2018. május 13., vasárnap

Cas hazatért! (18+) (S13E06 coda)

Sziasztok!

Te jó ég, január óta nem frisseltem? :o *Szégyenében elbújik a sarokba*

*Ám végül előbújik egy kis csemegével.:p*

Rég volt, az biztos. De az írás nem hagyott békén, és mindig jött valami, amit ki kellett pötyögnöm magamból. :) Mint például ezt a codát. (Az adott epizóddal szorosan összefüggő fic, néha abból "kimaradt jelenetet" ír meg, vagy azt tovább fűzi. ) Már akkor élt bennem ennek a ficnek a képe, amikor Cas még nem tért vissza az 5. rész végén, vagyis még messze voltunk tőle, de valahogy sehogy se tudtam kiírni magamból azt, ami ki akart törni. Lement a rész, és nem, nem ment... Aztán hónapokkal később, bummm, sikerült és itt van. <3 

Hogy miért nem a "Rövidek" közé tettem a ficet... Nos, én magam se tudom megmagyarázni, de valahogy végül nem éreztem, hogy ott lenne a helye. Én se értem, hogy miért... Szóval ezért került ez a coda az "Apróságok" közé, ott mindig megtaláljátok. És nem is húzom tovább az időt, inkább csapjunk is bele. ;)

Jó olvasást kívánok Nektek! :)

Nienor



 ***

Jellemzők
Típus: coda (saját fic)
Figyelmeztető: kis angst, erotikus tartalom, E/1 Dean POV
Ship: Destiel
Idősík: S13E06-ban játszódik. A srácok hazatértek Casszel a bunkerba, az éj leszállt, nyugovóra tértek. (Vagyis még nem indultak el cowboykodni :D )
Hossz: 2200 szó 
 
 

Düh és méreg és megkönnyebbülés és fellélegzés és düh és düh… Düh, düh, düh és feszültség! Temérdek feszültség, aminek el kellett volna múlnia, a picsába is, el kellett volna múlnia!

Már sok alkalma lett volna rá…

Akkor, amikor meghallottam a hangját a vonal másik végén?

Igen, az jó kezdet lett volna.

Vagy amikor az Impala lefékezett előtte, láttam őt, a kurva életbe is, már a kormány mögül ülve láttam az ismerős alakot a telefonfülke mellett. Ugyanaz a tartás, terhektől és fájdalomtól elnehezült vállak, amiket jól elrejtett az ütött-kopott ballonkabát. Isten halálos angyala egy mennyei könyvelőnek álcázva… Kilométerekről is kiszúrtam volna... Mégse hittem a szememnek, ott, akkor még nem mertem hinni a szememnek. Ja, így már érthető, hogy a bennem tomboló sok negatív érzelem még nem tűnt tova.

De amikor megfordult?

Bánat és megkönnyebbülés a tekintetében, talán örömkönnyek is voltak a sötétben, de… Erre nem mertem volna megesküdni, talán csak a gyér utcai fények csapták be a látásomat. Maga a pillanat szürreális és hihetetlen és felemelő és… És leírhatatlanul fantasztikus volt. Mázsás súly olvadt le a szívemről, és a remény, az élni akarás… Visszatért. Alig pár órája még holtan csacsogtam Billie-vel, ám a találkozás után… Élni akartam!

De nem, a megannyi pusztító, frusztráló érzés még megvolt… Még akkor is megvolt. Már elhittem, hogy ő az, tudtam, hogy ő az, de… Nem.

A feszültség maradéka eltűnhetett volna abban a megváltást hozó pillanatban, amikor megöleltem… Éreztem őt… A teste melegét… Bármily klisésen is hangzik, a szívét a mellkasomhoz szorulva verni. Él! Cas ismét hazatért és él!

Nem… Ez is kevés volt…

És amikor tényleg hazatértünk, az otthonunkba, a bunkerba? Látva az első találkozását a kölyökkel… Lehunyta a szemét, átölelte őt... A fogadott fiát… A kurva éltbe is, Cas már akkor a gyermekének tekintette, amikor Jack még Kelly hasában tette a csodákat. Én meg egy faszkalap voltam a sráccal… Oké, a negatív, pusztító érzések tovaszállása helyett egy újat kaptam: bűntudat. Francba!

