Százszorszép

Sziasztoooook!

Először is kezdem ott, hogy BÚÉK! :) Másodszor: ma egy olyan apró szöszt hoztam nektek, amit sose hittem, hogy valaha is írni fogok. Vérvétel után ma egész nap kómásan és kb. agyonverve… Ma végül megírtam ezt a rövid kis történetet.

Amit tudni kell róla: igaz történeten alapul. Természetesen „hozzáköltöttem”, de az ihletadó képet évekkel ezelőtt a fiamtól kaptam, és hasonló gondolatok suhantak át a fejemben, amikor a novellában olvasható kép tárult a szemeim elé, és ma… Ma valami oknál fogva megírtam.

AU és kid!fic. :) Ami azt jelenti, hogy Destiel ugyan, de mindketten még gyermekek, mondhatni, hogy a történet pre-slash… Vagy mégsem? :o Olvassátok el és kiderül. ;)

Még a végére egy jó hírt idebiggyesztek. :) Tegnap befejeztem az ATGB-t. :) Igen, a végére került a „The End” és még mindig felhőkön lebegek, ha eszembe jut. :) Még három fejezet vár rátok, 10 fejezettel zárult ugyanis a regény, és most ezeknek a teljes átjavítása, pofozása következik, és ahogy haladok majd velük, úgy hozom majd őket nektek is. Időpontot nem mondok, ezt tudjátok, hisz addig úgyse vagyok képes kiadni a kezem közül, míg nem sikerül a helyére tennem a rakoncátlan pontokat. De mégis… Kész, és ez egyfajta óriási megkönnyebbülés és fantasztikus érzés nekem is! :)

Szóval kétszeresen is BÚÉK és jó olvasást! :)

Nienor

***

Jellemzők

Típus: saját fic, AU

Figyelmeztető: ici-pici angst, fluff, homofób megnyilvánulás, rossz szülői minta

Ship: Destiel

Idősík: napjainkban

Hossz: 800 szó

Mary csendesen figyelte a gyerekek közt szaladgáló fiát, aggódó pillantása végigkísérte a két és fél éves totyogó minden léptét. Dean nyitott volt a világra, ugyan keveset beszélt még, de ő nem aggódott, nem volt miért. Okos volt és nyílt, igazi kis felfedező, óriási szívvel, és ez volt az, ami most is könnyeket csalt a szemeibe. John valahol elveszett a kollégái körében, nem volt mellette, ezért Deant se tudta elkapni és megfedni, emlékeztetni arra, hogy „a fiúk nem csinálnak ilyet”.

Ostobaság.

Ha a gyermekre nézett… Tisztaság, jóság, divatjamúlt és erőszakos nemiszerepekre fittyet hányó, nyitott szívű emberke nézett rá.

A vígan mulatók tömege közt, a hatalmas sátor szélén, ahol fű találkozott betonnal, Dean apró virágokat fedezett fel. Világéletében imádta az illatos darabokat, és akármikor Johnnal karöltve csokrot kapott tőle, Dean első dolga volt, hogy magához húzza azt és belefúrja az orrát a szirmok közé. Ő csak nevetett, és a férje morgása ellenére se hámozta ki a kis kezek közül a gyönyörű virágot. Hagyta, hogy játsszon vele, szagolgassa, és ha az est leszálltával ez a drága növények halálát jelentette… Nos, nem búslakodott miatta. A vidáman vele játszadozó és azt időre-időre boldogan szaglászó Dean látványa mindenért kárpótolta.

Ezért se lepte meg, hogy a fia rátalált az apró százszorszépekre. Mióta lábra állt és elindult, lépten-nyomon csak adott, adott és adott, akit szeretett, annak képes volt mindenét odaadni, ha csak megőrzésre is, ezzel is kifejezve a szíve minden szeretetét. Ezt tette most a virágokkal is.

Egyesével és óvatosan szakította le a szálakat, és mint mindig, megpróbálta általuk felvenni a kapcsolatot a körülötte forgolódó, ugrándozó gyermekekkel.

