetén a visszautasítások lehetséges okát sorolja fel, mivel ezek tulajdonképpen szigorúan vett helyesírási követelmények. A kezdetekben sokat segítettek nekem a Merengő úgynevezett mankói (ha szükségem van rá, néha még ma is visszanézek rájuk), és segítettek elkezdenem irtani a tipikus hibáimat, valamint megtanítottak, hogy tudatosan miként figyeljek oda rájuk. Ebben a menüpontban mankót találhattok a ragozásról, a vesszők helyes használatáról és a külföldi nevek helyes toldalékolásáról. Destiel regények kapcsán úgy gondolom, hogy mindezt elengedhetetlen tudni. Nem másolom be ide mindazt, ami az oldalon össze van szedve, tényleg olvassátok el, sokat fog segíteni.

Mert hiába írsz 5-6-20.000 szavas ficeket, novellákat, fejezeteket, ha hemzseg a helyesírási hibáktól. Ezeket bizony nagyon fárasztó és igen, idegesítő olvasni, és garantálom, hogy 10-ből legalább 5-6-7 olvasó be fogja zárni az oldaladat. Miért? Mert maga a helyesírás már egyfajta előkép a történetről, egyfajta minőséget sugall, – ami szép, nem szép –, bizony hamar a piros X-et teheti szimpatikussá az oldaladon. Ezt elkerülvén, érdemes időt fordítani a helyesírásra, úgy mondanám, hogy befektetni rá az időt és energiát, mivel az meg fog térülni. Ahogy szoktam volt mondani: ezt csak egyszer kell megtanulni, és főleg ha hosszabb távú, komolyabb terveid vannak az írással, akkor végképp megéri.

Fontos megjegyeznem: teljesen más az, amikor minden második mondatban helyesírási hiba van, vagy időről időre, észrevétlen benne marad 1-1 darab, akár legyen szó elírásról vagy elgépelésről.

De a lényeg: ismerd fel, ha ez neked problémát okoz, és keresd meg, hogy miként tudnál ezen javítani, változtatni. Ha a fentebb felsoroltak végigkövetése után is úgy érzed, hogy még mindig van mit tanulnod és túl sok a hibád, ne félj bétát keresni. Ehhez segítségül szintén a Merengő fórumát tudom ajánlani: 

Összegezve tehát a helyesírásról. Az olvasóid egyfajta első szűrője tud lenni. Őszinte leszek: hiába 99,9999%-ban már csak angolul olvasok, ha a történet hemzseg a helyesírási (és nyelvtani) hibáktól, már bizony én is bezárom azt. Miért? Mert valóban előszűrő és súg nekem. Mégpedig azt, amit eddigi tapasztalataim alapján megtanultam: ha már maga az első lépcsőfok hibás (a helyesírás), akkor bizony nagyon nagy valószínűséggel magában a történetben is lesznek problémák, hiányosságok, amik miatt kár a történetre „pazarolni” az időt, mert akad helyette további több százezer Destiel történet, amikből válogathatok. Mert ha az író már magára a helyesírásra sem volt hajlandó a kellő figyelmet és időt fordítani, mi lehet a történettel? Nem tudom, hogy értitek-e a logikámat. Lehet, hogy ez így most kegyetlenül és durván hangzik. De sajnos azt kell mondanom, hogy a rengeteg ficolvasás után (több, mint 1500 db Destiel, hosszabb és rövidebbek is), erre a szomorú következtetésre jutottam. És mint mondtam, inkább töltöm az időmet olyan ficekkel, amikben ha problémái is voltak az írónak a nyelvtannal és helyesírással, legalább keresett magának bétát.

Megpróbálom másképp elmagyarázni ezt. Van a helyesírás. Ami fix, nem rugalmas, bátran kijelenthetjük, hogy kőbe van vésve. Mindenki ezt használja, és mondhatjuk úgy is, hogy úgy, mint a magyar, ez a „közös nyelv”. Ha leemelsz egy könyvet a polcról (jó esetben, megfelelő lektorálás és javítások után), azt pontosan ezen szabályoknak megfelelően megírva olvashatod el. Azért, mert a mi történetünk nem nyomtatásban van, ugyanaz az általános szabályrendszer vonatkozik ránk is. Persze, nem kötelező követni… De úgy gondolom, hogy illik, legalábbis illik minden tőlünk telhető eszközzel élni, hogy az a lehető legjobb legyen, és ezzel is megadva magunknak, a művünknek és az olvasóinknak a tiszteletet. Mert egy történet nem csak a benne levő „történésekről” szól. Ha maga a külső sebes és szakadozott, úúúúúgy, hogy az ellen bármikor tehettünk volna, de türelmetlenség vagy időhiány miatt nem tettük… Úgy gondolom, hogy ennél többel tartozunk a műveink iránt, több tisztelettel és szeretettel. Ti is mindig azt szoktátok mondani, hogy legyek magammal türelmes, akármennyire régen is frisseltem, megvárjátok, amíg jön a friss, mert megéri rá várni. :) <3 Ennek kapcsán most én mondom ezt nektek: inkább légy türelmes a műveddel és a publikálással, mert a minőségibb munkára megéri várni. :)

Szóval fiúk, lányok, az első pont, amit szerintem senkinek se szabadna elhanyagolnia, az a helyesírás. Lehet, hogy középsuliban utáltátok és a hátatok közepére se kívántátok, de amikor úgy döntötök, hogy a „szavak varázslóivá” szeretnétek válni… Mondjuk úgy, hogy ez az egyik eszköz, ami nélkül ezt a mesterséget nem lehet jól végezni. Lehet, de… Na mindegy, értitek szerintem. :) Szóval, ami fontos, hogy bárhol is érzed a problémákat a saját történeteidben, tudd, hogy mik a lehetőségeid. Nem szégyen, ha nem jó a helyesírásod: a lényeg, hogy tudd, hogy hova fordulhatsz, ha ezen változtatni szeretnél.

2. Külső

Ide tartozik kicsit szerintem a helyes vesszőhasználat is, amiről szintén olvashattok a Merengő „Gyakori hibák - avagy, amire figyelned kell, hogy elkerüld az elutasítót” menüpontjában. Egen, ezt az előző pontban említettem is. Nem baj, ismétlés a tudás atyja. :D Szóval, vesszők. Nem könnyű, ezt én is aláírom, és vannak dolgok, amik csak hosszú évek után képesek rögzülni bennünk, vagy csak hosszú idő után tudunk realizálni egy adott hibát vagy hiányosságot, amit rendszeresen elkövetünk. Főleg összetett mondatoknál tudnak elmaradni, ezekre érdemes odafigyelni. Illetve egyfajta mankóként szokták mondani, hogy ott van vessző, ahol levegőt vennénk a mondatban. Másik segítség: amikor a „hogy” vagy más névmás láthatatlan a mondatban, de ott van, akkor is ugyanúgy szükséges a vessző, ki kell írni. Hiába nem látod, de ugyanúgy kell elé a vessző, nem szabad elhagyni azt.

Mutatok egy példát, hátha segít egy kicsit jobban szemléltetni ezt.

„– Te nem ismered őket úgy, mint én. Mi osztjuk ki odafent a parancsokat, ti csupán teljesítitek azokat. Ha ölni kellett, (AKKOR) megtettétek. Ha ártatlan embereket kellett lemészárolni a mi szavunkra, (AKKOR) nem haboztatok. Nem mindig értettem velük egyet, Cas. Raphael és Uriel erősek, és hiába próbálja Gabriel elcsitítani köztünk az ellentéteket, (AKKOR IS) sokszor alulmaradtunk.

Castiel bólintott. Korábban nem foglalkozott a harci és stratégiai döntésekkel, nem kellett belegondolnia abba, hogy azok igazságosak voltak-e vagy sem. Azt sem sejthette, hogy a mellette álló arkangyalnak vajon mennyire volt nehéz meghozni vagy jóváhagyni ezeket a súlyos parancsokat.”

A részletből azt is láthatjátok, hogy nem csak felsorolások, de újabb és újabb tagmondatok közé is vessző érkezik. A nyelvtani dolgokról beszélni és magyarázni nekem is nehézségem. Inkább ismét egy cikket ajánlok erről, ami remek mankóm volt anno és néha még ma is az. 

Ami még gyakori hiba szokott lenni, azt még fontosnak tartom kiemelni. Megszólítás esetén a név előtt és után is vesszőt használunk.

„– A tetteimért vállalom a felelősséget, még ha nem is állt szándékomban elkövetni őket. Ám egy percig se hidd, Dean Winchester, hogy a botlásom ellenére kevesebbet jelentenél számomra, mint ami a valóság.”

Ugyanez igaz, ha a tulajdonnév helyett más névvel illetjük a karaktert.

„Ne menj el, angyalom.”

Ha pedig a mondat elején vagy végén szerepel a név, akkor értelem szerűen a név után és a név elé kerül vessző.

„Dean, el kell mondanom, hogy…”

és

„Nem mindig értettem velük egyet, Cas.”