Mert tényleg Cas fia volt… Ízig-vérig, és a picsába, jobban hasonlított rá, mint Kellyre vagy Rooney-ra. Amit pár napja Sam fejéhez vágtam, igaz volt. Fájt ránéznem, mert… Mert Cast láttam benne. A legjobb barátomat, akit elveszítettem.

Aki visszajött hozzánk… Én viszont még mindig nem voltam jól…

Sok alkalmam lett volna a bennem felépült feszültségtől megszabadulni, de… Nem ment.

Fel és alá járkáltam a szobámban, a többiek már elvonultak aludni, én meg… Mint egy félnótás, akinek viszket a tenyere, vagy tudom is én, hogy mi bajom van, képtelen voltam megnyugodni és békésen hártadőlni és aludni.

Cas, Cas, Cas…

ÉL! VISSZATÉRT!

Tudom, a kurva életbe, tudom! Akkor mégis mi a frász bajom van?! Itt van, visszakaptam őt, visszakaptuk őt, mi a szart akarok még?! Mit?!

Nem bírok lehiggadni, nem megy! Feszít ez a valami, a mellkasomban rág és felrobbanok, fel fogok robbanni! A levegő útja a tüdőmbe fájdalmas volt, törni-zúzni akartam, vagy verekedni, vadászni, dugni egy kiadósat, leinni magam, nem tudom! Bármit, csak a maradék súly is olvadjon le rólam.

Azt hittem, hogy jól leszek. Hogy amikor érezhettem őt a karomban, akkor vége lesz, a visszatérte elhozza a megváltást és az elmérgesedett sebekre a gyógyírt.

Tévedtem. Dean Winchester életében semmi sem ilyen egyszerű. A problémák nem oldódnak meg varázsütésre.

Kopogtattak és ez pont elég volt ahhoz, hogy felhagyjak az eszeveszett rohangálással. A hirtelen zaj félbeszakította az ismét önpusztító gondolataimat és az ajtó felé fordultam.

– Szabad – adtam meg az engedélyt a belépésre. Hátha ez segít, hátha Cas jelenléte segít, mert ő volt az, a nyakam tettem volna rá, hogy ő keres éjnek éjvadján.

A megérzés helyes volt. Kitárta az ajtót, belépett és találkozott a tekintetünk.

Ééés bumm, az átokverte, nyugtalanító érzés itt volt. Fojtogat, nem kapok levegőt, nem bírok nyelni, a szívem… Ki fog ugrani a helyéről, nincs jobb szó rá.

A picsába.

– Dean… Minden rendben?

Megforgattam a szemem, mert meg kellett, és még be se fejezte az utat a szemem, elnevettem magam. Oké, egy lépéssel közelebb a diliházhoz, jó úton haladsz, Winchester.

A helyzet abszurd volt, mert persze, hogy egy pillantásból kiszúrta, hogy agyilag nem vagyok épp a helyzet magaslatán, és pontosan ez volt az, ami fantasztikus volt.

Cas visszatért!

Az érzés, aminek ezen tény sokadik megállapítása után jönnie kellett volna… Nem. Nem megy.

Felrobbanok és… Nem értem, nem értem!

– Dean…

Felpillantottam rá. Mikor szegtem le a fejem és bámultam a padlót, mint valami megigézett félnótás és ő mikor szelte át a szobát és állt meg előttem egy lépésre?

A jobbját a vállamra emelte…

A kontaktus… Az ismert, áramütésszerű kontaktus…

Leszorítottam a szemem és nagyot nyeltem.

Cas visszatért…

Cas…

Cas!

Az érzés… Ez a valami… Feszít, tombol, ki akar robbanni és… Ki kell törnie!

A levegőt nehezen préseltem ki és be a tüdőmbe, ziháltam, szabályosan ziháltam. Kinyitottam a szemem, az ő aggódó kékjébe néztem…

Kék…

Mélykék óceán. Lehúz és megfulladok benne, egyszerűen csak… Megfulladok.

A jobbom mozdult és a szabad felkarjába martam.

– Meghaltál – mondtam ki rekedten a keserű valóságot.

– Sajnálom…

– Menj a faszomba a sajnálomoddal! A kurva életbe, MEGHALTÁL!

– Dean… – a hangja csitítani próbált, nyugtatni, talán észhez téríteni. Az istenit, nem megy! Nem megy és én nem bírok megállni, talán ha tudnék, se tenném. Nem, többet nem, nem lehet, el kell mondanom… El kell… El…

– Tudod te-… Van-… Van fogalmad… El-… El tudod képzelni, hogy-… – Szem lecsuk, mély levegő. Lehiggad, legalább csak annyira, hogy el… El tudjam mondani… El kell! Mély levegő és folytat. Menni fog, mennie kell, EL KELL MONDANOM!