Nem messze tőle, egy négy éves forma kisfiú álldogált a nővére mellett. Nem játszott, csak árván figyelte a társait. Dean ezt nem hagyhatta tettek nélkül, és fülig érő szájjal rohant hozzá és nyomta a százszorszépet a homlokát ráncoló társa kezébe. Castiel, ha Mary jól emlékezett a nevére. A családjaik nem voltak túl jó viszonyban, John és Bartholomew Milton mondhatni, hogy riválisok voltak a cégnél, és ez örök akadályt ékelt közéjük, még az ehhez hasonló családi rendezvényeken is.

Dean természetesen erről mit sem tudott és ő sem érezte szükségét, hogy az ártatlan gyermekek, ártatlan játéka közé álljon. Csendben figyelte, ahogy a fia kitartóan szedi a virágokat, egyesével hozza őket az új barátainak. Elszaladt a sátor szélénél virágzó szálakhoz, aztán vissza Castielhez. Néha a nem messze tőlük, a földön ülő, nála alig pár hónappal fiatalabb kislánynak is adott egyet. De a legtöbb Castiel kezében landolt. Dean szorgosan gyűjtötte őket, a másik fiú pedig nagy gonddal nézte őt, nem mozdult, de a virágokat se dobta el. Ahogy nőtt a kezében a csokor, úgy nőtt Dean lelkesedése, és mint aki szent feladatot teljesít, úgy válogatta neki tovább kitartóan a pici virágokat.

Az egyik útja során, nem láthatta – hála az égnek –, hogy Naomi észrevette, hogy mi történik a fiúk között. Dühödten Castielhez és a nővéréhez, Annához sietett, kiütötte a fia kezéből a szedett-vetett csokrot, majd a lánya sírása közepette, az asztalukhoz húzta a két gyermeket. Castiel nem mondott semmit, nem sírt és nem is rendezett jelenetet. Mélykék szemeivel Deant kereste, és amikor megtalálta… Mary szíve megszakadt. Dean épp feléjük tartott, kezeiben újabb szál százszorszéppel, és figyelte, ahogy az új játszópajtását elviszik tőle. Élénkzöld szemeiben könnyek gyűltek és szomorúan nézte, ahogy Castiel és a családja eltávolodik tőle.

Áldotta az eget, hogy Dean nem rohant oda hozzá és nem próbálta odaadni neki a virágot, főleg azután, hogy láthatta, hogy a többi nincs már a kezében. Azok, amiket szorgosan neki gyűjtött... Mert ha Naomi csak egy rossz szót is szólt volna Dean előtt vagy Deannek arról, amit a fia tiszta szívvel, örömmel tett az ő fiáért…

Már értette Mary, hogy miért mondják azt, hogy ha egy anya a gyermekét kényszerül védeni… Anyatigrissé válik.

Dean semmi rosszat nem tett. A rossz az, ami Naomi és a többi korlátolt, konzervatív ember fejében él a mai napig. „A lányok ezt szeretik, a fiúk azt szeretik.” „A lányok dolga ez, a fiúk dolga az.” És lényegtelen, hogy a gyermeke mit szeret, vagy neadjisten KIT szeretne…

Huszonöt év telt el azóta a szívetmelengető és szívettépő nap óta.

Naomi Milton akkor még nem sejthette, hogy Dean Winchester és Castiel Milton szíve túlságosan tiszta ahhoz, hogy ő beszennyezze azt az idejétmúlt és mérges befolyásával.

Huszonöt év, és a két gyermek felnőtt, saját maguk formálták a Sorsukat, saját maguk döntöttek a barátság, majd a szerelem, és ma a házasság mellett.

Kéz a kézben, egy-egy csokor százszorszéppel az ujjaik közt vonultak az oltár elé, és az első hitvesi csókjuk szebb volt, mint bármi, aminek Mary valaha is a szemtanúja lehetett.

És ha valaki ezt nem így gondolja… Arról csakis ő maga és a világ tehet.