Ami még fontos: kötőjel és gondolatjel. Azaz - és –. A kettő nem ugyanaz. Régen én se szenteltem nekik kellő figyelmet, és néhány korai művem párbeszédinél kötőjelet, és nem gondolatjelet találtok. Csak pár kattintás és könnyen beállíthatják gyorsgombra a gondolatjelet és máris minden könnyebb (Word esetében legalábbis. Ha más programot használtok, ne feledjétek, google a barátotok, minden megoldható, csak idő és alaposság kérdése.) Annyit segítek, hogy Wordben a szimbólumok közt az „en dash” nevezetű gondolatjelet érdemes keresni és használni.

A párbeszédek további helyesírásáról itt találtok segítséget, szintén nagyon ajánlom, hogy olvassátok el, nekem anno életet mentett. Szintén nem fogom szóról szóra bemásolni ide, ezért inkább csak a linket osztom meg veletek: 

Külalak kapcsán még fontos megemlítenem a tagolást. Ez alatt a bekezdések közé be-beékelt plusz üres sorokra gondolok, amit ugye sorvezetőnek is szoktunk mondani. Persze könyvekben ritkábban találkozunk velük, de ha gépen, telefonon, laptopon olvasunk, könnyen el lehet veszni a sorok közt. A sorvezetők a szemet is kímélik, általuk jobban átlátjuk a művet és hamarabb megtaláljuk, hogy hol is tartottunk. Hogy mikor érdemes ezt beszúrni? Nos, van, amikor érzed, hogy hol a helye, mert nem csak sorvezető funkciója tud lenni, hanem egyfajta írói eszköz is. Hatásfokozó. Ezért érdemes egy-egy gondolatmenet, új jelenet, új eseménysor kezdetén, végén és (a megfelelő esetben) közben is használni.

Végezetül még valamit a külsőről. Hogy miért is fontos a sorvezető a szerepén túl? Üzen. A külső, a formázás, egy-egy szó dőlten formázott kiemelése üzen, nyomatékosít, plusz jelentést „ír” a szavak mögé. Ez is egyfajta technika, ami a megfelelő használattal fokozza az olvasóban az élményt, jobban átadja azt, amit üzenni szeretnél.

Emellett persze üzen az is, ha valaki mondjuk képet csatol egy-egy történetéhez. Üzen, hogy hova teszed, milyen stílusban, mekkora méretben, stb. Üzen a háttered, a fejléc (amennyiben van, és nem közösségi oldalon, gyűjtőoldalon publikálsz). Minden egy eszköz a kezedben, amit ha megfelelően használsz, képes fokozni az olvasóidban az élményt. Persze ez vagy sikerül, vagy nem, néha elég csupán az, hogy szeretettel és örömmel mész fel az oldaladra, szeretettel bütykölsz vele vagy épp töltesz fel rajta új történetet. Bármi is igaz rád, a lényeg, hogy nem csak a megírt történet van a kezedben, amivel íróként élhetsz. :)

3. Stílus, mondatszerkezet és szóismétlés

A stílus az a pont, ami elrugaszkodik az objektivitástól, és ugyanúgy, ahogy a történetről magáról, úgy erről sem szeretek kritikát írni. Mondhatjuk azt, hogy a legtöbb írónak egyedi stílusa van, ami lehet, hogy nagy vonalakban az összes művében fellelhető, de ez nem azt jelenti, hogy az összes műve biztosan azonos stílusban íródott. Lehet, hogy tíz művéből tíz teljesen más stílust hoz, és valóban csak apró hasonlóságokban tudod azokat ugyanahhoz az íróhoz kötni.

Amiről itt beszélni szeretnék, az elsősorban inkább a szórend, ami néhány esetben mégsem olyan szabad, mint azt először hinnénk. Erről nagyon-nagyon melegen ajánlom az ezen az oldalon található cikket egészen az 1. és a 2. táblázat végéig, amiben példákkal szemléltetik, hogy miként tudunk jobban odafigyelni a helyes szórendre, illetve 1-1 szórend mire helyezi a hangsúlyt. 

Mert ugyan több szórend helyes lehet, de van olyan eset, amikor nem a „másik, alternatív helyes szórend” használata történik, hanem pl. a mondat vége felé járva eszébe jut az írónak, hogy egy bizonyos szóval még színesebbé tehetné a mondatát, vagy a használatával még jobb lesz az, és végül az új szó nem a megfelelő helyre kerül. (Régen kismilliószor jómagam is elkövettem ezt a hibát, és mivel ismerem magam, hogy hajlamos vagyok rá, a mai napig árgus szemekkel figyelek rá, és céltudatosan igyekszem megkeresni az ilyen hibáimat az írásaimban. Mellesleg az ilyen típusú írásaimnál, mint pl. ez a kritika-mankószerűség meg a JIB7 beszámolóm is volt, sokkal hajlamosabb vagyok rá, és mivel szabadabb írásról van szó, én is kevésbé vagyok magammal szigorú.)


„Dean nem gondolta volna, hogy az angyalpenge használata megkönnyíti majd a munkáját és kevesebb idejébe fog telni sikeresen zárni egy közelharcot.”

Ez egy olyan mondat, ami több szórenddel is helyesen hangzik. De van egy, ami ha helyes is, nem épp a legjobb választás, mert valamiért nem olyan összefüggő és kellemes hatást ér el. Erre gondolok:

„Dean nem gondolta volna, hogy megkönnyíti majd a munkáját az angyalpenge használata és kevesebb idejébe fog telni sikeresen zárni egy közelharcot.”

Halvány különbség van a két mondat között, a bennük szereplő hangsúlyon is, mégis (legalábbis véleményem szerint), az első verzió egy fokkal kellemesebb. DE! Fontos megjegyeznem: ha sokadjára is átolvassátok őket, egy idő után teljesen egyformának fogjátok érezni őket, nulla különbséggel. :D Tudom, engem is az őrületbe szokott kergetni. :D Ami ilyenkor segíthet: amikor átolvasod a történeted, okkal akadsz meg egy ilyen ponton. Valahol a történet „ritmusa, stílusa” megakad, elveszik, és ez téged is megakaszt az olvasásban. Ha akkor nem is tudsz dönteni a szórendek közt, érdemes megjelölni az adott részt, esetleg később, tiszta fejjel visszatérni rá, vagy valóban hallgatni az első megérzésre, és a storyhoz jobban illő verzióra változtatni a mondatot.

Oké, ezzel meg is volnánk, de a másik fontos pont, a szóismétlés. A nagy mumus, legalábbis számomra. Nem csak arról van szó, hogy bizonyos különlegesebb szavak ne forduljanak elő túl sokszor, hanem a „Dean, Dean, Dean, Cas, Cas, Cas, férfi, férfi, angyal, angyal, angyal, angyal” megszólítások ne mondatonként ismétlődjenek. Akármennyire is szereti koptatni Cas Dean nevét, nem kell azt egy párbeszéd, egy bekezdés során minden mondatban kimondania. Lehet, hogy a sorozatban ez kevésbé feltűnő, de írásban, higgyétek el, hogy az. Szóval nem kell mondatonként kimondaniuk egymás nevét. De amikor a párbeszéd végén, néha odafűzöd megjegyzésként a szokásos, „– mondta Cas” részeket, akkor se kell mindig a tulajdonnevet használni. Minél több módon tudod megfelelően megszólítani őket és utalni rájuk, annál kevésbé lesz egysíkú és vontatott a történet. Merd használni a szinonimaszótárat vagy bármely mankót, ami segíthet színesebbé tenni a történeted. Nő, férfi, ő, neki, hozzá, számára, angyal, ex-angyal, tollas, testvére, öccse, bátyja, vadász, másik, stb stb stb. Ezek nekem is mai napig mumusok, így amikor egy történet, fejezet utolsó ellenőrzéseinél tartok, a kereső segítségével végigfutom a fejezetet, és igyekszem figyelni, hogy bizonyos megszólítások ne túl hamar kövessék egymást. Ez ugyanúgy igaz bármely más szóra is. Pl. ha átolvasod egy történeted, egy idő után érzed, hogy pl X szó túl sokszor fordul elő. Ezt érdemes lehet felírni és később, az utolsó simításoknál a kereső segítségével átfutni a dokumentumot és ahol lehet, náhányukat más szóval helyettesíteni.

Nem állítom, hogy könnyű és rövid munka mindezekre odafigyelni. És nem is lehet, – ha esetleg bármely hibák nálad is előfordulnak –, azonnal és gyökerestül kiirtani őket. Ez egy hosszabb, türelmet és kitartást, és hitet igénylő feladat. Hitet, mert el kell hinned, hogy a befektetett idő és munka meg fog térülni. :)

4. Figyelmeztetők

Ez az a kényes pont, amire illik odafigyelni, mielőtt publikussá teszünk egy történetet. Ennek egyetlen egyszerű oka van: ami neked nem okoz problémát és könnyedén olvasod, lehet, hogy nagyon mélyen tönkreteszi a másikat (fontos: AKARATÁN KÍVÜL), ami valljuk be, a mi felelősségünk lesz.