Újra ránéztem. Cas… Itt van. Már itt van, de… Összeszorult a torkom és… Alig ment, hogy kipréseljem a szavakat az átokverte, áruló testemből.

– Én tekertem be a tested egy ocsmánysárga függönydarabbal a kunyhónál… Én-… Én cipeltelek be, majd ki a halotti máglyára, én gyú-… Én gyújtottam fel alattatok a lángokat és… És…

A világ remeg, velem remeg, a szorításom a karján mást már rég üvöltésre késztetett volna. Ő meg se mozdult, bűntudattól terhes kék íriszek függtek rajtam és…

„Cas visszatért…” – ismételtem magamban a nyugtató TÉNYT, ami nem hatott, kibaszottul képtelen volt hatni!

Nem kellett becsuknom a szemem, hogy a lelki szemeim előtt lássam az égbe szökő füstöt, a halotti máglya gyilkos képe az elmémbe égett. A halálával hagyott űr… Nem gyógyul, nem múlik, miért nem múlik?!

Itt van, előttem áll, én kétségbeesetten marok a karjába, az ő keze a vállamon pihen, fog, tart, nem ereszt. Itt van, itt van, CAS ITT VAN!

Az életem végéig tagadni fogom a hangot, ami előtört a torkomból. Valahol a sírás és a zokogás közt lehetett, makacsul megszületni akaró könnyekkel, amik… NEM!

Az ajkam erővel ütközött az övével és a könnycseppek végül legördültek.

A lendület kilökte az egyensúlyából, vagyis minden bizonnyal hagyta, hogy kilökjem az egyensúlyából. Isten kibaszotterős angyala ugye, ha akarná, egy kősziklaként földbe gyökerezne a lába… Lényegtelen, mert… Mert az ajka… Mint szomjazó a víz után kaptam a szája után, a jobbom a tarkójára csúszott és a balom a csípőjét ragadta meg.

És visszacsókolt.

Cas… Visszacsókolt.

Az ajkai elnyíltak és a nyelvem megtalálta az övét. A kétségbeesett, a torkomat szorító érzésből nyögés lett. A nyelve az enyémen van, csókol, csókol, csókolózunk. Én és Cas! Nedves, finom, édes, akarom, akarom, csodálatos!

Erősebben fogtam őt és… Nem, nem tudom elengedni, nem megy, nem bírom!

Ő sem tette…

Csókolt, velem mozdult, a feje az enyémhez igazodva követett és csókolt, csókolt, csókolt. Istenem… Annyi tagadott és keserű év után megérkeztünk! A felismerést követő szorító érzés a torkomban feloldozó zokogásként akart kitörni belőlem.

Itt vagyunk. Végre… Végre itt vagyunk!

Nincs szünet, nem engedem el, képtelen vagyok rá. Ha megteszem… Ha kicsúszik a kezeim közül… Darabokra hullok…

Kérlek, Cas, ne engedj el…

Ne hagyj el…

Soha többé…

A csókkal kértem, az érintésekkel üzentem, könyörögtem.

Ő meghallgatott… És nem eresztett el. A karjai erősen fogtak és közelebb vontak magához. Kemény mellkas feszült az enyémhez és az érzésnek idegennek és pánikot hozónak kellene lennie. Nem… Hosszú idő óta ezért égtem, ezt akartam és hetek óta először végre éltem, lélegeztem és… És jól leszek!

Csókolt, ölelt, tartott és az enyémnek nyomódó, kemény hímvessző a ruhákon keresztül is őrjítő volt. Cas felizgult, a csókunk beindította őt, ÉN beindítottam őt és akar, ugyanúgy vágyik rám, mint én rá! A tudat szédítő volt és akaratlanul is vele nyögtem a világ legérzékibb csókjába, amit ember kaphat. Vagy angyal… Részletkérdés.

A kezdeti, pislákoló lángok már tűzként tomboltak az ereimben, akartam őt, éreznem kell őt, a testét, a bőrét az enyémen, a szíve dobbanását a tenyerem alatt.

