2018. május 24., csütörtök

Nem lehet... (S13E23 coda)


Sziasztok!

Ismét egy codával érkezek, mert MUSZÁJ volt! Finálé vagy rész sose hatott még úgy rám, hogy AZONNAL írnom kellejen hozzá. És igen, már aznap megírtam ezt a kis novellát, a héten a helyére pofoztam és… Huh, kész.

Amit tudni kell róla? Sad end? Nos, nézőpont kérdése. De ha annyit mondok, hogy a finálé nagy függővégét nem ezzel a codával fogom feloldani, akkor szerintem ezzel mindent el is elárultam. Ami fontos: ha féltek, inkább lessetek rá a figyelmeztetőkre :)

A codához mindenképpen csatolni akartam ezt a képet. Kis hangulatkeltés. ;) Hogy érezzétek, hogy milyen lelkiállapotból is indul ez a kis "csemege".


Jó olvasást kívánok Nektek! :)

Nienor


***


Jellemzők
Típus: coda (saját fic)
Figyelmeztető: angst, angst, angst, E/3 Cas POV
Ship: Destiel
Idősík: S13E23 után játszódik.
Hossz: 1800 szó



Nem.

Nem lehet.

A két szó mélyen belevájta magát az elméjébe, a kegye, a szíve, a teste, mindene vele együtt dobbant, a két átkozott, reményt éltető szóval értett egyet, támogatta azt, és határozottan kiállt mellette.

Az események szerencsétlen láncolata ismét, ahogy azt tenni szokta, szétszakította a családjukat és kegyetlen áldozat bemutatását kérte tőlük.

Lucifer meghalt…

Sam megmenekült.

Jack megmenekült.

Sam, Mary, Bobby és Charlie éltek, jól voltak.

Dean…

Dean Winchester, az Igaz Ember egy váratlan fordulattal beteljesítette a sorsát és Michael porhüvelye lett.

Dean igent mondott…

Amit tíz évvel ezelőtt erején felül próbált megakadályozni… Elbukott. Ezúttal elbukott, és elveszítették őt.

Nem.

Nem lehet.

Nem lehet, hogy minden így érjen véget, hogy az út ide vezessen és megint az eleve elrendelt végzetük erőtlen, tehetetlen bábuivá váljanak.

Nem lehet, hogy Dean elvesszen, nem hagyhatja, hogy Dean elvesszen és az idők végezetéig Michael rabja legyen.

Nem teheti…

Képtelen rá, képtelen tétlenül nézni, hogy a másik a bolygót járja, és készül, minden bizonnyal készül és tervezi, hogy ezt a Földet is az apokalipszis eltiport játékszerévé tegye.

Éjt nappallá téve kutattak, terveztek, a bunker nyüzsgött és Bobby, Mary és Sam kitartóan tanulmányozták régi idők hatalmas vadászainak, tudósainak feljegyzéseit, hátha a válasz a Titkok Őrzőinek gyűjteményében lesz, hátha Dean szabadságának a kulcsa bennük rejlik.

Tévednek…

Dean szabadsága, Dean jövője nem a könyvekben lapul, gondosan elrejtve azt a kétségbeesett szemek elől.

Rajta kívül csupán Sam tudja, hogy milyen erő, pusztító nyomás és hatalom van az arkangyalban, aki elfoglalja a testet. Állandó erő veszi körbe, nyomja el és zúzza porrá az akaratot, a vágyat a szabadságra és a küzdelemre.

De… De Dean… Erős, kitartó, makacs és…

És ő nem adhatja fel, nem lehet.

Túl sokáig halogatta a találkozást, nem várhat tovább, nem lehet. A barátai figyelme lankadt, nem követték őt aggódó szemek miközben a bunker folyosóit járta, minden pillanatban készen állva arra, hogy megakadályozzák, hogy elhagyja azt, és ahogy Sam mondta, „meggondolatlanul cselekedjen”. Ő is vissza akarta kapni a bátyját, ő is minden áron meg akarja menteni őt, de…

Nem lehet.

Nem engedheti, hogy Sam valaha is találkozzon Michaellel. Ha az arkangyal megöli őt, Dean sose bocsátana meg neki és minden bizonnyal önmagának sem.