Mondok is erre példát. Pl. sad end történet vagy főszereplő halála, VÉGLEGESEN. Nem mindenki képes ezzel megbirkózni, és nem is várhatjuk el az olvasóktól, hogy akaratukon kívül olyan mélységekbe rántsuk őket, amit nem akar, nem áll rá készen, és talán soha nem is lesz. Természetes, hogy meg szeretnénk érinteni azt, aki szentel ránk időt és elolvassa, amit írunk. De ezt sose az ő kárán akarjuk elérni. Legyen tisztában azzal, hogy mire vállalkozik és hadd legyen a saját döntése, hogy velünk tart-e az utazásunkra, vagy nem. Elég egyszer eljátszani a bizalmukat, többet nem fogja megadni azt neked és a történeteidnek…

Most felsorolok néhány figyelmeztetőt, amit az olvasóink érdekében célszerű nem elhagyni. Angolul triggereknek is hívjuk őket, mivel ezek maguk olyan események, amik mint maga a trigger, a ravasz, ha azt meghúzzák, valami váratlan, és nagyon kellemetlen utóhatást, akár pánikrohamot, mély, depresszív állapotot vált ki az olvasóból. Lehetetlen? Higgyétek el, hogy nem, bármily furán is hangozhat, nekem is megvannak a saját triggereim, amiket messziről kerülök.

Szóval, amikre érdemes figyelni: főszereplő/szereplő halála (ha végleges. Ha nem, és ez csak egy eszköz a kezedben és később visszahozod őt, véleményem szerint elhagyható a jelzés), nemi erőszak, sad end, erőszak, öngyilkosság, kábítószer-használat, underage sex. Ezek elég érzékeny témák, érdemes mérlegelni a használatukat, mivel az elhagyásuk komoly következményekkel, és okkal érkező negatív visszhanggal járhat.

Van még néhány, amiket még érdemes megfontolni és használni. Ezek jobban segíthetnek az olvasóknak válogatni a történetek közül, vagy feléjük csábulni: top/bottom felállás, dom/sub szerepek (ha vannak), BDSM, AU, POV stb. A lista végtelen. A címkézés számunkra is eszköz, mi döntjük el, hogy mennyit súgunk meg velük a történetünkből, lehet nagyon hosszú vagy épp talán túlságosan is rövid.

Emellett jó dolog tud lenni (főleg hosszabb műveknél) az egyéb jellemzők felsorolása. Pl. dráma, angst, hurt/comfort, sötét, fluff, stb.

Ezeken túl akadhatnak még olyan nem hétköznapi témák, amik sajátosságukból adódóan egyeseknek felkavaróak lehetnek: incest, gaslighting, bestiality (animalsex), PTSD (poszttraumás stressz), Stockholm szindróma, water sports és egyéb extrémebb szexuális játékok, stb. (Amelyik még hiányzik a szótáramból és valamennyire kapcsolható az oldalamhoz, vagy ha kéritek, akkor a következő bővítésnél pótolom őket.)

A lényeg: vannak figyelmeztetők, amiket az olvasóinknak járó tisztelet miatt sem illik elhagyni, és vannak azok, amik segíthetnek nekik jobban elhelyezni a történetünket, plusz kedvcsináló illetve szűrő lehet nekik. Bármennyire is szeretné az ember, hogy minél többen olvassák a történetét és minél jobban hasson rájuk, nem szabad elfelejteni, hogy van az a pont, amikor azt kell mondanunk, hogy ez nem éri meg. Mert anélkül is lehet hatni az olvasóra, hogy a tudta nélkül és az akarata ellenére összetöröd őt (angst, hurt/comfort, erőszak, sad end stb jelzők elmaradtak a történet elején). Mert lehet, hogy tudja, hogy épp egy sad end történetet fog olvasni, ahol bizony tragédiákra számíthat, ennek ellenére miért ne lehetne ugyanúgy megérinteni őt vele, mintha a tudta nélkül sétált volna bele egy sokkoló tragédiába? Amit ezzel mondani akartam: személy szerint engem is kikészít és feldühít, ha az akaratom ellenére olyan történetet olvasok el, ami olyan szinten hat rám, amit nem akartam, mert túlságosan is összetör az adott esemény és igen, triggerem. Szóval valaki figyelmeztető nélkül elém tol egy történetet, ahol Cas végleg meghal? Ne számítson tőlem jóra, mert olyan depresszióba képes lökni, amit nem kértem, nem álltam rá készen, és nem volt joga rám sózni. A bizalmammal élt vissza, és ezt nem veszem jó néven…

Lényeg: nem kell, hogy spoilerként tekintsünk a figyelmeztetőkre. Itt nem arról van szó, hogy minden apróságot előre ki kell írnunk. De vannak dolgok, amiket el kell fogadnunk, hogy másnak igenis súlyos traumát okozhat. Veletek is előfordulhat ez, akár úgy, hogy X dolgot könnyen írtok, de olvasni… Az már nem megy. Én főszereplő halálával vagyok így. Írni? :D Szerintem nem kell részleteznem. :D Olvasni? Mint a tüzet, úgy kerülöm. :)

5. POV

POV, azaz point of view, avagy adott történetet kinek a szemszögéből mondjuk el. E/1 vagy E/3, szinte teljesen mindegy. Bár azt szoktam vallani, hogy E/1 terén kevesebb lehetőség van elhallgatni a dolgokat a karaktertől. De ettől függetlenül egy E/3-ban írt történet is lehet ugyanolyan mély, mélyen a karakter érzelmeiben járó, mint egy E/1 történet. Ami gyakori hiba E/1 használata esetén: nem a karakter beszél igazán, hanem az író. Nem a karakter szavait használja, a karakter stílusában, hanem a sajátját. Megír egy storyt, meg akarja írni, de Dean és Cas közel se az, akiket a sorozatban megismertünk. Ebbe a hibába E/1 használata esetén könnyebb beleesni. Ám minderről bővebben az OOC  pontban fogok beszélni.

Most vissza a POV-ra. Ugye a nagy döntés, hogy kinek a szemszögéből írjunk. Van az a ritkábban használt, és nehéz elbeszélési mód, amikor nem a főszereplők szemszögéből ismerjük meg a történetet, hanem egy kívülálló, a narrátor szemszögéből. Véleményem szerint az összes közül ezek a történetek képesek a legkevésbé a mélységekbe hatolni, ugyanakkor a legnehezebbek is (legalábbis számomra), mert itt még nehezebb a szóismétléseket elkerülni, valamint ha nem jelöljük kellő sűrűséggel, hogy éppen ki beszél (főleg, ha nem egyértelmű, hogy mi kinek a szájából hangzik el), akkor könnyen elveszíthetjük az olvasót. Pontosan ezért tartom nehezebbnek ezt a POV használatot. Itt könnyebb elveszíteni az olvasót a „neki, hozzá, számára, részére, stb” utalásoknál, „megszólításoknál”, illetve a túl sok „Dean, Dean, Dean, Cas, Cas, Cas” is ahhoz vezet, amit korábban a szóismétléseknél kifejtettem. A „férfi” is elveszik, mivel mindkettő az… A „testvére” szintén. Nehezebb a feladat, nem lehetetlen, de tőlem még eléggé távol áll, és nem is igazán szeretem.

De maradjunk a klasszikusnál, az E/3-nál. És utána a választás ugye, hogy oké, de akkor ki is legyen? Dean vagy Cas?

Míg az előző fandomomban alkottam, sokáig észre se vettem, hogy hajlamos voltam a POV-ok közti ugrálásra. Észre se vettem, hogy mennyire zavaró, mert ugye ismertem a saját storymat, nekem nem volt zavaró, tudtam követni. Ma már kifejezetten idegesítenek a váratlan POV-váltások, főleg ha azok egy bekezdésen belül történnek (Helló Destiel’s Story, Helló EÚV-kezdetek… :S)

Szóval, amit ezen a téren tanácsolni tudok, ha netán ti se vettétek észre magatokon, hogy hajlamosak vagyok a váratlan POV váltásokra: vagy ne legyen túl gyakori és mindkét POV legyen rendesen kifejtve, kidolgozva azért, hogy a story élvezhető legyen, vagy szigorúan tartsátok magatokat ahhoz, hogy „na akkor ez a történet csakis Dean POV lesz és pont”.

Amiért ezt javaslom, az a következő: sok-sok írás és temérdek hasonló hibákkal való találkozásom során, mikor ficeket olvastam, azt tapasztaltam, hogy a POV-váltás negatívan hat a történetre. Nem csak zavaró a hirtelen ugrás a „másik fejébe”, de egyfajta felszínességbe is képes átvinni a történetet. Főleg, ha a POV-váltás az író tudta nélkül történik.