A ruháiért kaptam, ám az ajkát nem voltam hajlandó elengedni. Csókoltam és közben a régi-új ballonkabát két másodperc alatt a földön végezte. A zakó is… Az ingjéhez érve ő is cselekedett és az ingemet, majd az átokverte pólómat tépte le rólam. Ez volt az egyetlen pillanat, amikor a szám elvált az övétől. Újult erővel csaptam le rá és mennyei megváltásként üdvözöltem a nyelvét a számban.

A bosszantó ruhadarabok eltűnése megadta, amire éheztem. A forró felsőteste az enyémen… Izmok feszülnek, mozdulnak az enyémhez préselődve, egy centi nem sok nem volt köztünk. Nem lehet, nem hagyhatom. Éreznem kell, hogy itt van, hogy ez a valóság, nem őrültem meg, és Cas visszajött hozzám.

Visszatért…

A levegő a tüdőmben ragadt és belenyögtem a csókunkba.

A csókunkba…

Castiellel csókolózunk, a szobám közepén, félmeztelenül, tagadhatatlanul álló farkakkal a nadrágjainkban.

Hihetetlen… Csodálatos… MÉG!

A csípőm az övéhez toltam és végre hallottam a hangját. Nyögött és a fogása szorosabb lett a derekamon. Hallani akarom, még, még, még! A hangja olaj volt a már tomboló, égető vágyra, és többet akartam. Az ajtónak toltam és ezzel megkaptam azt, amire szükségem volt: kontrollt és lehetőséget, hogy a lábam az övé közé toljam és a csípőm körzésével megfelelő súrlódást kaptak a nadrágban senyvedő farkaink. És ő újra nyögött.

Megőrülök!

Vadul táncolt a nyelvünk, a kezeink erősen martak a húsba, izmokba, és a péniszeink…

A nyomás, a szög, az inger, a csókok, a kezek a mellkasomon…

Tökéletes volt.

Cas itt van… Velem van… A karomban… Előttem… Felizgulva… Engem csókol… Én őt… És felajzva smárolunk az ajtónak nyomakodva, mint két kanos tinédzser.

És ez így volt tökéletes.

Végre egész vagyok, végre jól vagyok és piszkosul közel a csúcshoz és perceken belül a gatyámba fogok élvezni, és a világon senkivel se cserélnék!

Az ajkam remegett az övén, lehetetlen volt követni a ritmusát, a csípőm ritmusa lett az úr és… A kezem erőtlenül mart a hátába, még néhány körzés és… És elmentem. Szánalmasan hamar, de leszartam.

Cas nem eresztett, kitartóan csókolta a számat, lágyan és finoman. Ő még mindig kemény volt és nem élvezett el. Egy kis tinis smacizás neki kevés volt. Érthetetlen, hogy én képes voltam ennyitől robbanni és életem egyik legkielégítőbb orgazmusát átélni. Lényegtelen részletek. Ami számított, az itt volt előttem, köztünk, bennem, égetett, feszített, mart, jólesően…

A csók megszakadt, a homlokom az övének támasztottam és közelről próbáltam élvezni az elém táruló, csodálatos látványt. A ziháló, kipirult, felajzott angyal látványát.

Alig várom, hogy lássam és halljam őt elélvezni.

Közénk vezettem a kezeimet, kigomboltam a nadrágját, az alsójába csúsztattam a jobbom és hezitálás nélkül a markomba fogtam őt. Leszorította a szemét, felnyögött és akaratlanul is a fogásomba lökte magát.

Gyönyörű volt.

A kéj még szebbé és csodálatosabbá tette.

Gyönyörű…

Csodálatos…

Szép…

Fenséges…

Az isten szerelmére, szerelmes vagyok belé!

Bassza meg! Hogy nem tudatosult ez még bennem? Miért nem hagytam, hogy észrevegyem a nyilvánvalót?!

Hiszen itt vagyunk, alig néhány perc csók és masszív petting után a nadrágomba élveztem. Pár órája még boldogan nyírtam ki magam, persze szigorúan csakis az ügy érdekében… Frászt…

Mi ez, ha nem szerelem?!

Cas nélkül… Egy semmi voltam. Vele… Vele egész, ép és… Jól voltam.

– Dean!

Az első szava, mióta megcsókoltam. És az utolsó, mielőtt elélvezett a kezeimben.

A fejét a nyakamba hajtotta és centikre a fülemtől hallottam a nyögést, a sóhajt… Ha nem két perce mentem volna el, na ez átlökött volna a határon.

