Sziasztoooook!
Először is kezdem ott, hogy BÚÉK! :) Másodszor: ma egy olyan
apró szöszt hoztam nektek, amit sose hittem, hogy valaha is írni fogok.
Vérvétel után ma egész nap kómásan és kb. agyonverve… Ma végül megírtam ezt a
rövid kis történetet.
Amit tudni kell róla: igaz történeten alapul. Természetesen „hozzáköltöttem”,
de az ihletadó képet évekkel ezelőtt a fiamtól kaptam, és hasonló gondolatok
suhantak át a fejemben, amikor a novellában olvasható kép tárult a szemeim elé,
és ma… Ma valami oknál fogva megírtam.
AU és kid!fic. :) Ami azt jelenti, hogy Destiel ugyan, de
mindketten még gyermekek, mondhatni, hogy a történet pre-slash… Vagy mégsem? :o
Olvassátok el és kiderül. ;)
Még a végére egy jó hírt idebiggyesztek. :) Tegnap
befejeztem az ATGB-t. :) Igen, a végére került a „The End” és még mindig
felhőkön lebegek, ha eszembe jut. :) Még három fejezet vár rátok, 10 fejezettel
zárult ugyanis a regény, és most ezeknek a teljes átjavítása, pofozása
következik, és ahogy haladok majd velük, úgy hozom majd őket nektek is.
Időpontot nem mondok, ezt tudjátok, hisz addig úgyse vagyok képes kiadni a
kezem közül, míg nem sikerül a helyére tennem a rakoncátlan pontokat. De mégis…
Kész, és ez egyfajta óriási megkönnyebbülés és fantasztikus érzés nekem is! :)
Szóval kétszeresen is BÚÉK és jó olvasást! :)
Nienor
***
Jellemzők
Típus: saját fic, AU
Figyelmeztető: ici-pici angst, fluff, homofób megnyilvánulás,
rossz szülői minta
Ship: Destiel
Idősík: napjainkban
Hossz: 800 szó
Mary csendesen figyelte a gyerekek közt szaladgáló fiát,
aggódó pillantása végigkísérte a két és fél éves totyogó minden léptét. Dean
nyitott volt a világra, ugyan keveset beszélt még, de ő nem aggódott, nem volt
miért. Okos volt és nyílt, igazi kis felfedező, óriási szívvel, és ez volt az,
ami most is könnyeket csalt a szemeibe. John valahol elveszett a kollégái
körében, nem volt mellette, ezért Deant se tudta elkapni és megfedni, emlékeztetni
arra, hogy „a fiúk nem csinálnak ilyet”.
Ostobaság.
Ha a gyermekre nézett… Tisztaság, jóság, divatjamúlt és
erőszakos nemiszerepekre fittyet hányó, nyitott szívű emberke nézett rá.
A vígan mulatók tömege közt, a hatalmas sátor szélén, ahol
fű találkozott betonnal, Dean apró virágokat fedezett fel. Világéletében imádta
az illatos darabokat, és akármikor Johnnal karöltve csokrot kapott tőle, Dean
első dolga volt, hogy magához húzza azt és belefúrja az orrát a szirmok közé. Ő
csak nevetett, és a férje morgása ellenére se hámozta ki a kis kezek közül a
gyönyörű virágot. Hagyta, hogy játsszon vele, szagolgassa, és ha az est
leszálltával ez a drága növények halálát jelentette… Nos, nem búslakodott
miatta. A vidáman vele játszadozó és azt időre-időre boldogan szaglászó Dean
látványa mindenért kárpótolta.
Ezért se lepte meg, hogy a fia rátalált az apró
százszorszépekre. Mióta lábra állt és elindult, lépten-nyomon csak adott, adott
és adott, akit szeretett, annak képes volt mindenét odaadni, ha csak megőrzésre
is, ezzel is kifejezve a szíve minden szeretetét. Ezt tette most a virágokkal is.
Egyesével és óvatosan szakította le a szálakat, és mint
mindig, megpróbálta általuk felvenni a kapcsolatot a körülötte forgolódó,
ugrándozó gyermekekkel.
Nem messze tőle, egy négy éves forma kisfiú álldogált a
nővére mellett. Nem játszott, csak árván figyelte a társait. Dean ezt nem
hagyhatta tettek nélkül, és fülig érő szájjal rohant hozzá és nyomta a
százszorszépet a homlokát ráncoló társa kezébe. Castiel, ha Mary jól emlékezett
a nevére. A családjaik nem voltak túl jó viszonyban, John és Bartholomew Milton
mondhatni, hogy riválisok voltak a cégnél, és ez örök akadályt ékelt közéjük, még az
ehhez hasonló családi rendezvényeken is.