Ez az a harc, amit egyedül kell megvívnia, egyedül kell útra kelnie és megpróbálni elérni a lehetetlent: hazahozni Őt.

Az éjszaka a cinkosa lett, zavartalanul hagyta el a bunkert, a visszapillantó tükörben a szomorú kép az elméjébe égett. Talán utoljára látja. Talán ma utoljára látta a barátait.

A találkozás túlélésének az esélye… Csekély volt.

Nem számít. Meg kell tennie. Nincs mit veszítenie.

Többé nincs.

***

A Sors furcsa játéka, hogy Detroit mocskos utcáin érte utol Őt. Ott, ahol egy másik apokaliptikus végzet tíz éve a kezdetét vette, amit akkor Sam és Dean fájdalmas önfeláldozással de megállított.

Az arc vonásai idegenek voltak, a grimaszok idegenek, az ajkakról legördülő „Castiel” rideg és lenéző.

– Lám, lám, lám. Úgy tűnik, hogy egyenesen kéritek, hogy elpusztítsalak titeket. Mégis mit vártál, Castiel? Hogy ha megtalálsz, a kedvedért új, gyenge porhüvelyt választok magamnak?

– Megegyeztetek. A segítségeddel Dean elpusztítja Lucifert és te…

– Ugyan, Castiel, komolyan azt hitted, hogy feladnám azt a hatalmat, amit ez a test szolgáltat nekem? Deannek igaza volt, ebben a világban ő rendeltetett nekem, vele fogom véghezvinni azt, aminek egy évtizede itt is végbe kellett volna mennie. Lehet, hogy szerencsétek volt, lehet, hogy a ti Michaeletek gyenge volt, egy semmirekellő stratéga és hadvezér.

– Sam és Dean…

– Kérlek… Ne fáraszd magad feleslegesen – vágott közbe a szavaiba az arkangyal unottan. – A világotok hősei, Sam és Dean elbuktak. Lucifer elbukott és a Föld az enyém.

Hasztalan… A szavak az arkangyallal valóban hasztalanok voltak. Nem is benne pihent minden reménye, nem a férfi fogja megadni neki azt, amiért jött.

– Dean, kérlek…

Michael nevetése keserű és kárörvendő volt. A köztük csökkenő távolság veszélyes és aggasztó.

Nem számít…

Már semmi sem számít…

Azon a baljós napon képtelen volt megakadályozni, hogy a társa feladja magát az angyalnak, akkor kevés volt, hogy visszatartsa őt, egy senki, egy hasznavehetetlen, bukott szeráf és barát…

Meg kell próbálnia… Ha ez lesz az utolsó cselekedete is, meg kell próbálnia, el kell érnie őt, el kell érnie, hogy küzdjön és megtegye azt, amire ha bárki is képes, akkor az csakis ő lehet. Látta őt harcolni elveszett csatákban, látta őt véresen és mocskosan győzelemmel kiemelkedni a porból, látta őt megtörve, látta őt könnyekkel, látta mosollyal és erővel a gyilkos harcokba szállni. Dean Winchester a hős, aki képes a lehetetlent elérni és visszatérni hozzájuk. Visszatérni hozzá…

– Dean… – ismét a nevét sóhajtotta, halkan és könyörögve, a rideg zöld szemekben keresve az ismerős, szerető pillantást. Nem volt ott… Dean a mélyben pihent, Michael zsarnok elnyomása alatt.

A távoság elfogyott köztük, és neki talán védekeznie kellene, felemelni a pengéjét, a másik nyakához tartani és…

Nem… Dean itt van, Dean is velük van és ő képtelen ellene fordulni, képtelen elárulni őt.

Michael keze, a barátja keze lassan lendült a magasba, lassan fonódott a nyaka köré, a falnak nyomta és ő… Hagyta… Nem tud küzdeni, nem lehet, ellene nem, lehetetlen... A szorítás alatt a torka összeszorult, a mellkasában hevesen verő szívével együtt. A fájdalom, a porhüvelyén túl belé hasító – ahogy a bölcsek mondani szokták, lelki kín és fájdalom –, elviselhetetlen volt.