Lassan köré vezettem a karjaimat és át kellett ölelnem. Szorosan, erősen, gyengéden, finoman, bárhogy, ahogy tehetem. Az egymáshoz ragadt nedves alhasunk… Kit izgat! Nem, nem érdekel. Mert Cas… Szeretem… Az ég szerelmére, szeretem.

Most én fúrtam a fejem a nyakába és… Mély levegő. Mély levegő! MÉLY LEVEGŐ!

Nem használt… Az első csókkal eleredt és felszáradt könnyek visszatértek. A szorítás a mellkasomban visszatért…

Castiel… Az angyalom visszatért… Mert az én angyalom volt, amióta csak beszambázott elém abba a pajtába, az enyém volt. Mindenki tudta… Menny, pokol, szörnyek. Mindenki tudta, csak én nem, talán még ő sem.

– Dean…

A hangja rekedt volt, kedves, törődő, teli bűnbánattal. Mindennel, ami ő volt. Castiel…

– Dean, kérlek, nézz rám.

Nem akarok… De igen… Akarom. Neki… Érte…

Nagyot nyeltem…

Igen, bármit.

Felemeltem a fejem és a könnyfátyolon keresztül néztem bele a fullasztó óceánba. A picsába, reménytelen vagyok, reménytelenül szeretem. Beleszerettem… Én-… A jó ég tudja, hogy mikor… Szeretem. Fáj… Annyira, hogy az már szinte elviselhetetlen.

Szorító, pusztító, feloldozást hozó… Ellentétes érzések, de a végeredmény… Semmiért se cseréltem volna el.

A jobb kezével az arcomhoz ért és letörölte a könnyeimet.

A szemeit fürkésztem, választ kerestem bennük, elutasítást és megbánást.

Nem volt bennük. Kedvesség, törődés, aggódás… Csodálat… És szeretet.

Elmosolyodtam.

– Isten hozott itthon!
– Chucknak nem volt befolyása az eseményekre. – Ráncba szaladt a homlokom és ez megadta neki a kellő löketet arra, hogy folytassa. – A visszajövetelem az idegesítő és kitartó próbálkozásomnak köszönhető, amivel feldühítettem egy roppant erős, ám alvás-függésben szenvedő, kozmikus entitást és…

Jesszusom…

Nem bírta befejezni.

A homlokom a vállára csapódott, a kezeim a felkarjába martak és… Elnevettem magam. A könnyeim megint kicsordultak, folytak szabadon és… És nevettem… Nevettem, nevettem, sírtam, a boldogságtól és a megkönnyebbüléstől sírtam és… És végre jól voltam.

Cas hazatért.

Hozzám.



5 megjegyzés:

  1. Tökéletes, mint mindig. Megérte várnom rá. Forró, izgató, szenvedélyes, és meghatóan gyönyörű.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen :) Nagyon örülök, hogy tetszett <3

      Törlés
  2. Szia!

    En nemreg (talan par honapja) talaltam ra a blogodra, de mar vegigolvastam rajta mindent (tobbszor is!).
    Imadtam! Fantasztikusan irsz! <3
    Ez a kis szosszenet is, teli erzelemmel! <3
    Nagyon varom mar a folytatast a tobbi tortenetedhez, ami meg nincs befejezve. Imadom oket! <3
    Koszonom es varlak! :)

    Puszi, D.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Óóó, hát akkor Chuck hozott nálam :) Örülök, hogy rám találtál, annak pedig, hogy tetszenek is az itt található csemegék még inkább örülök :) Többször is? :o Húha, azta... És nem untad meg őket? :o :)

      Folyamatosan dolgozgatok a többieken, de ugye az élet nem csak ebből áll, szóval lassú is vagyok, meg hát... Oké, nem mentegetőzök, hozom a fejiket úgyis, amikor tudom ;) :)

      Köszönöm, hogy írtál nekem és nagyon jó további olvasgatást kívánok neked az oldalon :)

      Hatalmas ölelés <3

      Nienor

      Törlés
  3. Esküszöm, napok óta itt keringek a blogodon de még nem láttam ezt az aranyoskát. Hogy lehet?!
    Mindegy is.
    Imádtam! Jó ideje nem tudok már szemforgatás nélkül magyar ficet olvasni de ez... Tökéletes! Kérek még!:D
    (M. Viki voltam de gondolom a tumblröm után nem nehéz összerakni hogy wayward panda és pandaholic ugyan az:D)

    VálaszTörlés