Ezért javaslom, hogy hacsak nem eszközként használjátok a POV-váltást (lásd nálam Összetörve 1. és 2.), akkor próbáljatok odafigyelni arra, hogy elkerüljétek azt. :)

6. OOC

OOC, azaz Out of Character. Magyarul: karakterhűtlenség. Nos, fanficek terén az egyik legkényesebb téma. OOC vagy nem OOC a karakter? Jó ha az, vagy igazi tragédia? Ezt mindenki maga dönti el, ahogy mondani szoktuk, ízlések és pofonok.

Az OOC jelzést ennek ellenére negatív értelemben szoktuk érteni. Hiszen, ha van egy adott mű, könyv, sorozat, film, aminek a karaktereivel írunk történetet, jogos, hogy olyan történetre vagyunk kíváncsiak, amiben SPN esetén, Dean valóban Dean, Cas pedig tényleg Cas. Az évek során OOC terén én is egyre szigorúbb lettem, remélhetőleg írásban is, és nem csak olvasás terén. Ha olvasok, csak nagyon különös esetekben tudom lenyelni az OOC-t: túl jó a story, túl jól van írva, túl lebilincselő. Ilyenkor szemet tudok hunyni felette és élvezni tudom az OOC ficet, ami számomra már nem is igazán Destiel fanfic. Remélem, hogy sikerült valahogy elmagyaráznom, hogy miért tudom ilyenkor elfogadni azt.

Maga az OOC megítélés… Néha magának az írónak sem egyszerű. Legalábbis saját művei terén nem mindig könnyű tisztán látni ezt. Visszagondolva az első történeteimre, köreimre… Elég sok volt köztük az OOC, legalábbis ma már, úgy gondolom, hogy talán tisztábban átlátom, hogy OOC-e vagy sem. Minél mélyebben, minél régebb óta él az ember a fandomban, talán annál könnyebb. Vagy csak nálam működött így.

De! Mi van, ha egy ficünk OOC vagy annak érezzük? Mit tehetünk, hogy ne legyen az vagy elkerüljük?

Szerintem a legjobb út, – legalábbis nekem ez segített sokat –, ha igazán megismerjük a karaktereket. És itt jön képbe az is, hogy kinek a szemszögéből mondjuk el a történetet. Akit közelebb érzünk magunkhoz, vagy jobban megértjük, vele nagyobb eséllyel marad IC (in character) a karakter.

De a legfontosabb: amikor úgy érezzük, hogy rezeg a léc, érdemes elgondolkozni azon, hogy „Dean valóban ezt csinálná?” „Cas tényleg ezt és így mondaná, így reagálna?” Képzeljük őket a sorozatba, az adott történetünkkel. „Dean így válaszolna neki?” „Sam ilyen fejet vágna?” „Nem?” „Akkor mégis mit tennének?” Ha kell, jó döntés és megéri elgondolkozni rajta pár percet, és biztosan haladni tovább akkor, amikor megvan a helyes gondolatfoszlány.

Szoktam mondani, hogy nem feltétlen az eseményeken és a storyn múlik, hogy valami OOC lesz-e vagy sem. Mindig is azt vallottam, hogy bármit, szó szerint bármilyen nonszensz dolgot meg lehet írni a karakterekkel úgy, hogy az ne legyen OOC. DE CSAKIS AKKOR, HA az megfelelően fel van vezetve, meg van magyarázva és ki van fejtve!!! Ezen a téren azt is szoktam vallani, hogy OOC story sincs, azt is meg lehet írni IC karakterekkel, a megfelelő módon. Minden a részletekben és a felvezetésben, kidolgozottságban rejlik.

És itt említeném meg az AU-kat is. Azért mert valami AU, még nem „mentség” és magyarázat, hogy „ezért OOC és ez itt oké és természetes”. „AU, szóval természetes, hogy OOC”. Nem. Azért mert Dean csapos, Cas meg ügyvéd, nem kell kötelezően Mary Sue-sítani őket, vagy feminizálni, stb. Bármelyik irányba is mennek, onnan már végképp OOC-k. Mert az igazi Cas vagy Dean, nem tenné az adott dolgot, nem viselkedne úgy, nem mondaná azt, stb. Lehet a rajzművész Dean is olyan szabadszájú és vicckirály, mint Dean Winchester a sorozatban. X mesterség nem zárja ki, hogy Dean az legyen, akit a soriban ismerünk. Egy bizonyos szintig persze más. Akárcsak Dean Smith, ő az élő példája ennek. Más élet, háttér, és máris teljesen másképp viselkedik. Mondhatjuk azt is, hogy ott lehetett igazán önmaga. Ez nézőpont kérdése. AU-knál viszont, ha egy teljesen új és ismeretlen Deant alkotunk… Ott már elő fog kerülni az OOC bélyeg. Mert azért mert más az élete, a szakmája és a múltja, attól még a stílusa és a viselkedése ugyanaz maradhat. Sőt. Más, új tragédiákkal ugyanolyan megtörtté lehet tenni őt, mint ami a sorozatban is elénk tárul. Minden csak az író ügyességén és fantáziáján múlik.

Tudom, évekkel ezelőtt kicsit másképp ítéltem meg az OOC dolgokat és magukat az AU-kat, valamint ezek összefüggését. Mentségemre szolgáljon, hogy még nagyon új, kezdő és friss voltam mind a fandomban, mind a slash világában. Remélem, hogy ma már inkább sokkal komplexebben látom, mintsem rosszul. De ki tudja, mindez csak a személyes véleményem és tapasztalatom az OOC történetekkel.

OOC-hez szorosan kapcsolódik szerintem, amikor slash terén megjelenik a feminizáció (főleg mivel kimondott canon alapján két „heteró pasiról” van szó – abba most nem megyek bele, hogy Casnek nincs neme, Dean meg… Csak a vak nem látja, hogy bi… De ez egy másik cikk témája lesz. ;) ) Szóval az átlagnéző számára van két heteró pasink, és van, aki úgy tudja ezt kezelni, ahogy végül 1-1 slash író is: feminizálja az egyik karaktert, többnyire a bottomot, vagyis az állandóan vagy legtöbbször befogadóként funkcionáló felet. Kereshetjük az okokat magunkban, ha nálunk ez elő szokott fordulni és nem tudjuk, hogy miért, de szeretnénk megérteni, hogy vajon mi állhat a háttérben.

Nem ismerhetem, hogy kit mi motivál és irányít, így csak nagy általánosságban tippelgetek. Sokan heteró világban, környezetben élünk, ezek a szerepek ismerősek az íróknak, ezekben mozognak jól. És hiába él hal az adott slash shipért, magát a szexuális részét úgy tudja csak megírni, megalkotni, ha az egyik felet az általa is jól ismert feminin, befogadó szerepbe löki, feminin viselkedési formákat, feminin stílust húz rá. És itt már nem feltétlen a karakterek vágyai teljesülnek aziránt, hogy irányító vagy befogadó felek akarnak lenni, hanem már az író preferenciái valósulnak meg. Szerintem sok esetben ez lehet a háttérben, amikor nem szándékosan és nem kinkként (lásd: Szótár) jelenik meg a ficben a feminizáció.

És innen kanyarodok is át az OOC-hez szintén szorosan kapcsolódó másik hibára. Amikor az író észrevétlen a saját véleményét, érzéseit adja a karakternek. Biztosan ti is találkoztatok már olyannal, hogy a karakter talán egészen IC volt, de aztán jött 1-1 mondat, ami annyira anti-Dean vagy anti-Cas volt, hogy egy pillanatra meg is akasztja az embert. Sokszor az adott dolog oda se vág igazán. Aztán jön a felismerés. Előfordulhat, hogy az író olyan dologról írt, ami számára zavaró, vagy felkavarja őt, és észrevétlen is a karakter szájába adta a saját véleményét, ami ismerve Deant és Cast, tudjuk, hogy ők nem így gondolják, vagy nem így reagálnának. Ha viszont tudatosan vitte volna bele az író, akkor minden bizonnyal képes lett volna megfelelően leplezni a véleményét, az „üzenetet”, amit Dean vagy Cas által szeretett volna elmondani az olvasóinak.

Elég hosszú lett ez a rész… Okkal, mert az OOC tényleg a ficek rákfenéje tud lenni, ki jobban, ki kevésbé tudja elviselni azt. És ez igaz az írókra is. Fentebb említettem nektek, hogy miért nem szeretek kritikát írni… Ha valamikor meg is tettem, OOC-t direkt sose érintettem. Pontosan azért, mert ha valami OOC… Mint írtam, ezt inkább negatív jelzőként használjuk… És nem mindenki képes jól fogadni a negatív kritikát… Illetve, ha az író még nem látja elég komplexen a karaktereket, sokszor észre se veszi, hogy OOC lett a karaktere, és ezt elfogadnia… Van, aki nem tudja, és csak összetöri, és emellett az OOC tényleg nagyon érzékeny téma… A legjobb módszer szerintem, ha saját magunk kellő időt fordítunk a történeteinkre, és mint mondtam, megpróbáljuk elképzelni, hogy ha az, amit írunk, a sorozatban történne… Valóban így történne, ezt tennék, mondanák, stb?