Dean természetesen erről mit sem tudott és ő sem érezte
szükségét, hogy az ártatlan gyermekek, ártatlan játéka közé álljon. Csendben
figyelte, ahogy a fia kitartóan szedi a virágokat, egyesével hozza őket az új
barátainak. Elszaladt a sátor szélénél virágzó szálakhoz, aztán vissza
Castielhez. Néha a nem messze tőlük, a földön ülő, nála alig pár hónappal
fiatalabb kislánynak is adott egyet. De a legtöbb Castiel kezében landolt. Dean
szorgosan gyűjtötte őket, a másik fiú pedig nagy gonddal nézte őt, nem mozdult,
de a virágokat se dobta el. Ahogy nőtt a kezében a csokor, úgy nőtt Dean lelkesedése,
és mint aki szent feladatot teljesít, úgy válogatta neki tovább kitartóan a
pici virágokat.
Az egyik útja során, nem láthatta – hála az égnek –, hogy
Naomi észrevette, hogy mi történik a fiúk között. Dühödten Castielhez és a
nővéréhez, Annához sietett, kiütötte a fia kezéből a szedett-vetett csokrot,
majd a lánya sírása közepette, az asztalukhoz húzta a két gyermeket. Castiel
nem mondott semmit, nem sírt és nem is rendezett jelenetet. Mélykék szemeivel
Deant kereste, és amikor megtalálta… Mary szíve megszakadt. Dean épp feléjük
tartott, kezeiben újabb szál százszorszéppel, és figyelte, ahogy az új
játszópajtását elviszik tőle. Élénkzöld szemeiben könnyek gyűltek és szomorúan
nézte, ahogy Castiel és a családja eltávolodik tőle.
Áldotta az eget, hogy Dean nem rohant oda hozzá és nem
próbálta odaadni neki a virágot, főleg azután, hogy láthatta, hogy a többi
nincs már a kezében. Azok, amiket szorgosan neki gyűjtött... Mert ha Naomi csak
egy rossz szót is szólt volna Dean előtt vagy Deannek arról, amit a fia tiszta
szívvel, örömmel tett az ő fiáért…
Már értette Mary, hogy miért mondják azt, hogy ha egy anya a
gyermekét kényszerül védeni… Anyatigrissé válik.
Dean semmi rosszat nem tett. A rossz az, ami Naomi és a
többi korlátolt, konzervatív ember fejében él a mai napig. „A lányok ezt
szeretik, a fiúk azt szeretik.” „A lányok dolga ez, a fiúk dolga az.” És
lényegtelen, hogy a gyermeke mit szeret, vagy neadjisten KIT szeretne…
Huszonöt év telt el azóta a szívetmelengető és szívettépő
nap óta.
Naomi Milton akkor még nem sejthette, hogy Dean Winchester
és Castiel Milton szíve túlságosan tiszta ahhoz, hogy ő beszennyezze azt az
idejétmúlt és mérges befolyásával.
Huszonöt év, és a két gyermek felnőtt, saját maguk formálták
a Sorsukat, saját maguk döntöttek a barátság, majd a szerelem, és ma a házasság
mellett.
Kéz a kézben, egy-egy csokor százszorszéppel az ujjaik közt vonultak
az oltár elé, és az első hitvesi csókjuk szebb volt, mint bármi, aminek Mary
valaha is a szemtanúja lehetett.
És ha valaki ezt nem így gondolja… Arról csakis ő maga
és a világ tehet.
Ez..ez volt az, amire most szükségem volt! Köszönöm!
VálaszTörlésÉn köszönöm a visszajelzésed, és örülök, hogy adhattam valamit, amire épp szükséged volt <3
TörlésAwwwww, mennyire cuki, szívmelengető édes kis 800 szavas fic ez <3. Nagyon, nagyon jól esett a lelkemnek. 800 szó és mennyi igazság van benne...a gyermeki ártatlanság...bárcsak örökre ilyen tisztalelkűek maradnánk...sokkal kevesebb rossz történne a világban.
VálaszTörlés"Néztél már gyerekszembe? Pár éves gyerek szemébe. De nem úgy felszínesen, ahogy mi egymásra nézünk - hanem komolyan. Kíváncsian. Mélyen. (...) Édenkerti tekintet ez. Zavartalan békés. Tiszta. És... boldog? Igen, boldog. De nem úgy, hogy örömteli, hanem úgy, hogy egységben él önmagával: egy olyan világból néz, ahol nincs még hasadtság, dráma, - ahol a lélek még nem koszos."
Müller Péter
Köszönöm az élményt! :)
Ez az idézet... Istenem... Annyira igaz, és nagyon nagyon nagyon így van. Akkor, azon a napon, amikor ez a kis ártatlan kép tárult a szemem elé... Én is pontosan ezt éreztem. Meg kb mindig, de most nem ezen volt a hangsúly :D
TörlésA gyermeki ártatlanság és önzetlenség szerintem az egyik legszebb dolog a világon. :) És ha picit is sikerült ezt megfognom, vagy "elmesélnem" a fiúkkal... <3
Nem is csavarom tovább a szavakat. Köszönöm, hogy megosztottad ezt velem. <3
Ölelés <3
Ma van a születésnapom. Köszönöm.
VálaszTörlésIsten éltessen itt is, és én is köszönöm, hogy írtál. :)
Törlés