Dean… Kérlek…

– Tudod az én Castielem is hasonlóan makacs és önfejű volt, ugyanúgy, mint te. Számtalan alkalommal kellett emlékeztetni őt arra, hogy mi ő és mi a dolga. Úgy látom, hogy ez egy közös vonás bennetek. Elvesztél, Castiel, és miért? Az emberekért? Mélyre süllyedtél, barátom.

– Dean… – Kipréselni a szót… Fáj, éget, kínoz… De kell, muszáj, küzdenie kell, el kell őt érnie… – Kérlek… Ha hallasz…

Michael megrázta a fejét és szorosabbra zárultak körülötte az ujjai.

– Szívességet teszek neked ezzel, ugye tudod?

A nyomás a torkán, a bőrén pusztító volt, egy halandó életét könnyűszerrel kioltotta volna. Ő még élt, ő még lélegzett, ez nem halál, ez számára nem tud a halál lenni. Hogy mikor unja meg a másik a játékát és mélyeszti a mellkasába az arkangyalpengét… Még néhány perc és vége… Vége lesz…

Nem lehet, nem, MÉG NEM!

– Dean… – a szó megtört a nyelvén, nem megy, nem bírja tovább. A szemei lecsukódtak, nem képes nyitva tartani őket.

Az ujjak feszültek, feszültek a torkán, lazultak és… Feszültek.

A váratlan mozdulat reménnyel töltötte el, a nehéz pilláit felnyitotta és… Az arkangyal arca fájdalmas grimaszba torzult, a kéz a torkán pedig feszült, lazult, feszült… Lazult…

– Csak egy perc… – nyögte rekedten a férfi.

– Dean!

– A picsába, Michael, igent mondtam! A… A tiéd vagyok. Hagyd… Engedd őt el. Csak egy perc, a kurva életbe!

Dean hangosan felordított és a kéz remegve olvadt le a nyakáról, csak azért, hogy aztán erővel a vállába marjon.

– Dean! Dean, jól vagy! – A megkönnyebbülés okozta eufória végigsöpört a testén, a szíve már más miatt vert hevesen a mellkasába zárva. Dean él, Dean jól van, és újra hallja őt, újra hallja a hangját.

A barátja zihált, leszorította a szemét, hevesen kapkodott levegő után, és néhány mély légvétel után felemelte a fejét és ránézett.

Düh… És aggódás… Félelem? Igen, vegyes érzések tükröződtek a szeretett arcon, de nem érdekelte, nem-nem-nem, nem, amikor végre ismét láthatja Őt! Sikerrel járt, itt van, itt vannak, elérte őt.

– A francba, Cas, mégis mit gondoltál?

Ahogy várta, a társa feddő szavait megkapta, de… Dean… Dean itt van!

– Küzdened kell és ki kell…

– Cas! – az angyal félbeszakította és határozottan megrázta a fejét. – Tudod, hogy nem lehet, tudod, hogy ez nem ilyen egyszerű. Bassza meg, te pontosan tudod, hogy… Hogy milyen ez.

– Dean, kérlek…

Ismét fejrázás, a szorítás a vállán nőtt és a vadász közelebb lépett hozzá.

– Nagyon figyelj rám, mert nincs sok időm. Nevezhetjük ezt egy kis „ajándéknak”, amiért jól viseltem magam, tökmindegy, most nem ez a fontos.

– De…

– Nem! Nem lehet, érted? Nem… Tudom…

Nem! Nem-nem, nem adhatja fel, nem lehet, nem engedi!

– Meg kell próbálnod, meg kell próbálnod visszakapni a tested, ami a tiéd.

A másik keserűen elnevette magát és megrázta a fejét. A pillantása a távolba veszett, és a nevetés elhalásával ismét rajta függött.

– Szeretném, ha vigyáznál Sammyre. És anyára.

– Dean, nem!

– Vigyázz rájuk és ne keressetek!

– Tudod jól, hogy mindent megteszünk majd, hogy megmentsünk.

A társa sóhajtott és a következő tette váratlanul érte. A fejét az övének támasztotta és fáradtan kifújta a levegőt. A vállát fogó keze elengedte őt és nem úgy, mint korábban – erőszakot és halált ígérve –, csúszott fel a nyakára és az arcán állapodott meg. Lágyan… Az ujjai a borostás bőrön pihentek és az intim-idegen kontaktus a jelenben tartotta, a mindent eldöntő pillanatban, és láthatatlan láncokkal kötötte őt az előtte álló férfihez.