A másik ok, amiért érzékeny téma az OOC, az az, hogy a sorozatban se 100%-ig következetes Dean és Cas karakterbemutatása, és az egyik részben X módon viselkednek, a másikban pedig azt látjuk, hogy a szöges ellentétüket teszik, vallják. Emiatt is lehet, hogy X író egyik fajta megjelenítésükre koncentrál, Y író pedig a másikra. Az OOC-k szerintem nem is itt ütköznek ki, az eltérő ábrázolások még nem feltétlen jelentenek OOC-t, és nem is mentség az OOC-re. Miért? Mert ha bizonyos helyzetekre száz módon is képesek reagálni, ez már nem teljesen igaz a stílusukra, a szóhasználatukra, a gesztikulációikra, stb. Nálam elsősorban itt indul az OOC bélyeg. DE! Mint mondtam, én is okkal, sose érintettem a kritikáimban az OOC-t. Mert ettől függetlenül az OOC megítélés eléggé szubjektív tud lenni, illetve mindenki más-más mértékig képes tolerálni azt.

Kis személyes kitérő az OOC-ről, ha megengeditek. Jómagamnak írói válságok alatt szokott nagyon meggyűlni vele a bajom. Hogy is mondjam… Amikor minden rendben van, szinte magam mellett érzem a karaktereket, tisztán, tökéletesen látom őket, amit csinálnak, gondolnak, stb. DE! Sose mi vagyunk a karakterek, ezt remélem nem kell külön kiemelnem. Szóval, amikor jön az írói válság, akkor… Szörnyű érzés, de mintha elveszíteném a karaktereket. Amikor először történt ez meg velem… Nagyon kiborultam, és rettegtem, hogy ennyi, vége, nem tudok többé Destielt és SPN-t írni. Aztán a válság elmúlt, és minden ugyanolyan könnyen ment, mint előtte. Aztán újabb válság volt… És újabb fal épült közém és a karakterek közé, és egyszerűen nem éreztem őket. Ez a legjobb kifejezés rá. Nem volt meg az a kapocs, az a fajta „tisztánlátás” rájuk nézve, mint ami a válságmentes időszakokban szokott lenni.

Nos, talán most már jobban értitek, hogy válságok alatt miért nem írok, és miért nem tudok. A pocsék storytovábbvezetésen túl, olyankor az OOC is pokolian fenyeget.

Mind másképp működünk, mind másképp látjuk, érezzük a karaktereket, ez tény. Ha nincs is olyan, akiben teljesen bízunk és tudjuk, hogy biztosan meg tudja mondani, hogy OOC-e az, amit és ahogy írunk… Akkor marad az önellenőrzés. Nekem ezek sokat segítenek, és bízom benne, hogy talán nektek is sikerült egy-két ötletet adnom, amik a segítségetekre lehetnek. :)

7. A történet maga

Ez az a pont, amiről a lehető legkevesebbet fogok beszélni. Miért? Mint az elején írtam: 100%-ban preferálom és támogatom az írói szabadságot. Az, hogy ehhez kapcsolódóan milyen dolgok vannak, amikre érdemes figyelni, vagy kőbe vésett törvények esetén nem figyelmen kívül hagyni (1-9-es pontok), az már más kérdés.

De maga a történet… Mindig a te egyéni, szabad döntésed, hogy mit és miért írsz bele, valamint, hogy hogyan. A plagizálást és a másoktól való kisebb-nagyobb mértékű lopást említeni se szeretném… A véleményem megvan róla, sajnos áldozata is voltam már, és… Nem kellemes, dühítő, és elkeserítő, ha valakinek „jó” ezt csinálnia… Sose fogom megérteni, hogy miért. Mert azon kívül, hogy ismerte a ctrl-c–ctrl-v billentyűkombinációt… Mi munkája volt vele? Nulla, egen…

Na de igyekszek inkább a témához kapcsolódó, releváns dolgokról beszélni. Ismét inkább egy-egy ötletet vetek fel, mintsem direkt útirányt vagy kőbe vésett törvényeket.

Hogy ki miként kezd el egy történeten dolgozni? Van, aki mindent részletesen felvázol, van, aki gépen, van, aki füzetben teszi ezt, mert jobb szereti bizonyos dolgait kézzel megírni. Más gondolni se tud a vázlatolásra, és A-tól Z-ig, fejben kidolgozza a történet részleteit, és utána kezdi el megírni azt. (Én az utóbbi vagyok, bár ezt sokatoknak, sok helyen elmeséltem már, amikor erről faggattatok. :) ) És van a harmadik típus (jaj, régi fandomomban sokszor így dolgoztam), amikor jön egy ötlet, elkezd az ember írni, nincs konkrét végcél előtte, csak ír, és „majd lesz, ami lesz” alapon veti papírra a művét. Persze léteznek még ezeknek egyéni variációi, de a fő vázat talán ez a három adja. Hogy te melyiket preferálod, az a te egyéni döntésed. Ami X-nek tökéletes és működik, az Y-t lehet, hogy csak akadályozná és hátráltatná. A lényeg: tapasztald ki, hogy te melyik vagy, hogy szeretsz dolgozni. Tapasztalatom, hogy amikor már tudatosul az emberben, hogy „azért dolgozik egyik módszer szerint, mert…” utána valahogy még könnyebb és átláthatóbb tud lenni a munka. Bármelyiket is alkalmazod, egyet sose szabad elfelejteni. Anno kedves tanáraim, kortárs írók és költök is sokszor elmondták ezt nekünk: nem az olvasóknak, nem a közönségnek írsz. Hanem Magadnak! Többek között ez is az oka, hogy én képtelen vagyok kihívásra írni. Nekem kell, hogy az az ötlet, a story, mélyről, belülről jöjjön, teljesen magaménak érezzem, majd megírjam azt. Van, akinek ez gond nélkül megy, sőt viszi előre és segíti. Nem vagyunk egyformák, és nem is kell, hogy azok legyünk, sőt.

De kicsit bővebben erről a „magunknak írunk” dologról. Ez nem azt jelenti, hogy akkor hirtelen mindenki dugdossa el azt, amit ír, és ne is foglalkozzon az olvasóival. Nem. Úgy tudnám ezt elmagyarázni, hogy maga az írás, a folyamat, az a csoda, amikor alkotsz, az a tiéd. És élvezd ki az út minden pillanatát, minden örömét, nehézségét, a vért-verejtéket, és mindent, ami a végcélodhoz vezet. Azért akarj X dolgot megírni, kiírni magadból, mert te így döntesz. És ha ez másoknak is tetszik… Az maga a mámor és a végeláthatatlan boldogság.

De nézzük, hogy mi van akkor, ha nem ez motivál valakit az írásnál. Hanem az, hogy megírjon valamit, amire pozitív visszajelzéseket, dicséretet, „ez az, jó volt”-okat és „imádom”-okat kapjon. A végeredmény nagyjából ugyanaz lehet. De a folyamat és a végcél, ami előtted lebeg, az nem. Nem elsősorban azért ír itt az ember, mert írnia KELL és imádja azt. Hanem, hogy pozitív visszajelzéseket kapjon, ha megérdemli, ha nem.

Nem tudom, hogy érzitek-e a kettő között a különbséget. Ettől függetlenül mindkét módszer lehet jó, és nem állítom, hogy a másodikkal ne lehetne ugyanolyan remek dolgokat írni. Ez csak egy olyan mély igazság volt a tanáraimtól (számomra inkább már bölcsesség), amit magaménak éreztem, és segített abban, hogy bizonyos dolgok terén még tudatosabb és körültekintőbb legyek. :)

Amit még anno tanítottak nekünk: az íróknak nincs szükségük pszichológusra. Megspórolják azt az írás által. :D Nos, mondhatom, hogy van benne valami. :) Az írás maga… Egy csoda. Egy olyan csoda, amit Te alkotsz, te válsz a varázslóvá, Istenné, ahogy Metatron mondta. Maga az alkotás folyamata… Számomra ez maga az írás, a csoda. Hogy miért szeretem annyira? Fogalmam sincs, hogy valaha is képes leszek-e erre választ adni. :)

Na de elkalandoztam, hupsz. :) Bocsánat. Vissza a történetre. :)

Ami problémákat tud még okozni, az maga az írói válság. De mielőtt ebbe belemennék, először beszélek egy másik kényes kérdésről. Az ihletből vagy a nem ihletből írásról. Melyik a rossz? Van egyáltalán olyan, hogy rossz? Véleményem szerint nincs. És itt megint visszatérek oda, hogy nem vagyunk egyformák. Már több helyen elmondtam nektek (itt is), hogy jómagam miért nem tudok, és miért NEM SZABAD írói válság alatt kényszeríteni magamat az írásra. Összességében? Nem éri meg. A végeredmény olyan borzalom, hogy… Tényleg nem éri meg. Mellesleg, amint a válságból kikerülök, a 25 oldalas fejezet, amiken napokig szenvedtem… A válság elmúltával kb. egy csettintésre rendbe teszem. De ez vagyok én. Én tudom, hogy nekem olyankor nem szabad a történeteimhez nyúlnom, különben elrontom őket. Másnak viszont kell, sőt az löki ki a válságból, ha kényszeríti magát és ír, ír, ír, és egyszercsak… Bumm, kint van. Teljesen mindegy, hogy miként működsz, nincs olyan, hogy jó vagy rossz. Csak történetek vannak, amik mind arra várnak, hogy megcsodáljuk őket. :)

Írói válság terén nem is tudom, hogy ezen felül tudok-e bármi újat mondani. Talán csak azt, hogy légy türelmes. Sosem végleges, rövidebb-hosszabb idő után el fog múlni. Nekem a korábbi fandomomban óramű pontossággal kb. 300 oldalak megírása után, pontosan 2 hónapokra jelentkeztek. Aztán ez is változott. Ahogy én és néha az életem, a körülmények is, és ez mind-mind kihat ránk és az írásra. Az ihletre. Vagy csak egyszerűen az írási kedvre és a motivációra.