– Tudom. És arra kérlek titeket, hogy ne tegyétek. Nem tudtok. Neked is be kell látnod, hogy nem tudtok…

– Dean… – a hangja elcsuklott és réges-régen tapasztalt nedvesség jelent meg a szemeiben. Nem, nem, nem lehet! A barátja búcsúzik, elköszön tőle, nem akarja, hogy segítsenek, feladta… Dean feladta!

– Kérlek, Cas… Kérlek, Castiel… Azt szeretném, ha tőlem távol, de élnétek. Biztonságban. Vigyázz Sammyre. Kérlek, vigyázz az öcsémre helyettem.

Az áruló könnyek nyertek, legördültek az arcán és… A szavak összetörtek benne valamit. Valamit, ami nélkül nem tudta, hogy miként lehet tovább küzdeni.

A megadását, a feladást Dean is érzékelhette. Az arcán pihenő ujjak nyugtatóan mozdultak a borostáján, ő lehunyta a szemét…

Az ajkára érkező csók… Legszívesebben üvöltött volna a kíntól.

Ne most, ne mindenek után, ne akkor, amikor minden elveszik, amikor minden elveszett, amikor Dean elveszett, ő elveszett, minden elveszett és elpusztult!

És csók érkezik a halálban, a szíve halálában, egy fájdalmas búcsúként, vallomásként töri össze mindazt, ami még épp maradt benne.

A gyengéd érintés a száján, a nyelvén, a bőrén… Nem tudta tompítani a benne tomboló kínt. A könnyei ellensúlyozták a mozdulatai finomságát, hirdették a fájdalmat, a gyászt, a beteljesült szerelem korai, pusztító gyászát.

Túl hamar véget ért, túl hamar elmúlt a keserédes csók és Dean zöld íriszei az övébe vesztek.

– Én is szeretlek, Castiel…

A könnyek fájdalmas zokogással zúdultak le a bőrén, a búcsú elviselhetetlen volt.

Közel egy évvel az ő vallomása után, a fenyegető halál előtti percekben elrebegett vallomás viszonzásra került.

A búcsú kapujában, a mélyben rejtett érzések a felszínre törtek, és Dean… Dean elmondta, amit békés körülmények közt soha nem tett volna meg…

Egy vallomás a soha viszont nem látás előtt…

Reszketve kapott a tőle ellépő alak után, meg akarta érinteni, újra érinteni, itt tartani, ismét könyörögni, hogy küzdjön, de…

– Ég veled, Cas…

Szólásra nyitotta a száját, látni próbálta a sűrű, áruló könnyeken túl a férfit, kétségbeesetten-remegve-könyörögve nyúlt utána és…

Egyedül volt.

Dean elment…

Újra elveszítette őt.

A háta mögötti rideg fal keményen vájt a húsába… Nem érezte a fájdalmat, már nem, képtelen volt rá. Erejét vesztve csúszott le a földre és léte során először hagyta, hogy az egyetlen lény, aki valaha is képes lett volna elpusztítani őt…

Dean…

Dean keze által ma végleg megsemmisüljön.
Link
 (Sorry for not sorry a képért a végére ;) )

8 megjegyzés:

  1. Szió!

    Oooohhhhhh, wooow, aaaaahhhh ez valami gyönyörűséges volt. Imádtam minden mondatát, minden szavát...egyszerűen gyönyörű...tudod ;-) fájdalmasan gyönyörű, vagy gyönyörűen fájdamas? Mindegy is, mert minden megvolt benne, amit imádok, imádunk Tőled...
    Hm, kaphatunk folytatást minden héten csütörtök hajnalban ;-) ? Könnyebben átvészelnénk ezt a pokoli hellatus időszakot...mert ez a coda, amit most hoztál, egyszerűen tökéletes folytatás lenne! Igen, igen, igen, kérjük szépen Andrewt, hogy olvasson Nienor Winchestert és pleaseeeeee Andrew!!! Pont ezt szeretném látni...ezt a Deant, ezt a Cast...a könnyeket...az arcán pihenő ujjakat...és naná ezt a csókot, ami teljesen összetöri, minket meg feltölt fangörivel, Destiellel, mert ez...wow, gyönyörű volt.
    Köszi, hogy továbbgondoltad, továbbrepítettél minket és az útvégén ez a csoda várt. Ölelés, naaaagy ölelés :) ;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaaa <3