Ezért van az, hogy mivel ennyire képlékeny az ihlet és könnyen befolyásolja azt az életünk, vannak, akik elvetik az ihletből írást. Én sose tudtam ezt tenni, mert én az ihletből író típus vagyok. Teljesen mindegy, hogy te hova sorolod magad, sőt nem is kell, hogy bárhova is sorold magad. Ami számít, az csak ez: ha szeretnéd, alkoss. Más nem számít. :)

Írás kapcsán van ugye az az eset, amikor nem csupán ihletből, hanem érzésből írunk. Amikor van bennünk egy érzés (pozitív vagy negatív, teljesen mindegy), és ezt KELL valami módon kiadni magunkból, és az írás révén áttranszportáljuk azt egy történetünkbe. Nem feltétlen kell teljesen ugyanazt megjeleníteni a történetben, mint ami a valóságban is volt. Elég, ha csupán a történetben megjelenő érzés ugyanaz, mint a valóságban volt. Vagy csak mi tudjuk, hogy mi segített minket abban, hogy azt az adott érzést megalkossuk, magával a művel együtt.

Másik, amikor ugye szó szerint megihlet minket valami. Egy dal, egy idézet, egy sorozat rész, egy fanvideó, vagy akár egy másik történet. Fontos, hogy itt nem arról van szó, hogy az írók ugyanazt megírják, mint a másik, csak más szavakkal. Hanem az a fic hat rá valahogy, megteremt benne egy érzést, ami elhozza az alkotás iránti sürgető vágyat, és akár átviszi ezt az adott érzést a saját ficjébe, akár nem, a lényeg ugyanaz marad. Az eredeti fic megihlette az írót, és ezen ihlet segítségével végül megalkotta a saját, egyedi történetét.

Nem tudom, hogy ezen túl mi mást mondhatnék erről a pontról. Szerintem, amiről beszélni akartam, azt érintettem, és ha bármi kapcsán felmerült bennetek kérdés, azt úgyis felteszitek majd. :)

8. Ellenőrzések, javítások

Tévedés, hogy akkor készül el végleges formájában egy történet, amikor az utolsó betűt is leírjuk. Sokáig, a rééégi fandomomban még én is így dolgoztam. Azt hittem, hogy tuti, hogy az a legjobb, amit elsőre leírok, mert utána, a túl nagy javítás, csak ronthat rajta. Nos, idővel ez a tévhitem meg lett cáfolva. Ma már mire végleges formában felkerül az oldalra egy fejezet/történet… Van, hogy 15-20 alkalommal is átolvasom, és van, hogy többször is nagy-javításon esik át. Igen, ha 20+ oldalas a fejezet, akkor is ekkora a szám.

Amit ezzel mondani akarok, 1-1 átolvasás nem feltétlen csak a nyelvtani és helyesírási hibák, elírások ellenőrzését jelenti. Ennél jóval többről szól. Amit mondani tudok: ha valahol úgy érzed, hogy valami nem az igazi, vagy nem teljesen azt írtad, amit eredetileg szerettél volna: merj hozzányúlni és addig dolgozni vele, amíg el nem éred azt, ami a cél volt. Vagy ha teljesen elakadsz és sehogy se megy a dolog… Merj konkrét kérdéssel fordulni az olvasóid felé. Én is jártam már így és a mondhatni „direkt kért negatív kritika” valóban segített, hogy megértsem, hogy hol is éreztem a gondot, amit viszont átlátni mégse tudtam. A külső szemlélő véleményének a kérése nem ördögtől való, és segíthet másképp vagy csak meglátni azt, amit mi képtelenek voltunk észrevenni. Ez a későbbi munkáinkra nézve is tanulságul szolgálhat számunkra.

Sok nagy író szokta javasolni, hogy miután megírtunk egy storyt, fejezetet, hagyjuk ott, foglalkozzunk mással, pihentessük, és később, friss fejjel, hetek vagy hónapok múlva térjünk vissza hozzá. Hidd el, teljesen új szemszögből fogod látni, és olyan hibákat fogsz észrevenni, amiken pár hete átsiklottál volna. Ez nem azt jelenti, hogy rossz, sőt! Csupán azt, hogy lehet még vele dolgozni. Persze nem muszáj, semmi se kötelező. Ez csak egy jó tanács, akarva-akaratlanul, ma már én is így dolgozok. Frissebb fejjel a végeredmény is jobb lesz.

Amikor elérted a végleges formát, ami tudom, sose jön el, mert sose lehetünk elégedettek azzal, amit megírunk… Ez már csak ilyen írói betegség. :) Szóval, amikor eljött ez a pont, ha szükségét érzed, itt érkezhet a béta segítsége, vagyis az utolsó javítások.

De ami talán a legfontosabb: nem az számít, hogy hányszor olvasol át, javítasz át valamit. Nem a szám számít. Lehet, hogy Te azt mondod, hogy 5 átolvasás, és utána mindig mindent publikálsz. De lehet, hogy a történetednek szüksége lenne egy 6.-ra vagy akár egy 8.-ra is. Miért? Mert nem az számít, hogy hány átnézésnek kell lennie… Hanem, hogy amilyenre akartad a novellát, fejezetet, történetet, azt a végeredményt érd el. Én legalábbis így működök, és ha ez azt jelenti, hogy amikor elsőre megírok valamit, az vállalhatatlan… De 20. átnézésre és javításra már vállalható lesz… Ám legyen. :) Persze ez szubjektív vélemény és mindenki másképp dolgozik. Mint mondtam (sokszor más pontokban is), nem feltétlen az a jó, ahogy én csinálom. Csak elmondom, hogy nekem mikre van szükségem ahhoz, hogy az első betűtől eljussak a publikálásig, de lehet, hogy neked teljesen más metodika válik be. Nem vagyunk egyformák, ezt ismét kihangsúlyozom. :)

9. Szex

Nos, egen, ez sem maradhat el. Tekintve, hogy én magam is slashben utazok, elsősorban erre fogom a hangsúlyt fektetni.

Tipikus hibák, amikre jó odafigyelni:

– Hitelesség

Oké, hogy Misha mennyire rugalmas meg minden, és a pornófilmekben lehetetlenebbnél lehetetlenebb pózokban látjuk a színészeket, ha bizonytalan vagy, hogy azt a bizonyos extrém pozíciót véghez lehet-e vinni… Nos, inkább tölts pár magányos órát azzal, hogy kutakodsz, és menj biztosra, mert nincs rosszabb annál, mint mikor egy jól megírt szexjelenetnél fájdalmasan ráncolja az olvasó az arcát, mert valahogy sehogy se áll össze jól a kép.

– Előkészületek

Két pasiról van szó. Nem kell ahhoz tapasztaltnak lenni, hogy a minimális biológiai tudásunk révén tisztában legyünk azzal, hogy a hátsó bejárat bizony nem önnedvesítő, és nem is lehet csak úgy 3-4-5-6 és Chuck tudja mekkora átmérőjű dolgokat beledöfni. Lehet, persze. Vérrel, fájdalommal, sérülésekkel, stb, és ezzel inkább nemi erőszaknál lehet találkozni. (Fontos megjegyezni: egy ilyen mértékű behatolás néha még a behatolónak is sérülést okozhat. Áucs.) (Megjegyzés: heteró esetben se feltétlen kell elhagyni az előjátékot… Illetve felejtsük el azt a tévhitet, miszerint a szüzek /lányok/ első aktus alatt akkorát élveznek, hogy… Főleg, ha a partner is tizenéves… Nem kérem, hogy játszunk „kezeket fel, ki hallotta már, hogy…”-ot. Csupán arra akartam reflektálni, hogy itt is jó pont, ha megmarad a hitelesség. Persze, romanticizálunk jobbra és balra, de jó dolog, ha közben megmaradunk a realitás talaján.)

Szóval: felkészítés, ami általában ujjazással történik (Cas angyal, vele néha be lehet vetni az angyali trükköt és az azonnali kitágítást és síkosítást, de ha ezt is tesszük, utaljunk rá, különben szegény olvasó ismét fájdalmasan eltorzult arccal fogja olvasni szegény párák akcióját.)

Tehát a felkészítésnél a másik fontos dolog, a megfelelő síkosító anyag használata. Azért nem írom, hogy síkosító, mert igen, előfordul, hogy amikor szegény drágák túl kanosak, olyankor nem mindig elégszenek meg a nem-behatolós szexuális aktussal, és nekik mindenképp muszáj valamit valakibe döfni. Ilyenkor szokott jönni sajnos a sampon, a balzsam, a víz, az irritáló krémek meg ugye a fókazsír és társainak a használata (:D bocsánat, nem hagyhattam ki :D ). Felejtsük el őket, oké? Mármint bármi olyan cuccot, ami vegyszert tartalmaz, habosodik, mar, csíp stb, ne tömködjük őket szegény Deanbe meg Casbe… Komoly irritációt és egészségügyi problémákat okozhat, és nem épp szexy dolog habzó, csípős seggel kikötni a sürgősségin. :D Oké, hogy ez csak egy story, de hitelesség, emlékeztek? Illetve egy fontos pont, amit ha máshol nem, itt muszáj megemlítenem: példamutatás. Akarva-akaratlan, az, amit írunk, így vagy úgy képes hatni az emberekre, és azt se felejtsük el, hogy hiába ott vannak a figyelmeztetők, sokszor bizony tizenévesek is oda fognak menni az oldaladra és el fogják olvasni a felnőtteknek szóló tartalmat. Ezt nem tudod kivédeni és nem is a te dolgod megtenni. De azt, hogy valami szöget üt a fejében és neadjisten kipróbálja a valóságban… Hidd el, jobb fogadtatást fog kapni a műved, ha hiteles maradsz.

Szóval, ha a két csóri, kanos dinkánk nem bír magával és nincs síkosító a kéznél… (Az, hogy a másik helyiségben van és túúúúl kanosak átmenni érte… És inkább valami hülyeséghez nyúlnak… Hidd el, a hangulat megtörése nélkül is el tudod küldeni Deant egy rövid futásra a hálóig. ;) ) Amik szóba jöhetnek, bár nem a legtökéletesebbek: nyál. Megfelelő mennyiségben, illetve az úgynevezett rimming alatti felkészítésen túl is használható. (Rimming: ánusz nyelvvel való izgatása.) Szóval bőséges nyál, ami lehet, hogy időközben pótlást igényel, de ezt a részletet a megfelelő módon már ki lehet hagyni. A síkosítón túl ez a legtermészetesebb, és legkézenfekvőbb amihez nyúlhatnak. Ó, és a vizet tényleg felejtsd el, oké? Csak csüccs be a kádba, natúr vízbe, és próbáld ki. Síkosítóként működik a víz? Segítek: nem. Nyál és víz nem ugyanaz, és nem egyformán működnek.

Amit még esetleg használhatnak, azok a natúr olajok, vaj, margarin. Valamilyen szintű zsírtartalomról van itt szó, elsősorban ez kell, és hé, ne feledjük, a síkosító előtt is éltek meleg párok, és ők sem fogadtak cölibátust. Ha bizonytalan vagy, nyúlj a guglihoz, kutass egy kicsit arról, hogy bizonyos korokban, helyeken miket használhattak. A lényeg: maradj minél természetesebb és kemikália-mentes.

– Ruhák

Hol volt, hol nem volt, rajta van, nincs rajta… A legzavaróbb és majdhogynem a legamatőrebb hiba, ami sajnos bárkivel előfordulhat. Szépen vetkőztetjük a drágáinkat, aztán… „Mit keres Deanen az ing? Két bekezdéssel arrébb Cas már letépte róla. :o” „Miként jutottak el a hálóig? Fél oldallal korábban még a nappaliban álltak, nem emlékszek, hogy odateleportáltak volna.”
Szerintem ez a pont nem szorul bővebb ismertetőre, haladjunk is tovább. :)

– Védekezés

Ismétlem: vé-de-ke-zés. És itt most nem Cas angyalpengéjére gondolok. Amikor canon ficekről van szó és Cas angyal, akkor ez nem szokott problémát okozni. Nála ugye betegségek kizárva, illetve ezerszer meggyógyította és gyógyítani is fogja Deant. De amikor már mindkettő ember… Vagy AU-król van szó… Oké, heteró pároknál is van az a pont, (ha kellő körültekintéssel viseltetnek a saját testük iránt és nem azonnal ugrottak bele), hogy óvszer helyett más védekezési módszert választanak, ami ugye már csak magától a teherbeeséstől véd meg, a szexuális betegségektől már nem. Férfiaknál más a helyzet. Nincs is rosszabb annál, amikor AU-t olvasva, Dean és Cas egyéjszakás kalandba keveredik, óvszer nuku és… Ma már abban a pillanatban csukom is be a ficet, mert köszönöm szépen, 1. OOC, 2. emlékeztek, hogy mit mondtam a példamutatásról? Tetszik vagy sem, ezt sem illik figyelmen kívül hagyni. Oké, persze, ezek csak ficek és mindenkinek a saját döntése, hogy mennyi felelősséget vállal a történetei iránt. De komolyan, nem egy óvszeren fog múlni, hogy mennyire forró és szenvedélyes és odaadó az a pillanat, amikor főhőseink végre egymáséi lesznek. Mind Deanben és mind Casben ennél sokkal több tisztelet van, ha nem is maguk iránt (haha, önutálatban profik), de mások felé igen, és szándékosan nem okoznának másoknak bajt. Mert ha egyszer gumi nélkül esik neki egy ismeretlennek vagy alig ismert partnerrel hagyja azt el, megbeszélés nélkül… Akkor mi a garancia arra, hogy mással nem tette ezt? És a lánc máris elindult, és ki tudja, hogy ki mit hordoz. A szexuális betegségek nem gyerekjátékok és sokuk nem is fájdalommentes. Egy egyszerű gumidarab pedig felelősséget és tiszteletet ad, sugall, nem csak egymás felé, de az olvasóink irányába is.

– Top/Bottom és Dom/Sub

Ha megjelenik a storydban, ne keverd őket. Sajnos nem mindenki van tisztában a fogalmakkal, és nem is mindenki áll neki keresgélni és utána járni, hogy mi hogy is van és mit jelent. A Szótárban ugyan kitértem ezekre, de most ismét megteszem. Ha bővebb infókat akartok róla, itt találjátok. Ezek közül a Top/Bottom, Dom/Sub-dinamika, BD/SM és a Topping from the bottom kulcsszavakat ajánlom.

De most nézzünk is egy áttekintést. Az, hogy ki mit preferál, hogy Dean vagy Cas top vagy bottom-e vagy switch (mindkettő, vagyis időről-időre mindkettő szerepet szeretik), az jelen helyzetben teljesen mellékes. Mint tudjátok, nálam is mind előfordul, bár jómagam erősen switch párti vagyok, top!Cas-bottom!Dean preferenciával. Ami fontos, hogy top és bottom tekintetében csakis arról van szó, hogy ki melyik szerepkörben van az ágyban: behatoló vagy a befogadó fél. Azért nem mondom, hogy alul vagy felül, mert vannak bizonyos pózok, amikor bizony a befogadó fél van felül és ő irányít(hat). Ebből is következik az, hogy a top fogalom nem egyenlő a dommal (irányító fél) és a bottom fogalom sem egyenlő a sub (alávetett fél) fogalommal.

DE! A top lehet dom is, és a bottom lehet sub is.

DE! A top ugyanúgy lehet sub is, és a bottom is lehet dom!

Másként: az irányító fél lehet befogadó fél és behatoló is, az alávetett fél lehet befogadó fél és behatoló is.

Látjátok? A befogadó és a behatoló szerepe nem jelenti azt, hogy ha dom-sub dinamika jelenik meg közöttük, akkor az csakis top-dom és bottom-sub párosításban lehetséges.

Azért mondom mindezt el nektek, mert az elmúlt 3 évben… Durván 1500 angol ficet olvastam. Rövideket és pokolihosszúakat egyaránt. És sajnos nem egyszer találkoztam azzal a szomorú ténnyel, miszerint vannak írók, akik nincsenek tisztában a fogalmakkal, de nagyon szeretnék használni őket, csak éppen fogalmuk sincs arról, hogy mi micsoda... Egyszer egy író egy BD/SM-ficben Casként próbálta magyarázni Deannek, hogy miről is van szó, de szegény író sajnos nagyon csúnyán keverte még az alapfogalmakat is…

Nem kell BD/SM ficnek lennie a történetnek ahhoz, hogy a szerepek előkerüljenek. A lényeg csupán az, hogy ti legyetek tisztában a különbséggel, és ha valamiben bizonytalanok vagytok… Azt szoktam mondani, hogy inkább alaposan járjon utána az ember, amennyire csak tud, minthogy pontatlant, vagy olyat írjon, amivel saját magára és a munkájára is rossz fényt vet és nem elég alapos munkát sugall.