      Fájdalmasan gyönyörű és gyönyörűen fájdalmas? :p Mindkettő jó, mindkettőt szeretem <3

      Folytatás minden héten csütörtökön? :o :o :o őőő, nem vagyok soripótló, de tudod, hogy minden tőlem telhetőt megteszek, ez a finálé nagyon felpörgetett :p

      Azt viszont én is támogatnám, hogy valami hasonló Destiel folytatást kapjunk, bárcsak, bárcsak, bárcsaaaaaaak. <3 De ha nem is... Nos, annyi remek lehetőséget adott a gyönyörű ficekre, csodaszépek fognak születni a fandomban, és örülök, hogy engem is megihletett. Khm, remélem, hogy nem utoljára :D

      Nagyon nagyon örülök, hogy ennyire tetszett és feldobott és feltöltött <3 És köszönöm a csodaszép szavaid, ezek most igazi gyógyírek voltak <3

      Öleléééés <3

      Nienor

      Törlés
  2. Szia!

    Istenem! Nagyon fajt ezt olvasnom, de nagyon tetszett! <3
    Azert remelem h a sorozatban nem ehhez hasonloan fognak alakulni a dolgok, mar ami a veget illeti. A csok meg minden egyeb megtortenhetne, de Dean igenis akarjon kuzdeni, nem hagyhatja csak ugy ott oket, Cast! :(
    Koszonom neked ezt az aprosagot, de keeeerlek, ezek utan vmi boldogabb resszel lepj meg minket!
    Szuksegem van ra! :’( <3

    Puszi, D.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Ugye, hogy kell a kis szívünken a fájó angst? :p Jaj, én is szeretem őket olvasni, olyan jó velük szenvedni, aztán meg egy még édesebb happy endet kapni :) Na jó, itt most nem volt, de a soriban KELL, hogy legyen majd. :) Amúgy Dean kapcsán itt úgy éreztem, hogy nem azért nem küzd, mert nem akar... Próbálta és nem megy... És az, hogy a szeretteit biztonságban tartsa, mindennél fontosabb. Hm, de egyszer talán a másik verzióval is eljátszadozok. Volt olyan is a fejemben, de ezt végül így, ebben a verzióban, az első verzióban szerettem volna megosztani veletek. :)

      Valami vidámabbat? :D Hátőőőő. Ugye tudod, hogy a ficjeim 95%-a angst? :D De meglátjuk, soha nem mondom, hogy soha ;)

      Köszönöm, hogy írtál nekem és tényleg nagyon örülök, hogy tetszett :)

      Puszillak

      Nienor

      Törlés
  3. Teeeee nagyon kegyetlen! Úgy látom meg kell neked mutatnom az én gondolataimat Dean visszatéréséről és egy kis pozitívumot adni mert ez..ez nagyon angssssssst. Nope. Pleeease nooo!
    Amúgy imádtam, de szerintem nem lep meg:D Csak neee törj össze még jobban légyszi:( A Gabrielem megölésével már megtették az írók

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hátőőő, te kértél méééég ficet, hoztam :D Most ilyen sikerült :D Tudod, immmádok angstot írni, az olyan jóóóó :p :D De látod, te is bevallottad, jó az :D Aztán ki tudja, talán más verziójú találka is egyszer megihlet :p :D

      Gabe... Grrrr, ne is mondd. Arra én is máig dühös vagyok...

      Törlés
  4. Látod, látod? Mondom, hogy kellene az a folytatás, az a heti Destiel csöpögtetés Nienor infúzióban, hogy a végén happy endben végül visszakaphassuk Deant Michael nélkül Cas karjaiban ;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Üdv újra itt <3

      Hátőőőő... :D Most mondjam azt, hogy majdnem novellasorozatot csináltam ebből a codából? :D

      De ilyen vagy olyan ficadagolásban benne vagyok, nem rajtam múlik ;) (mármint nem úúúúgy, tudod :D)

      Törlés