– Teherbeesés/terhesség (elsősorban heteró szex során :D)

Ha ez megtörténik, és esetleg ez is, mint bármi más, ismeretlen világ lehet előtted… Gugli mindenben segít. Hisz… Realitás, mint mondtam. Szóval ha három hónapos terhesen akkora a hasa, mint egy hordó… Az bizony 12 hét, tudjátok, hogy mekkora a magzat? Segítek, kicsi. 5 cm hosszú és 14 gm. Szóval azt ekkora mértékben látni? Kizárt.
Szóval hitelesség, mint mondtam és gugli. :) Erről többet szerintem felesleges is beszélnem. :) Aki pedig mpregbe vágja a fejszéjét, az remélhetőleg ugyanezt fogja tenni, és a női terhességből kiindulva fogja kidolgozni a történetét. :)

Na jó, szexről szerintem ennyi is lenne, azt hiszem, hogy mindent érintettem, amit szerettem volna. Ha esetleg valami nem volt megfelelően kifejtve, vagy többet szeretnétek tudni róla, mint mondtam, nyugodtan kérdezzetek. És utólag is elnézést, ha ebben a pontban egy kicsit szigorúbbnak tűntem. Khm, talán itt ütközött ki az, hogy jómagam „nem 18+-os/nem explicit” ficeket nem igazán olvasok. :D Miért? Nos, ez már az én személyes véleményem, ami… Oké, szerintem még egy pontot adok ennek a résznek. :D

– Érzések/érzelmek és részletek

Oké, nem kell megijedni, itt nem arról szeretnék beszélni, hogy ha nincsenek a szexjelenetedben érzések, mert mondjuk még alig ismerik egymást (AU), akkor meg se írd őket. Szó sincs róla. Inkább egy személyes preferencián keresztül szeretném elmondani, hogy mire is gondolok, és jómagam miért se olvasok olyan ficet, amiben nincs szex. Egy kis segítség: nem azért mert szexmániás lennék, thank you very much, Depression Lugia. :D

Szóval, szex. Mit jelent ez számomra? Az abszolút csúcspontot, és itt most nem a fizikailag átélt orgazmusra gondolok. Egy lépcsősor vezet el ide, canon ficeknél legalábbis. Egy lépcsősor, aminek a totális csúcspontján van az, amikor minden fal leomlik és a két imádott, szerelmetes dinkánk testileg is összeforr. És itt, igen itt TUD ELJÖNNI az a bizonyos érzelmi összeolvadás is. Azért mondom, hogy „itt tud eljönni”, mert néha, hiába keresem és ezért szomjazom annyira a 18+-os ficeket, nem mindig kapom meg azt a katarzist, amit meg lehet adni az olvasónak a szexjeleneteknél. Még ha szóóóó szerint két vadászat közt csak dugnak egy gyorsat, akkor is van ott valami érzelem és én tudni akarom, hogy mit ÉREZNEK! Hogy mi lángol bennük a vágyon túl. :)

A legjobban talán így lehet különbséget tenni az érzések és az érzelmek között: ha AU és még nincsenek gyengéd érzelmeik egymás iránt, akkor is ÉREZNEK valamit az aktus alatt. Nem feltétlen csak fizikailag. Valahogy hat rájuk az, amit csinálnak. És én erről tudni AKAROK. :D Sorry, for not sorry. :D Amikor pedig már egy hosszabb ismeretség után jön a szex, vagy canon ficekról van szó… Még ha az elején csak fizikai és szexuális jellegű érzéseik is vannak… Akkor is 1. tudni akarok róla, 2. tudni akarom, amikor eljön az a pont, hogy a felszínre buknak vagy tudatosulnak bennük az ÉRZELMEIK. És ez: itt van az én katarzisom, ezt keresem és szomjazom. :)

Amit ezzel mondani akartam az az, hogy a fizikailag korrekt szexjelenet megírásán túl van egy másik szint, ami felé még mozdulhatsz. Hogy beszélj az érzéseikről és az érzelmeikről. Mondd el, hogy mi van a karakter fejében és szívében. Nem kötelező… Ez csupán egy olyan dolog, ami véleményem szerint még szebbé és hatásosabbá teszi a jelenetet. És valóban igazi katartikus ponttá varázsolja azt. :)

Másik ugye, amit említettem, az a részletek. Igen, minél részletesebben írod le, hogy mit, mikor és hogy csinálnak, miként mozdulnak, 1. annál jobban hatsz vele az olvasódra (hidegzuhany ajánlott, ugye :D ), 2. annál kerekebbnek és kidolgozottabbnak, nem összecsapottnak, nem „csak letudottnak” fog hatni a dolog. Persze utóbbi is egy technika, nem feltétlen kell minden egyes ágytornájukat oldalakon át részletezni. Ez csak egy lehetőség, amivel (szerintem), néha érdemes élni. :)

Éééés a téma tényleges lezárásaként még el kell mondanom, hogy az érzések és érzelmek terén, amit mondtam… Ez igaz az egész történet kapcsán is. Minél jobban leírod, hogy mi van a karakter fejében, mit érez… Amit már említettem is… Annál nagyobb mélységbe viszed a történetet. ;)

***

Egyfajta zárószóként és összefoglalóként még szeretném ajánlani nektek a Merengő „Merengőről Merengőknek” oldalát, ahol további hasznos segítséget és tanácsokat lelhettek. Korábban innen szemezgettem nektek egy-egy pontot, de összességében az egészet melegen ajánlom, anno nekem is óriási segítség volt.
Valamint ugye a magyarhelyesiras.hu-t és a szinonimaszotar.hu-t. Valamint régebben elkészítettem a már említett szótárat, ami főleg a figyelmeztetők megfelelő alkalmazása kapcsán segíthet nektek

Így a végére még egy valami eszembe jutott. Jobban mondva kettő. Az egyik, hogy ha ezeken túl bármi kérdésetek van hozzám, komikban bombázzatok nyugodtan, igyekszem ott válaszolni rájuk, vagy ha úgy látom jobbnak, akkor időről időre új pontokkal fogom bővíteni ezt a bejegyzést. Erről pedig valami úton-módon, mindig szólok majd nektek. :)

Másik: szintén a további segítés okán jutott ez eszembe. Arra gondoltam, hogy ha akad köztetek olyan, aki szívesen bétázna másoknak, az szintén jelezze komiban, nicknévvel, és valamilyen elérhetőséggel, és azokat szintén kiírom majd ennek a bejegyzésnek a végére. Hátha kicsit segíteni tudok nektek az egymásra találásban. Persze csak ha szükségetek van rá. :)

Nos, azt hiszem, hogy mára ennyi voltam. :) Bízom benne, hogy sikerült pár dologban hasznos ötletekkel segíteni néhányatoknak, vagy olyan dolgokat felvetni, amik közelebb visznek titeket ahhoz, amire személy szerint igazán szükségetek van.

Mint mondtam, ha bármi kérdésetek van, nyugodtan tegyétek fel őket, vagy ha kiegészítés kapcsán van ötletetek, akár ha 1-1 pont bővítését szeretnétek, akár új dolgokról van szó, nyugodtan szóljatok. :) Ha tudok, szívesen válaszolok és bővítem a posztot is.

További szépséges napot és remek írást kívánok Nektek!

Nienor

2 megjegyzés:

  1. Well said! Bár mindenki így törekedne és dolgozná fel magát, mint ahogy te tetted... Ebből egy angolra fordítás nagyot kaszálna...

    U.i: Jó viszontlátni, hogy a küldött tananyagok (linkek) beváltak és megőrizted őket :)

    xxx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát most majdnem megsirattál... Mármint nem most, hanem éjjel, amikor félkómásan elolvastam a komid. :) <3 Még szép, hogy beváltak, és tényleg mai napig visszanézek rájuk, amikor valamiben elbizonytalanodok. Tudod, hogy Évivel mennyit segítettek a legelején, hogy mennyi mindenben mutattátok meg a helyes irányt és az eszközöket, amikhez nyúlhatok. Ezt sose leszek képes eléggé megháláni Nektek. Te pontosan tudod, hogy honnan jöttem és hogyan, és hogy mennyire sokat jelentettek a segítő tanácsaitok :)

      Szóval igen, még szép, hogy beváltak és megőriztem őket :) <3

      Az angolra fordítást sajna nem tudom vállalni, de egyetértek, sokakra nagyon nagyon nagyon rájuk férne... Mostanság főleg úgy érzem ezt... A ficek 95%-a, amiket kiszemelek, az OOC... És mostanában az OOC toleranciám a nulla körül áll. Szóval a nagyobb mankókat az angolul írók felé nagyon támogatnám. :)

      Puszillak és köszönöm a kedves szavaid :) Előhozták a régi szép emlékeket, a Kezdeteket. :) <3

      Törlés